Népújság, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-05 / 3. szám

4NÉPÚJSÁG, 1987. január 5., hétfő

Egy hét.

Sokszínűség,

hiányérzettel

Megtört az átkos varázs, nem kell már ostorozni a tévéseket, hiszen ezúttal kétségkívül jól vizsgáztak az óesztendő búcsúztatásából és az újév köszöntéséből. A legszigorúbb ítész se fukarkodhat az elismerő, a méltató szavakkal, kiemelve az alapos előkészítést, az egyértelmű igényességre, változatosságra, sokszínűségre törekvést, a régebben divatos és hatáskaltőnek szánt nyers malacságok, bántó ízléstelenségek száműzését.

Nemcsak a „karmesterek" álltak a helyzet magaslatán, hanem a nagy létszámú „zenekar" tagjai, s azok az alkotók is, akik ilyenkor hagyományosan a közönség elé lépnek. A ritka összhang e műfajban olyan erény, amellyel csak elvétve találkozunk. Különösképp, ha megköveteli a félremagya- rázhatatlan szerénységet.

A néző kínálattól roskadozó ajándékkosarat kapott, s ebből választotta ki a hozzá legközelebb állót, a neki leginkább tetszőt. A többi programba legfeljebb be-be- pillantott, végtére is a hazai milliók ünnepeltek, családjukkal, barátaikkal, ismerőseikkel tereferéltek.

Néhányan „hivatalból kirendelve” figyeltük az egymás után sorjázó blokkokat. Tetszettek a még frissnek ható ötletek (Állunk rendelkezésére, Három kívánság, Jó ebédhez szól az Antal, Visszapillantó, Köszöntjük az év embereit, Szilágyi János és vendégei), a viszonylag elkoptatottak miatt sem bosszankodtunk, mert elfogadható szinten tálalták majd mindannyit.

A megszokottnál is lako- mkusabbra, mívesebbre formálódott a Szuperbola, megszabadulva a tavalyi változat terjengősségétől. üresjárataitól. Nagy Bandó András megint igazolta. hogy nem tucathumorista: érté-'

keinek méginkább örülnénk, ha nem maga tolmácsolná azokat, ugyanis aligha színpadra termett egyéniség. Ez is egy szakma, amit tanulni kell, s ő bizony messze áll még az ilyen jellegű ismeretek felsőfokú birtoklásától.

Szórakoztatott minket a Vidám, illetve a Mikroszkóp Színpad művészgárdája is. Az ide jegyet váltóktól — ezt kár lenne tagadni — irigyeltük azt, hogy legalább kétórás, hamisítatlan szilveszteri kabaréműsort kaptak, olyat, amelyre joggal szomjúhoztunk valamennyien.

Erre már nem futotta a csak azért is bizonyítani akarásból. Talán legközelebb. ..

Pécsi István

Fogságban

Valahogy úgy hívják az ilyet: háziőrizet. A televízió fejlődésének új szakaszába lépett, mert már lassan az ajtón se hagy kilépni bennünket. Húz a sarokba, figyelmet, együttgondolkodást követel. Nem mondom, fárasztó az ilyen lakótárs, de azért szívesen eltöltöttünk mostanában vele jó néhány órát. Éppen ezért, amikor elkezdődött az Újév című műsor, arra gondoltam: milyen ésszerű lenne 1987. utolsó napjáig tartani. Ugyanis olyan bensőséges és körültekintő műsorszerkesztéssel találkozhatott, aki rászánta magát, hogy végigkövesse ezt a monstre produkciót: szíve szerint Horvát Jánost és Endrei Juditot legszívesebben le se engedné a képernyőről.

Annyira telítődhettünk már azzal: a kedvünkben------------------A

K

ÉPERNYŐ

ELŐTT

akarnak járni, hogy már lassan ez vált unalmassá. Csak jöjjön vissza a régi jó kis műsorocska, amelyben legalább szidni is lehetett valamit! Itt elejétől a végéig a mi nevünkben és ízlésünk szerint válogatták össze a látnivalókat, beleértve még a kritikusokat is. Aki ennél többet akar. az videomagnót szerezzen be és hozzá való filmeket, akkor talán megbékél a képernyővel is.

