Népújság, 1987. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-27 / 73. szám

niBflufraq 1987. március 27., péntek Százharmincöt éve született Mos­dóson és Rákosligeten hajt meg .Kürscher Jakab szabó­munkás, a magyar munkásmoz­galom egyik úttörője, a Ma­gyarországi Általános Munkás­párt alapítóinak egyike. A fiatal szabósegéd 17 esztendős korá­ban Pécsett lépett a szervezett munkások soraiba, s mint a Pécsi Munkásképző Egylet vá­lasztmányi tagja a környék »bá­nyamunkásait szervezte. Húsz­évesen a fővárosba költözött, s itt lett az országos munkás- mozgalom aktív harcosa. A szo­cialista pártmozgalomban is lépten-nyomon találkozhatunk a nevével. Frankel Leó oldalán például részt vett a Nemválasz­tók Pártja megalapításában, majd 1880-ban az egységes munkáspárt életre hívásában. Mindkét párt vezetőségének tagja, a munkáskongresszusok, gyűlések egyik legnépszerűbb előadója volt. Frankel Leó be­börtönzése után — Ihrlinger Antallal és Csillag Zsigmond- dal együtt — ő irányította a párt munkáját. 1884-től 1892-ig szerkesztette a Népszavát, s a Magyar Munkásnaptárt; A szo­cializmus eszméje iránti hűsé­gét bizonyítja, hogy Idős kora ellenére közösséget vállalt a Tanácsköztársasággal, s mint a rákosligeti munkástanács elnöke, részt vett annak munkájában is. AZ ellenforradalmi rendszer gyorsított bíráskodása ezért 1920-ban hét hónapi börtönbün­tetéssel sújtotta. — MEGYEI PEDAGÓGIAI NAP. Rendszeresen megren­dezi a 'Heves Megyei Tanács Pedagógiai Intézete a szak­mai napokat, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a pe­dagógusok elmélyüljenek szakterületük újdonságai­ban. Ma -ismét sor ikerül er­re a rendezvényre. A me­gye különböző településein és intézményeiben gyűlnek össze a szakemberek, hogy halljanak ia friss eredmé­nyekről, megvitassanak egyes kérdéseket. Szokás szerint szaktanácsadók, .szé­les látókörű kollégák vezetik a továbbképzéseket. — AZ AMATÖRMOZGA- LOMRÓL. Heves megye amatőr művészeti, népművé­szeti helyzetéről tanácsko­zott tegnap Egerben az MMK-ban a művészeti ta­nács. A beszámolót Sebes­tyén János igazgató tartotta Ezután javaslatok ihangzot­tak el a \Heves megyei ta­nács művészeti kiíjának oda­ítéléséről. — ÉRTÉKMENTŐ KISZ- ESEK. Az 1986. évre meghir­detett országos hulladék- gyűjtési versenyben ame­lyet az anyag-, energiataka­rékosság, a hulladékhasznosí­tás és a gazdasági értékter­melő képesség fokozására ír­tak ki. a Gagarin Hőerőmű A Nap kél: 5.35 órakor, nyugszik: 18.05 órakor. A Hold kél: 4.58 órakor, nyugszik: 15.40 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon HAJNALKA nevű kedves olvasóinkat! A név Vörösmarty Mihály al­kotása. A Zalán futása című költeménye megjelenése után e névből lett a Hajnal, majd Haj­nalka nöl név. | á: ^{időjárás] Várható időjárás ma estig: Eleinte kevés felhő, napos idő várható, majd a délutáni órák­tól nyugat felől növekedni kezd a felhőzet, csapadék azonban még nem lesz. A még többfelé élénk, helyenként erős. nyugati északnyugati szél mérséklődik. