Népújság, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-24 / 20. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. január 24., szombat 3. Ne másokra mutogatva A munka, a mindennapi tevékenység legemberibb vonása a tudatosság. Mielőtt még elkezdenénk dolgozni, gondolatilag megal- kötjük, szellemi képernyőnkre kivetítjük a leendő művet. (Amikor hasonlót még nem csináltunk, a feladat felvázolásához nagyobb képzelőerő, kivitelezéséhez több vállalkozási bátorság szükséges.) De a tudatosság társadalmi értelemben nem kevésbé fontos, mint hajtóerő. Az szükséges, hogy el tudjuk a konkrét munkacélt a maga szélesebb összefüggéseibe helyezni, képesek legyünk felismerni annak szerepét, horderejét a társadalmi-gazdasági haladásban, az ország sorsának alakulásában, személyes boldogulásunkban. Milyen fokon él hazánkban a társadalmi tudatosság az új esztendő kezdetén? Hol tartunk gazdasági életünk sorsfordításában? A Parlament legutóbbi költségvetési vitájában mondotta a kormány elnöke: „Magunknak tesszük fel a kérdést: sikerült-e a közvéleményben eléggé tudatosítani, hogy mekkora feladatot jelent a gazdaság gyökeres megújítása, a fejlődés ütemének gyorsítása, a világpiaci verseny- képesség növelése, s hogy mekkora tét? Azt hiszem, azt kell válaszolni, nem. A feladat és a tét nagyságát még nem sikerült tudatosítani.” Valamiféle drámai kép felvázolása, a lakosság „sokkolása” nem visz előre. Ne sugalljunk indokolatlan optimizmust, de pesszimizmust sem. Az igazságot, a valóságot tükrözzük a maga ösz- szetettségében, ellentmondásosságában. Az országnak van pozitív cselekvési programja: a gazdaságpolitika céljait világosan felvázolta a párt■ XIII. kongresszusa, és konkretizálta a VII. ötéves terv. Bár az 1985—86-os „hajó” elment, a népgazdaság nem fejlődött e céloknak megfelelően, mégsem a dokumentumok átírása, hanem minden szinten a felzárkózás, a lépésváltás, a meglévő tartalékok feltárása és hasznosítása a feladat. A tudatformáló munka, a mozgósítás tehát csak akkor lehet eredményes, ha konkrétan és meggyőző módon seÜnnepélyes és megható pillanatok: parancsot hirdetnek a dobogón: „A Szolgálati Érdemérem 30 éves fokozata kitüntetést adományozom Mészáros József alapító munkásőrnek. . . ” És még 14 név következik a felsorolásban. Megszólal halkan a zene és az immár ősz hajú, szikár és „megembere- sedett” egyenruhások egymás mellé sorakoznak, hogy átvegyék a kitüntetést, a legszebbiket a többi mellé. Gk valamennyien a hevesi Dózsa György egység alapító munkásőrei. A mozdulatok fegyelmezettek, a tekintetek fátyolosaik. Ugyanígy nem sokkal az eskütételnél is. Harminc év után ismét hitet, esküt tenni a zászlóra, az újra, az elvre, a munkásosztály, a dolgozó nép hatalmának megvédésére. Nem mindennapi történések ezek az ember életében. Mi minden zajlik le ilyenkor egy 57 éves emberben? Nehéz tollhegyre fogni. Átsuhan a gondolatban, visz- szatükröződik a lelki tükörben az eltelt 30 év minden eseménye: az első eskü ott. 1957. március 12-én, a hevesi rendőrkapitányság udvarán Sallós Gyula, a járási párt első titkára előtt, a fegyveres szolgálatok, felvonulások, a viták, az agi- tációs munka, tsz-szervezés, árvíz, száj- és körömfájásgíti a kisebb-nagyobb közösségek teljesítményének felemelését a mai magas, a nemzetközi versenyben diktált követelmények szintjére. Az agitációt irányító párt- szervezetek számára világos partitúrát ad az 1987. évi terv gazdaságpolitikai cél- és eszközrendszere. A felvilágosítás és a mozgósítás mégsem vezényelhető központilag. A politikai munka tennivalói, hangsúlyai mások például az élenjáró üzemekben, ahol eredményes erőfeszítéseket tettek a gazdálkodás hatásfokának javítására, a termelési szerkezet átalakítására, a műszaki fejlesztés meggyorsítására, a gazdaságos kivitel növelésére, a belföldi kereslet jobb kielégítésére. És megint mások a jobbára stagnáló, nehezen mozduló többségnél, ahol nem történt érdemi előrehaladás a hatékonyság javítására, a belső és a külső piac igényeihez igazodó termelési