Népújság, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-15 / 113. szám

*■ ■ lias llWiMÄ Hl _ -Zi iiiff VI ■Up ijj NÉPÚJSÁG, 1987. május 15., péntek nlBflÜj/m HÉT Bonyolult gépek — egyszerűbb munka Bemutatkozik az Egri Számítóközpont A SZÜV Egri Számítóközpontja a számítástechnika való­ságos fellegvára megyénkben. A háromezer dolgozót foglal­koztató országos hálózat részeként a maga csaknem 150 munkatársával számítógépes adatfeldolgozó rendszereket ké­szít és működtet vállalatok, szövetkezetek részére, és bér­munkában adatfeldolgozást is vállal. A cég szakemberei a Népújság-hét keretében ma délelőtt bemutatót tartanak a 212-es Számú Bornemissza Gergely Ipari Szakmunkásképző Intézetben. Mit láthatnak itt az érdeklődők? Ezt kérdeztük a szakemberektől. A bemutató házigazdája Lombeczky Péter rendszer­programozó, alki egy rövid előadás keretében ismerteti majd a számítóközpont mun­káját és a komputertechni­kával kapcsolatos érdekes­ségeket. — Azután egy, az iskolá­ba kihelyezett intelligens Videcuton-terminállal össze­köttetést létesítünk a Gró- nay utcában lévő nagy kom­puterünkkel — tájékoztat. — Erre a célra a posta által rendelkezésünkre bocsátott hagyományos telefonvona­lat használjuk fel. Adatokat tudunk így továbbítani és kérni; megtudhatjuk, min dolgozik éppen a központi egység, üzenetet válthatunk a gépkezelőkkel. Ez a meg­oldás a fejlett telefonháló­zattal rendelkező országok­ban megszokottnak számít, és megsokszorozza a számí­tógépek hatékonyságát. A Számítástechnikai Ügyvite­li Intézet is korholyan fog­lalkozik a gondolattal, hogy fővárosi és megyei központ­jait hasonló módon „össze­drótozza”. — Hogy milyen segítséget jelenthet ez, arra hadd mondjak saját tapasztalata­imból egy apró példát. Az általunk kifejlesztett bér­számfejtő programot akar­tuk megismertetni az OTP győri kirendeltségével. De csak ott derült ki, hogy a lemezeket itthon felejtettem. Nos, sikerült megoldani a telefonos összeköttetést: pií- lanatok alatt Győrben volt Egerből a program, s így a bemutatónak nem volt aka­dálya ... A másik érdekességet Pásztor Arpádné folyamat- szervező és Gál Gábor prog­ramozó hozzák el a szak­munkásképzőbe. — Egy olyan programról van szó — mondja Pásztor Arpádné —, melyet a me­gyei kórház felkérésére ké­szítettünk az anyagforgalom hatékonyabbá és áttekinthe­tőbbé tételére. A különböző osztályok főorvosai néhány billentyű leütése után nap­rakész tájékozódást kaphat­nak arról, mennyi kötszert és műszert használtak fel. milyen rendeléseik érkez­tek be és melyekre kell még várni. Sőt, azt is meg lehet így tudni, milyen pénzösz- szeggel gazdálkodhatnak még. A mágneslemezekre vitt adatok számos szempont sze­rint fcilisítázhaták, a prog­ramnak a gyorsaság mellett ez a másik nagy előnye. — Milyen munkamegosz­tásban dolgozik szervező és programozó egy-egy ilyen feladaton? — A folyamatszervező ki­dolgozza, milyen kritériu­moknak kell eleget .tennie majd a programnak, a prog­ramozó pedig elkészíti a szoftvert — válaszol Gál Gábor. — A valóságban azonban gyakran átfedések tapasztalhatók, hiszen szo­rosan együtt kell működni a jó munka érdekében. Most kísérletezni is kellett: ed­dig ugyanis professzionális gépeket használtunk, míg most egy Commodore C 64- esre írtuk a programot. Je­lenleg is a kórháznak dol­gozunk: az angioplasztikai műtő számára készítünk komputeres adatfeldolgozó rendszert, ami megkönnyíti a nyilvántartást, az orvosok adminisztrációs munkáját. Koncz János VASUTASOK A