Népújság, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-06 / 287. szám
8 NÉPÚJSÁG, 1986. december 6., szombat Válaszkeresés létkérdéseinkre Köpeczi Béla: A magyar kultúra útja (1945-1985) 1980-os hivatkozások is vannak tudós művelődési miniszterünk. Köpeczi Béla új könyvében; tehát példás gyorsasággal jelentette meg a Kossuth Könyvkiadó. A kötet a tíz évvel ezelőtti változat kiegészítése: a legújabb jelenségekről is megalapozott áttekintést ad. Köpeczi Béla. mint kultúrpolitikus abban lenne „érdekelt" — gondolhatná valaki —, hogy az elmúlt évtizedekről afféle önigazoló számvetést adjon, hiszen a szerző maga is jelentős részt vállalt különféle párt- és állami posztokon a magyar kultúra folyamatainak irányításában. Csakhogy politikánk — különösen az utóbbi harminc esztendőben — nyílt és őszinte, kritikus és önkritikus elemzésekre törekszik, s nem tehet mást a kultúrpolitika művelője sem. Kultúraértelmezése teljes, éppen ezért korszerű: a termelési és a szellemi kultúra egyenrangú tényezőként van benne jelen; s marxista—leninista módján az osztály különbségek hatására is figyelemmel van Köpeczi Béla. Jól látja a tudományos-technikai forradalom kedvező és ártalmas következményeit korunk tőkés, valamint szocialista társadalmaiban, földgolyónk egészét illető vonatkozásokról beszél müvelődésfiíozófiai megalapozottsággal. Ennek során fejti ki a korszerű általános műveltség tartalmával kapcsolatos véleményét: alkotórésze ennek „a nyelvi képzettség, a matematikai gondolkodás, a szintetikus természet- és társadalomtudományi ismeret, az esztétikai élmény, a testkultúra és a manuális gyakorlati készség. Az említett elemekből összetevődő kultúra nem természettudományos vagy humán hanem egységes jellegű, s az egyes elemek helyét a világnézet alapján lehet meghatározni.” S mindez — távlataiban — nem a kevesek elitkultúrájaként valósul meg fokról fokra; Köpeczi Béla végső soron derűlátó a tömegkultúra — a többség kultúrájának — esélyeit illetően. Látnunk kell azonban — figyelmeztet a könyv — e célkitűzés valóra váltásának $zámos akadályát. A tanulmány korszakolása meggyőző, bár az 1949-től 1968-ig terjedő szakasz egyneműnek láttatása első pillantásra kétségkívül zavaró. Ám Köpeczi Béla a részletesebb tárgyalás folyamán — helyesen — föloldja ezt az ellentmondást, és 1949—1956 között végül is egy „alpe- riódust" tart számon. Folytonosság és megszakítottság értelmezése itt a legnehezebb feladat, hiszen e korszak művészetpolitikájában „egyszerre jelentkezett például a sematizmus elleni harc igénye és a kritikai szemlélet háttérbe szorítása, a szocialista realizmus egyoldalú értelmezése. s ugyanakkor a különböző stílusirányzatok lehetőségének felvetése". S meghatározó érvényű a későbbiekre vonatkozólag, hogy a marxizmus elterjedése is épp erre, eltorzításának időszakára esett. Elvitathatatlan fegyvertény — bizonyítja Köpeczi Béla —. hogy a felszabadulás után sikerült kialakítani az alapműveltség demokratikus iskolai bázisát, de nem fér kétség ahhoz sem, hogy az 1961 óta szakadatlanul zajló oktatási reform ellentmondások sokaságával jár. Népművelésünk koncepciója immár másfél évtizede a szélesebb érvényű, aktív részvételt feltételező közművelődés korszerű gondolatrendszerére cserélődött, de — mutat rá Köpeczi Béla — ez a lépésváltás elhúzódott, és utóbb az anyagi feltételek romlása hatott rá kedvezőtlenül, önkritikus és kritikus méltatása a hatvanas évektől napjainkig terjedő szakasznak, egyszersmind politika és kultúra, politika és ideológia. viszonyának megszívlelendő elemzése születik meg Köpeczi Béla tanulmányában: „A szövetségi politika sikere azt eredményezte, hogy a szövetségesekkel nem illett vitázni ideológiai problémákról. Az irányzatok szabadsága pedig azt hozta magával, hogy az avantgárd és a neoavantgárd kisajátította magának a korszerűség jelszavát. Mindennek az lett a következménye, hogy a marxista esztétikai elvek és az irodalmi, művészeti gyakorlat között szakadék támadt." S elmaradt a művelődéspolitika intézményrendszerének működésének gondos felülvizsgálata, reformja. Pedig e terület értelmiségi kötelezettsége — szépen mondja Köpeczi —. „az embert