szerkezet kialakítása ügyében. De vállalatonként, üzemenként is eltérőek a gazdálkodási és tudatformálási feladatok. „Vállalatok, szövetkezetek, intézmények tucatjait lehetne sorolni, ahol az elmúlt évtizedben nem javult, sőt, romlott a munka hatékonysága — mondotta Havasi Ferenc előadói beszédében az MSZMP KB 1986. november 19—20-i ülésén. — Szép számmal találunk olyan városokat, kerületeket, lakókörzeteket, talán még megyéket is, ahol mintha meg. állt volna az idő, és — nem az anyagiakra gondolva — egy helyben toporgás, visz- szafejlődés tapasztalható, ahonnan éveken át nem indul el kezdeményezés, ahonnan kiveszett az öntevékenység, a tenni akaró politikai erők összefogásának képessége, csökkent az aktivitás. A helyzet felett siránkozva viszont megegyeznek abban, hogy nem ők a felelősek, hanem a szabályozók, az elvonás, vagy az elődök, akik elrontották a dolgokat. E belenyugvó kollektív siránkozásnak helyenként részesei a párt-, a tanácsi és a szakszervezeti szervek is.” A meghökkentően nyílt és igen kritikus fogalmazás járvány leküzdése, gyakorlatok, példamutató feladatvégzés a munkahelyen, állandó készenlét az emberi élet nyugalmáért, jobbításáért, gyarapításáért. És még sok minden. Ennyi idő alatt a régi zászló is kifakult már. — Elnyüttük, De itt az új. Csak a mi szívünk, elszántságunk, elvünk elnyű- hetetlen — magyarázza Mészáros József, a Hevesi Városi Tanács kommunális üzemének vezetője, amikor az ünnepség után arról beszélgetünk, hogyan is lett munkásőr. — 1951 óta vagyok párttag. 1956-ban Hevesen éltem, a Földműves Szövetkezetnél dolgoztam. Az ellen- forradalom alatt a járási pártbizottságot védtük, amikor a pártbizottság feloszlott, minket is elküldték. Olyan kilátástalanná vált minden. Később, amikor a karhatalom megalakult, azt a ■ feladatot kaptam, hogy a munkahelyemen csináljak rendet. Szereljem le a hö- börgőket, a lázadókat és biztosítsuk az üzletek ellátását, valamint a rendet. — Nem aggódott? — De igen. Nagyon határozottan kellett cselekedni. Egyedül nem boldogultam volna. Így. sodort az élet az alakuló munkásőrségbe. Civil ruhában kaptuk meg az első fegyvert, később a kék ruhát és a sapkát. Hetente mozgósít a cselekvésre, jó értelemben lázit, felháborít a hibák, a közömbösség, a tehetetlenség ellen. Egyértelmű üzenet. Ébresztő, elvtársak! Akár a mai agitáció jelszava, programadása is lehetne. Az agitáció hatástalan marad, olykor pedig bumerángként visszaüt, ha nem szabadul meg a régi beidegződésektől, az idejét múlta sablonoktól. „Csak azt oszthatjuk el, amit megtermelünk” — ismételjük időnként, még most is, pedig ez a közhelyszerű összefüggés napjainkban így nem igaz. Miután többet osztottunk el a 70-es években, de tavaly is, mint amennyire lehetőség volt, a túlelosztásnak utólag — adósságszolgálati terhek: kamatok, hiteltörlesztések formájában — meg kell fizetni az árát. Ez fejeződik ki abban, hogy a belföldi felhasználás (a felhalmozás és fogyasztás) 2—3 százalékponttal az idén kisebb lesz, mint a termelés. A nettó adósságállomány még így is tovább növekszik, csupán a növekedés üteme mérséklődik. Társadalmi méretben nem a látványos anyagi gyarapodás — hanem az áldozatos erőfeszítések korát éljük. A szocialista-nemzeti vívmányok, értékek, műszaki-gazdasági pozíciók megőrzése, továbbfejlesztése ilyen nehéz időszakban még inkább feltételezi a tömeges társadalmi tudatosságot, a kibontakozásnak, a megújulásnak kedvező igényes közszellem kialakítását. „Fejlődésünknek nem törvényszerű velejárója a fegyelem és a munkaerkölcs általános fellazulása, beleértve ebbe az állampolgárokat és az állami intézményeket is — idézzük ismét Havasi Ferenc előadói beszédét. — De csak úgy lehet felvenni a harcot ellenük, ha a párt meg tudja őrizni intaktságát és szuverén fellépésének feltételeit. Régi igazság, hogy az igényességnek, a fegyelemnek, a demokratizmusnak a párt. élet kell legyen a példája.” Ne másokra mutogassunk a felelősség alól mentesítő pbjektív okokra, cserearányromlásra hivatkozva, hanem azt