Nehéz kiemelni ebből a sokarcú és hosszú, némileg már egybe is mosódó folyamból valamit. Az ember fejében kavarog a film, a mese. a zene, s leginkább az egész hangulata marad meg, ami remélhetően rányomja bélyegét az egész 1987-es esztendőre. Realizmus hatotta át a programot. Abban is, hogy a televízió, anyagi lehetőségei következtében a Skála „vendégszeretetét” élvezték a stáb tagjai. De abban is ez tükröződött, hogy igyekeztek mindenkinek kedvében járni, mind többeket bevonva a produkció elkészítésébe.

Azért végül is ez annak a fajta gondolkodásnak egy végletekig sarkítása, hogy a szilveszteri tévéműsor össztársadalmi ügy”. Ennek az elvárásnak azonban már ízléssel feleltek meg a szerkesztők. A következő lépés talán már az lesz, ha elfelejtkeznek erről a torz be- degződésről. Ha nem nyomasztaná a program készítőit ennyire a felelősségük súlya, bizonyára még szipor- kázóbb műsort csinálnának.

S nemcsak^jnost, ünnepek táján, hanem máskor is: egész évben. S talán akkor Horvát Jánost és Endrei Juditot sem hiányolnánk any- nyira a hétköznapokon.

Gábor László

A Kincskereső decemberi száma

„A kútkávádra nagyorrú király havat legelni három csóka száll ...” — Kormos István Téli regéjével nyit a Kincskereső decemberi száma. A tél és a természet szépsége ihlette meg Aprily Bajos: Szarvasok, Pintér Lajos: Évszakok vonulása, valamint Kerék Imre: Lucázó és Tél című verseit is. Kárpáti Kamill ősének a Treff nevű kutyának újabb kalandjával is megismerkedhetnek az irodalom kedvelői. Simái Mihály folytatásos regényének (Szemközt az űr- tigrissel) negyedik fejezetében eljutunk Lubickopolis- ba, a tenger gyöngyébe, és a csodálatos sziget térképét is tanulmányozhatjuk a folyóirat borítóján. A Nevető irodalomóra Giovanni Mosca: Negyven ördög meg egy légy című humoreszkjét közli : az írás kezdő tanárszereplője különös tettel vívja ki az eleven fiúosztály elismerését. Jack London: Az élet szerelme című művének főszereplője iszonyú megpróbáltatások után közeledik a cél, a megmenekülés felé ...

Lázár Ervin: A csodapatika című írásában egy olyan gyógyszertárba látogatunk, ahol minden emberi rossz tulajdonságra kapható

gyógyszer. A vásárlók mégis csalódottan, sőt dühösen távoznak. Színe-java címmel ezúttal is mint minden decemberben válogatást közölnek az év közben beküldött legjobb gyermekírásokból. A Testvérmúzsák című rovatban az Öbudai Ifjú Zenebarátok Klubját mutatja be Puskás Ildikó. A lap új kezdeményezése az Olvasólámpa, a népszerű írónőt, Jani- kovszky Évát szólaltatja meg

Nem szakma: hivatás — «erényi Grácia egyfelvonásosa — Simonyi Imre, Polner Zoltán versei — Pályadíjas újságírók írásai — Szakonyi Károly drámája — Csingiz Ajtmatov: Az anyafarkas álmai — Kaposy Miklós: Csak szervezés kérdése? — Gárdonyi Géza szinonimaszótára — Remenyik Zsigmond naplója — Beszélgetés Ka- palyag Imrével, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének főtitkárhelyettesével — Vallomások a zsurnalisztikáról — Egy óvónő tanulságos életútja — Interjú dr. Medve László egészségügyi miniszterrel

Megjelent a Hevesi Számle 1986. évi utolsó száma

ko<müivi(kihi folyóirat

XIV. évfolyam 6 1986 december

Megyénk országos terjesztésű közművelődési folyóiratának 1986. évi utolsó száma az újságírást választotta központi témaköréül. Kiss Sándor, a megyei pártbizottság titkára, bevezetőjében azt hangsúlyozza, hogy ez az elkötelezettséget követelő pálya nemcsak szakma, hanem hivatás is. Sárhegyi István Kapalyag Imrével, a MUOSZ főtitkárhelyettesével beszélgetett. A Népújság munkatársai hétköznapjaik örömeiről és gondjairól készítettek számadást. A kívülállók véleményét Magyar Elemér tolmácsolja. Szecskó Károly az első hazai munkásszaklapra emlékezik. Bakos József a sajtó nyelvhasználatának néhány időszerű kérdését taglalja.

