Népújság, 1987. április (38. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-18 / 92. szám

4

NÉPÚJSÁG, 1987. április 18., szombat

Lőrinc bácsit, Erzsa nénit viszik a Tornára - Fekete vasárnapi kismenyasszony — Virágvasárnap: Máté-passió — Nagypénteken megy a kislány a folyóra — Ragygós tojás, szombati lepény —

Ha megzendül az ég, nincs szaga az ibolyának — A legények keresték az egyenes utat

Régi húsvétok Terpesen és Szajlán

„Tárná mellett jártam, azt súgta egy csuka.

Van e háznál kislány, hogy az Isten tartsa Meglocsolnám rózsavízzel, hogyha előjönne.

Akkor aztán az a kislány, hej, de nagyot nőne!’’

A legényke tízéves, a vers, amit teli torokból fúj, nyolc- vannál is több. Menyhárt Roland a terpesi öregnénék- től tanulta a mondókét: .

— Elmegyek a kislányokhoz húsvét hétfőn locsolkod- ni, majd ezt mondom nekik. Csak én már nem ragyogás tojást kapok, hanem pénzt, meg kólával kínálnak.

Balázs Kriszti és Beáta ikrek, mesélik, hogy már készülnek:

— Tavaly is sok locsolónk volt, még tizennyolc évesek is. Megöntöztek minket meg anyukánkat. Kaláccsal, kocsonyával, hurkával Várjuk őket.

Tóth Móni és Eleonóra elválaszthatatlan barátnők, azt súgják az asszonyok, még legényből is egyet választanának. Most a tojásfestés rejtelmeibe vezetnek be minket:

— Csak lágyra kell főzni a tojást, aztán lyukat fúrni a tetejébe, hogy kifolyjon a sárgája és a fehéri. Megvárjuk, míg megszárad, pohárba tesszük és virágokat, nyuszikat festünk rá kékkel meg rózsaszínnel. Sokat kell festeni, tavaly is negyvenegy locsolkodó volt.

A mai húsvétot már másképp ünnepük. De milyen volt régen? Erről a terpesi

asszonykórus tagjai — akik kedvünkért felöltötték szép palóc népviseleti ruhájukat is — mesélnek. A húsvéti szokások, mulatságok már két héttel hamarabb, a fekete vasárnap előtti szombaton kezdődtek.

Csáki Józsefné emlékezete szerint ezzel a tavasz kezdetét köszöntötték: •

— Azon a szombaton, még a nagyböjt előtt összegyűltek a faluban a lányok és bábut készítettek kukorica- kóróból, meg rongyfejet varrtak neki. A ruhát a szomszédoktól gyűjtötték, még főkötőt is tettek rá. Aztán énekelve, összefogózva — „Lőrinc bácsit, Erzsa nénit viszik a Tárnára” — lementek a folyóhoz és a bábut beledobták a Tárnába. Elvitte a víz, mint a telet.

Varga Gábóménak egy régi eset jut az eszébe:

— Én se maradhattam ki a télbúcsúztatóból. Ott kuj- torogtam a nagylányok körül, akik a bábut készítették. Otthon meg nagyban szőttek, hogy kész legyenek hús- vétra, nekem is segíteni kellett volna. Na, aztán édesanyáméi persze csak viccből. batyut kötöttek a hátamra, és elcsaptak a háztól .. egész a szomszédig

Aztán a szombat után eljött a fekete vasárnap. Ezt Horuczi Jánosné ígv idézi fel:

— Húsvét előtt két héttel az volt a szokás, hogy csapatba verődve mi, lányok, jártuk a házakat. Engem felöltöztettek kismenyasz- szonynak, virágos ruhába, koszorúval, fátyollal. Rozmaringgal két nagylány vezetett be a portákra, emlékszem. mindenütt a tükörben nézegettem magam. A ház népe adott nekünk lisztet, tojást, legyen mit sütni húsvétra. A kismenyasszony házáéknál meg molnárkalácsot süttek, azt osztogatták a gyerekeknek, akik táncoltak, énekeltek. Emlékszem még a dalra: „Bágyadt sérelmétől mártírok asszonya. Olvadt szerelmétől szüzek királynéja. ó, ha látnátok, hívek, megszánnátok szűzszent arátok."

Virágvasárnapon még mindig divat a Máté-passiót énekelni a templomban. Az idén Lakatos Istvánná, a terpesi asszonykórus szólistája énekelte. De errefelé a böjtfogadó szerda már a múlté, jobbára csak nagyhéten tartják a szokást.