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 16 és 21 fok között alakul. Vállalat KISZ-bizottsága he­tedik helyezést ért el. Az ok­levelet és az ezzel járó pénz­jutalmat a KISZ-bizottság titkára Budapesten vehette át. — A KGST SZAKÉRTŐI GYÖNGYÖSÖN. iA KGST- országok által aláírt Inter- robot-program keretében ha­zánk látja vendégül az idén a szocialista reláció robot- gyártó szakembereit. Hor­váth Aladár, ,a gyöngyösi Mikroelektronikai Vállalat főmérnöke, a program ma­gyarországi főkonstruktőre március 31-én gyárlátogatás keretében tájékoztatja ven­dégeit a nagy fontosságú ipari robotok, mérőrobotok gyártásának eddigi tapaszta­latairól, az együttműködés további lehetőségeiről. — AZ ÉRTELMISÉG ÉLET­ÉÉ MUNKAKÖRÜLMÉNYEI. A megyénk felsőoktatási in­tézményeiben dolgozó értel­miség élet- és munkakörül­ményeiről tanácskozott csü­törtökön, délután a Szak- szervezetek Heves Megyei Tanácsának értelmiségi bi­zottsága. A testület beszá­molót hallgatott meg az egri Ho Si Minh Tanárképző Fő­iskola. illetve a Gödöllői Ag­rártudományi Egyetem Gyöngyösi Főiskolai Kará­nak helyzetéről. Ezután a bizottság ez évi munka- és üléstervéről döntött. Fényévnyi? A Magyar Televízió közérdeklődéssel kísért politikai műsorának vezetője a Svédország gazdasági fejlődését, magas éltetszínvonalát bemutató riport után a szudá- niak áldatlan helyzetét elénk táró képsorokat vezeti fel, mondván fényéveket megyünk vissza az időben. Megrázó felvételek következnek, éhező gyerekek, nyomorgó felnőttek, a segélyek feliosztásán vitatkozó jóllakottak. Megrendítő helyzet, megrendítő különb­ség. Az elmaradottság évszázadokkal mérhető, de nem fényévekkel. A fényév ugyanis távolság megmérette­tésére szolgál. . (verőcei) EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig ll-től 16,30 óráig. HE­LYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Te­lefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház ,,faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon: 11-831. KÖJAL-KÉSZENLET EGER­BEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. iriBiiii rirmrirr~ -ív- v-.*, mm ■ : *-iSpT ‘ " >■=.- fej ?-~r --- jm.-- - .sr-snsr- -■==- - .--y=s^=s=g=5 ÉVENTE 2700 LITER VÉR AZ ÉLETÉRT U városi véradómozgalomról tanácskoztak Tegnap délután került sor a Magyar Vöröskereszt Eger városi vezetőségi ülé­sére, ahol a térítésmentes véradómozgalom helyzeté­ről és a további feladatok­ról tanácskoztak. A városi szervezet évek óta jó munkakapcsolatban áll a megyei vértranszfúzi­ós állomással, a különbö­ző vállalatokkal és intéz­ményekkel. Ennek köszön­hető, hogy az elmúlt idő­szakban a kiszállásos és a behívásos vérvételek alkal­mával a tervezett 13 500 liter vér helyett megköze­lítőleg 14 500 litert (éven­te 2700) vettek le az ön­Az erdőtüzek megelőzéséért A Mátrai Erdő- és Fafel­dolgozó Gazdaság tűzvédel­mi bizottsága legutóbbi ülésén a tavaszi erdőtüzek megelőzéséről tárgyalt. Az elmúlt évben közel négy­millió forint népgazdasági kár keletkezett, az esetek elemzéséből kiderült, hogy tűzgyújtási tilalom meg­szegése, a legelöégetés, a felelőtlenül eldobott ciga­retta, gyufa lobbantotta legtöbbször lángra az erdő­ket. A MEFAG és a tűz­oltóság, hogy megelőzze, il­letve csökkentse a tüzek számát a kritikus időben. április 26-ig járőrszolgá­latot tart. Az ellenőrző mun­kába bekapcsolódik a rend­őrség és a MÉM Repülő­gépes Szolgálata is. A szakemberek kérik a lakosságot, a kirándulókat, hogy az erdőben és az at­tól számított kétszáz mé­teren belül ne használja­nak nyílt lángot, sőt szeles időben még ezen a hatá­ron túl sem. A tűzrakóhe- lyeken