Népújság, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-01 / 282. szám
4. NÉPÚJSÁG, 19dó. december 1., hétfő Történelmi magánügyek Mivel ..civilben" — többek között — történelem szakos középiskolai tanár vagyok. nem lelkesedhettem a november 23-án. este bemutatott „Életünket és vérünket” című osztrák tévéfii- mért. amely Mária Terézia trónra lépésének körülményeit taglalta, sajátos ízelítőt adva országlásának kezdeteiből is.. Tiltakozásom. háborgásom érthető, hiszen a históriai valóság sokkal összetettebb, árnyaltabb, mint annak elénk tálalt vetülete. Ebben a produkcióban ugyanis szó sem esett a kor gazdasági, társadalmi mozgatórugóiról, az akkori európai politika tényleges indítékairól. Kárpótlásként szemfényvesztő játékot kaptunk, olyan sztorit, amelyben az érzelmi csetepaték irányították, szabták meg a történet főszereplőinek cselekedeteit. Az ifjú hölgy — több korona várományosaként — kizárólag csak magánörömeivel foglalkozott, s legsúlyosabb gondja az volt, hogy férjét elcsalja-e az egyik vagy a másik udvari bálba, mert ö bizony szeretett táncolni, önfeledten szórakozni. Császár papája — Knut Boe- ser forgatókönyviró tévés megítélése szerint — kizárólag a vadászattal törődött, s csak érintőlegesen izgatta a leányági örökösödés problémaköre. Minek füstölögjek tovább, hiszen ennyi is elég a hamis megközelítés indoklására. Ugyanakkor az is igaz — dőreség lenne tagadni —, hogv ideális nézőként élveztem az ügyesen bonyolított cselekményt, a rendezői tehetségre valló hatásos jeleneteket. a szemgyönyörködtető, a korhű kosztümöket. Olyannyira, hogy közben megfeledkeztem jogos aggályaimról, aligha megkérdőjelezhető ellenérveimről. Mi tagadás: ez is a siker egy fajtája, azaz olyan erény, amelyet kár. vétek lenne lebecsülni. Legfeljebb azt fájlalom, hogy mindehhez nem ötvöződött az a látásmód, amelynek revén élvezhettük volna a tanulságokban mindig bővelkedő múlt magvas, mának és a holnapoknak egyaránt szóló üzenetét, azt a hagyatékot, amely épülésünkre szolgál, mindnyájunkat gazdagít. Persze nem pletykaizü. kissé fecsegő, intimpistáskodó tolmácsolásban... Pécsi István Győzni, mégis . 7 7 Hogy is viszonyul egy nép a saját múltjához, milyen önsanyargató gondolatokat őrizget tovább? Ez fordult meg a fejemben, amikor az országos nagyságrendű történelmi vetélkedő, a Végvári históriák — Várjátékok című versengés egyik legutóbbi részét megnéztem. Egyik feladatként azt adták meg. hogy a csapatokban szereplő diákok játsszák el a fejvesztett menekülést. A feladat az volt. hogy minél gyorsabban kereket oldjanak az ellenség elől. menekítve vagyonkájukat. A gyerekek teljes erőbedobással rohantak, vitték a csirkét, a hordót, a ládát. Sok mindenbe beleélték magukat, de talán csak abba nem, amit ez a furcsa futóverseny su- gallt. Miféle rendezetlen viszony még ez mindig mindahhoz. amit viharos történelmünk során átéltünk? Valamikor némi sematizmussal — lásd a Rákóczi hadnagya és társai — mindig a nyertes csaták jelentek meg az emberek előtt. Elképzelhető, hogy ha sokan értesültek is a történelemkönyvekből: Dózsa vagy Rákóczi végül is belebukott vállalkozásába, ezért többnyire az maradt meg bennünk, hogy diadalra vitték ügyüket. Ez a fajta tudathasadás az ötvenes évek végén oldódott, majd szépen lassan az ellenkező véglet uralkodott el. Egvr^ bonyolultabban jelén- tek meg az összefüggések, szinte már önmarcangoló módon. A Rákóczi hadnagya különös ellentéte például a Trombitás, amelyben a „hősök" végképp elvesztik nimbuszukat. s kétségbeejtöen lerongyoltak és erkölcstelenek. Persze adott esetben lehet ez is. az is: győzelmek vereségekkel váltották egymást. csakhogy Európa ebben a zugában a múltban gyakran lehetetlenné váltak önálló törekvéseink. Ezt