Viszont, a mai iskolások is tudják a régi nótát, Móni és Nóri el is éneklik nekünk:

Rongyból varrták a bábut

Hagyományőrzők

Volt olyan, akire egy vederrel is rákerült

(Fotó: Perl Marton)

„Nagypéntekre virradóra Megy a kislány a folyóra. Kezét, lábát mossa.

Meg is szappanozza a

folyóba

Elvitte a viz a szappant. Utána küldték a kappant. Míg a kappan szállott,

A szappan elázott a

folyóba

— De sokat is énekeltük, még az ötvenes években is! — mondja Madarász Mihály- né. — Sokáig megvolt a szokás is. Mégpedig, hogy nagypéntekre virradóra az éjjel az istálló padlásán aludtak a szénában a lyányok. De éjfél után már füleltek, hogy a falu másik végén nem hallják-e a nótát. Akkor aztán pattantak, őtöztek. vették a vödröt, edényt, vitték magukkal. A falu közepén összegyülekeztek. Körbementek énekelve, utána mentek a Tornára. Hajnal háromkor már mi is ott voltunk, de vigyázni kellett, nehogy a legények észreve- gyenek. Mert akit észrevették, bemerítették a vízbe No, akkor mi, lányok, mértük a vizet a folyóból, hogy húsvétra a tavasz vizéből tisztálkodjunk. Mert az szépít, még a szeplőt is eltünteti az arcról. Vittünk a vödörben haza is, hogy megmossuk a hajunkat, attól szép, hosszú lesz. A réten meg füvet szedtünk az aprójószágnak. kislibáknak, csibéknek, hogy egészségesek legyenek tőle.

Húsvét előtti szombaton, nagyhéten sütötték Terpesen

Mint egy új kismenyasszony

és Szajlán a túrós lepényt, a molnárkalácsot. Húsvét napján a nagymisén megszentelték a sonkával együtt, hazavitték, s utána szegték meg. De főztek tyúkot levesnek. töltött káposztát is. A lányok kikiricsből virágkoszorút fűztek a fejükre, és ibolyát szedtek. Ám azt tartották, ha megzendül az ég. nincs szaga az ibolyának.

És eljött a húsvéthétfő. Huszár Andrásné meséli:

— Igaí-e, mikor mi lányok voltunk, nem kölnivel, de vízzel locsoltak a húzós kútnál a legények. Volt. hogy kétszer is át kellett öltözni. olyan vizesek lettünk. Még a padlásra is felmásztunk, búzát tettünk az ajtóra. hogy ne tudjanak feljönni. Na, aztán, mikor vége volt, terpesi pálinkával, saját borral kínáltuk a loVigye el a víz a telet!

csolkodókat. Egész nap tartott a vigasság, az egyik banda elment, jött a másik Este meg összegyűltek a lányok és eldicsekedtek, kinek mennyi lócsolkodója volt.

Huszár András még hozzáteszi :

— Volt olyan lány, amelyikre egy vederrel is Rákerült. Sikongattak, visongtak. Aztán szedtük a sátorfánkat, egy házzal odébb mentünk. De bizony, mire a falu végére értünk, ugyancsak kerestük az 'egyenes utat.

Rég volt, szép volt — mondják az asszonyok. De, ha nem is tartják már a szokásokat, a mai gyerekek ismerik azokat. A terpesi hagyományőrző klubban vigyázzák az emlékeket.

Mikes Márta

Húsvét korbácsa

Bőséges

gyermekáldást!

A húsvéti locsolás e/edetéröl

Dühében szokott ütni az ember, szíjjal, kötéllel meg akkor csapdos, ha egészen elveszti a fejét. Jókedvből, ünneplés gyanánt odasózni valakinek? Ilyesmi — nyilván nagyon sokak számára — egyszerűen elképzelhetetlen.

Pedig voltak is, vannak is, akik a lehető legjobb szándékoktól hajtva kezet emelnek családtagjaikra, szomszédaikra, ismerőseik egész sorára. S tették, teszik ezt mindig húsvét hétfőjén, amikor különben a locsolkodás ősi szokását gyakorolják falun és városon egyaránt.

Hogy miért fonják meg. majd suhogtatják, csattogtatják fűzfavesszőből font korbácsaikat Eszakkelet-Dunán- túl számos — javarészt szlovák telepítésű — helységében a XVIII. századtól mostanáig a fiúk, legények, meglett férfiak? Nos, tulajdonképpen ugyanazért, amiért a szagos vizet, újabban a márkás kölniket pusztítják: a

lányok, asszonyok frissességét szándékoznak a megkorbácsolással a következő év húsvétjáig, úgymond, szavatolni. Hadd legyenek azok fürgék, szapora mozgásúak.