gondoskodjanak az állandó felügyeletről és a piknik, a szalonnasütés vé­geztével az oltásról. Ameny- nyiben valaki tüzet észlel, de nem tudja azt eloltani, kérik haladéktalanul je­lentse azt a legközelebbi hatóságnak. kéntes donoroktól. A vér­adótervet szinte kivétel nél­kül minden évben túltel­jesítették. A városkörnyé­ki településeken fokoza­tosan áttértek az intézeti véradások szervezésére, ör­vendetes az is, hogy a vér­vételek aránya az összla­kosság létszámához viszo­nyítva emelkedett. Siker­rel vezették be a plazma- ferezises . véradást. A moz­galomban kiemelkedő ered­ményeket értek el a Finom- szerelvény gyár, a Mátra-, vidéki Fémművek, a Recs­ki Rézércmű és a Vilati Egri Gyára. A szervező- munka azonban néhány he­A Megyei Művelődési Központ és a Hevesi Szem­le Galériájában a közel­jövőben két új kiállításra kerül sor. Március 31-én, délután négy órakor — Egerben, a megyei pártbi­zottság oktatási igazgató­ságán — Maróti Sándor, a megyei tanács általános el­nökhelyettese nyitja meg Demjén Attila kétszeres Munkácsy-díjas festőmű­vész (1926—1973), Szabó László szobrász és Mol­nár István fotós tárlatát. Megyénk ipari szövet­kezeteiben napjainkban — legalábbis átlagosan — minden egyforintnyi bér­hez 61 filléres nyereség kapcsolódik, ami bizony nem elég az adóterhek mér­sékléséhez. A jövedelem­termelő képesség növelését a Kiszöv már régóta szorgalmazza, ám az ered­mények csak lassan mu­tatkoznak. Megoldással a gyengébb gazdálkodó szer­veztek jobb híján kisszö­vetkezetté való átalakulás­sal próbálkoznak több­lyen elmarad a kívánatos­tól. így például Bükkszék körzetében, a Borkombi­nátnál és néhány kisebb üzemnél. Az erkölcsi elismerés to­vábbra sem maradt el, ezt tükrözi, hogy évente mint­egy 800—1000 donort része­sítettek kitüntetésben. A további feladatok között szerepel a készenléti vér­adók számának növelése, a véradóállomás bővítése. Megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a jövőben a felvilágosító munka for kozására, különös tekintet­tel az AIDS-betegséggel kapcsolatban. Ezt követően Bodrogi Gyu­lával, a Vidám Színpad igazgatójával készít nyil­vános riportot Pécsi Ist­ván. a folyóirat felelős szerkesztője. Április 2-án, délután négy órakor Né­meth László, az MSZMP Egri Városi Bizottságának első titkára nyitja meg — a Gárdonyi Géza Színház előcsarnokában — a Stúdió Nadar nagyszabású fotó­tárlatát, majd dr. Végvári Lajos műtörténész mutat­ja be az alkotókat. kevesebb sikerrel. Sokkal többet jelentene, ha az elő­relépésnél inkább veszte­ségforrásaik következete­sebb feltárásával, meg­szüntetésével törődnének, s okos belső intézkedések so­rával tennék gyümölcsö­zőbbé munkáikat. — Ilyes­félékről és hasonlókról tár­gyalt csütörtökön délután a szövetség elnöksége, mi­közben a tagszövetkezetek elmúlj, «-évi eredményeit összegezte, elemezte, illet­ve az idei tervekkel fog­lalkozott Egerben. Két kiállítás A kisszövetkezet - csak részmegoldás A készülék kicseng, majd halk kattanás, és meg­szólal egy behízelgően kedves női hang: köszön és közli, hogy a Gyöngyösi Rendőrkapitányság telefon­központjával jött létre a kapcsolat. Ez az a pillanat, amikor az ember elbizonytalanodik, mert hirtelenjében nem tud megszólalni. Aztán önkénte­lenül is viszonozza a