megemészteni. akár még előnyünkre. történelmi tudatunk erősítésére fordítani: nem könnyű feladat. Egy francia filmvigjáték indított még erre a töprengésre. Az Egy kis kiruccanás a II. világháborús német megszállás idején játszódik. amely összességében a francia nép kevéssé dicsőséges korszaka. A maguk szellemes módján mégis úgy jelenítették meg, hogy az egyszerű ember diadala, egy nép heroikus küzdelme bontakozott ki előttünk. így lehet győzni, minden ellentmondás ellenére: az utókor életerejét bizonyítja, hogy megtalálja azokat az alapokat, amelyeken biztos lábon állhat. Gábor László A Délsziget r • r • • | r rr i uj füzetéről Ä Hatvani Galéria több, fontos vállalkozásához kapcsolódva'megjelent a Délsziget újabb füzete, amelynek bevezető írásában Baráti Dezső professzor, a város régmúltjának irodalmi emlékeit tárja az olvasók elé. Az áprilisi Németh Lász- ló-emléknapokhoz kötődve külön érdekességnek számít Grezsa Ferenc Magyarok Romániában című dolgozata, amely a szerző Némethről írt jövőre megjelenő könyvéből nyújt ízelítőt. A mindig lebilincselő Karinthy Ferenc készülő családi krónikájának egy fejezetét engedte át közlésre a Délszigetnek. Baránszky Jób László tollából pedig személyes hangvételű emlékezést közöl az almanach Szabó Lőrinc- röl, míg Kárász József Kovái Lörinccel töltött diákéveiből merít anyagot fordulatokban bővelkedő munkájában. Szokolay Sándor zeneszerző sem felejtette el a Hatvani Galériában tett látogatását: a kettős Lisztévforduló alkalmából, írásban vall a nagy előd hatásáról, jelentőségéről. Kellemest a hasznossal összekötve nyújtja át a szerkesztő a Délsziget, olvasóinak a galéria 7. tájfestészeti biennáléjának fotókkal bőven illusztrált katalógusát, amelyet Pogány ö. Gábor elemzése vezet be. Kristc Nagy István az intézményhez sok szállal kötődő Borsos Miklós szobrászművészt köszönti 80. születésnapja alkalmából. s művészeti problémákat. életutat boncolgat az a lebilincselő interjú is, amelyet Felletár Béla készített az egyik legnépszerűbb kortárs festővel. Fejér Csabával. Mindehhez csatlakozik az Ifjúsági Ház alkotókörének munkáját dokumentáló kis összeállítás. Egri utcák ékszerei Az országban mind több helyen alakul településszépítő egyesület. Köztük a történelmi múltú Egerben, a Hazafias Népfront keretében működik egy. Városszépítók: muzeológusok. építészek, különféle szakmák mesterei, szakemberei — sokat tettek a barokk belváros építészeti értékeinek megóvásáért, stílusjegyeinek megőrzéséért. Gyöngyházfényt! kandeláberek a Bazilika előtt (balra fent) ★ A ház „fülönfüggője" avagy a jó bornak is kell cégér (jobbra fent) ★ Diadem a homlokzaton — kapu védő kősas az OTl’-fi- ók bejárata felett (MTI-fotó: Szabó Sándor — NS) IMAGO A Corvina Kiadó sorozata Három rendkívül elegáns kis kötet jelent meg a kirakatokban. Rövid művészettörténeti tanulmányok, mérsékelt áron, mérsékelt minőségű illusztrácókkal. Tudni kell azonban, hogy a 2—3000 példányban kiadott kötetek így is alapos támogatásra szorulnak, mármint a kiadó egyéb könyveinek, például egy tervezett olasz kötés- mintaalbumnak a nyereségéből. Már az is valóságos csoda, hogy akadt nyomda, amely elvállalta ezt a megbízást . .. Érződik: szeretettel gondozták e kis köteteket. A szerzők közül tulajdonképpen csak az egyik igazi tudós, Panofsky, a másik kettő író, illetve festő. De mindkettejük olyan jelenség. akiknek gondolataira érdemes odafigyelni annak, aki hobbiból vagy hivatásszerűen érdeklődik a művészettörténet iránt. A modern esztétikában új utakat törő Erwin Panofsky tanulmánya, a Gótikus építészet és skolasztikus gondolkodás a középkori filozófia és építészei kapcsolatairól és párhuzamosságairól szól. A tudomány ínyenceinek való munka, sok bő lábjegyzettel és illusztrációval, s jóllehet az 50-es évek elején jelent meg. ma is friss és időszerű, nem utolsósorban azért, mert egyre több olyan ember él Magyarországon, aki így vagy úgy megfordult egy igazi gótikus katedrálisban. Mi több, lehet, hogy Aquinói Szent Tamást is többen olvassák, mint 1951-ben. A szenvtelen-tárgyilagos ..