Népújság, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-03 / 2. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. január 3., szombat 0 wMMHÜ 3. A léflűimq kérdez: Valami más kellene a keresetszabályozásban Válaszol Héthy Lajos, a Munkaügyi Kutatóintézet igazgatója Az ősszel tartott — és sorrendben a negyedik — munkagazdasági konferencián — különösen nagy figyelmet keltett Héthy Lajos, a Munkaügyi Kutatóintézet igazgatója, aki többek között kijelentette, hogy bérpolitikai és keresetszabályozási gyakorlatunk kimondottan akadályozza gazdaságunk új növekedési pályára való átállítását. Héthy Lajos meggyőződésének indítékairól, s általában a hosszú évek óta rendre módosítgatott, toldozott-toldozott bér-, illetve keresetszabályozással kapcsolatos véleményéről kérdeztük. Mindenekelőtt arról, hogy vajon megteremthető-e a jelenlegi bérpolitikával és a hozzá kapcsolódó szabályozással kiáramló vásárlóerő és az árualap egyensúlya, miközben a keresetszabályozásnak az anyagi ösztönzés funkcióit is el kell látnia? — A bérpolitika és a keresetszabályozás sajnálatosan „egyfunkcióssá” vált, olyan értelemben, hogy szinte kizárólagos feladatának tekinti a vásárlóerő és a fogyasztási árualap egyensúlyának fenntartását. Máris hangsúlyozom: ez nagyon fontos funkciója a keresete szabályozási rendszernek — éppen az inflációs tendenciák lehetséges fékezése miatt —, de azt is látni kell, hogy emellett nem, vagy csak alig-alig észrevehetően érvényesülhet a keresetszabályozás ösztönző funkciója. Vállalatok közötti egyenlősdi Amúgy kétségeim vannak a tekintetben is, hogy a keresetszabályozás önmagában mennyiben képes a vásárlóerő kizárólagos szabályozására? Kétségeim vannak ez ügyben azért is, mert a bérek, illetve a munkahelyi keresetek nem azonosíthatók a lakosság valóságos — és ugyancsak vásárlóerőként megjelenő — pénzjövedelmeivel. S ez a jövedelem még mindig nem azonosítható a vásárlóerő egészével, hiszen számolni kell a jelenleg egyszerűen megfoghatatlan — legföljebb csakis óvatos becslések alapján méricskélhető — úgynevezett láthatatlan jövedelmekkel, az összességében sokmilliárdos nagyságrendű borravalókkal, hála- és csúszópénzekkel, és a többivel. Mindebből pedig az következik, hogy a bérpolitika, illetve a kereset- szabályozás gyakorlatilag reménytelenül bajlódik a vásárlóerő-kiáramlás szabályozásával, miközben meglehetősen ■ érzéketlen az ösztönzés követelményei iránt. — Ne haragudjon, de ez az összejüggés azért nem egészen világos. Miért ne lehetne az anyagi ösztönzés szolgálatába állítani azt a keresetszabályozást, amelynek egyébként feladata aváKét dolog teszi figyelemreméltóvá az egy esztendővel ezelőtt alapított közös szövetkezeti szállítóvállalat, a Coopsped munkáját. Az egyik a munkaidőalap jobb kihasználása, a másik a teljesítménybérezésnek, az átlagot jóval meghaladó mértékű alkalmazása. A kapacitás kihasználásában érdekeltek a dolgozók, az alkalmazottak 87 százaléka teljesítménybérben dolgozik, fizetésük egyenes arányban áll a végzett munkával, a fuvarok számával. sárlóerö és az árualap lehetséges összehangolása? A valóságos anyagi ösztönzéshez egyrészt az kell, hogy a munkateljesítmények és ezek fizetsége között valamiféle, s lehetőleg szoros kapcsolat legyen. Márpedig manapság aligha mutatható ki egyértelmű kapcsolat a vállalati eredményesség — vagy éppen eredménytelenség — és a vállalati bérszínvonal között. Másrészt: a központilag elhatározott és érvényesített keresetszabályozás olyan alacsony szinten nivellálja a vállalatok bérszínvonalát, hogy megfelelő ösztönző erőt megtestesítő bérkülönbségek lehetőleg ne, vagy csak egészen kivételes esetekben alakuljanak ki. — Miközben a teljesítmények szerinti és erőteljes keresetdifferenciálás deklarált alapelv és követelmény. ■— ...