VASUTASOKNAK Amatőrök a színpadon Nem tudom, van-e még egy olyan műkedvelő szín­játszó csoport az ország­ban, mint amilyen a Gyön­gyösi Játékszín. Ök már évtizedek viharait, csalódá­sait, közönyét és értetlen­ségét vészelték át. Mindig megújultak, fel soha nem adták, hittek önmagukban, és hittek a közönségükben. ... És nem is csalódtak. Az idő őket igazolta. Ma is szívesen látott vendégek ott­hon is, a környéken is, de még más megyékre is el­látogatnak alkalomadtán egy-egy előadás erejéig. Mindenütt nagy taps jutal­mazza törekvéseiket, olyan siker kíséri működésüket, amilyet sok hivatásos testü­let is megirigyelhet. Hogy mi a titkuk? Nem vállalkozom arra, hogy a kérdést megválaszol­jam. Csak sejtem a felele­tet. Valószínűleg abban a hihetetlen lelkesedésben, elhivatottsági érzésben kell keresni a megoldás kulcsát, amely csak úgy sugárzik belőlük. De a szereplők ké­pességei sem mellékesek. Nem állítom, hogy vala- mennyiük kitűnő színész, de azt igen, hogy tehetséges műkedvelők. Időnként cset- lenek-jbotlanak a színpadon, kiesnek a szerepükből, el­vesztik a hangulatot, birkóz­nak a szöveggel és az en­gedelmeskedni nem akaró végtagjaikkal, de ... az szólja meg őket elsőnek, aki a helyükben nem ugyan­így küzdene önmagával és a szereppel. Csak úgy melles­leg : hány hivatásos együt­tes színpadi munkájában le­het hasonló jelenségeket fel­fedezni? Tessék csak végig­gondolni a gyöngyösi szín­házi esték egy-egy produk­cióját. De azt sem tudom elhall­gatni, hogy a véleményem szerint az eddigiek mellé kell még egy olyan személy, aki céltudatosan és meg­szállottan teszi a dolgát: játszik, rendez, menedzsel, színészi játékot magyaráz, fiatalokat toboroz, és nem hagyja békén a hatóságokat annak bizonyítására, hogy az amatőr színjátszás fölött nem múlt el az idő. ügy ilyen személy Jan- kovits Jenő, aki eddigi te­vékenységét még meg is tol­dotta most: színpadi szerző­vé lépett elő. Átdolgozta Rideg Sándor kisregényét, az Indul a bakterház játékos ötletét színpadi hasznosítá­sú művé. Tette ezt pedig nagyon jó ráérzéssel. A kisregényt bizonyára sokan ismerik. Láthatták a belőle készített tv-játékot is nem is olyan régen. Népi bohózat, amolyan megcsavart megpöndörített Lúdas Matyi- féle lett belőle. Vaskos hu­morú, vásári komédiák stí­lusú, nagyon-,nagyon egy­szerű történetecske, aminek bemondásain, bumfordi jele­netein jókat tud nevetni az, akinek az ilyen „illetlenke­dés” tetszik. A süvölvény legényke szerepében ifj. Tóth János sók tapsot aratott. Szabó bakter Fekete István jóvol­tából lépett színpadra, ö is elnyerte a közönség tetszé­sét. Cseke Teréz eléggé ne­héz feladatra vállalkozott, mert a „banyát” kellett meg­formálnia, ami fiatal korá­hoz nehezen illett. De helyt állt. Hogy milyen riasztó­an élethű volt Pásztor Csil­la, a bugyuta Talpas Ro­zália bőrében, az maga volt a jóízű meglepetés. Sok si­kert megért a kulisszák vi­lágában Mészáros Lajos ed­dig is, a sort most a' Piócás ember szerepében folytatta. Tóth Ferenc, Molnár Lász­ló és Simonyák Ottó ponto­san illettek ebbe a körbe. A díszlet szintén gyöngyö­si személyt dicsért, Sönper- ger Mártont, akinek ugyan­csak nem ez a mostani volt az első sikere. A rende­ző, Jankovits Jenő egységes képet tudott a színpadon kialakítani. G. Molnár Ferenc CELLADAM , tkkufatás magánkézben ASaiiiwi' „Tisztelt Kovács Ádám! Őszintén hi­szem, hogy az ön találmánya — a rossz­indulatú daganatok diagnosztikája és terá­piája terén — forradalmi megoldás és lé­nyegileg új hatékony