Változatos az irodalmi anyag is, Simonyi Imre és Polner Zoltán versekkel jelentkezik. Folytatódik Keré- nyi Grácia mesejátéka és Szakonyi Károly drámája, valamint a 97 esztendős Makay Margit művésznő életregénye. Zahemszky László fordításában olvashatják Csingiz Ajtmatov Az anyafarkas álmai című munkájának egy részletét. A rádiókabaréból ismert Kaposy Miklós ismét bizonyítja szellemességét, rátermettségét. Gárdonyi Géza szinonimaszótára az igényes stílusúak számára kínál csemegét. Remenyik Zsigmond naplójegyzetei egy tehetséges egyéniség műhelytitkaiba nyújtanak bepillantást. Pécsi István tudományos-fantasztikus mozzanatokban bővelkedő kisregénye mának szóló motívumokban sem szűkölködik. A sajtóorgánum és a Megyei Művelődési Központ galériájának híreit Mika István fűzte csokorba. Egy óvónő tanulságos életútját eleveníti fel Szabóné Balogi Sarolta. Dr. Medve László egészségügyi miniszterrel Szalay Zoltán készített interjút. Fábri Zoltán filmrendező portréját Farkas András rajzolja meg.

Remenyik Zsigmond: Szemétdomb (naplójegyzetek)

Nagy Lajossal sétálgatunk az Andrássy úton, bontás alatt levő házak, romok és levantei utcai árusok szotyka lármája között. Helyzetről és az irodalmi pasákról beszélgetünk. Zilahy minden lében kanál, már csak az hiányzik, hogy Herczeg is felüljön a trónra, mint koronázott fejedelem. Illyés sündörög, Kassák sündörög, Tamási sündörög — természetesen én magam is sündörögnék, akár Lajoska is. mi ketten természetesen csak mérsékelt sikerrel. Kérdi tőlem Lajos, mi a véleményem Darvas Jóskáról? Darvast én másodrendű írónak tartom — mily rejtélyesek az utak. melyek a Széphez vezetik egyiket és másikat. Darvas most az élen áll, politikailag az elsők között mozog, akár Veres Péter is. aki, bár politikailag eljutott a Turul Szövetségig és az antiszemitizmusig, de legalább író, jó író. sőt: kitűnő író. Zilahy harmadrangú tehetség — meg nem tudom érteni, mit akarnak vele hazai kommunistáink és az orosz bolsevisták. Illyés lavírozik — mint mindig tette —, ahogy nézi az ember. Már szinte szórakoztató. Tamási hallgat és némán sündörög — afféle székely szegénylegény módjára, aki városba, sőt az irodalomba került.

★

Ahogy néztem a holdat és a holdfényben úszó háztetőket az éjjel, végiggondoltam az egész csodálatos, zaklatott és mégis nagyvonalú életemet. Ifjúkoromat, Dél-Amerikát, rettentő nehéz körülményeimet 30 és 40 között, hajnali felkelésekkel. majd az Egyesült Államokat és a jelent. Talán nincs mégsem szégyenkezni okom, hisz éltem és mertem is vállalni az életet. Valóban, nem piszkos kávéházak füstjét szívtam, de a Cordillerák füveinek illatát — valóban, nem vértelen könyvtárakban dűltem könyvek fölé, de fűtöttem hajót, mostam tányérokat, pucoltam pikkelyes halat, hordtam tejet szegényeknek, magam is szegényen 30 és 40 között. Ez az én erőm, ezek az emlékek, bomlasztó csírákkal. soha nem tűnő emlékeikkel. így, ezen az úton lettem az, fejlődtem azzá. ami vagyok. Ez ad mai valós és méltatlan helyzetemben is erőt. hogy elviseljem erős lélekkel a bántalmakat. Ez tett képessé, hogy dolgozzam és alkossak, könyvet és művet könyv és mű után. fz hajtatja ma is pokoli búgással bennem az éltető motort, ez ad hitet egy jobb és emberibb világba, dacára rossz vagy csalóka előjeleknek Ez fűti bennem a bizalmat és ez táplálja a gyanakvást. Ez ad hitet is kételyeimnek és ugyancsak ez erősíti. Ez vara • zsolja arcomra olykor a derűt és gyakran a komoly aggodalmakat. ez tesz méltóvá, hogy emberi módon viseljek jót és rosszat — dicséretet és megaláztatást, bőséget és nyomorúságot. Ez tesz képessé, hogy amikor megvetem ezt az emberi csordát, ugyanakkor egy életet is képes vagyok áldozni érette — jövőjéért, céljaikért.

