Népújság, 1987. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-21 / 44. szám
Nepuitaq 1987. február 21., szombat Hetvenöt éve született Hajós György (1912—1972) kétszeres Kossuth-díjas matematikus, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, s 1935-től a Műegyetem tanársegédje, majd adjunktusa, 1949-től haláláig az Eötvös Loránd Tudományegyetem geometriai tanszékének tanszékvezető professzora volt. Még fiatal műegyetemi oktatóként oldotta meg az elméleti matematika egyik jelentős problémáját. E tudományos eredmény H. Minkowski egy híres sejtésének bizonyításához fűződik. s tételét azóta mint Minkowski— Hajós tételt idézik. Munkásságával nemcsak a geometriát vitte előre, hanem új fejezetet nyitott az algebrai kutatások terén is. jelentősen gazdagítva az elmélet és az alkalmazott matematika számos területét. A többi között értékes eredményeket ért el az úgynevezett diszkrét geometria, a rácspont-geometria, a Bolyai—Lóbacsevszkij- féle geometria, a geometriai szerkesztések elmélete, a gráfelmélet, a nomográfia. a numerikus analízis területén is. Tevékenyen részt vett a matematikai közéletben: egy évtizeden át volt az MTA matematikai és fizikai tudományok osztályának titkára; elnöke volt a Bolyai János Matematikai Társulatnak; A Nap kél: 6.41 órakor, nyugszik: 17.15 órakor. A Hold kél: 1.10 órakor, nyugszik: 9.38 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ELEONÓRA nevű kedves olvasóinkat! Legrégibb alakját az angol irodalom középkori emlékei között találjuk. Elinor formában, de a mai angol nyelv az ..Ellen” formát használja. [ c^^ldőjárás Várható időjárás ma estig: kissé felszakadozhat a felhőzet. Az egész országban várható eső, nyugaton újabb jelentős meny- nyiségű. Délután az északi hegyvidék térségében és a Kisalföldön havazás is lehet. Többfelé élénk, helyenként erős lesz a keleti, majd a délnyugati szél. A hőmérséklet éjszaka 2 és 7 fokig csökken, napközben alig emelkedik. Szóváltás... — Szombaton /olyan botrányt 'rendeztem ja férjemnek, ;hogy 'fiárom napig egyetlen szót sem szóltunk egymáshoz. Tegnap este végül Gusztáv odajött hozzám ... —• És mit mondott? — Megkérdezte, Ihol van a dugóhúzó! — FOGADÓNAP. Árvái Lászlóné országgyűlési képviselő február 23-án, hétfőn, fogadónapot tart Egerben. Választóit 9 és 12 óra között várja a 212-es Számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben. — EGYEDÜL ÁLLÓK FARSANGJA. Jelmezes karneválra invitálja a magányosokat ma este Egerben, a Megyei Művelődési Központ egyedül állók klubja. A rendezvényre a Vörös Rák étteremben kerül sor délután 5 óroi kezdettel. ORVOSI ÜGYELET EGERBEN: egri és Eger környéki felnőtt betegek, valamint az Eger környéki községek gyermek betegei részére szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig az I-es kórház területén a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti porta felől. Telefon: U-000. Az ügyelethez tartozó községek: Kerecsend, Egerszalók, Egerszólát, Makiár. Felsötárkány, Andomaktálya, Bátor. Ostoros. Novaj, Neszvaj, Demjén, Hevesaranyos. Nagytá- lya, Slkfókút. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig az egri gyermekek részére. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén Telefon: 10-841. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombaton reggel 7 órától 13 30 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától 20 óráig, vasárnap 8 órától 20 óráig a Technika Házában. GYÖNGYÖSÖN: központi orvosi ügyelet szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. HELYE: Széchenyi u. l. Telefon: 11-727. Gyöngyös körzetközpont községei: Gyöngyöspata, Gyöngyöstarján, Gyöngyösoroszi, Gyön- gyössolymos, Szűcsi, Karácsond. Telefon: 13-892. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap 8 órától 12 óráig. HELYE: Puskin utcai gyermekrendelő. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombaton 7 órától 13 óráig és 15 órától 18 óráig, vasár- és ünnepnapokon 9 órától 12 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatt. VAMOSGYÖRKÖN: orvosi rendelőben szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Ellátandó terület: Vámopgyörk, Adács, Nagyréde, Visznek, Gyöngyöshalász. Atkár. VISONTAN: a Thorez Bánya üzemorvosi rendelőjében szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Ellátandó terület: Visanta. Abasár, Márkáz, Detk, Nagyfüged. Mátraszentimre és a hozzá tartozó körzet egészségügyi ellátását készenléti szolgálat útján, illetve a körzeti orvos távolléte esetén Gyöngyös város ügyeleti szolgálata biztosítja. Domoszló, Kisnána és Vécs (új egészségház). Telefon: 3. községek a verpeléti összevont ügyelethez tartoznak. HATVANBAN: szombaton 8 órától hétfő reggel 8 óráig HELYE: kórház „faház’' Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton. 6.30 órától 14 óráig, vasárnap 8.30 órától H óráig. Telefon: 11-040. HELYE: kórház " GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton 8 órától 12 óráig, vasárnap 8 órától 10 óráig HELYE: Hatvan. Horváth M. u. 21. Telefon: 12-285. Ügyeleti időn túl gyermekek részére is a központi körzeti orvosi ügyelet biztosít ellátást. HEVES város és vonzáskörzete lakosai részére szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig Heves, Vörös Hadsereg u. 32. sz. (volt szülőotthon) alatt van. Telefon: 11-831. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton és vasárnap reggel 8 órától 12 óráig a Tanácsköztársaság tér 2—4. sz. alatt a fogorvosi rendelőben. FÜZESABONYBAN: szombaton. reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Rákóczi u. 42. sz alatti rendelőben. FOGORVOSI ÜGYELET Füzesabonyban : szombaton reggel 8 órától szombaton délután 2 óráig. Helye: Füzesabony, Rákóczi u. 52. Ugyanennek a körzetnek vasárnap 8-tól 20 óráig Eger, Technika Háza. ~ állatorvosi ügyelet: szombaton. 8 órától vasárnap 20 óráig.. Egri ügyelet: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon,: 12-388. Gyöngyösi ügyelet: Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: 13-991 Hatvani ügyelet: Hatvan, Városi Tanács. Telefon: 12-720 Hevesi ügyelet: Heves, Főút 17. Telefon: Heves 11-917. Füzesabonyi ügyelet: Dormánd, tanácsháza, Dózsa Gy. út 37. Recski ügyelet: Recsk, Kossuth L. u. 218. Telefon: Recsk 15. Tárnáménál ügyelet: Lenin Mgtsz központi iroda. Tárnáméra, Boconádi út 50. Telefon: Taraiaméra 6. Az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a területileg illetékes állatorvos ad tájékoztatást. ALLATKORHÁZI ÜGYELET: pénteken,. -19 órától hétfő reggel 7.30 óráig HELYE: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388 TEGNAPRÓL —MÁRA llosfalvy Róbert és Gombos Katalin előadóestje Hatvanban Február 23-án, hétfőn két illusztris művészvendége lesz a Hatvani Galériának. Este 6 órai kezdettel Ilosfal- vy Róbert Kossuth-díjas, az Állami Operaház világhírű tenoristája, és a szintén vásárhelyi származású színművésznő, Gombos Katalin, a Madách Színház tagja lép a pódiumesték zöld szőnyegére. Közös műsoruk bővelkedni fog mind azon szépben, nemesben, amelyet klasszikus szerzők — Bizet, Mozart, Erkel, Lehár, Szabó Lőrinc, Áprily Lajos, Gárdonyi — alkottak a tartalmas szórakozás kedvelőinek.- Kelbimbó, karfiol, gomba EGERBEN a hét végén az alábbiak szerint alakultak a szabadpiaci árak. A tojás 3, a burgonya 10, a sárgarépa 30, a zöldség 40. a fejes káposzta 12. a kelkáposzta 28, a karfiol 70, a kelbimbó 70, az alma 18. a körte 33, a fokhagyma 240, a vöröshagyma 20, az uborka 150, a retek 25. a saláta 18, a bab 70. a mák 150, a dióbél 220, a sóska 100, a cékla 15, a paprika darabja 13. a paradicsom 260 forint. GYÖNGYÖSÖN a tojás 3— 3,50, a burgonya 10—12, a sárgarépa 35—40, a petrezselyem 40. a vöröshagyma 16—20, a fejes káposzta 10, a kelkáposzta 25— 30. a karfiol 60, a paprika darabja 14, az uborka 150, a paradicsom 240, a hónapos retek 25, a fokhagyma 200, a paraj 80. a sóska 100, a gomba 120, az alma 16—22. a körte 32—40, a dió 60—70, a dióbél 150, a bab 80—100, a lencse 100, a savanyú káposzta 25, a mák 150 forintba kerül. HATVANBAN a burgonya 9, a sárgarépa 25, a petrezselyem 40. a vöröshagyma 18, a fejes káposzta 12. a kelkáposzta 25, a karalábé 16, a fokhagyma 180, a gomba 100, az alma 15— 25. a dió 70, a bab 75, a savanyú káposzta 20. a mák 100 forintért kapható. HEVESEN a tojás 2,50, a bur- bonya 8—10. a sárgarépa 20, a zöldség 36—40, a vöröshagyma 16—18, a fejes káposzta 12, a kelkáposzta 23—25, a karalábé 16. a retek 20. a paradicsom 180. a paprika darabja 10, a gomba 100, az alma 10—16, a körte 30—32, a szőlő 80—90, a dióbél 220, a bab 50—70 forint. A ZÖLDÉRT árai: a tojás 3. a burgonya 9. a sárgarépa 26, a zöldség 38. a fejes káposzta 12. a kelkáposzta 28, az alma 12—24. a fokhagyma 160, a vöröshagyma 18, az uborka 160. a saláta 18, a szőlő 80. a bab 70. a dióbél 230 forintba kerül. A hét vége asztalára sertéskarajt ajánlunk székely módra. Hozzávalók: karajszeletek. savanyú apró káposzta, 1 pohár tejföl, l kávéskanál liszt, 2—3 evőkanál zsír, só, 1 db kisebb vöröshagyma, pirospaprika. A karajszeleteket zsíron hirtelen átsütjük. A szeleteket félretesz- szük, a zsírjában apróra vágott hagymát dinsztelünk, pirospaprikával megszórjuk, beleforgatjuk a savanyított káposztát, és annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Amikor majdnem megpuhult. hozzáadjuk a kisütött szeleteket, és azzal is átfőzzük, tejfölös habarással készre főzzük. A tálra rakott káposzta tetejére kerülnek a hússzeletek. Jó étvágyat kívánunk! Diáknapok a Gárdonyiban Csütörtökön és pénteken rendezték meg az egri Gárdonyt Géza Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola immáron hagyományos programját, a diáknapokat. Az első eseménynek a diákigaz- gató-jelöltek korteshadjárata számított, melynek eredményeként a négy tanuló közül Bóta László IV d. osztályos került ki győztesen. E két napon „felborult a rend” az osztálytermekben is, hiszen diákok tartották az órákat, s a tanároknak „csak a padokban jutott hely”. Számtalan érdekes összejövetel biztosított izgalmas perceket, jó szórakozást. Többek között Ki tud többet Magyarországról címmel vetélkedőt tartattak, de sok résztvevője volt a BékeAz ok, amiért telefonon kerestük, a Kaukázusi kefir szavatossági ideje. Egyik olvasónk telefonált szerkesztőségünkbe, s azt reklamálta, hogy az egyébként ízletes terméknek egy szépséghibája van: nem található rajta a szavatosság időpontja. — Ez a cikkünk decemberben került az üzletekbe, s elmondhatom, hogy a fogyasztók hamar megkedvelték. Ezt az a tény is jelzi, hogy ma már nem tudunk belőle annyit gyártani, hogy minden igényt kielégítsünk. Ami a szavatossági időt illeti. azt feltüntettük a terméken: o pohár alsó részén, préselt számokkal. Sajnos azonban, a kocséri termelő- szövetkezet által gyártott pohár alján más préselt jelzés is van. mégpedig a tsz emblémája. így előfordulhat, hogy a két felirat fedi egymást, s olvashatatlanná válik. Zavaró lehet az is, hogy a pohár oldalán nyom. — SZÍNHÁZPROGRAM. Gyöngyösön a Mátra Művelődési Központban február 24-én, kedden délután fél 3 és fél 6 órai kezdettel színielőadásra kerül sor. Frede- rico Garcia Lorca kétfelvo. násos bohózatát. A csodálaklub műsorának, a Tinikaszinónak, s nagy érdeklődés kísérte azt a művészeti bemutatót is, melynek keretében például vers- és prózamondók, parodisták, táncosok, irodalmi színpadosok léptek pódiumra. A műsort G. Mezei Mária, a gimnázium hajdani növendéke, tévébemondónő vezette. A legjobbak az országos diáknapokon is szerepelnek Mindezek mellett nagy sikert arattak a számítógépes játékok, a nyelvi klubok, a sportversenyek, hasonló mondható el a helyesírási versenyről, a képzőművészeti klubról és a lézeres fizikai kísérletekről is. A kétnapos programot a diákbál zárta, amelyet most is a tanulók palotás tánca nyitott meg dai betűkkel fel van tüntetve a „fogyasztható" megjelölés. A vásárlók emiatt, ott keresik a dátumot. — Ez a gond rövidesen megoldódik, ha ebből a csomagolóanyagból elfogy a készletünk. Az új poharakon már egyértelművé tesszük a szavatosság megjelölését. — A Kaukázusi kefir hét napig fogyasztható. Naponta mintegy 15 ezer darabot szállítunk a megye üzleteibe, s alkalmanként a fővárosba is. Egyébként a Kaukázusi kefirhez hasonló népszerűségre számíthatnak majd azok, a ma még fejlesztés alatt álló termékeink, amelyeket év végén szeretnénk „piacra dobni”. Ilyenek lesznek a Fincsi cukrozott tejszínhab gyümölcsízű változatai kelyhekben, valamint a Joghurt-ivólécsa- lád. amplyet újszerű műanyag flakonokban, többféle ízesítéssel hozunk forgalomba. tos Vargánét tnutatják be, többek között Hűvösvölgyi Ildikó és Juhász Jácint szereplésével. Az előadásra 40 forintos jegyek — noha a program bérletes — a helyszínen még válthatók. I Balás Gyulám (Xlováts Ilma) (1921—1987) Balás Gyuláné elvtársnő 1921-ben született Pesterzsébeten. 1931-ben kapcsolódott be a munkásmozgalomba. Pesterzsébeten tagja lett az Országos Ifjúsági Bizottság irányítása alatt működő ifjúsági csoportnak. 1939-től az SZDP-nek, — 1945-től az MKP-nak a tagja. Egyik szervezője a Vörös Segélynek, tagja a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének. 1958-ban költözött Egerbe, ahol az MSZMP He. vés Megyei Bizottsága munkatársa, majd a Heves Megyei MEK Vállalat személyzeti vezetője. 1911-ben ment nyugdíjba. Lelkiismeretes, elvhű kommunista volt. A mozgalomban végzett kiemelkedő munkájáért 1970- ben a Felszabadulási Emlékérem, 1914-ben a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetést kapta meg. 1981. február 16-án hunyt el Gyöngyösön. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 3-án, (kedden) délután 3 órakor lesz Budapesten, a Rákospalotai temetőben. MSZMP Gyöngyös Városi Bizottsága, Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége Végleg elhagyta a zongoráját... Talán nem is ismerték a nevét. Mindenki csak Guszti bácsinak szólította. Amikor esténként az Unicornis étteremben leült zongorájához, s játszani kezdett, kis fanyar mosoly ült az arcára. Nem lehetett nem odafigyelni rá. Pedig éppen csak hozzáért a billentyűkhöz. Halkan, csendben szólt a hangszer a keze alatt. A legnagyobb kritikát akkor kapta, amikor így szólt a vendég: Guszti bácsi már megint kihütötte a vacsorád mat... Lehetett betérő, vagy éppen törzsvendég, a nevét azonnal megtanulták. Több volt egy éttermi zongoristánál. A hangulatteremtés művé. szeként emlegették. Amikor befejezte a játékot felállta meghajolt, s köszönte a tapsot. Urbán Gusztáv 56 éves volt, amikor végleg elhagyta zongoráját. Egy olyan zenésszel lettünk szegényebbek, akit mindenki hiányolni fog . . (kis szabó) A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a pénteken, Budapesten megtartott 8. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 9, 12, 25, 60, 75 Juhász Béla a Közép-magyarországi Tejipari Vállalat gyöngyösi üzemigazgatója j. i. Két előadáson is nagy sikert aratott Egerben, a ma sikercsapata, a Z’ZI LABOR (Fotó: Koncz Jánosi NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705. Laborgyakorlat