új regény" apostola. Michel Bútor A szavak a festészetben címmel tárgyalja a festményeken fel-felbukka- nó különböző szövegek kérdését — Hammurabi törvény-sztéléjétől egészen a pop artig. Az ember nem is gondolná, milyen lényeges jelenség volt az a vizuális kultúra történetében, és milyen friss szem kellett meglátásához. Hogy azután különösebb következtetések levonására hiába várunk, annak az az oka. hogy Bútor művészeti íróként is a szenvtelen ábrázolásmód eszközével él S végül Salvador Dali: Millet Angelusanak tragikus mítosza. Millet megértéséhez valószínűleg lényeges az a Dali által leírt és bizonyított történet, mely szerint az Angelus két alakja közt egy kis koporsó feküdt, ám amikor Millet megtudta. hogy az ilyen hangsúlyos melodráma épp divatjamúlttá lett Párizsban, átfestette a képet. Az így is igen lírai maradt — már-már érzelgős —, és a múlt század legtöbbet reprodukált festményeinek egyike lett. Ha Millet lelkének mélységeibe nem is világít bele a könyv, a Daliéba annál inkább. E spanyol mestert ugyan lehet nem kedvelni — van rá bőven ok —. mégis: szegényebb volna nélküle a XX. század. Kár azonban, hogy míg Szegedy-Maszák Mihály a nagy műveltségű irodalmár eleganciájával ültette át Panofsky szövegét. Dali magyar fordítója nem nőtt fel egészen feladatához. Dali írása nem tudomány — tömény és talányos szépirodalom. Sz. A. Heinz Knobloch Vasárnap — Ma feltétlenül elmegyünk ... — mondta a fiának. Hónapok óta ígérte már. „Ma feltétlenül .. Az állatkertet hó borította. Nagy csend volt a csupasz fák alatt. Egy bölény bökdöste kicsi borját a reggeli mozgáshoz. Az istállókból pára szállt. A fiú kíváncsi volt, hogy milyen állatok tartózkodnak ilyenkor kint a szabadban. — Nézd csak — szólt az apa — ott egy teve a hóban! — Ez egy kétpúpú — helyesbített a fia. Megálltak és nézték a kétpúpút. Egyenesen a szemébe. — Egy kétpúpúnak ugyanis két púpja van . — folytatta a fiú. — A dromedárnak egy. A kétpúpúak Közép-Azsiá- ban élnek Ez egy párnás- talpú és nincsen epehólyagja . — Honnan tudod ezeket? — kérdezte apja kissé csodálkozva és kissé kételkedve. — Az iskolában tanultad? — Természetesen — mondta a fiú. és még többet is elmondott a tevék jellemzőiről. De az apja nemigen figyelt rá. Gondolataiban ismét ott ült a kis tanteremben, a harmadik padban ... igen, mindig ott ült. Mennyi ideje is?! „Te... te teve!" mondta neki nemegyszer a tanítója. Sokkal többet, mint ezt, nem is hallott erről a szelíd szemű állatról. — Sűrű szőrzete tavasz- szal hullik ... — hallotta ismét a fia hangját. — Mert akkor a téli bundájára már nincs szüksége ... — vette át fiától a szót és mindketten felnevettek. .És újabb emlék. Most apjának a hangját hallja: — Télikabát kellene? — Hárman állták körül az apjukat. és hallhatták újra, hogy ebben az évben megint nem jut télikabátra pénz . .. kevés a munka, minden drága. „Jobb lenne tevének lenni ... annak nincs ilyen gondja!" Akkor az apja viccelni próbált, de ők csak néztek rá nagy szemekkel és irigyelték azt a gazdag állatot, akinek olyan jól megy, hogy bundája van. és néha még fölösleges is neki . . . — Gyere . .. ! — szólította a fiát. Mentek szótlanul a behavazott úton. A kétpúpú ott állt, mozdulatlanul a hóban. Közömbösen és némán, mint ötezer éve, változatlanul, mégis másként. A kerítés tábláján ott olvasható, hogy melyik üzem ajándékozta őt az állatkertnek. Fordította: Antalfy István
