Népújság, 1987. április (38. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-21 / 93. szám

NÉPÚJSÁG, 1987. április 21., kedd Remény, egy percig RÖPLABDA NB I. Liktor vezérletével Ferencváros—Eger SE 3—1 (1-0) NB I-es labdarúgó-mérkő­zés, Üllői út, 15 ezer néző. V.: Győri L. (Nagy L, Macz- kó). FTC: Zsiborás — Hámori, Pintér, Keller — Strausz, Kincses, Takács — Fischer, Bánki, Dzurják (Kvaszta a 67. percben), Dukon. Edző: Dalnoki Jenő. ESE: Bodolai — Csendes, Fegyverneki, Méhesi, Já- vorszky — Lengyel, Varga. Barabás (Simon II. a 11. percben), Smuczer — Szilá­gyi, Kiss. Edző: Kiss Tibor. Az élénk szél az eLső fél­időben a hazaiaknak ked­vezett, amit igyekeztek is kihasználni. A sok pici sza­bálytalankodás sorát Hámo­ri nyitotta meg, amikor csúnyán összecsapta Len­gyel bokáját. Hogy az egri­ek nem álltak be védekezni, azt két szöglet is jelezte, melyből az egyiket Varga fejelte a bal alsó sarokra, s ha Keller nincs ott, bizony megzördül a háló is. A 7. percben Strausz 22 m-es lö­vését fogta Bodolai, majd nem sokkal később cserére kényszerült a vendégegyüt­tes. Történt ugyanis, hogy a felezővonalnál Barabás és Fischer összefejelt, s az eg­ri játékos nem tudta foly­tatni a játékot, felrepedt a szemhéja: Helyére Simon II. állt be. A 14. perc hozta meg a Fradi első gólját. Dzurják elfutott a bal szé­len, középre kahyaritott, a jobbösszekötő helyén érkező Fischer futtából kilőtte a bal alsó sarkot, 1—0. Bodo­lai és Jávorszky hiába né­zett kérdően egymásra, mindketten hibáztak. A gól után Lengyel elől először Pintér, majd a szögletnél Zsiborás tisztázott. A 18. percben Kiss remek labdát kapott Smuczertől, 10 mé­terről megcélozta a kaput, de a labda a kifutó Zsibo- rásról visszavágódott a me­zőnybe. A másik oldalon Dzurják a 11-es pontról emelt fölé. A 25. percben Fegyverneki a 16-os bal sarkánál buktatta Dukont — a nézők 11-est reklamál^ tak —, a szabadrúgást Strausz élesen a bal kapu­fa mellé lőtte. Két percre rá Csendes veszélyes meg­mozdulásáért ítélt közvetett szabadrúgást a büntetőterüle­ten, belül Győri, a lövés el­akadt, a sorfalban. A 32. percben Fischer második gólját is megszerezhette volna, benyargalt a 16-oson belül, ám lövés helyett kö­zépre gurított, s a visszafu­tó védők így felszabadítot­tak. Két egri' ellentámadás: az egyik les. a másik rossz helyzetfelismerés miatt akadt el. A 38. percben Fischer alig fejelt mellé, majd a MÁTRA-CSOPORT félidő utolsó helyzeténél Bo­dolai biztosan hárította Dukon távoli lövését. Szünet után Szilágyi két jó cselt kö­vetően a 16-os jobb sarká­nál rosszul találta el a lab­dát. A 49. percben egyenlí­tett az ESE. Varga a védők feje felett ügyesen ívelt Si­monhoz, ő a lesre spekuláló védőket lehagyva kapura húzott, s a bal összekötő helyéről Zsiborás mellett 10 méterről a hálóba lőtt, 1—1. Még jóformán el . sem telt egy perc, amikor megérke­zett a Fradi-válasz. Egy partdobást Dzurják emelt középre, Fischer pontosan érkezett, s a bal sarokba fejelt, 2—1. Az 55. percben hajszálon múlott, hogy egyenlítenek a piros-kékek, Fegyverneki bődületes erejű 23 m-es szabadrúgását épp hogy kiütötte a bal saroknál az FTC kapusa, öt perccel később