Népújság, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-10 / 8. szám

NÉPÚJSÁG, 1987. január 10., szombat 13* 18 NEMZET BIRKÓZÓINAK Grand Prix Egerben A sportág szépségeiből íme egy ízelítő: szaltó a szőnyegen A rangos mezőny Egerben is mutat hasonlót (Fotó: Szántó György) FELHÍVÁS Korongozók kerestetnek Az Eger városi lakótelepi sportbizottság értesíti a téli sport kedvelőit, hogy a Til- tel Pál utcai sportlétesít­ményben megnyílt a jégpá­lya. Ebből az alkalomból a szervezők jégkorongbajnok­ságot hirdetnek meg egysze­rűsített szabályok szerint, (a csapatok ezt a szabályzatot megkapják). Igény esetén rendeznek jégtáncversenyt is három kategóriában, kis­dobos lányok és fiúk, úttö­rő lányok és fiúk, valamint a KISZ-ikorosztályúak ré­szére egyéni, páros és ve­gyes páros összeállításban. A jégtáncversenyt január 25-én (vasárnap) délelőtt 9.30-tól bonyolítják le, majd pedig a jégkorongcsapatok találkozóit ugyanezen a na­pon 10.30-tól. A nevezéseket kérjük Vígh László Eger. Tittel Pál u. 11. III/3. Tel.: 14-736 címére eljuttatni ja­nuár 20-ig. Érdeklődésre fel­világosítást ugyanitt kap­hatnak. ★ Gyöngyösön, a városi ta­nács sportlétesítmények gondnoksága kezelésében megnyitja kapuit a Sóház téri jégpálya. Naponta 9-töl 18 óráig várja a korcsolyáz­ni vágyókat, a (belépés díj­talan. Görög kételyek Az Audi márka marad Aláírásra kész Ferjánczék új szerződése Ű.gy tűnik, hosszú hetek vajúdása után, pont kerül a magyar rallye-sport egyik, reflektorfényben levő ügyé­nek végére. A sportág hazai legjobbjai, Ferjáncz Attila és Tandari János, vélhetően rövid időn belül új támoga­tóra találnak. Az elmúlt esz­tendő végén elváltak útjaik a korábbi szponzortól, a Rothmanstól, s most a sváj­ci Imrace Limited me­nedzseriroda jelentkezett: szeretnének szerződést köt­ni a magyar kettőssel. — Szóbeli engedélyt már kaptunk az aláírásra, és a svájciakkal is gyakorlatilag már mindent tisztáztunk, de még szükségünk van a Ma­gyar Autósport Szövetség és az ÁISH jóváhagyására — nyilatkozta Ferjáncz Attila. — Remélem, két héten be­lül realizálódhat a három év. re tervezett szerződés. — Mi a szerződés „tarto­zik”, illetve „követel” olda­la? — Az Imrace Limited vál­lalja a versenyeztetésünkkel kapcsolatban felmerülő, ösz- szes teendő elvégzését és költségeit. Nekünk pedig kö­telességünk azokon az EB- futamokon rajthoz állni, amelyeket a svájoiak — egyeztetve a magyar szövet­séggel és klubommal, a Váci Autójavítóval — előírnak számunkra. — Milyen helyezést kell elérniük az esetleges meg­egyezés szerint? — Mivel a nemzetközi szö­vetség előírásai egyelőre nem egyértelműek, így az idei esztendőt csupán tanuló­évnek szánjuk. Remélem, hamarosan tisztázódnak a versenyek rendezésére, illet­ve a kocsikra vonatkozó sza­bályok, akkor már pontosab­ban tervezhetünk. — A helytállás egyik alap­vető feltétele a jó autó. Mi­lyen típussal indulnak harc­ba? — Pontos választ erre még nem adhatok, a már emlí­tett, nem egyértelmű előírá­sok miatt. Az biztos, hogy maradunk a tavaly jól be­vált Audi Quattrónál, de hogy végül is melyik típu­sával versenyzünk majd, az csak a későbbiekben dől el. (MTI) Aligha volt még eddig Egerben 18 nemzet