foglalkoztató létkérdésekre” adandó válasz helyessége ezen is múlik. Mi az általános követelmény, mérce ebben a tanulmányban? Az értelmiségi szemlélet, a kritikai szellem igénye; világnézet, magatartás, életmód kölcsönhatásának megmutatása. Hangos szóval figyelmeztet arra, hogy az anyagi ráfordítás növekedésének hiánya — mind az egyén, mind a társadalom szintjén — jóvátehetetlen veszteségekkel járhat a kultúrában. S meggyőz arról is, hogy művészet, művelődés gyarapodó kínálata önmagában még nem jelenti az értékek ezzel arányos terjedését. Tenni- és javítanivalónk bőven akad tehát, ha szégyenkezésre nincs is okunk. Köpeczi Béla tanulmányát igen gazdag statisztikai függelék, s hasznos bibliográfia egészíti ki. (Kossuth Könyvkiadó, 1986). K. Zs. Bitskey István: Pázmány Péter Kéne.Ha-Von, német «.ve Viharos nemzeti történelmünk egyik legreménytelenebb korszakát jelentette a 17. század első harmada, amikor a területében megfogyatkozott országot két oldalról is szorongatta az ellenség. Az • „országút szélére vetett” nemzetet két ellenség is szorongatta. Nyugatról a Habsburg, délről, kelet felől, a török terjeszkedés nyirbálta az ország területét. A kiúttalanság a reményvesztés, sok kortársi pályát derékba tört, de voltak olyanok is, akiket ez a helyzet szinte sokkolt, s mindent megtettek azért, hogy a nemzetet kiemeljék ebből a kiszolgáltatott helyzetből. A Magyar História életrajzi sorozatában megjelenő Pázmány Péter-életrajz. az avatott szerző tollán, egy rendkívülien színes egyéniség életútjával ismerteti meg az olvasót. Váradon született, protestáns környezetben, tizenhárom éves korában katolizál, tanulmányait Kolozsvárott kezdi meg. majd a noviciu- si évek következnek Krakkóban. A jezsuita szerzetesi képzés rendkívülien szigorú és kötött rendjének szabályozott elvei próbára tették a jelölt képességét. Az alázatosság, a mérsékletesség, a szívósság, az engedelmesség a vérébe kellett hogy ivódjon a jelöltnek. Bécsi majd római évek következtek, ahol Pázmányt, tanulmányai befejezése után 1596 áprilisában .pappá szentelik, s még ez évben, öt órán át tartó nyilvános disputában. teológiai doktori címet nyer. S amikor 1597-ben az egyéves probáció is letelik, a rendkívülien képzett, szónoki adottságokkal is bőven rendelkező fiatal jezsuitáért méltán versenghetett egyszerre a „szószék és a ka' tedra". Egyház és politika, hatalom és katonai koncepció, a 17. századi Magyarországon, sokoldalúan tartozott össze. A felekezeti hitvita „Az Országokban való sok romlásoknak okairól” valójában teológiai köntösben folyt, de mögöttes tartalmukat tekintve nagyon gyakran politikai problémákat is érintettek. Pázmány ellenfeleivel folytatott vitairataiban nemcsak egy míves. magyaros stílus körvonalazódik plasztikusan, hanem az önmagát megújítani akaró katolicizmuson túlmenően egy új történeti politikai koncepció is. A Bocskai-szabadság- ’ harcban kicsúcsosodott magyar rendi ellenállás megítélése sem a magyar, sem a Habsburg oldalon nem volt egységes. Azt. amit egyik oldalon túlzott engedménynek tartottak, azt a másik oldalon, mint politikai árulást hangoztatták. Az adandó vallásszabadság kérdése nemcsak hitbéli vitát eredményezett, hanem. s talán elsődlegesen, politikai konzekvenciák levonását kívánta. Pázmány Péter, az izig-vérig, bigottan vallásos jezsuita főpap, megfontolt érvekkel, a vallásszabadság megadása mellett érvelt. S ezen a téren már nem vallási elvek kerültek nála mérlegelésre, hanem elsődlegesen politikaiak. Világosan látta, egy területében feldarabolt. vallásilag megosztott ország, kevés eséllyel foghat nemzeti függetlensége visszaállításához. S hogyan lehetséges, teszi fel a kérdést a szerző, hogy egy katolikus uralkodó, a zömében protestáns rendek vitájában egy jezsuita szerzetes közvetítsen? A választ Pázmány eszmeiteológiai képzettsége, politikai egyensúlyérzéke adhatja meg. Pázmány a képzett teológus, az erkölcsi törvényeket aszkétikusan betartó jezsuita, szilárdan vallotta, a törvényeket alattvalónak és uralkodónak be kell tartani a nemesi privilégiumok elismerése nem uralkodói érdem, hanem kötelesség, s az alárendeltek engedékenysége nem behó- dolás. hanem