eljárás. Szűkös időmhöz mérten részt vettem az előadásain az Urániában és meggyőződtem arról, hogy az alkalmazást nem szabadna halogatni tovább. Sajnos ön szembekerült a magyar egészségügy egész feudális apparátusával, amelynek egyik legnehezebben érvényesü­lő összetartó-szervező ereje a tekintély­elvűség. Nem is mai keletű — és bizonyá­ra olcsó dolog lenne most Semmelweis sorsát idézni. A lényeg, hogy az innová­cióra egyébként sem nagyon hajló magyar gyakorlat legkonvencionálisabb rétegét: az egészségügyet kapta ellenfeléül. Itt él kris­tályosán a nagy magyar betegség, melyet én MTK-szindrómának nevezek. (Röv.: Más Találta Ki). Tatabánya 1986. január 26. Tisztelettel üdvözlöm: Név. az orvos aláírása.” Ez egy a sok orvosi vé­leményről a Celladammal kapcsolatban. És ugyan­csak orvosok véleménye ez­zel szemben, melynek lé­nyege hogy a Celladam a rák gyógyításában hatásta­lan, sőt toxikus. De mi is a Celladam? És ki Kovács Ádám, e szer felfedezője? Kuruzsló vagy zseniális tehetség? Erről szól B. Király Györ­gyi könyve. A történet fő­szereplője egy volt rádió­műszerész, akinek vessző- paripája a rákkutatás. Kez­deményezése nyomán ma egy negyvenfős csoport a CCRG kutatja a rák ellenszerét. A csoport tagjai orvosok, bio­lógusok, fizikusok, vegyé­szek. Közöttük van dr. Sze­gő Péter is, aki jelenleg a hivatali kényszer hatására szünetelteti orvosi gyakor­latát. A diploma nélkül így tulajdonképpen életveszély esetén sem fejthet ki orvo­si tevékenységet. De vajon kinek van iga­za? Az egészségügyi irányító szerveknek, amelyek hiva­talosan betiltották a szer használatát, vagy azoknak az orvosoknak, akik a til­tó rendelkezés ellenére is mintegy tízezer betegnek a gyógyulását próbálják a Celladammal elősegíteni. A krimiszerűen izgalmas könyv ezekre a kérdésekre keres választ, egyelőre a megol­dás reménye nélkül. Az el­múlt évben ugyan a Cella­dam szabadalmi bejegyzése megtörtént és ez év eleién a Medimpex 14,3 millió forin­tos támogatást kapott a Külkereskedelmi Miniszté­riumtól, amely mérlegelve a téma ígéretes piaci lehetősé­geit a Kereskedelempolitikai Alapból utalta át a fenti összeget. Ugyanakkor az Országos Gyógyszerészeti Intézet véleményezése, hogy a szer gyógyszernek tekint­hető-e vagy másnak, még máig nem készült el. Ha az OGYI értékelése pozitív, akkor ez év második felé­ben megkezdődhet a Cella­dam betegeken történő kli­nikai vizsgálata. A könyv természetesen nem láthat a jövőbe, de el­olvasni mindenképpen érde­mes, hiszen nem csupán le­bilincselő olvasmány, hanem kor- és kórképet is fest mai egészségügyi állapotainkról. Kaposi Levente KÉSEI KEZDÉS? Egy kiállítás margójára Egy, Ostoroson, 1951-ben, bányászcsaládba beleszüle­tett tehetség, Szabó Ferenc az elmúlt hónapban tárla­tot rendezett: huszonhét mun­káját állította ki a kerecsen- di dombtetőkön álló üzemi épületben, az olajbányászok­nál. A környezet ipari, ott nemcsak a szól fúj éleseb­ben, a formák is prózaiab- bak, mint a barokk város­ban. ahol „a művészet az ut­cán hever”. Ez a szabó Ferenc gyerek­korában, belső indíttatásra madarakkal festette teli a nagymama szobáit; de a fel­buzdulás, a festés folytatása- elmaradt. Tavaly ősszel térd­műtéten esett át s a fizikai karantén — mármint a tét­lenségre kárhoztatott ember lelkiállapota — meghozta a régi szenvedély felébredését: újból festegetni kezdett. Az idén februárban a Megyei Művelődési Központ megyei pályázatán az egyik tájké­pe, a „Falucska a Lee-folyó partján” feltűnt; innen to­vábbvitték