verseny­zőit felvonultató sportese­mény, mint amilyennek a körcsarnokban március 6— 7—8-án sorra kerülő fel­nőtt kötöttfogású XXIII. Felszabadulási birkózó em­lékverseny, egyben V. Ar­te* Grand Prix ígérkezik. A hagyományos és az idén várhatóan mintegy kétszáz versenyzőt felvonultató ver­seny megrendezése nem cse­kély feladatot jelent a sport­ág egri híveinek, az MBSZ megtisztelő megbízásának azonban szeretnének leg­jobb képességük szerint meg­felelni a megyei szakszövet­ség, valamint az ifjúsági és sportosztály aktívái, alkal­mazottai. A háromnapos nemzetközi A-kategóriás verseny szer­vezőbizottsága a napokban tartotta első hivatalos meg­beszélését, hiszen a még hát­ralévő alig két hónapban rendkívül sok feladatot kell Megfiatalodott a sakkvi­lág. Míg régebben a ver­senyzők általában 34—36 évesen értek a csúcsra, az exvilágbajnok Anatolij Karpovnak minden erejét megoldani a zavartalan le­bonyolítás érdekében. Hiá­ba van gyakorlata a megye- székhelynek ilyen rendezés­ben — végtére is azért kap­ta a megbízást — a mosta­ni feladat azonban minden eddigitől jóval nagyobb. A több, mint háromórás ta­nácskozás résztvevői egyér­telműen állapították meg, hogy egy széles körű megyei szintű társadalmi összefogás­ban rejlik a rangos verseny megrendezésének sikere. Az MBSZ jelzése szerint 17 ország fogadta el a meg­hívást, így* belga, osztrák, bolgár, svájci, csehszlovák, francia, kubai, amerikai, len­gyel, NDK-beli, román, olasz, jugoszláv, finn, szov­jet, török és görög verseny­zők lépnek majd szőnyegre a magyar élgárda mellett. A világ legjobb kötöttfogású birkózói látogatnak tehát el Egerbe, fogadásuk valóban közüggyé kell, hogy váljon. össze kell szednie a 24 éves Andrej Szokolov ellen, aki­vel rövidesen világbajnoki párosmérkőzést vív. Garri Kaszparov, a jelen­legi világbajnok a moszkvai Pravdának adott interjújá­ban latolgatta a Karpov— Szokolov találkozó esélye­it, hiszen ennek a találko­zónak a győztese megszerzi a kihívás jogát és ellenfele lesz. Kaszparov elismerően nyi­latkozott Anatolij Karpov- ról. Megállapította: rend­kívül sokat adott a sportág­nak, Szokolovnál jobban ér­ti a játékot, tapasztalatáról nem is szólva. Karpov azon­ban még mindig kimerült, ami nem csoda, hiszen 1984 óta kisebb-nagyobb meg­szakításokkal összesen 96 mérkőzést játszottak egy-~ imás ellen. Kaszparov, aki nyolc év­vel ezelőtt vívott egyetlen partit Szokolowal, elutasí­totta néhány nagymester­nek a véleményét, hogy Szokolov csupán a véletlen­nek köszönheti feltörését a sakkvilág élvonalába, sze­rencsével nyert nagy verse­nyeket. Ha egy sakkozó szov­jet bajnokságot nyer, ran­gos nemzetközi tornákon diadalmaskodik, és a sakk- világbajnok-jelöltek verse­nyében is a csúcsokig jut, akikor szerencséről beszélni a sikerek szándékos kisebbí­tését jelenti. Szokolov eré­nyei között mindenekelőtt rendkívül erős idegrendsze­rét, törhetetlen optimizmu­sát említette. És azt is, hogy célratörően, koncentráltan, elismerésre méltó állóképes­séggel küzd. Mindent összegezve, Kasz­parov a Karpov—Szokolov összecsapáson Karpovnak ad nagyobb esélyt. Lesz-e újabb olimpia Athénban? Szerte a világon elterjedt nézet, hogy ha Athén je­lentkezik az 