kutassuk szenvedéllyel, kritikusan, mit tehetünk mi több alkalommal is szolgáltunk, persze nem nyolc órát. Sokszor napokig nem voltunk otthon, a család sem tudta merre járunk. Sokat segített megértésével a feleségem. Enólkül aligha tudtam volna ezt a harminc évet leszolgálni. — A rend végül is helyreállt, könyebb lett a munka. Hogyan alakult tovább az élete? — 1968-ban kerültem jelenlegi munkahelyemre. Innét is megyek majd nyugdíjba. Az eltelt időben mindhárom gyermekem felnőtt, megnősültök, férjhez mentek. Közben 13 éven át a hevesi egység kiképzési csoportvezetője voltaim. A sokrétű munkához nagy segítséget jelentett 1958-ban a tokaji és "a síkfőkúti és az 1960-as sándorréti továbbképzés. Mindig örülni tudtunk a munkásőri összejöveteleknek. — Hogyan látja 30 év távlatából önmagát és a megtett utat? — Sokait gondolkoztam már ezen. Mindenesetre, bátorság kellett hozzá, hogy kiáll junk a randalírozók elé. Provokáltak, szidtak bennünket. Érdekes módon én, amikor hároméves katonai szolgálatomból leszereltem, megfogadtam, többet nem fogók fegyvert. És lám, 27 éves korom óta fegyveres másként. Az „igehirdetést" meg kell, hogy előzze a pontos igeragozás. Az egyes és többes szám első, második személye (az én, te és a mi, ti) legyen mindig konkrét, a harmadik személy (az ő és az ők) távollétében lehetőleg mellőzendő. Ahol szükséges, rendezzék helyileg a sorokat, hozzák közös nevezőre a párttagokat, a vezetőket, teremtsék meg az ésszerű, szervezett munka, a megújulás szenvedélyes, harcos élcsapatát. Olyan agitátorok kellenek, akik bátran bírálják a ma- radiságot, a hozzá nem értést, a középszerűséget. Akik kiállnak az egyenlősdi nyomásával szemben, a teljesítmény minőségétől és meny- nyiségétől függő határozott bérdifferencfálás érdekében. A napi és a távlati érdekek ütközése esetén, ha kell népszerűtlenséget is vállalva, az utóbbiak a fejlesztés, az átrendezés, a jövő megalapozásának pártjára állnak. Alkotó cselekvésként elősegítendő, merjünk bátrabban apellálni a nemzeti, a hazafias érzületre. A politika nyíltan szembenéz a nemzeti sorskérdésekkel, a széles körű párbeszéd keretében keresi rájuk a megfelelő válaszokat. Az alacsony születési és a magas halálozási arányszámok javításával, az önpusztítás különböző formáinak visszaszorításával mind lelkesebb aktivisták, és mind szervezettebb tömegmozgalmak foglalkoznak. (Az állami intézkedések sem lebecsülhetőek.) De nem kevésbé fontos, hogy minden munkahelyen súlyának, rangjának megfelelő komolysággal kezeljék azt, amiből élünk. Váljon első számú nemzeti üggyé, termelési, műszaki, tudományos teljesítmények minőségének és mennyiségének emelése, felzárkóztatása a növekvő nemzetközi követelmények színvonalára. A forradalmi jellegű, nagy gazdasági és műszaki változások, átalakulások időszakában csupán az elért nemzeti pozíciók megőrzése is rendkívüli erőfeszítéseket, átmenetileg áldozatvállalást is követel. K. J. (Fotó: Szántó György) szolgálatot teljesítek egyhuzamban. Most is olyan fiatalnak érzem magam, mint akkor, pedig már vannak intő jelek, hogy nem egészen így van. Legutóbb egy gyakorlaton például azt hittem, könnyedén átugrok egy árkot. Persze, az árok közepén kötöttem ki. A fiatalok segítettek ki belőle, akikre nagyon büszke vagyok. Jó az utánpótlásunk, s ezért megelégedéssel gondolok arra. nem volt hiábavaló a 30 évi munkám, jó talajba hullott a mag, erős a vetésünk. Fazekas István TÉLEN IS Hz idén is 4,5 millió oltvány lesz Készül az oltvány (Fotó: Szántó György) Könnyű a földet művelőnek így tél idején — mondták valamikor. Behúzódik a kályha mellé és pihen. Időnként kimegy a házból, felnéz az égre, kémleli, milyen lesz az időjárás. Jön-e már a tavasz? Hol van már ez? Igaz. a nagy hó és a kemény fagy csak megfogja a .földdel bajlódó kezét. De éz csak a tél egy kis részében következhet el, mert a föld ma már nem' hagy nyugtot senkinek, akár tél van, akár nincs. Lássuk például az Abasá- ri Rákóczi Tsz tagjait. — Amíg az időjárás olyan, metsszük a szőlőt — mondja Rudas