Gyöngyösre, majd az amatőrök, ne hasz­náljuk a naiv festők kifeje­zést éppen méllékzöngéje miatt, tehát a diploma nél­küli festők tárlatára. Eddig a híranyag. A hu­szonhét kép és grafika, az azokban felfedezhető szín­világ, formakészség és az a teremteni vágyás, amely ezt a fiatalembert, civil fog­lalkozásában csőszerelő gép­lakatos fűti, elgondolkodtat. Foltokban felrakja az élénk sárgát, kéket; alkot; Szabó Ferenc csak abban bízik, amiit az ő színérzéke jónak, illedelmesnek lát az érzel­mek kifejezésére. Tapaszta­latlansága, gyakorlatlansága meg-megállítja még az ecse­tet a kezében, de feleslege­set, oda nem tartozó motí­vumot nem látni, nem le­het felfedezni abban, amit megörökít. Mi sem természe­tesebb, hogy megmutatta dolgait az érett művésznek is, aki biztatta. Mi a jelenlévő tehetséget, érzékelve, a kétkezi mun­kásnak azt a vasakaratát, szorgalmát és megújulni aka­rását emeljük értékként a nyilvánosság elé, amely vas­akarat, szorgalom és újra­indulás mögött a fegyelem, a céltudatosság a fontos: az olajos dombok, a szélfútta vidék, a gépek, a csövek, fo­gók, reszelők, vágók és egye­bek mindennapi vasszínűsé- géből ki tud emelkedni, ku­tatni akarja azt a gyöngéd­séget, szépséget, amit olyan kevesen lelnek meg igazán. önként adódik a kérdés: kései kezdés? A szépséget megtalálni sohasem késő, a célra ráismerni mindig idő­ben van. Az érték magunk­ban és magunknak éppen abban rejlik, hogy hitünk szerint cselekszünk, mások­nak meg azért ajándék a szellemi, művészi érték, mert az alkotás és szépsége úgy osztható, hogy oszthatatlan­ságában is gazdagítja az adót és az ajándékozottat. (farkas) ORLIN KRUMOV: Kicsi szürke ember Egyik reggel kinyitottam az ablakot, és láttam, hogy szürkévé változott a világ. Milyen lehangoló — gondol­tam magamban — ilyen vi­lágban élni. És kimondha­tatlanul nyomasztott a szür­keség, és megzavart az áb­rándozásban. Fogtam egy ecsetet, és zöldre festettem a világot. De így sem nyerte el a tet­szésemet, és olyan emlékek idéződtek, föl bennem, me­lyek elől egész életemben menekültem. Ezután a kék színnel próbálkoztam, és be­festettem eget-földet. Most I aztán valósággal szárnyalni fogok — ujjongtam magam- * ban. Néztem-nézegettem a kékséget, ecsettel a kezem­I ____ b en, de szó sem volt szár­nyalásról, és a repüléshez sem volt kedvem. Mégis­csak biztonságosabb idelent a földön ... Sokáig törtem a fejem. Ta­lán megpróbálhatnám a sár­gát vagy a pirosat? Hallot­tam, hogy az utóbbi szín­nel ingerlik Spanyolország­ban a bikákat, s lehet, hogy nálam is kedvező hatást fog elérni, még akkor is, ha én csak ember vagyok. Szét is fröccsentettem néhány rikító foltot. De jaj! Ez sem moz­dított ki a tespedtségből. Ekkor belenéztem a tükör­be. és láttam, hogy én ma­gam vagyok a szürke. Szürke volt a szemem, szürke volt a zakóm, sőt, még a mozdu­lataimban is volt valami szürkeség. Anatómiai isme­reteim révén tudom, hogy az agyam is szürke, s bizonyá­ra a gondolataim is azok. Most aztán milyen színre fessem át magam? Ha átfes­tem, nem önmagam leszek többé, hanem egy egészen más valaki. De hát miért is tiltakozom a természetem el­len? Kinéztem az ablakon. Egyáltalán nem illik ez a tarkabarka világ egy olyan szürke emberhez, mint én vagyok. Megragadtam az ecsetet, és egy hosszú szür­ke vonalat húztam a hori­zontra. (Bolgárból fordította: Adamecz Kálmán) Ez a terminál létesít kapcsolatot... ... a számítóközpont nagy komputerével

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom