Népújság, 1987. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-23 / 69. szám

A mezőkövesdi áfész és a Bútorker közösen *- Honvéd u. 1. telefon: 32 — Mellettük a takarékszövetkezet — Segít a bútor- bemutató-terem — Bükkábrányban vásárral egybekötött kiállítás, árengedménnyel — Házhoz szállítási kedvezmény — Tombola meglepetésekkel — Népszerű a Coloniál és a hálószoba Vevőkor 100 kilométeres körzetből A mezőkövesdi áfész és a Bútorker közös boltja Mezőkövesden, a Honvéd út 1. szám alatt található. Telefonon a 32-es szám hí­vása után érhetőek el. El­helyezkedésükben nemcsak az a kedvező, hogy a 3. szá­mú főút mellett találhatóak, hanem az is, hogy mellet­tük van a takarékszövetke­zet és így a részletre vá­sárolandó áruféleségeket szinte helyben elintézhetik. Minden Bútorker által forgalmazott termék meg­található a boltban. Így töb­bek között a Zala, az Al­föld, a Kanizsa, a Mezőbe- rény és a BUBIV gyárai­nak bútorai. A legnépsze­rűbbek, a legkeresettebbek a Coloniál-bútorok, az ele­mes bútorok, valamint há­lószobák. Az elmúlt évben — ami méltán fémjelzi a bolt és az általa forgalma­zott áruk népszerűségét — 33 millió forint értékben árusítottak. Nem véletlen az sem, hogy idei tervüket 35 millió forintban határoz­ták meg. Már bevált gyakorlat és a vevők körében nagyon népszerű a Bükkábrány­ban a művelődési házban megrendezésre kerülő ki­állítással egybekötött vásár. Ezúttal március 21-től egy héten keresztül a mezőkö­vesdi üzlet nyitva tartása mellett kerül sor erre a rendezvényre. Az árenged­mény mellett 20 ezer forint értékű vásárlás esetén 50 százalékos házhoz szállítási kedvezményt adnak, 10 ezer forint vásárlás esetén pe­dig egy tombolajegyet, ame­lyen 40 ezer forint értékű ajándéktárgyakat sorolnak ki. Az elmúlt évben a főnye­reményt egy ebédlőgarni­túra jelentette, s az ajándék- tárgyak között pedig ét­készleteket sorsoltak ki. Most is rendeznek tombo­lát, amelynek nyereményeit meglepetésnek szánják a szervezők. Mezőkövesden a Mátyás úton megnyitották azt a be­mutatótermet is, amit szin­tén nagyon kedvelnek a ve­vők. Sok érdeklődő meg­fordul itt. s ha nem talál az elképzeléseinek megfele­lő árut. akkor megrendel­heti a Bútorker által for­galmazott termékeket. Az előjegyzések alapján ugyan­is rövid időn belül megszer­zik, s szállítják az árut. A mezőkövesdi áfész és a Bútorker által közösen üzemeltetett bolt népszerű­ségét leginkább jelzi, hogy a vevőkör 100 kilo­méteres körzetből kerül ki. Ez bizonyítja, hogy érdemes betérni ide. A szakembe­rek véleménye pedig az, hogy bútorban nincs távol­ság. A boltban dolgozók el­mondták, hogy nemcsak a Borsod megyeiek kedvelik az árudát, hanem sokan meg­fordulnak itt Heves megyé­ből is. Az Amszterdam B szekrénysort a boltban láttuk ,Ki sem kell tennie alábán. Csomagküldő ! JJkeravillV szolgálatunk i 'WhT ajánlata: WM 6oo-as, keverőtárcsás, GYORSMOSOGEP 1,5 kg ruha mosasara KISMÉRETŰ, NAGY TELJESÍTMÉNYŰ, GÖRGŐKÖN KÖNNYEN MOZGATHATÓ. ...VIZET MELEGÍT, MOSAS KÖZBEN MELEGEN TARTJA, A VÍZ HŐFOKA ELLENŐRIZHETŐ, A HASZNÁLT MOSÓVIZET KISZIVATTYÚZZA. Ara: 2490 Ft Postán, utánvéttel házhoz :küldjük, a SZÁLLÍTÁS DÍJTALAN —amíg ___Megrendalem « WM 600-m mosógépet a készlet tart. név: .......................................... Kereskedelmi Vállalat BUDAPEST, Pf. 24. 1361 Erdésztechnikust főállásba, illetve nyugdíjas erdészt keresünk felvételre MINŐSÉGI ELLENŐR MUNKAKÖRBE. Rakodókezelői gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezés rövid életrajz megküldésé­vel. „MERT” Minőség Ellenőrző Rt. Budapest, 62. Pf. 542. 1397 címre. APRÓHIRDETÉS INGATLAN Két család részére Belvárosi, úi társas- Eeed allán 4oo Gyöngyösön a stran­gles közművel el- házban 2 szoba, ossz- négysz. ló fekvésű, dem lévő aiándék- látott családi ház. komfortos lakás ga- saiát tulaldonú te- dohány elárusító- 375 öl telken eladó, rázzsal. 88-as bekül- lek eladó. (Építési pavilonomat elad­------ Eger. Sas űt 6., Sin- tűzéssel eladó. Ér- lehetőség.) Érdek- nám. Érdeklődni­s zó- kovlcs.________________deklődni: 14-85,'i-as lődni: Eger. Kákó-Nagvréde Hunyadi hás. 400 négysz. kert- Fertő-dűlőben 300 telefonon. 18—20 őrá- czi út 16, 1/4,_______u. 9. sz. alatt. t elekbérle- iív_ Tarnamérán 2 tel családi ház él- n.-öl adő. Érdeklődni: meny. ■ —r?B.V J. H---------- és szántó átadó. Ér- rl út 71. sz.. kétszo- iiádó. H ergyimó-d ülőben Redőnytokos. úi 2 gyümölcsös Eladó Eger. Maklá- 270 négysz. szántó dib l85X140-es í db 3 atado. Ér- rl út 71. sz.. kétszo- eladó. Érdeklődni: ]60Xl30-as ikerab­A kiskörei viztáro- deklodm: Eger. Rád- bás. komfortos, kér- Kiss. Gárdonyi u. lak eladó Érdek zó mellett. üdülő- nóti u. 17,___________ tes családi ház. azon- 14. sz. lődni- Abasár Má­k örzetben. Tisza- Kétszobás családi nal beköltözhetően. ___________________ius 1. u. 27. sz. alatt d erzsen. Rozmaring ház. hosszabb időre Cserelakás érdekel. az esti órákban u. 1. számú lakó- albérletbe kiadó Ér- Érdeklődni: Eger “ “ " ■ 1 —------------------------' h áz. 1731 m2 telek- deklődni- Eger Ka- Mindfizentv 8.. Hű­kéi. a telek meg- raszek tér 9. XI7. szár.__________ J ÁRMŰ Allatnrenarálás és vadbőr szőnyegek kikészítését válla­«wi’i'íKSSI hoz közel kert gyű- s-5 .szobás emeleti Volga NP-24-essze- zsef Attila út "Vn" Érdeklődni m<jlcsfákkal. garázs- lakás (vezetekes gaz. mélygépkocsi ~ “ '-------------------- ' S okamiatt sürgősen vízpart- Társasházban lévő Jó állapotban lévő iom! eladó. " lehet: Bán Poroszló, marty u. 3. Tel.: 60. iá.-./ molcsfakkal. garazs- ive^eieKec saz. meiygeoKocsi sur- « ,>1, . Vöról: zsal eladó- Érdek- garázs. *200 négysz. sósén eladó. Füzes- Lkvi^íén V oroo r>x__ irprfi oioHa traov oVinnti Dn-i. i>/.iKvizseD üveggel l ődni: Eger. Rózsa kert> eladó. vagy abony Damjanich Károly u. 24. Chi- családi kertes házra u. 8a. es^szensavas Dalack­STTSPÍSS;.iS79IS“ *L: íá>> ^ Ä delílődm- ela<^jylV Eladó Almár. öreg- fű^z^la^ «un deklodm. helyszi hefiv.dűlőben 263 Központi futéses. 3 Szabó Péter hegy-sdűlőben 263 . „ -------- ­n égysz. gyümölcsös szoba -I- étkezős csa- Jászapáti yerpeléten. a Liget szőlővel. 160 Ft- ladi hJLZ eladó. Hat- óra után. Kál u. 11. 15 Német juhász köly­kök nagy válasz­úton házhely eladó, négysz. áron. rész- van. Csokonai u. 20. J^ állanotban lévő fó^ban kaDhatóv Érdeklődni: Veroe- letfizetési kedvez- Egyszobás, összkom- Warthnrp w__ Tobi László 3281-. - letfizetési lét. Akácfa 10. alatt ménnyel. lehet. kedvez- Egyszobás, összkom- Wartburg 353 W- Esetleg fortos lakás eladó DL 2 éves műsza­gépkocsira vagy mű- Egerben. Rövid u. kival eladó Heves szaki cikkekre cse- 4. sz.. fszt. 2. Ér- Május 1. u. 85. ' Diamant rol ű tYi 4 *7Ailr íe in /4 /.1.1 X/4^. 1 . ml máj: .. " —--------------------— , ­M Z oldalkocsis mo- kotoeéD Detk. Jókai u. 14. ___ _. __ s z. alatt kis családi félem. Azok is ie- deklődni: Tinódi u ház. 600 négysz. kert- lentkezzenek. akik 11. sz. alatt, egész "i^LKocsl® "J0" £Tb u te, eladó. a ------a, legkevesebb 3 évre nap. Ft-ért eladó. Egér eESfc t el eladó. Azonnal legkevesebb 3 évre nap.__________________ „er-. , ^ “"‘"kápolna: veíeíetVennekTava^ “bszí"°; ***** jv-Iá.' íLút 91. ........................ EV Vizsgázott 3281 Karácsond. Hunya­di út 23. 12 120-as újszerű ál- orsó^óvai Sirok. Pető­Szabadság u. 6. sz. üzletkötés” Ieligé- n‘égvsz \>anorárnás Vlzffeaz°tt 50-es Cipész-, ipari ház­alatt lehet. Domosz- re az egri hirdető- Zártkerti "ngaüan M~?Z eladó: Érdek- tartási varrógépek lai Istvánnál.________. &ÍL----------------------------- eladó. Az autóoályá- lodnl: 1^aránk* _Le" javítása gáranciá­8 00 négysz. magas- Felnémeten, a Pász- tói 5 percre. Hétvé- —122- sz. alatt, val. Ugyanitt ci- művelésű szőlő. az tor-völgyben 112 gi ház építésére al- 1200-as S homok- nesz-, ipari. ház­Eged alián. megoszt- négysz. építési te- kaimas. Érdeklőd- színű Lada szgk. ^r»ysi varrógéo^k va is eladó. Tele- lek megkezdett épí- ni: Hatvan Akácfa 14 000 km-rel eladó, eladok Huszár var­fon: 14-851. 17 óra téssel eladó. vagy u. 5. Érdeklődni: Eger. _ rógénmú^zerész.-------------------------------------------------------------------Zalka M. utca 50. Eger. Széchenyi u 21. . telefon: 12-948. után. Strandközeiben. Frank T. 2. alatt. 2 és fél szoba, mellék- helyiségekből álló komfortos házin­gatlan. 656 m2-es te­lakótelepi cserélhető. egyezéssel. lakásra .. --------­m eg- Eladó Eger. Szepasz- m 15. srűsr sem TSS: ^TTv^su; két^ves EWneve,t csirke ken­dálv’~ "leligére """'Íz tes családi ház. Ér- hességes3"0 váltóiaT h_1'6s sárea . „„J v,^L„;5v.„ deklődni lehet: .Ü?®? vallóval, -jertnagos áorilis színben í-től kaoható. Eger. egri hirdetőbe. Makiár. Vasút u. 41. frm ' „r, n1o44Í 114 ócoló/11 IX-MH-Ul. 11-586. 16-306-os tele- valamint sötétkék eladó. lekkel eladó. Építé- sz. alatti úi családi szépasszonv-völgv u az eeri 25-253-as te si lehetőség van. ház eladó, vagy eg- ^ alatt. Sevan- lef°ns7ámon. Érdeklődni: a h¥.y_ fi kerítésfonat min-----*----------------­s zínen. 10 17 óráig. tíL—115. méretben kap­Érdeklődni Tptomvár Mátrafüredi 12 Hatvan. Deák F. u. ható. VEGYES szobás. komfortos. ®é *z közműved- Eladó Hatvanban, a 1 SdT8- házel0n°eSlaTó" tét? ébítési telek el- strand területén lé- s^er. homok szál" íaai naz eiaao. adó • vo 20 m2-es. hideg- iít Érdeklődni: vő 20 m2-es. hideg- ütását hÄTl lkÖZ°?"r" Horváth meleg vizzeTviUaií- Eger3'Adv V£MZr: Eladó , db pan levő 1 j 2—2 szó- Ir-----------— ír nyal ellátott lan- 12-2Ä8. - - ' - - ­1 . Várállomásnál 15 Óra után.. telefon: 10-766. ________________ Y amaha YC—20 5 oktávos orgona el- ^dó. Mucsi Lászlá Besenyőtelek. Sztá­lin 34. bás. összkomfortos Hatvan. Bem u. 75. gos-. palacsinta- pe __________ tál és l db futball­ö röklakást értékkü- szám alatti családi c^nyes‘ütő°““éDÜl'eT ^öny és reluxa lonbozettel. első ház eladó. Érdeklőd- Érdeklődni lehet- Készítésére megren- K12metú- Btikk- emeletig beszámí- ni: Lummerne Bem Hatvan Mészáros Jelést felveszünk. ^akoczl u< tok. Mátrafüred. Pá- u. 76.________________Lázár u 63 sz_ alatt Eger 15-247 telefo- 111 • sz; alatl­l osvörösmarti u. 17. A ... . ----------------------------------- nsn._________ Telefon: 12-938. vezetett büfé-fal^- Máíf« szobáa la)5á5t Kerítésfonat---------------------------------vezetett büfé-fála- vpn'_ik Faerben Xí---------------— M átrafüreden 250 tozó sürgősen eladó. 350 000 kn + OTP i3 .a?. magas. Ér- négysz. ébítési telek Érdeklődni: Gyön- , + 97P- deklodm: ,6 óra után. eladó HAZASSAG négysz. építési telek eladó. Érdeklődni: Mátrafüred. Pálos­íPltéSi telek arueKioani: i_»yon- átvAllaláccial Mvá -------- Mr , É rdeklődni: gvös. Petőfi út 187. f“l. Alán! Ste^ VéBén..Be­1 dtnlzot 1/1 lolrÁ Q*7J - , . vörösmarti út 38. sz. fortos házrészt vagy ielieére az egri hir­alatt, olcsó kis családi há- detőbe. zat vennék Eger- peer M Belvárosban más ,— — fél szobás. I. eme- ben- Ajánlatokat a leti. telefonos lakás. 15-704-es telefoiwze- eladó. Érdeklődni: kp. -i- OTP-vel el- petre kérem, .h^i- a szomszédban. 94/a. adó. Érdeklődni- közben 9—17-ig. ----------------------------------­11-985. este. vagy va- szombaton 9—13-ig. Bogácson, az Hiúság ad(T sámaD 15—17 óráig. RvönevUn a utcában. befejezés r —... c, gyöngyösön, a uer- 01 Eger. Lenin út I 62. sss- assjkj- ssunj^aasKJ*. alatt négyszobás. Ü.t Naumann 24 orogramos asztalos varrógéD eladó. Eger. Lenin ros. út 49. Majo­3 fejes orsózó el­adó. Cím: Gyön­gyös. u. 16. Fenyves G. Kos- 28 éves. 168 cm ma­fias. fiatalember vagyok, szüleimmel élek együtt. állá­som vagyonőr egy nagv vállalatnál, kis testi hibám van. Szeretnék meg­pátia esetén házas­ság céliából. Sze­retek kirándulni is. sen eladó. Irányár: Jó állapotban lévő ,.Szeretnélek megta­Tiszacsegén 300 m- pj.Jjfif 10an:háZ n?’ 750 000 Ft. Érdek-automata mosógéD lálni 43 986" Ieligé­re,a. Tlszához- ter" Q7jn„ri i71aj.ó*ai V” lődni: Cserépfalu, eladó. Hatvan. Bát- re Gvöngvös pf. malvizu strand mel- szinen ^ or atol. presszó. lett 56 m2-e« nya­raló. 150 négysz. tel­ken eladó. 70 fokos vezetékes termál­víz a telken. Érdek­lődni : 17 órától, özd, 47/12-295. _____________ H atvanban. város- központban négy- szobás. garázsos. kertes családi ház eladó. Baranyi. Dem- binszki 22.____ F alusi ház eladó, be­költözhető. 79l ma telekkel. ültetvény­nyel. Márkáz. Fő út 55. sz. alatt. Érdek­lődni lehet: Marka- zon. Fő út 15. sz. alatt. Telefonon: Gödöllő. 28 20-308. esti órákban. ________ E ged alián. betegség miatt sürgősen el­adó 250 négysz. sző­lő gyümölcsfákkal, mellette 250 négysz. szőlő 12 m2-es tég­lából épült szerszá­mossal. Mindkettő saiát tulaidonú. Ér­deklődni : Eger. 11-166-os telefonon. Egerben ..Csákó” vá­rosrészben 4 szoba, összkomfortos, gáz­fűtéses családi ház garázzsal eladó. Ér­deklődni: 16 után. Eger. Baiza J. u. 7. hori út 32. Jl5-re kérem. HALÁLOZÁS Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik ÖZV. PALOS FERENCNÉ sz. Tóth Anna temetésén megjelentek, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak. barátoknak, volt munkatársaknak, akik drága halottunk BÁLINT ISTVÁN búcsúztatásán megjelentek és részvétükkel mély gyászunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Az Abasári Rákóczi Mg. Termelőszövetkezet felvesz nagy gyakorlattal és érettségivel rendelkező GYORS- ÉS GÉPÍRÓT. Jelentkezni naponta 7.30—16.30 között személyesen a termelőszövetkezet elnökénél lehet Abasár, Fő út 179. sz. alatt. MAI MŰSOROK ( mozi ) EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 11-888) Du. fél 4, fél 6 és 8 órakor: Sárga Haj és az aranyeröd Színes, szinkronizált amerikai—spanyol kalandfilm VIDEOMOZI Du. 4. 6 és 8 órakor: Szemek a csillagok mögül Színes olasz sci-fi EGRI BRÖDY (Telefon: 11-773) Du. 4, 6 és 8 órakor: Várlak nálad vacsorára GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. fél 4 és 3 4 6 órakor Veszélyes őrjárat Színes, szinkronizált szovjet kalandfilm Este 8 órakor: Vakvilágban Színes magyar film VIDEOMOZI Du. 4, 6 és 8 órakor: A halál keze GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Szerelem első vérig GYÖNGYÖSI MŰVÉSZ Bolygók együttállása hatvani vörös csillag Du. fél 4 és fél 6 órakor: Gyanús árnyak Este fél 8 órakor: Szállodai szoba HATVANI KOSSUTH A cápa HEVES Gengszterek klubja FÜZESABONY Gyilkos robotok ( rádió ) KOSSUTH 8.20 Hogy tetszik lenni? Nyugdíjasok műsora. 9.00 A HÉT ZENEMŰVE. Bartók Béla: Tizenöt magyar pa­rasztdal. 9.30 A HÉT KÖL­TŐJE: Bella István. Az ég falára. 9.40 Ki kopog? A Gyermekrádió műsora. 10.05 NYITNIKÉK. Kisiskolások műsora. 10.35 Népdalok Pa­kisztánból. 10.43 Juhász Fri­gyes dalaiból. 11.01 A ma­gyar ipar múltjából. 11.21 Pesti nőrabló. Krúdy Gyula regénye. 12.00 DÉLI KRÓ­NIKA. 12.30 Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz perc­ben. 12.45 Kísérletező em­berek. 13.05 Magyar előadó­művészek albuma. 14.10 Bá­tyai gyermekmondókák. 14.36 Kalózok. Rákosi Gergely no­vellája. 14.55 Édes anya­nyelvűnk. Lőrincze Lajos műsora. 15.00 Világablak. Az olvasás gyönyörűsége. 15.30 Kóruspódium. 16.05 Ringa­tó. Beszélgetés versekről — kisiskolásoknak. 16.30 Nyelv­emlékező. „Supra agnő. szökj fel kabla.” 17.00 Eco- mix. Gazdasági magazin. 17.30 Találkozás Ferencsik Jánossal. 18.01 Filmzene. 18.15 Hol volt, hol nem volt. . . 18.30 ESTI MAGA­ZIN. 19.15 Légikatasztrófa. 19.55 Nóták. 20.30 Evelyn Lear és Thomas Stewart operakettősöket énekel. 21.00 Legyen a vendégünk! 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 Alkohol. I. rész: Mámor és delirium. 23.20 Barokk mu­zsika. 0.10 Himnusz. 0.15 Éjfél után. PETŐFI 8.05 Népdalcsokor. 8.50 Dél­előtti torna. Munkahelyi és iskolai testnevelés. 9.05 NAPKÖZBEN. Zenés dél­előtt. 12.00 Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10 Szó­listaparádé. 12.25 Kis ma­gyar néprajz. 12.30 Ifj. Sán_ ta Ferenc népi zenekara játszik. 13.05 Slágermúzeum. 14.00 KETTŐTŐL ÖTIG. A rádió kívánságműsora. 17.08 Újdonságainkból. 17.30 ÖTÖ-- DIK SEBESSÉG. Ifjúság — politika — kultúra. 18.30 TIP-TOP PARÁDÉ. Alvin! Stardust felvételeiből. 19.05 Az Állami Népi Együttes énekkara énekel. 19.30 Sport­világ. 20.05 Rockújság, IV. évfolyam. 5. szám. 21.05 Bu­dapesti Tavaszi Fesztivál 1987. Zenés körkép tíz nap eseményeiből. 23.20 A mai dzsessz. 24.00 Régi fúvósze­ne. 0.15 Éjfél után. 2. MŰSOR 6.20—6.30 és 7.20—7.30 Reg­geli körkép. Hírek, tudósítá­sok, információk, szolgálta­tások Borsod, Heves és Nóg- rád megyéből. 17.30 Műsor- ismertetés. Hírek, időjárás. 17.35 Hétről hétre, hétfőn este. Zenés magazin. Tele­fon: 35-510. Szerkesztő: Hor­váth Kálmán. (A tartalom­ból: Azt hallottuk ... — El szeretném mondani. Paulo- vits Ágoston jegyzete.) Köz­ben: 18.00—18.15 Észak-ma­gyarországi krónika. 18.25— 18.30 Lap. és műsorelőzetes. CSEHSZLOVÁK TV 1. MŰSOR 15.35 Művelődési műsor. 16.25 Katonák műsora. 17.15 Sport- magazin. 17.45 Portréfilm (Jozef Capek). 18.20 Esti mese. 18.30— 19.10 A Híradó sajtókonferen­ciája. 19.30 Híradó. 20.00 Kará­csony, 1914 (tévéfilm, 2. rész). 21.05 Publicisztika. 21.30 Várako­zás (feliratos jugoszláv film). 22.30 Komoly zene. 2. MŰSOR 16.05 Műsorajánlat. 16.25 Nyitott stúdió. 17.05 Angol természetfilm­sorozat. 17.35 Károly, a detek­tív. 17.50 Polly és barátai (spa­nyol tévésorozat). 18.30 A hét eseményei magyar nyelven. 19.00 Tévétorna. 19.10 Esti mese. 19.30 Híradó. 20.00 Az otthon dalai. 20.30 Sportvisszhangok. 21.30 Hír­adó. 22.00 Világhíradó. 22.15 Kul­turális magazin. ( színház ) Egerben este 7 órakor az Országos Filharmónia 6. bérleti hangversenye

Next

/
Oldalképek
Tartalom