1996. évi nyári olimpiai játékok megrende­zésére, úgy biztos „befutó­nak” számít. Ezt a véle­ményt azzal indokolják, hogy az olimpiák szülőföldjének számító Hellász adott otthont 1896-ban az első újkori nyá­ri játékoknak, s a centená­riumra az újabb rendezés a Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság „ajándéka” lenne. Jelen pillanatban azonban a görög sportvezetők nem túl bizakodóak, kétségesnek tűnik Athén jelentkezése. Lambisz Nikolau, a Görög Olimpiai Bizottság elnöke is Beköszöntött az igazi tél. Az emberek többsége mun­ka után buszra száll és ha­zaérve ki sem mozdul ott­honából, mondván, hogy far­kasordító hideg van, a ku­tyát sem űzik ki. Esetleg hét végén szánja rá magát, hogy sétáljon egy kicsit a városban, de a hegyek kö­zé már nem merészkedik. A téli hónapokban sem szabad a mozgásról lemon­dani. amelyre megyénk sze­rencsére bő választékban kí­nál lehetőségeket. Már fél­órái buszozással, vagy vona­tozással elérhetők a Bükk­ihegység csodálatos völgyei, meredélyei és csúcsai, ahol a téli táj látványa valóság­gal elbűvöli az embert, nem beszélve a kristálytiszta le­vegőről, és a séta, gyaloglás, túrázás utáni jó közérzetről. Megyénk természetjáró szak­osztályai szívesen várják a túrázni vágyókat, ajánlata­ik a Népújság hasábjain is rendszeresen megjelennek. Ezekhez a túrákhoz bárki csatlakozhat és kedvétől, ké­pességétől, edzettségétől füg­gően rövidebb-hosszabb ki­rándulásokat tehet. Napközben sem kell le­mondani a mozgás örömei­ről. Elég negyedórával ha­marabb felkelni és a zsúfolt autóbusz helyett besétálni munkahelyünkre. A reggeli félórái séta már félig-med- dig biztosítja a munkához szükséges szellemi és fizikai frissességet. A kint tartóz­kodás a szabad levegőn egész szervezetünkre jóté­kony hatással van, növeli ellenállóképességünket, amelyre a téli hónapokban ennek a véleményének adott hangot. — Amennyiben a követke­ző hat hónap során nem te­szünk döntő lépéseket, úgy szó sem lehet arról, hogy 1996-ban Athén legyen az olimpia házigazdája — mondta. Egyelőre még teljesen tisz­tázatlan, hogy az új verseny- színhelyek építésére fordítan­dó 600 millió dollárt honnan teremtsék elő. Arról pedig még szó sem esett, hogy a tervbe vett két olimpiai fa­lu, az új repülőtér és a föld­alatti építési költségeit mi­ből fedeznék. Nikosz Filaretosz, a NOB görög tagja szerint „tragikus különösen nagy szükség van. Akiknek nincs módjuk hogy éljenek ezekkel a le­hetőségekkel. azok este le­fekvés előtt vagy a reggeli ébredés után nyújtóztassák meg tagjaikat, égy tízper­ces tornával. Egy-két hónap után már javulást észlelnek kondíciójukban, s könnyeb­ben végzik a napi testmoz­gást. Használjuk ki a téli spor­tolási lehetőségeket! Az is­kolák udvarán és az arra alkalmas lakótelepi területe­ken létesítsünk jégpályá­kat, ahol kicsik és nagyok, fiatalok és öregek felüdítő órákat tölthetnek. Bánkút, Mátraszentlászló, Kékeste- tő, sí- és szánkópályái vár­ják a havas sportok hódo­lóit. Aki teheti, mozduljon ki a hét végén családjával együtt és használja ki a ter­mészet kínálta pompás le­hetőségeket. Megyénk váro­saiban és községeiben szom­batonként a „Nyitott tor­natermek" várják a mozgás­ra vágyó