Smuczer indította Kisst, aki becselezte magát a 16-oson belülre, de vélet­lenül a játékvezetőhöz to­vábbított. A 63. percben Kincses átemelt a kifutó Bodolain, a labdára Dzurják rajtolt, ám egy lépésre a jobb saroktól óriási lyukat rúgott. A következő hazai akciónál Kincses és Fegy­verneki csatázott a büntető- területen a labdáért, a hazai­ak középpályása a földre huppant, a bíró továbbot in­tett. Tíz perccel később vi­szont Kincses tovább nö­velte csapata előnyét. Stra- usz indításával egyedül tör­hetett kapura — bár érzé­sem szerint lesről indult —. s a kimozduló Bodolai hóna alatt, ballal a hálóba továb­bított, 3—1. Egy perccel ké­sőbb Fegyverneki majdnem a saját kapujába gurított, de Bodolai résen volt. A 82. percben Fegyverneki áthá­mozta magát a védőkön, Kisshez adott, akit a lövés pillanatában a 16-oson belül Keller kibillentett az egyen­súlyából . . . Bajnoki mérkőzésen az egriek még sohasem győztek a zöld-fehérek ellen. Hogy őszinték legyünk, az ESE most sem azért utazott a fővárosba, hogy két vállra fektesse a Fradit, mint a mérkőzés előtt Kiss Tibor vezető edző elmondta, bra­vúrnak tartaná az egyik pont megszerzését. Az Eger a találkozó folyamán végig egyenrangú ellenfélként küz­dött. Az első félidőben keve­sebbszer jutott el ugyan Zsi­borás kapujáig, de ebben sze­repet játszott a helyenként már-már viharos erejű szél is. Az FTC-n annyira elural­kodott a győzni akarás vá­gya, hogy egy emberként ro­hamozták az Eger 16-osának környékét. Így nagyszerű al­kalom kínálkozott kontra­támadásokra, s nem egy esetben létszámfölénybe is kerültek a vendégek, de a lassúság megbosszulta ma­gát. A folytatásban vá­ratlanul, de annál jobbkor jött az egyenlítés, viszont a hazaiak második gólja való­ságos hideg zuhanyként érte Méhesiéket. Ilyen gólt nem szabad kapni! Ennek ellené­re nem tört meg a csapat, ugyanúgy küzdött, mintha még mindig döntetlenre áll­na a találkozó. A harmadik gól viszont már soknak bi­zonyult, hiába volt a lelke­sedés, a helyenként jó já­ték, el kellett könyvelni az újabb vereséget. Ha mindeh­hez hozzávesszük, hogy a ri­vális Siófok idegenben győ­zött, s most már 3 pont az előnye, plusz jobb a gólkü­lönbsége, sok örömre nincs okunk. Bodolai az első gólnál hi­bázott, egyébként ajtóié meg­szokottat nyújtotta.' Szajkó­zásnak tűnik, de a védelem­ben ismételten Fegyvernekit lehet kiemelni. A „kis,” Si­mon a hátán hordozta a pá­lyát, csapata legjobbjának bizonyult. A csatároknak az akarásnál többet kell nyúj­taniuk. Kiss Tibor: „Egyenrangú ellenfelei voltunk a Fradi­nak, de sajnos, súlyos egyé­ni hibák miatt vesztesként kellett elhagynunk a pályát. Budai Ferenc További eredmények: Vi­deoton—Siófok 1—2 (!). Ha­ladás—Dunaújváos 2—0, ZTE—Ü. Dózsa 1—1, Deb­recen—Rába ETO 1—1, Bé­késcsaba—Bp. Honvéd 2—1, Tatabánya—MTK-VM 1—0, Vasas—Pécs 0—0. Az NB l. állása: 1. MTK-VM 23 14 5 4 40-17 33 2. Ü. Dózsa 23 13 6 4 39-15 32 3. Tatab. 23 14 3 6 35-18 31 4. Bp. H. 23 12 4 7 32-29 28 5. Pécs 23 10 5 8 22-14 25 6. FTC 23 8 9 6 21-15 25 7. Haladás 23 10 5 8 27-26 25 8. Vasas 23 9 5 9 30-31 23 9. Békéscs. 23 7 9 7 24-28 23 10. Debr. 23 7 8 8 29-32 22 11. Videoton 23 6 7 10 21-24 19 12. Rába E. 23 4 10 9 31-34 18 13. Zalae. 