Népújság, 1987. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-02 / 78. szám
NBiuijjaq 1987. április 2., csütörtök Nyolcvanöt éve született Komor Imre (1902—1966) kommunista újságíró, történész, a KMP alapító tagja. Tizenhat évesen kapcsolódott be a forradalmi ifjúmunkás mozgalomba. A Tanács- köztársaság idején Lékai Jánossal együtt az ifjúmunkás művelődés terén tevékenykedett. 1920 márciusáig bujkálva, halált megvető bátorsággal folytatott illegális agitációt, majd Bécsben, később Pécsett, az ifjúmunkás szövetség titkáraként dolgozott. Közreműködött a magyarországi illegális ifjúmunkásmozgalom újjászervezésében. 1922 szeptemberében letartóztatták, és az ellenforradalmi bíróság 12 évi fegyházbüntetéssel sújtotta. Börtönéből a proletárszolidaritás szabadította ki. Így került 1924 végén cserefogolyként ismét Moszkvába, ahol fontos pártmegbízatásokat végzett. 1948-ban térhetett haza. Négy évig a Népszava, utána 1955-ig a Szabad Nép, majd a Magyar Nemzet és a Társadalmi Szemle felelős szerkesztője volt.; főként külpolitikai tájékozottságáról, felkészültségéről cikkek, kommentárok. glosszák tömege tanúskodik. A Nap kél: 6.23 órakor, nyugszik: 19.14 órakor. A Hold kél: 7.47 órakor, nyugszik: 0.14 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ÁRON nevű kedves olvasóinkat! ősi héber eredetű név, amelynek „Aaron” vagy „Aharon” volt eredeti formája. Jelentése: „az erősek hegye". ^időjárás Várható időjárás az országban ma estig: többnyire borult idő lesz, csak délután szakadozhat föl jelentősebben a felhőzet. Üjabb eső várható, de északnyugaton és az északi hegyekben előfordulhat hóesés is. Napközben megélénkül az északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között lesz. Kutya egy fogkrém San Franciscóban a háziebek fogszuvasodására is gondolnak. Dogydent néven marhahús illatú fogkrémet hoztak forgalomba. Erről a kutyafogkrémről kutya egy ötlet jutott eszembe: köztudott, nálunk igen alacsony a fogkrém- fogyasztás, ennek érdekében volna egy javaslatom: talán ha a vilmoskörte, kajszibarack, szatmári szilva illatával, zamatával készítenék, nem csak kelendőbbek, hanem praktikusabbak is lennének, mivel életünk párjának csak ennyit kellene mondani: — Szívem, ne légy mérges, csupán fogat mostam.. .! (soós) — HlDJAVÍTÁS. Tágulási hézag javítása miatt forgalomkorlátozás lép életbe az egri Kisvölgy utcai hídon. Április 6-tól 30-ig a jobb oldali közlekedési sávot zárják le a forgalom elől. — SIKERES SZAKMUNKÁSTANULÓK. Véget értek a szakmunkástanulók országos tantárgyi versenyei. Sikeresen képviselték megyénket a 212-es Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola tanulói. Schwigruha János vasipari szakrajzból első helyezett lett, felkészítője Gál László. Műszerek és mérések tantárgyból Sárosi Csaba lett az első, felkészítője Tősi Pál. Frenyó Csaba második díjat hozott a történelem tantárgyból, felkészítője Kisgergely Mária. — TELEFONTÁJÉKOZTATÓ AZ AIDS-RÖL. Telefontájékoztató szolgálat kezdi meg működését április 6- án, hétfőn 16 órától az AIDS-ről. A 384-555-ös számot tárcsázók — a telefon- doktorhoz hasonlóan — háromperces ismertetést kaphatnak a betegségről. A munkanapokon 16 órától másnap reggel 9 óráig, vaEGERBEN: felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.4S óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyeiamint szombaton 14 órától hétfőn reggel 9-ig hívható telefonon. Az elhangzó szöveget az Országos Bőrgyógyászati és Nemikórtani Intézet már működő telefontanácsadójának (138-431) tapasztalatai alapján állítja össze az Országos Egészség- nevelési Intézet. — FOTÖMODELL-TANFO- LYAM. Az Eger városi TIT szervezésében induló manöken- és fotómodell-tanfo- lyamra április 8-ig lehet még jelentkezni. Az első foglalkozásra egyébként április 11-én, szombaton kerül sor. — NOSZTALGIAHAJÓ a Balatonon. Nosztalgiahajóként járja idén nyáron a Balaton vizét a gőzösök sorában harmadikként, az 1891-ben épült, időközben motorossá alakított Kelén. A kecses vízi jármű ikertestvére, a Helka már a balatonfüredi parton eszpresz- szóként fogadja a vendégeket. A Keién főleg hosszabb időtartamú vízi kirándulásokra viszi majd a Balatontourist nyaralóvendégeit. A hajó — amely utóbb már csak kisegítő járatokon közlekedett — frissen festve, kitatarozva várja a nyári szezont. let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 11-831. FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJAL-KESZENLÉT EGERBEN: délvjtán 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. AZ Elko és az Agroker közös vállalkozása Kertbarátok boltja Pétervásárán Nyereménybetétkönyv-sorsolás Az Országos Takarékpénztár 1987. április 1-jén Budapesten rendezte meg a nyereménybetétkönyvek 1987. I. negyedévi sorsolását. Mindazok az 1987. március 28-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban volt nyereménybetétkönyvek, amelyek sorszámának utolsó három számjegye (számvégződése) megegyeeik az alább felsorolt számokkal, az 1987. I. negyedévi átlagbetétjüknek a számok mellett feltüntetett százalékát nyerték. Számvégződés Nyereményszá zalék Számvégződés Nyereményszázalék 0 04 50 552 25 160 25 555 25 186 25 575 250 234 25 628 25 248 25 635 50 256 25 824 25 270 50 . 922 100 330 25 941 25 455 50 958 25 499 50 978 100 A nyereményösszeget a betétkönyvet- kiállító takarék- pénztári fiók, takarékszövetkezet vagy postahivatal április 17-től fizeti ki. Kertbarátok boltja nyílt tegnap Pétervásárán, a Vörös Hadsereg útján. Az épületben eddig a Gelka-szerviz működött, ám önmagában ez a vállalkozás nem bizonyult sikeresnek. Ezért fogott össze az Elko és az Agroker. s úgy döntöttek, hogy közösen használják ezentúl a mindkettőjüknek alkalmas területet. Dósa Imrétől, az egri Elektromos Karbantartó VálTegnap, a Heves Megyei Kiszöv fogadta azt a tizenkét tagú nemzetközi delegációt, amely a Nemzetközi Szolgáltatási Munkacsoport képviseletében látogatott hazánkba. A Csehszlovákiából, Lengyelországból. Mongóliából, Romániából és Bulgáriából érkezett szakfalat igazgatójától megtudtuk, hogy a tovább fennálló szerviz mellett a kertbarátok boltja félmillió forintos árukészlettel nyitott. A megvásárolható cikkeket főleg a Vetőmagtermeltető Vállalattól, valamint az Agrokertől és a Vasvilltől szerzik be. Az ellátás folyamatosnak ígérkezik, s éves szinten 3— 4 millió forintos forgalomra számítanak Pétervásárán a kertbarátok új boltjában. embereket Holló Béla, á Kiszöv Heves megyei elnöke köszöntötte. Röviden tájékoztatta a vendégeket megyénk szolgáltató tevékenységéről, majd néhány egységet is felkerestek, hogy személyesen győződhessenek meg az ott folyó munkáról. NEMZETKÖZI