ön mondta: „alapelv”. Hadd tegyem hozzá: jószerével gyakorlati konzekvenciák nélküli alapelv... De visszatérve az iménti gondolatsorhoz: napjaink bérpolitikája egyszerűen figyelmen kívül hagyja az emberi, ha úgy tetszik, a munkavállalói magatartást, s főleg ennek indítékait. Bérpolitikánk alapelveinek megfogalmazásakor fel sem merül, hogy X és Y, vagy egy brigád, illetve munkacsoport ugyan mennyi pénzért, mekkora fizetségért hajlandó olyannyira óhajtott több és jobb \ munkára? Bérpolitikánk évtizedek óta konzervált alapelve, hogy a központilag meghatározott — és a keresetszabályozás által reguláit — összeg igenis elegendő, a mennyiségileg és a minőségileg is színvonalas munka mindenkori honorálására. A jelek szerint nem elegendő! Azért sem, mert társadalmi és gazdasági viszonyaink valójában semmiféle garanciát nem jelentenek arra, hogy az anyagi haszon valóban oda áramlik majd, ahol a valóságos és a piac által is értékelt teljesítmény is megszületik. Fékezi a teljesítményt — Ha jól értem önt, akkor tehát az ösztönzési gyakorlatnak a mai állapotokhoz képest egy fordított logikát kellene követnie? — Vitathatatlan, hogy a bérnek mindenkor határt szab a teljesítmény. De ha hiszünk az anyagi ösztönzésben, akkor ez fordítva is igaz. S erről nem beszélünk. Másképpen fogalmazva: az emberek, a munkavállalók, a termelőmunkát végző szervezetek számára olyan garanciákat kell adni, amelyek egyértelmű biztosítékai annak. hogy ők csakis a több, a jobb, a piac által is értékelt színvonalasabb munkáS mivel a teljesítménybér mellett önelszámoló egység például a bútorszállítással foglalkozó csoport, elérték hogy a visszaút,ak mintegy 75—80 százalékában viisszfuvar is van. „Betörtek” a bútorszállító piacra, keret- szerződésük van a Domusz- szal, a bútornagykerrel, s természetesen elsősorban az Agria Bútorgyárral. A személyes érdekeltség nagyobb személyes jövedelmet hozott, kb, 1200 forinttal magasabb ma egy-egy dolgozó havi keresete, mint juk révén, s nem más úton- módon juthatnak el anyagi boldogulásukhoz. A mai és rendkívüli bonyolult módon szabályozott bérszínvonal ezt sokak számára aligha teszi lehetségessé. Kétségtelen, ez a központilag tervezett bérszínvonal, amelyet szinte kizárólag a gazdasági egyensúly követelményeiből kiindulva határoznak meg, valamelyest fékezi az infláció gyorsulását, s az államigazgatás részéről már csak azért is kedvezően kezelendő. Csakhogy: a vállalatok, s az egyéb gazdálkodó szervezetek már egészen másként vélekednek erről. ők olyan bérszínvonalra törekednek — s gyakorlati példák sokasága bizonyítja, hogy törekvéseik nem eredménytelenek —, amely mellett a bérköltségek számukra még elviselhetőek, de egyszersmind a számukra fontos, mert például a különlegesen kvalifikált munka- vállalókat is megtarthatják. Ám e törekvéseik közben rendre beleütköznek a keresetszabályozási fékekbe, korlátokba, magyarán szólva az olyan adókötelezettségekbe, amelyek miatt a bérszínvonal célszerű emelése lehetetlenné — mert túl költségessé — válik, még mielőtt alkalmas lenne az igazán jó, tehát igazán hasznos munkaerő anyagi ösztönzésére, s megtartására. És hát ne feledkezzünk meg az egyéni szempontokról sem. A munkavállalók számára csakis az az elfogadható bérszínvonal — s őket aztán végképp nem érdeklik a szabályozás különböző korlátái és finomságai —, amely a számukra elfogadhatónak és kívánatosnak ítélt életnívót biztosítja. — Vagyis, ami a