23 4 10 9 22-29 18 14. Siófok 23 5 8 10 24-32 18 15. Eger 23 4 7 12 18-45 15 16. Dunaűjv. 23 3 7 13 20-46 13 A góllövőlista élmezőnye: 15 gólos: Rostás (Ű. Dó­zsa), Détári (Bp. Honvéd) 14 gólos: Vincze I. (Tatabá­nya) 12 gólos: Szeibert (MTK-VM) 9 gólos: Bücs (Debrecen) 8 gólos: Mörtel (Debrecen). Eger SE—Dunavarsány 3—2 (-11, -13, 10, 5, 9) NB I-es női röplabda­mérkőzés, Budapest. V.: Sza­bó, Szekér. ESE: LIKTOR, Molnár, Fésűs, NOWAK, Király, dr. SIKÉNÉ. Cs.: Dérczi, Barta. Edző: Phan Hong Minh. Az első két játszma el­vesztése után elsősorban a nagyszerűen irányító Liktor vezérletével, magas színvo­nalú játékkal fordítottak a piros-kékek. Legközelebb, vasárnap délután 3 órakor a A Totó 16. heti szelvé­nyének helyes tipposzlopa: 1, X, 1 ,1, 1, 1, X, X, 1, 1, X, 1, X. 1. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása alapján a 16. heti totónyere­mények a nyereményilleték levonása után a követke­zők: 13 plusz 1 találatos szelvény 89 darab, nyeremé­nyük egyenként 60 038 fo­rint; 13 találatos szelvény 213 darab, nyereményük egyenként 33 396 forint; 12 találatos szelvény 4 107 da­rab, nyereményük egyenként 1 155 forint; 11 találatos szelvény 33 614 darab, nye­reményük egyenként 141 forint; 10 találatos szelvény 171 608 darab, nyeremé­nyük egyenként 41 forint. Meghívó Koreába Húsvéti ajándék taekvon­dósoknak Kim ír Szén, a Koreai Munkapárt KB főtitkára, a KNDK elnöke 75. születés­napja alkalmából Ju Jong Goi, a KNDK magyarorszá­gi rendkívüli és meghatal­mazott nagykövete fogadta Tóth Ferencet, a Magyar Karateszövetség alelnökét, és a taekvon-do szakbizottság el­nökségi tagjait. A filmvetí­téssel egybekötött műsor vé­gén a vendéglátók egy Phenjanba, 22 fő számára, egy hónapra szóló meghívót nyújtottak át Harmat Lász­lónak, a taekvon-do szakbi­zottság elnökének. körcsarnokban a BSE-t fo­gadják. Az NB I. állása a 7—16. helyért: 7. Eger SE 36 24 12 80-60 60 8. Kaposvár 36 19 17 69-69 55 9. BVSC 35 19 16 68-66 54 10. DUTÉP SC 35 18 17 68-68 53 11. Bp. Spart. 36 17 19 72-73 53 12. Ganz-Dan. 34 16 18 64-67 50 13. BSE 34 13 21 61-69 47 14. Dunavars. 36 11 25 52-87 47 15. KGK SC 36 8 28 41-96 44 16. TFSE 36 7 29 39-93 43 VÍZILABDA OB I. Az ünnepi hét végén ket­tős fordulót bonyolítottak .le a pólós élvonalban. Az eg­riek 50 százalékos mérleggel zártak, itthon könnyed győ­zelmet arattak, Szolnokon azonban csak megnehezíteni tudták a hazaiak győzelmét. Eredmények: Eger SE—Szentes 14—8 (4—2, 3—2, 4—0, 3—4) Eger, 400 néző. V.: Kosz- tolánczy, Matyó. ESE: Lipovics — NAGY I. 5. KELEMEN, Vincze 1, BÍ­RÓ 3, dr. SIKE 3. Búza 1. Cs.: Vecseri, Madarasi, Tóth K. 1, Tóth P., Zalánki. Edző: Gyulavári Zoltán. Gól — emberelőnyből: 6 5, ill 9 5. Négyméteresből: 1 1 ill. 1 1. A szentesiek jószerivel fel sem tudtak állni védekezés­hez. amikor már nagyszerű átlövések révén hálójukban táncolt a labda. Különösen a válogatott kerettag Nagy István volt elemében, aki Liktor Zsuzsanna idei leg­jobb teljesítményével átse­gítette csapatát a holtpon­ton, döntő részt vállalva a győzelemből (Fotó: Szántó György) négy akciógólt dobott. A vendégek a centerjátékot erőltették, de ez szoros, vál­tott védőőrizet mellett nem hozhatott eredményt. Szolnok—Eger SE 11—8 (2—1, 2—2, 5—1, 2—4) Szolnok. 