kormányzási előfeltétel. Azt természetesen vitatni lehet, hogy az ország nemzeti függetlenségének és területi integritásának visz- szaállításában melyik feladatot illeti meg az elsőbbség, de ahhoz nem férhet kétség: a hittérítői törekvések sikerei elképzelhetetlenek lettek volna egy ki- békíthetetlennek látszó rendi viszály megoldása nélkül. A szerző Pázmány Péter alakját, személyiségét, politikai törekvéseit igen sokoldalúan és elemzően járja körül. Nem hagyja cserben olvasóját azzal, hogy a tények halmazati felsorolásával az azokban rejlő tanulóságok levonását az olvasójára bízza. S ha elfogadjuk, hogy a kutatónak mindig „joga van” arra, hogy választott témáját „elfogultabban” kezelje, de ábrázolásában lehetőséget teremt arra, hogy az olvasó szuverénül ítéljen, akkor Bitskey István kitűnő könyvet irt. (Gondolat, ’86). Szőke Domonkos Ezekben a napokban, hetekben, az ünnepek közeledtével, mindnyájunknak sok fejtörtést, töprengést okoznak az ajándékozási előkészületek: kinek mit vegyünk, hogyan osszuk be pénztárcánk tartalmát úgy, hogy mindenkit, akit szeret, nénk, meg tudjunk lepni valamivel. Mi mindent lehet ajándékozni? Az ötletnek és a szándékoknak az anyagi lehetőségek szabnak határt. Vagyunk egynéhányan. akik — noha elismerjük a használati és dísztárgyak, ruhák és műszaki cikkek ajándékozásának hasznos voltát — könyvekkel szoktunk köszönteni, meglepetést szerezni. S, hogy eme szokásunkkal nem kevesen élünk, azt bizonyítja a könyvesboltok és ünnepi pavilonok karácsony előtti zsúfolt forK.vcriViékkori tollprohaja — nevelője Bornemissza Péter tulajdonát képező tankönyvben , A virágéne — Hol a kódex? — tette fel néhány esztendővel ezelőtt ezt az egyáltalán nem szónokinak tűnő kérdést egyik neves prózairónk. amikor a régi magyar irodalom egyik históriai vonulata után kutakodva a rejtélyes sorsú Kassai Kódex után vezetett irodalmi nyomozást. A kódex — mint tudjuk — a középkor könyvformája volt (latinul annyit jelentett, mint fatörzs), amelyben magyar irodalmunk első emlékei is latin nyelven örökítődtek meg. A Halotti beszéd, az éP~ ső magyar nyelvű írás II. Endre korából, az Aranybulla (1222) évtizedéből való. Ez az első, összefüggő szövegű nyelvemlékünk a latin szövegű Pray-kó- dexben maradt ránk. Nem sok hasonló történeti értékű prózára vagy versre (versrészletre) tá- maszkohatunk. Hiszen jött a tatár (1241), jött a török (1526), s az egykori gazdag, büszke és hírneves középkori Magyarország önmaga árnyékává vált. Mégpedig „hármas-árnyékká”, mivel a mohácsi vész után három részre szakadt földrajzilag is az ország. Mátyás király idején a 80 milliós lélekszámú Európában 4 millió magyarországi lakos élt. s ez a szám a XVIII. század elkövetkezté- re 2 és fél milliónyira zsugorodott. miközben Európa 1.30 millióssá lett. Mindezeket ~zkrt kellett elöljáróban elmondani. íTlcí-i a Petőfi Irodalmi Múzeum emeleti termeiben (a budapesti Károlyi-palotában) olyan kiállítás nyílt, amelyik ha nem is cáfolja 1 meg Kölcsey Hymnus-ának baljós szavait (a nemzeti énekké vált Hymnus alcíme szerint is „A magyar nép zivataros századaiból" merített ihletet), de azt bizonyítgatja a korabeli múlt szellemi és tárgyi kincseinek felmutatásával: mégsem veszett el a nemzet! Képes bevezető a magyar irodalom világába — hirdették jelszóul a kiállítás rendezői, s valóban korabeli ágyúk, kardok, szablyák, egykori bútorok és zeneszerszámok, viseletek és háztartási tárgyak között fénylenek fel az első magyar nyelvű könyvek a hazai könyvkiadás kezdeti fénykorában. miközben szinte lábbujjhegyen lépkedünk a reneszánsz és a MAISSAL TASSAI KO £} OMURANYI VENUS, • '■■ITT .vvii lAixuimi, Miképpen »* Meftwäge« Gint* • f) » ft « IH vsst Lfc'NYt fSRE.NCZ W »gva? •**«*»«. aJUcor frlkht £4 Kay««;»*, i' lekánvm &. Írr>8‘ SZ h T $ 1 M A R í A A&* tearjxvx', nsko* vúgszcic y>..ú U8w.«kc--js&v:■»£«•« JMé?-- v<Üít«.a* akt* M HA A rA?KAT. M-ityt* irt vat o XafjvÁgik Kantot* rsiíM'i C. V 4 N O Y 6 > f ISTVÁN Pirítom jAm-Xf:. M'foiü f>i-% úifáith *’ fi#*-' JfiSéü* kbla •$r KOI OSV A R ATT Af.it M í> C C í I ElWcn.iV^cn. Gyöngyösi István Marssal Társalkodó — Murányi Venus címlapja Kiss István könyvillusztrá■ r » CIOI