gazdaság- irányítás és az államigazgatás számára kívánatos és elfogadható bérszínvonal, az a vállalatok, s legfőképpen az egyes emberek számára elfogadhatatlan. Jól értem? — Igen. Következésképpen: a vállalatok igyekeznek a bérszínvonalukat minél magasabbra emelni, s erre megannyi lehetőségük adódik — például a központi szervekkel való sorozatos alkudozás révén —, vagy éppenséggel és kényszerűségből eltűrik a teljesítménykövetelmények egyébként nyilvánvaló lazítását, rendre szorgalmazzák a vgm-mun- kát, a béren kívüli juttatások lehetséges növelését, túlságosan is liberális premizálási gyakorlatot követnek; egyszóval élnek minden olyan lehetőséggel és módszerrel, amelynek révén a keresetek — a tagadhatatlan társadalmi nyomás hatására is — valamelyest növelhetők. A kitörés ára Ügy is mondhatnám: a munkáltatók egyfajta kitöegy évvel ezelőtt korábbi munkahelyén volt, év végére átlagosan 80 ezer forint körül lesz. Az alapos munkaszervezés, a piac felkutatása, a szállítás jó szervezése egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy 22 milliós az árbevétel, 16 százalékkal több a tervezettnél. 12 százalékos nyereséggel dolgoztak. A kis vállalat megalapozta jövőjét. Részben azzal, hogy már az első év végére több mint egymillió forint fejlesztési alapot teremtett, s rési lehetőséget keresnek — és találnak — a keresetszabályozás korlátái közül, de ugyanezt keresi a munka- vállaló is. S ő sem sikertelenül, mert élhet a munkáltatója által felkínált többletkereseti, illetve a ma már legalizált második gazdaság nyújtotta jövedelemszerzési lehetőségekkel. De gyakorta kell élnie az olyan kényszerű lehetőségekkel is, amelyek ugyan pénzben számolható közvetlen jövedelmet nem, ám mégis költségmegtakarítást jelentenek a számára (például a családiházépítés jórészt saját munkával stb.). — Ha úgy vesszük, e „kísérletek és módozatok végül is szimpatikusnak ítélhető megoldások. Csakhogy: mindennek mi az ára? — Súlyos ára van. Gondoljuk csak meg: a népgaz- daságilag is értékelhető — mert hasznot hozó — és nem kevés erőfeszítéssel létrehozott teljesítmények nem ott jelentkeznek, ahol egyébként a gépi felszereltség és maga a termelési szervezet is eleve magas termelékenységet és hatékonyságot garantálna; tudniillik az állami szektorban, s főleg ott is a nagy- vállalatoknál. A teljesítménykövetelmények érvényesítése — sajnálatos módon — manapság inkább csak a nép- gazdasági szempontból periférikus területeket, a különböző kisvállalkozásokat, hor- ribile dictu .a kiskereskedéseket, a butikokat jellemzi. S ugye, nem kell különösebben bizonygatni: gazdasági gondjaink enyhítése aligha várható a-még oly teljesítőképes második gazdaságtól. És mégis: mert az állami nagyvállalatok képtelenek tartósan magukhoz kötni a legjobb munkavállalókat, mert képtelenek számukra megfelelő munkakörülményeket és az elvárható teljesítményeket kellőképpen honoráló fizetséget biztosítani, hát úgymond pótcselekvési és pótkereseti lehetőségekre kényszerülnek: a vgm-ek gyakorta indokolatlan gyarapítására és „futtatására”, s a teljesítménykövetelmények már említett szisztematikus lazítására. — Akkor most még egyszer: mindez a bér-, illetve a keresetszabályozás számlájára írandó? — Szakemberek sokasága gondolkodik a megoldáson. mert az iménti kérdésre — sajnos — csak az a válasz, hogy jelenlegi bérpolitikánk és főleg a keresetszabályozásunk helyett valami egészen más és vadonatúj megoldást kell kitalálni. Vértes Csaba azzal is, hogy az új évet — minden azt mutatja, — már önálló új, saját telephelyen kezdhetik. S ez nem mellékes számukra, hiszen minden részlegük „albérletben” van. Nem mellékes körülmény, hogy az Innovációs Bank is fantáziát lát tevékenységükben, s ezt kedvező hitel nyújtásával igazolja. További terveik: az új telephely rekonstrukciója, fuvarvállaló iroda a belvárosba, a. szolgáltatások növelése reprezentatív személy- szállítással is. A tervek realitását az idei eredmény igazolja. — deák — Egy kisvállalat megalapozta jövőjét Áfor — tervek, ígéretek o Az Áfor fejlesztésére az utóbbi öt-tíz évben a pénzügyi lehetőségek szűkössége miatt nem került sor a kellő mértékben. A VII. ötéves tervben ezt a teendőt már nem lehet tovább halßgathil Annak ellenére döntöttek így, hogy a mai gazdasági szabályozók mellett a beruházások csak húsz-negyven év alatt térülnek meg. Egyértelmű azonban, hogy a komfortosított töltőállomásokon megnő a forgalom, ez növeli a vásárló bizalmát. Korszerűsítés, bővítés A jövőben a korszerűsítéshez nemcsak a fejlesztési alapot használják fel, hanem az idegen, közte a külföldi tőke bevonásával is számolnak. Az új kutak építésén kívül az ötéves terv során közel száz Áfor-állomásnál átfogó rekonstrukcióra kerül sor. A kutaknál gyarapítani kívánják a töltőoszlopok számát, kicserélik a föld alatti csővezetékeket, bővítik az eladóteret, s a kiszolgálás kényelmesebbé tételére — ahol még nincs — tetőt is építenek. Megyénkben az elkövetkező fél évtizedben a hatvani — a volt 3-as mellett —, a gyöngyösi, az egri — Cse- bokszári-lakótelep —. a kápolnai, a parádi és a péter- vásári kutaknál végeznek bővítést, illetve felújítást. Ezek a munkák várhatóan húsz éven át biztosítják a magas színvonalú és kulturált kiszolgálást. „Kísérő” üzletágak Az Áfor-nál néhány esztendeje új kereskedési forma indult be. így a biztonságos autózással összefüggő termékeket, felszereléseket, ápolási cikkeket is árusítanak. Elsősorban a nagyobb forgalmú állomásokon hódított tért ez a féle üzletág. Az utóbbi időben bevezetett kötetlenebb beszerzési és újszerű jövedelemérdekeltségi, üzemeltetési mód lehetőséget nyújtott arra a kút dolgozóinak, hogy a helyi igényekhez igazodva alakítsák kínálatukat. Több egységben az autóscikkeken kívül a szabadidő eltöltéséhez kapcsolódó árukat éppúgy vehetnek azérdeklődők, mint mondjuk a kiskerttulajdonosok által használt eszközöket is. Jövőre hatvanra bővül az ilyen rendszerben működő állomások száma. A téli ellátásról Az Áfor tájékoztatása szerint a téli hónapokban is kiegyensúlyozott ellátásra lehet számítani, legfeljebb időszakosan és bizonyos területeken okozhatnak gondot a szállítás nehézségei. Megnyugtatónak tűnik az a hír hogy idén a kiszerelt kenőanyagokból is megfelelő mennyiség lesz. Forgalomba kerül a mélyebb dermedés- pontú téli gázolaj. Ez a hazai szabványoknak megfelelő termék azonban a leghidegebb napokban nem garantálja a szabadon tárolt jármüvek reggeli újraindítását. A telepeken azonban olyan különlegesen mély dermedésponitú könnyű gázolaj is rendelkezésre áll, melyek használata mellett nem lehetnek panaszok a legfagyosabb hajnalokon sem. Bár az is igaz, hogy ez a termék drágább, s nem is állítható elő annyi mennyiségben, hogy a benzinkutakat is ilyennel lássák el Nagy segítséget jelent viszont a dermedéspont-csök- kentö adalék, melynek biztosítását egyértelműen ígérik. Visszatérő nehézséget jelentett az utóbbi években a fagyálló folyadék hiánya Az idén az Áfor még a szezon előtt feltöltötte hálózatát, s árufedezetük meghaladja az előző évek forgalmát. így remélhetőleg az autósoknak az idén nem kell hiánycikknek elkönyvelniük ezt a télen nélkülözhetetlen terméket. H. A. Áldatlan állapotok a gyöngyösi Áfor-kútnál (Fotó: Köhidi Imre)