400 néző. V.: Kiss O., Tibay. ESE: Lipovics — Nagy I. 2, Kelemen, Vincze 1, BÍRÓ 3. dr. Síké 1, BÚZA 1. Cs.. Tűzkő. Vecseri, Tóth K., Ma­darasi, Zalánki. Edző: Gyu­lavári Zoltán. A harmadik negyedben nyújtott gyenge teljesítmény vezetett a vereséghez, noha Bíróék huszáros hajrába kezdtek. Feljöttek 9—4-ről 9—8-ra, a szolnokiak erre a befejezés előtt válaszoltak két góllal. , Az Eger SE a hét végén Szentesen a Dobó-kupán vesz részt. Az OB I-ben bajnoki szünet lesz, folytatás három hét múlva. Egy negyednyi megingás Nagy István — 4-es sapkában — a Szentes ellen válogatott formában játszott (Fotó: Szántó György) Előretör a Treiber-gárda Forma—1 a Szovjetunióban is? A területi labdarúgó-bajnokság mérkőzéseiről a következő tudó­sításokat kaptuk: Hatvani KVSC—Olefin SC 2—1 (2—1) Hatvan. 500 néző. V.: Mako­vinyi. HKVSC: Kiss — Borics, Füzér. Gohér, Turcsányi, Sáfrán, Sima. Zombori, Pádár (Komjáti), Gö- möri, Kerepesi (Bazsó). Edző: Treiber Rudolf. A gólok története: a 14. perc­ben Gohér jobb oldali szögletét Gömöri az alapvonal közeléből visszafejelte, s a jókor érkező Pádár a labdát közelről a háló­ba sodorta. 1—0. 23. perc: jobb oldali vendégtámadás végén az elmélázó védők gyűrűjében Gu­lyás 6 méterről helyezett a bal sarokba, l—l. 44. perc: Gömöri 35 m-es szabadrúgásánál a lab­dát a kapus a jobb kapufára ütötte, amely onnan kipattant, s az érkező Pádár 5 méterről a hálóba fejelte, 2—1. A több gólhelyzetet teremtő hazaiak megérdemelten nyertek a mezőnyben időnként jól ado­gató leninvárosiak ellen. Jók: Gohér. Gömöri, Sáfrán. Kiss, ill. Bodolai, Tóth, Feledi. Kapus. Ifik: 2—1. Szendi László Bélapátfalva—Borsodi Bányász 1—1 (1—0) Sajószentpéter, 500 néző. V.: Szűcs. Építők: Horváth A. — Berecz I. (Józsa). Zágonyi, Torbavecz, dr. Cseh, Berecz P., Horváth J.. Horváth T., Szilágyi II.. Feny­ves. Barta (Kapui). Edző: Fodor Pál. A gólok története: a 10. perc­ben Szilágyi II.-t buktatták a büntetőterületen belül, a meg­ítélt 11-est Horváth J. értékesí­tette, 1—0. 83. perc: szögletet vé­geztek el a hazaiak, amelynek vé­gén Kovács talált a vendégek hálójába, 1—1. A nagy akarással küzdő bél- apátfalviak rászolgáltak az egyik pontra, ezúttal is megőrizve ve­retlenségi sorozatukat a Bányász ellen. Jók: Zágonyi, Horváth A.. Torbavecz. Ifik: B. Bányász—B. Építők 1—0. Horváth Mihály Gyöngyösi SE—St. Síküveggyár 0—0 Gyöngyös, 400 néző. V.: Lu- terán. GYSE: Szélesi — Molnár A.. Mádi. Erdélyi, Szabó, Varga, Jó­nás, Hegyi (Jakab), Pásztor (Ferencz). Vágó, Patócs. Edző: Szőke Barnabás. A mezőnyfölényben játszó gyöngyösiek támadósora tehetet­lennek bizonyult a szervezetten védekező tarjániak ellen, ami az 1 pont elvesztésébe került. Jók: Mádi. Erdélyi. Vágó. ill. Rédei. Verbói. Mohácsi, Tóth. Ifik: GYSE—St. Síküveggyár 5—1. Szkocsovszky Tibor Kazincbarcikai Vegyész— Recski Ércbányász 4—0 (3—0) Kazincbarcika, 1200 néző. V.: Gáspár. Ércbányász: Szén L. — Danyi. Bódi, Horváth J., Nagylaki, Szén J. (Kolozsvári), Bencsók, Csaná- losi, Bencsik, Horváth Zs. (Kle- ment), Szabó. Edző: Szabó Géza. A gólok története: a 4. perc­ben a lesen álló Bartuska jobb oldali támadás után fejelt a há­lóba, 1—0. 