Képmagnók a Videotonból

Székesfehérváron a Videoton Elektronikai Vállalat rádió I. üzemében megkezdték a VS—115 típusú Akai képmagnók összeszerelését. Az üzemben az idén — belföldi forgalmazásra — 3 ezer darabot készítenek

Pályázat

Egyik napilapunkban az alábbi hirdetés jelent meg: „»A«-kategóriájú nagyvállalat pályázatot hirdet igazgatói állás betöltésére. Feltételek ...” S itt néhány olyan dolog következett, amely ilyenkor már lenni szokott. Igazgatójelöltünk elhatározta, megpályázza az állást. „Megpályázom, legfeljebb nem sikerül. Egy igazgatótól egyébként sem várnak sokat, a döntésekre ott a főkönyvelő, meg a főmérnök.”

A vállalat különben széklábakat gyártott, meglehetősen kevés sikerrel. Exportja szinte leállt, s a belföldi piacra szánt készítményeit is vi- szolyogva, jelentős árcsökkentést kierőszakolva vették meg a kereskedelmi partnerei. Kooperációs nehézségei is voltak, mert a vállalat, ahová a legtöbb széklábat szállították, áttért a kacsalábak szerelésére. A hirtelen meggazdagodott kapitalista milliomosok kacsalábon forgó kastélyokat kezdtek építtetni jó dolgukban.

Mivel a válságban levő vállalattól úgy menekültek a szakemberek, mint süllyedő hajóról a patkányok, nem csoda, hogy másik hirdetésük is megjelent a Heti Világgazdaság című lapban:

„Könnyűipari vállalat főkönyvelőt keres. Fizetés megegyezés szerint.” Ez a hirdetés meg egy főkönyvelőjelöltnek ütötte meg a szemét, de nem annyira, hogy ne tudta volna elolvasni. Ö így gondolkodott: „Még sohasem voltam főkönyvelő, kivált nem könnyűipari vállalatnál. De megpróbálom. Hiszen nem leszek egyedül, majd segít a többi felső vezető, hiszen ott van még az igazgató és a főmérnök is.”

Az elképzelésbe csak egy kis hiba csúszott: nem volt ott a főmérnök. Éppen most fogalmazták meg a hirdetést, mely meg is jelent az Egyet fúrt és öt lett című lapban, ekképp:

„Könnyűipari vállalat' pályázatot hirdet főmérnöki állás betöltésére. -Székláb<• jeligére, a kiadóba.”

Ezt a hirdetést meg egy üzemmérnök találta meg, s máris ment a kiadóhivatalba. vinni a pályázatát. Majd csak elleszek valahogyan — gondolta. Valamikor dolgoztam könnyűipari üzemben. Végül is nem az enyém a legnagyobb felelősség, lesz ott egy igazgató is. Ezek a mai igazgatók ma már állítólag nemcsak politikailag megbízhatók, hanem jó szakemberek is. S a főkönyvelőről még nem is beszéltem. Manapság rajta múlik minden, ők tudnak lavírozni a szabályozók között."

Mint írtuk, a vállalat szénája nagyon rosszul állt.

Mindhármójukat felvették. ,v az első, szűk körű vezetői értekezleten ismerkedtek meg. Az igazgató kezdte a beszélgetést:

— Egyszóval a szék... — itt elakadt, mert hirtelen elfelejtette, melyik székalkatrészt gyártotta a jobb sorsra érdemes vállalat.

— ... a székláb . . . segítette ki a főmérnök, de a főkönyvelő közbevágott:

— Mi az, hogy székláb? Mit széklábazik itt maga?!

Az igazgató mégis kapcsolt, s rászólt a főkönyvelőre:

— Kérem, főkönyvelő elvtárs, ne szóljon közbe. Igenis, székláb. Csak azért álltam meg a beszédben, mert ki akartam próbálni, figyelnek-e rám.

Pillanatnyi csönd állt be. Mindnyájan azt gondolták:

— Úristen, kik közé keveredtem én?

Gőz József

(MTI-fotó: Kabáczy Szilárd)