Sándor ejnök. — Naponta átlagban húsz ember dolgozik kint a Sárhegyen. összesen 270 hektáron kell a közös területen elvégezni a munkát, a háztájiban pedig további 150 hektár vár az emberekre. — Mikorra számítják a metszést befejezni? — Úgy szoktuk, hogy április első napjaira tesszük a határidőt. — Nyilvánvaló, hogy ehhez a munkához az a húsz ember, aki mostanában kimegy a kertekbe, nem elegendő. Honnan lesz a többi? — A szőlőtermesztési ágazatban általában százan vagy annál valamivel többen végzik a munkát. De még ennek ellenére is szükségünk van néhány kézre. A környező településekről naponta szállítanak be a saját autóbuszaink legalább fél száz személyt. Ök részt vesznek minden szőlészeti munkában. Abasáron is az oltványkészítés a legfőbb teendő ilyenkor, télen. Nem kis munka ez. — Kell összesen hétmillió alanyvessző nekünk. Ebből hárommilliót a saját telepünkről szedünk. A többit a társuláson keresztül szerez, zük be. A korlátolt felelősségű társaság fogja össze a hozzá tartozó mezőgazdasági nagyüzemek tevékenységét. A szövetkezetünk a kft. révén jut hozzá a szükséges mennyiségű alanyvesszőhöz. Ez a megoldás tehát biztonságot ad és jól szervezett, nem kell senkinek sem a körmét rágnia, hogy honnan vegyen alany vesszőt az oltáshoz. — Abasár nevéhez mindig hozzátartozott a jó boron kívül a szaporítóanyag megbízhatósága is. Az idén mennyi oltványt készítenek? — Úgy is mondhatnám, hogy a szokásos mennyiséget. Tehát most is 4,5 milliót. Ebből 2,5 milliót családi vállalkozásban állítunk elő. Családi vállalkozás ...? Nem egyéb ez, mint. az, hogy a községben ezekben az időkben szinte minden épkézláb ember ott ül az oltásra szolgáló helyiségben, kezében a szerszám és féltve, őrizve helyezi a nemes részt a „vad alanyba”. Nagyon sok múlik ezen, milyen lesz a végső arány: mennyit lehet majd értékesíteni a kisze-. déskor. De hol van még az! A családi vállalkozásnál nincs gond: aki elkezdte a munkát, az folytatja, az is fejezi be. Hogy mennyi lesz a szabványnak megfelelő vessző, azért mást nem okolhat, csak saját magát. — Nálunk évente mintegy százötven családban folyik az „oltványkészítés''. — Ha ennyien csinálják, valószínűleg anyagilag sem járhatnak rosszul. Mennyit kereshetnek meg egy szezonban? — Ez sok mindentől függ. De úgy nagy átlagban mintegy harmincezer forintot számíthatunk. A közösen végzett oltványokért átlagot nem lehet így mondani, mert ott mindenkit a munkabér illet meg. Ahány napot dolgozott, annyit számolunk el. Ez a munka abban is különböaik a családi vállalkozástól, hogy itt mindenki csinál mindent, de nincs személyre lebontható végeredmény. Gondolkoztunk már azon, hogyan lehetne ezen változtatni. de eddig még nem sikerült a módját meglelnünk. Még azt sem tudtuk elérni, hogy a szabványnak megfelelő minőségű oltványok arányát vegyük figyelembe a honorálásnál. Mert végül is kétféle vesz- sző kerül ki a műveletek végén a bakkhátakból: a szabványnak megfelelő és a szabványnak nem megfelelő. Értékesíteni csak az első csoportba tartozókat lehet. — Az idén is 4,5 millió oltványt „készítenek”. Hogyan lehet azokat értékesíteni. amikor a szeszes italok fogyasztásának csökkentésére törekszünk? — A piac ugyan átrendeződött az utóbbi években, de a kereslet nem csökkent a vesszők iránt. Ügy kell ezt érteni, hogy például a Szovjetunióba most is sok oltványt szállítunk, de az érdeklődés a csemegeszőlőre korlátozódik. Mintegy félmillió vesszőt vesz át a szovjet piac ítélünk. Ha az eladható mennyiséget nézzük, akkor a belföldi szőlős kis- és nagygazdaságóknak mintegy másfél mililiiót tudnak majd kínálni az ültetéshez. Abasáron nagy jelentősége van gazdaságilag is, pénzügyileg is az oltványkészí- tésnek. Azért külön szervezet. az oltványtermesztési ágazat látja el ezt a feladatot a tsz keretében. Ennek az ágazatnak a tagjai' csak ezt a munkát végzik. Tehát tőlük is függ. mennyire lesz gazdaságos a tevékenységük, mennyi hasznot hajtanak maguknak, a közös gazdaságnak és az államnak Még manapság is. G. Molnár Ferenc /