köszö­iŰiáÍMáÉÉÍÉÉIÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉMÉkHÍriáÍBállálÉÉÍIÉkMÍ9HHMÉÉUÉMÉlÉltÉtft|^v^v; A telefonközpontos 1 nést és kéri a . . . ! De a szo­katlan jelenségtől még per­cek múlva sem tud megsza­badulni. Ennyire más az ál­talános gyakorlat? Különben is, ha rendőrség, az ember valamiféle zord, rideg hang­ra számít, utóvégre a hiva­tásból eredő magatartás, az egyenruha és a krimikből belei tatódo.tt emlékek mind ezt a feltételezést segítik elő. — N$m erre a munkára készültem. Pedagógus szeret­tem volna lenni, de anyagi okokból nem sikerült. Ebbe a munkakörbe valósággal be­lecsöppentem, mert ugyan a belügyi szerveknél dolgoz­tam azelőtt is, de a gyes mi­att évek estek ki, és ami­kor újra munkára jelentkez­tem, a telefonközpontos te­endőit ajánlották fel. Aki mindezt mondja. Ká­bák Julianna. Törékeny, kar­csú alkata, nyílt, a világra rácsodálkozó tekintete alap­ján senki sem hinné el ró­la, hogy már három gyer­mek anyja. — Igénylem azt, hogy jó­kedvű, kiegyensúlyozott lelki alkatú emberek között le­hessek. Nem tudok más len­ni. Nem valamiféle felvett póz ez a figyelmes hang, ez a természetemhez tartozik. De vajon- ugyaneet kapja-e ő is viszonzásként azoktól, akik a vonal túlsó végén hallóznak. — Előfordul, hogy nyegle, idegesítő hangon beszél va­laki. de engem ez sem hoz ki a türelmemből, legfeljebb nyelek egyet. G. Molnár Ferenc Szombati számunkban olvashatják A hazai élvonalban A 3. oldalon tovább folytatjuk A hazai él­vonalban című soroza­tunkat. Kis Szabó Ervin ezúttal Győrben, a Rá­ba Magyar Vagon- és Gépgyárban járt. Sok olyan érdekességet hal­lott, látott, ami magya­rázatot ad a jelentős gépipari üzem honi meg­ítélésére. Ki fakaszt vizet Felsőtárkányban? A község vízellátá­sának mindmáig meg­oldatlan nehézségeiről ír Barta Katalin lapunk 5. oldalán. Morzsák, a terített asztalról A Budapesti Tavaszi Fesztivál gazdag, sok­színű kínálatának leg- i javából kötött érdekes csokrot Koncz János. Benyomásairól a 7. ol- I Hnlnn CT-ámnl A munkaerő­gazdálkodásról Milyen a munkaerőhely­zet Heves megyében? Ho­gyan gazdálkodnak az élő­munkával a termelőüzemek­ben?- Ennek tapasztalatait vitatta meg csütörtökön délelőtt Maróti Sándor ve­zetésével a megyei tanács tervgazdasági bizottsága. A testület előtt Kisgergely István osztályvezető adott tájékoztatást a munkaerő­keresletről, az egyes térsé­gek foglalkoztatási viszo­nyairól. Ezt követően be­számolót hallgattak meg Heves megye tanácsainak múlt évi terv- és költség- vetésének végrehajtásáról. Végül jóváhagyták a terv- gazdasági bizottság idei munkatervét is. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint csütörtökön — a 13. játékhéten — Budapesten, a Televízióban megtartott lottósorsoláson a kővetkező nyerőszámokat húzták ki: — ELISMERÉS. Tegnap dél­után ülésezett iBoldog köz­ség tanácsának végrehajtó bizottsága. A napirenden a Hatvan és Vidéke {Takarék- szövetkezet ihelyi fiókjának munkája volt, amelyet álta­lános elismeréssel nyugtáz­tak a vb-tagok. ÍA fiók dol­gozói nemcsak a pénzügyie­tek lebonyolításában végez­nek kifogástalan munkát, ha­nem rendre {részt (vállalnak a település kommunális gondjainak felszámolásából is. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknól, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705. (Fotó: Perl Márton)

Next

/
Oldalképek
Tartalom