fiatalokat, apuká­kat, anyukákat, nagyszülő­ket. (Legfrissebb hír: mától a Dobó gimnázium tornatér, me is nyitva tartja kapuját 12—16 óráig.) Ezeken a he­lyeken képzett testnevelő ta­nárok adnak tanácsot, ötle­tet az érdeklődőknek. Ezzel a pár gondolattal szerettük volna felvillantani a testedzési lehetőségek egy csokrát, azt remélve, hogy aki eddig nem ízlelte meg a mozgás örömét, ezután meg­teszi. Köröskényi lErzsébet szabadidősport-főelőadó hibák” sorozatát követték el eddig, s kételkedik abban, hogy az 1990-ben megtartott szavazáson bárki is Athénre voksolna. 1990-ig a tervek 80 százalékát illene megvalósí­tani a sikeres pályázat érde­kében. Mivel a görög kormány nem mutat hajlandóságot anyagi támogatás nyújtására, ezért sokan javasolják: ad­ják magánkézbe a szervezési feladatokat. Az egyik ismert sportvezető, Atanasziosz Car. canosz szerint, tőkeerős vál­lalatokra kellene bízni a szervezőbizottság létrehozá. sát, a konkrét tervek elké­szítését. Jelentkezési felh ívás aTF-re A Testnevelési Főiskola felvé­telt hirdet az 1987/88. tanévre: — a tanári szak nappali tagoza­tára ; — az edzői szak levelező tago­zatára : asztalitenisz, birkózás, kajak-kenu, kosárlabda, tor­na férfi, vívás sportágakban és — a sportszervezői szak levele­ző tagozatára. Jelentkezési határidő: 1987. március 1. A jelentkezés részletes feltéte­leit a Művelődési Minisztérium által kiadott „Felsőoktatási fel­vételi tájékoztató 1987” tartal­mazza. Szakonkénti felvételi tá­jékoztató a Testnevelési Főisko­lán kapható. Hét végi sportműsor Szombat LABDARÚGÁS: Bajnok­csapatok teremtornája. Eger, körcsarnok, 16 óra. (I. cso­port: Lendület, Berva 111., Vasvill, H. Botond. II. cso­port: Borkombinát, Olajbá­nyász, Áfész Pertu, H. Len- key.) TEKE: Spartacus-kupa. Eger, népkerti tekecsarnok. TÖMEGSPORT: Rendszere­sen az egészségünkért! Eger. Népkert, 9.30 óra. Nyitott tornaterem. Eger, Dobó gim­názium, 12—16 óra. Vasárnap LABDARÚGÁS: Bajnok­csapatok teremtornája. Eger. körcsarnok. Csoportmérkőzé­sek 8—12.30 között, döntők 14.30-tól. SAKK: Heves megye vil­lámbajnoksága. Bélapátfalva, pártház, 9 óra. A Heves Megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat (GYÖNGYÖS, Nemecz J. u. 15.) PÁLYÁZATOT HIRDET munkaügyi osztályvezető-helyettesi és közgazdasági osztályvezető-helyettesi munkakörök betöltésére. Pályázati feltételek: a fenti beosztások betöltéséhez pénzügyi és számviteli főiskolai végzettség, vagy közgazdaságtudományi egyetem szükséges. Munkaügyi és kereskedelmi bérezésben jártas fiatal munkaerők jelentkezését várjuk. Hosszabb távon perspektíva biztosított. A pályázatot a hirdetés megjelenését követő 30 napon belül lehet benyújtani a fenti címen, személyzeti osztályunkra. — MATRASZENTIMRÉN üzemelő ABC-árudánkba gyakorlattal rendelkező szakembereket keresünk boltvezető és -helyettesi munkakörbe. — KÉKESTETÖN üzemelő árudánkba élelmiszer­eladókat felveszünk. A megye területén működő árudáinkba hús­hentesáru, élelmiszer-eladókat és pénztárosokat FELVESZÜNK. Jelentkezni lehet az árudák vezetőjénél és vállalatunk munkaügyi osztályán. Kaszparov dicséri Szokolovot Várnak a heg koripályák, tornatermek

Next

/
Oldalképek
Tartalom