Ügy tartják jónak Pest. Fejér, Veszprém és Komárom megye szlovák lakosságú településein, hogy mennél korábban suhintgatnak meg valakit, az annál dolgosabb lesz a jövőben. Ezért hát már húsvét hétfőjén hajnali 5—6 óra tájban elkezdik a falujárást, hogy a lányokat, asszonyokat lehetőleg még ágyban találják, s a díszes vesszőfonattal onnan ugrasszák ki őket.

Azt nyilván mondani sem kell, hogy a korbácsolás nem szótlan művelet. Mindenféle rigmusokkal kötik azt össze, mégpedig úgy, hogy a verssorok végén csapnak egyet az éppen soron levő „áldozatra”.

Ha aztán a férfinép valamennyi képviselője elvégezte a csapdosását, az így megtisztelt női nem képviselői gyorsan asztalt terítenek, és a suhogtatókat illendően megvendégelik. Etetik, itatják őket, sőt, meg is ajándékozzák a fiatalabbját festett tojással, aprópénzzel —

éppen úgy, mintha locsolkod- ni jöttek volna. Amikor pedig elérkezik a búcsú perce, egy- egy szép, színes szalag is kerül a nemzeti színű masni mellé, jeleként annak, hogy a ház népe szívesen fogadta a látogatást. (Itt-ott olyan sibázó legényt is látni, aki több tucat — olykor félszáznyi — szalagot lobogtatva tér végül haza a nagy húsvéti járás-kelésből.)

Néprajzkutatóink természetesen utánajártak, hogy valójában hol vált szokássá ez a hazánkba átszármazott népi szertartás. A nyomok Nyugat-Szlovákiába vezettek, az egykori Nyitra. Zólyom. Bars megyékbe és Pozsony környékére. Ott honosodott meg, egykor ez a leány- és asszonyfrissítés, s él

még ma is, ha nem is annyira elevenen és általánosan, mint hajdan.

Egyébként nem csupán északi szomszédaink körében volt szokásos a húsvéti korbácsolás, hanem például Litvániában, valamint az egymással szomszédos nyugat-lengyel és keleti német vidékeken is. Hogy azután innen oda, avagy amonnan ide származott át ez az asz- szonyverősdi, azt már a folkloristák sem tudják. A szokások azon körébe tartozik ez is, amely a népek közös kincse, s mint ilyen, határo- • kát nem ismerve vándorol. Hazánk említett vidékein mindenesetre elevenen él, s úgy tetszik, nem is igen hal ki, míg fűzfavessző akad, s legény is terem, aki nem rest rápaskolni egy párnák paplanok között pihengető leányra . . .

A. L.

A húsvét az ősi hagyományokban, szokásokban gazdag ünnepek között is megkülönböztetett helyen áll. E szokások bősége a tavasz- fordulóval függ ‘ össze. A földművelő népek életében a tavaszi munkák kezdete mindig nagy esemény volt. Valószínűleg a mi őseink is a tavaszfordulótól számították az új év kezdetét. írásos emlékek tanúsága szerint a Kárpát-medencébe érkezett magyarok —, akik fokozatosan tértek át a nomád pásztoréletről a földmű- vességre — még évszázadokon át fenntartották a téli és a nyári szállások rendszerét, s így a költözéssel, illetve a tavasz köszöntésével kapcsolatos szokásokat.

A locsolás, az öntözés a termékenységvarázsló szokások közé tartozik. Mint a középkori írásokból, egyházi tilalmakból kitűnik, a locsolásnak ősi gyökerei vannak. Már hosszú évszázadokkal ezelőtt országosan elterjedt és általános szokás volt. Húsvét másnapján a férfiak csoportosan végigjárták a lányos házakat, verses köszöntőket mondtak, majd lefogták áldozatukat, amíg egyikük csuromvizesre nem öntözte. Ha pedig volt hol — közeli patakban. folyóban —. akkor teljesen meg i< merítették a lányt a vízben. A lány persze csak az illem kedvéért rúgkapált, visito- zott, hiszen nagy szégyen lett volna, ha húsvét hétfőjén szárazon marad. Mert a föld is úgy terem jobban, ha öntözik — vélték. S ami a földnek a termés, az a családnak a gyermekáldás. Azért öntözték hát a lányt, hogy sok gyermeke legyen, ha bekötik a fejét. A legény meg azért kapott a locsolásért tojást, mert a tojás a férfiúi erőnek is régi jelképe.

Manapság ezek a tréfás túlzások a kivételek közé tartoznak, de faluhelyen még előfordul —, hogy kútból mert veder vizet zúdítanak "a lányokra a csoportosan járó legények. Egyébként pedig már csak a szolid — jószerével csak szimbolikus — rózsavizes, kölnivizes locsolás dívik.

Az idősebb férfiak is szívesen eljárnak korbácsolni

így készül a siba