DELEGÁCIÓ MEGYÉNKBEN 0 szolgáltató tevékenységről tájékozódtak /le, Hogyan cserélik a Color Star televíziókat? Mint lapunkban már korábban beszámoltunk róla a Videoton Elektronikai Vállalat kezdeményezésére ebben az évben kedvezményes áruhitel-akció keretében országszerte, igény szerint új típusú készülékekre cserélik a Color Star színes teler víziókat. Ez megyénk lakóit is érinti, így a csere lehetőségéről az illetékest. Szabó Ferencet, a Videoton osztályvezető-helyettesét kérdeztük : — Az a kérésünk — mondta —, hogy a Color Star típusú tévével rendelkezők levelezőlapon, vagy pedig levélben értesítsenek bennünket: a televíziógyár kereskedelmi főosztályát, 8001 Székesfehérvár, Berényi u. címen a csereszándékukról. Mi ennek nyomán intézkedünk. Az egri Elektromos Karbantartó Kisvállalatot kértük fel megbízás alapján az említett készülékek felülvizsgálatára. A bejelentéseket június 30-ig várjuk. Így tudjuk csak garantálni, hogy két hónapon belül értesítjük a tulajdonosokat, hogy az üzemképes készülékeket díjmentesen mikor vizsgáljuk felül, és egyben portalanítjük is azokat. A bejelentő felek kérését, hogy mikor tartózkodnak otthon, figyelembe vesszük annak érdekében, hogy a vizsgálatot zavartalanul lebonyolíthassuk. Ennek során szerelőink minősítik a tévéket és a biztosítékot is rendeltetésszerűen kicserélik. Ugyanakkor gyártmány- ismertetőt és postai lapot is adnak. Ez pontos tájékoztatásul szolgál azokról a korszerű televíziótípusokról, amelyekre cserélhetik a Color Stárokat. Szeretném azonban nyomatékosan hangsúlyozni, hogy az üzemképtelen tévéket nem áll módunkban minősíteni. Így azokat a tulajdonosaik mielőbb javíttassák meg, mert csak azután vállaljuk a cserére vonatkozó javaslat megtételét. A Videoton egyébként egy-egy Color Star ért 2700 forintot számít be a cserénél, egyszeri kezelési költségként. Ez alapvetően a TS 4316-os készülékre szól, ennek az ára 22 ezer 800 forint, a legolcsóbb színes tévé, amelyet biztosítani tudunk. Természetesen más típusokat is ajánlunk, ennél drágábbakat. Gyárunk az Országos Takarékpénztárral megegyezett, hogy az új készülékek átvételéhez az ár húsz százalékát kell befizetni előtörlesztésként és mindenkinek egységesen 18 ezer forint hitelt adnak kétévi részletfizetésre. Az alacsony nyugdíjasoknál, ha az egy főre jutó jövedelem nem éri el a 3500 forintot, akkor hároméves törlesztési lehetőséget biztosítanak. Természetesen a drágább típusokhoz nagyobb előtörlesztést kér az OTP. Ezt is pontosan feltüntetjük a már említett postai levelezőlapon. A cserét egyébként a VASVILL Kereskedelmi Vállalat bonyolítja le a megyében gyárunk szervezésében. A Videoton akciója 1987-re szól. Ezért a Color Star-tulajdonosok türelmét és megértését kérjük, miután a csere- készülékeket folyamatosan, egész esztendőben gyártjuk és biztosítjuk. (mentusz) A rendőrség kérése Emlékkiállítás Ki látta? az Ifjúsági Házban Március 31-én, kedden 19 óra 20 perc és 19 óra 30 perc között Egerben, a Maczki Valér utcában ismeretlen fiatal férfi megtámadta az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat Belvárosi ABC-áru- házának napi bevételét szállító pénztárosokat. A pénzt tartalmazó diplomatatáskát erőszakkal elvette, majd a közelben várakozó társa mögé ült kismotorkerékpárra, és a Sándor Imre utcán elhajtottak. Kéri a rendőrség, hogy aki a Maczki Valér utcában a dulakodásnak szemtanúja volt, illetve a segéd-motorkerékpáron távozó két fiatalembert látta, vagy aki az üggyel kapcsolatban bármilyen felvilágosítással szolgálhat, az jelentkezzen a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztályán személyesen, illetve telefonon a 12-555/11-79- es számon vagy bármelyik rendőri szervnél. Az Egri Ifjúsági Házban, a KISZ zászlóbontásának 30. évfordulóján kiállítást nyitottak a mozgalom történetéhez fűződő tárgyi emlékekből, képekből (Fotó: Kőhidi Imre) Humor és foci Szerdán két előadásra is sor került a Füzesabonyi Gimnáziumban és Postaforgalmi Szakközépiskolában a középiskolás Népújság-hét keretében. A diákokkal dr. Farkas Márton, az orvostudományok doktora, megyei szülész-nőgyógyász főorvos találkozott, válaszolt kérdéseikre. A tantestület E. Nagy Sándor irodalomtörténészt fogadta, aki az iskola leendő névadójáról Reme. nyik Zsigmondrói beszélt. Délután 5-kor kezdődött a fórum, amelyet nagy érdeklődés kísért: Boldizsár Gábor, a Művelődési Minisztérium gimnáziumi főosztályának vezetője, dr. Kovács János, a megyei tanács művelődési osztályának vezetője, dr. Horváth Tamás, a Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója, Varga István, aki a KISZ Heves Megyei Bizottságának titkára volt, s a megyei ifjúsági és sportosztály munkatársa lett; illeFve a vendéglátók képviseletében Perge Lukács, a Füzesabonyi Városi Jogú Nagyközségi Pártbizottság munkatársa és dr. Bocsi József tanácselnök válaszolt a kérdésekre. Ma, délután 2 árakor a Rádiókabaréból közismert Maksa Zoltán „humoráns” lép fel a füzesabonyi művelődési házban. Ezután, fé*I 4- kor „DŰR”, diákújságíró futballrangadó lesz. Majd „Hogy kik vannak?” játék keretében mutatkoznak be szerkesztőségünk munkatársai. — EGRI GYÓGYVIZEK ÉS FtlRDÖKŰRÁK. E címmel tart április 6-án a szakszervezeti székházban működő nyugdíjasok klubjában előadást dr. Agyagási Dezső főorvos. — AZ EXPRESS IGAZGATÓJA EGERBEN. Dr Tarcsi Gyula, az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda igazgatója, aki találkozott megye és város párt- és állami, valamint KISZ- vezetőivel, akikkel megtárgyalták a további együttműködés lehetőségeit is. yK Merkúrtól^ . jelentjük . Trabant L. Hyc. Bp. 1 22T Trabant L. Combi Bp. 389 Trabant Limousin Bp. 7 494 Trabant Limousin Db 6 560 Trabant Combi Bp. 1 720 Trabant Combi Db. 1 531 Wartburg Standard Bp. 1 326 Wartburg Standard Db. 610 Wartburg Special Bp. 1 651 Wartburg Special Db. 1 937 Wartburg Special tolótetős Bp. 10 031 Wartburg Tourist Bp. 1 664 Wartburg Tourist Db. 975 Skoda 105 S Bp. 10 813 Skoda 105 S Db. 8 563 Skoda 120 L Bp. 23 973 Skoda 120 L Db 13 205 Skoda 120 GLS Bp. 2 202 Lada 1200 Bp. 45 452 Lada 1200 Db. 31 340 Lada 1300 S Bp. 18 909 Lada 1300 S Db. 14 812 Lada 1500 Bp. 15 273 Lada 1500 Db. 11737 Lada Combi Bp. 9 295 Lada Combi Db. 4 978 Moszkvics Bp. 15 399 Polski Fiat 126 P Bp. 945 Polski Fiat 126 P Db. 669 FSO (Polski Fiat) 1500 6 349 Dacia Limousin Bp 747 Dacia Limousin Db. 2 178 Dacia Combi Bp. 1 837 Dacia Combi Db. 1 640 Dacia TLX Bp. 721 Dacia TLX Db. 725 Zastava Bp. 15 936 NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR.—Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JŐZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.