12. perc: szabadrúgást követően Bartuska 15 m-ről fe­jelt a tétovázó kapus mellett a hálóba, 2—0. 40. perc: az alap­vonal közeléből elvégzett hazai szabadrúgás nyomán a labda Danyi hátáról vágódott a kapu­ba, 3—0 (öngól). 63. perc: a többméteres lesről kiugró hazai csatárt Szén L. a 16-oson belül csak szabálytalanul tudta szerel­ni. A megítélt ll-est Búza ér­tékesítette, 4—0. Két ellentétes félidőt láthatott a sportszerű, lelkes közönség. Az első 45 percben remekelt a ha­zai gárda, a második félidő azonban az Ércbányászé volt. A gyenge napot kifogó játékveze­tői hármas sorsdöntő tévedése ellenére is megérdemelten nyert a bajnokjelölt. Jók: Szabó. Kon­dás, Kerekes, Orlóczki, Bartus­ka. ill. Bódi. Ifik: 5—0. Lehnert Zoltán Romhány—Apci Vasas 3—1 (1—1) Apc, v.: Czirba. A mérkőzésről nem érkezett jelentés. További eredmények: H. Papp J. SE—Sajóbábony 0—0. Edelény —Nagybátony 1—1. A Mátra-csoporl állása: 1. K.-barcika 23 15 4 4 44-16 34 2. H. Papp J. SE 23 11 9 3 32-19 31 3. Nagybátony 23 9 10 4 30-18 28 4. St. Síküveg 23 11 5 7 30-26 2 5. Romhány* 23 10 7 6 30-21 25 6. Hatvan 23 10 5 8 28-23 25 7. Recsk 22 9 7 6 34-31 25 8. Bélapátfalva 23 *9 6 8 37-26 24 9. Edelény 23 8 7 8 39-35 23 10. Sajóbábony 23 7 8 8 31-31 22 11. B. Bányász • 23 7 8 8 35-40 22 12. Gyöngyös 23 7 9 9 28-24 21 13. Olefin SC 23 7 6 10 30-37 20 14. St. Kohász 22 6 6 10 22-33 18 15. B. Ép Volán 23 4 4 15 19-39 12 16. Apc 23 2 3 18 13-63 7 Megjegyzés: * a Romhánytól két büntetőpont levonva. Az elmaradt Recsk—Salgótar­jáni Kohász találkozót holnap, szerdán 16 órától játsszák le. Érdemes komolyan foglal­kozni azzal a gondolattal, hogy a Szovjetunióban is rendezzenek Forma—1-es fu­tamokat — nyilatkozta a Szovjetszkij Szport vasárna­pi számában Alekszej Viny- nyik, a DOSZAAF (az MHSZ-nek megfelelő szov­jet szervezet) egyik főosz­tályvezetője. A szovjet sportláp leg­újabb számában részletesen ismertette a Magyar Hírek orosz nyelvű számában meg­jelent oikket a Forma—1 fu­tamának budapesti . tapasz­talatairól — külön kiemelve, hogy először rendeztek ilyen versenyt szocialista ország­ban, ráadásul jól és nagy közönségsikerrel —, s ennek kapcsán kért kommentárt a szovjet sportvezetés egyik illetékesétől. Alekszej Vánnyik hangsú­lyozta, hogy a hasonló ver­senyek szervezésében szer­zett magyar tapasztalatok nemcsak figyelmet és dicsé­retet érdemelnek, hanem ala­pos tanulmányozást is. Két­ségtelen. hogy a futam szer­vezése rengeteg munkát kö­vetel, de a fentiek alapján ítélve jelentős haszonnal is jár. Figyelembe véve azt, hogy a Forma—1 futamai vonz­zák a legtöbb nézőt, a leg­látványosabbak, a magyar ta­pasztalatok alapján történő megrendezésük a Szovjet­unióban is jelentős ösztön­zést adhatna az autóssport fejlődésének, a versenyzők tudásának javításához, és az autóipart is jobb munkára serkenthetik. A már meg­épített és épülő, rubelmilli­ókba kerülő versenypályák — egyebek között Kijevben, Tbilisziben, Kaunaszban és Minszkben — nézők nélkül csak holt befektetések ma­radnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom