Népújság, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-31 / 307. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. december 31., szerda A hirfej Ha máskor nem. hát legalább szilveszterkor sajnáljon az olvasó! Tudják önök. hogv milyen rettenesen nehéz egy igazán jó. műfajilag is megfelelő hírfejet írni? Ez nálunk a mindenkori ügyeletes feladata. Az első nap még csak. csak. de a második hét közepe felé már . . Szóval erre szoktuk azt mondani. hogy vagy van igazi jó ötlete az embernek, vagv nem szabad erőltetni a dolgot. Az egyik alkalommal már minden kötél szakadni látszott. és az olvasószerkesztő is egyre türelmetlenebb lett. amikor kollégámnak egy mentőötlete támadt: — Megtörtént nem történt, igaz nem igaz. kitalálunk valamit. Már a cím is sokat sejtetett: Munkavédelem. Maga a hirfej pedig így szólt: a művezető idegesen szólt oda a kőművesnek az egyik építkezésen: — Hányszor mondjam még Józsikám, hogy ne a lapáttal bontsa fel a sört ■ ■ Nagyon tetszett mindenkinek. ugyanakkor sokakat kíváncsivá is tett. Melyik építkezésen történt? Ki a művezető és a sejtelmes Józsikám? Volt építőipari vállalatvezető. aki tiltakozott, mondván, hogy a tnúltbam esetleg lehetett példa erre. de manapság szinte kizárt. (Talán mindenkinek kiosztottak egy sörbontót). Egy újságíró azonban soha nem adja ki informátorait. A főszerkesztő meg a prémiumunkat nem adta ki a'b- ban a hónapban . .. Kis Szabó Ervin Látogatók Egy szerkesztőség napi életéhez hozzátartoznak a látogatók. Olykor többen jönnek. máskor kevesebben. Akad. akit komolyan kell venni. akad. akit kevésbé Most ez utóbbiak közül mutatnék be néhányat. Asszony érkezik gyerekkel. Ez nem mindjárt derül ki. mert lányos zavarában valahol az ajtó előtt felejti a csöppséget. De néhány perc múlva előkerül, ahogy a költemények is a viharvert dossziéból. — Megmutathatnék néhány alkotásomat? — kérdezi lesütött szemmel. — Miért, meg tudom ebben akadályozni? — kérdezek vissza. Elém kerülnék a gépelt szövegek, kicsit elmerengek rajtuk, annyi hamar kiderül, hogy írójuk nincs egészen tisztáiban a nyelv szabályaival. A rímek is kínkeservesen döngicsélnek mint az üvegbe zárt lódarázs. — Nincs valami más hobbija? — kérdezem. — Talán jobban megérné, ha kötöget- ne .. . * — Szoktam azt is. De hát a művészet, az művészet . .. — feleli. Már meg is bántam, amii mondtam, de láthatóan jólesett neki az őszinteség. Felszabadultan és vidáman rakja el a lesújtó kritika után a verseket, s nagyon melegen köszöni meg a véleményt. — Talán a férje is köszönhet majd ennek a találkozásnak egy szép pulóvert karácsonykor — gondolom, miután becsukódott mögötte az ajtó. Szerény modorú, halk. vékony férfi Verseket hoz, nem is olyan rosszat. Kifogástalan modorával azt is közli, hogy már jelent meg néhány alkotása. Legszebb az. amelyet nők napjára írt. Később tudom meg, hogy a lap. melyben publikált, a Bör- tönhiradó volt. s erőszakos nemi közösülésért került a rács mögé. Gábor László A XX. század költője Egy belső, szerkesztőségben történetet szeretnék elmesélni Önöknek. Ehhez tudni kell. hogy munkatársaink közül többen vannak, akiket poétalélekkel áldott meg a sors. Zömük azonban csendesen, otthon, magának — ahogyan az illik — csak írogat. Nem úgy az egyik, aki még arra is vállalkozott, hogy lapunk egyik szombati számában jelentesse meg három költeményét. Nos. ez a tény adta az ötletet nekem és nem kevésbé vásott kollégámnak ahhoz, hogy megtréfáljuk őt. Egy vállalkozó szellemű hölgy segítségével — rá azért volt szükség, hogy tökéletes hamisítványt produkáljunk — levelet írtunk neki az egyik egri középiskola magyar tanárnőjének nevében. Idézzünk ebből egy-két sort: ......az ön k öltészete olyan megkapó, felemelő és magasztos, atai- lyenre csak kevés példát találhatunk a világirodalom történetében. Ennek okán kérjük, tisztelje meg rendhagyó irodalomóránkat, jöjjön el közénk, s olvasson fel néhányat a verseiből. Bizonyára örömet okozna ez önnek. hiszen ezen az órán ott lesz még Burányi Ferenc költőtársa is. mint az országos irodalmi élet jeles képviselője." Nos. később szenvtelen arccal figyeltük, ahogy társunk — zsebében az értékes levéllel — bolyong a szerkesztőség folyosóin és kétségbeesetten töpreng, mit is tegyen. Sőt. még a mi véleményünket is megkérdezte erről, ám mi csak hümmög- tünk. De ördögi tervünknek még ekkor sem volt vége. Üjabb levelet Írattunk — most egy füzesabonyi művezetőnő személyében —. s ebben abszolút más álláspontot foglaltunk el. mondván, az ilyen fűzfapoétákra semmi szükség, hisz ők csak halvány másai, lenyomatai az igazán nagy elődöknek. Ennek a papírosnak a hatása leírhatatlan volt. Kollégánk már végképp nem tudta, kinek higgyen, kinek jobb az ízlése: az egri magyartanárnőnek. avagy a füzesabonyi művezetőnőnek Egy-két napig még nem szóltunk. de később — látva vergődését — elárultuk, kik is a szerzők. Megrökönyödött ugyan, de nem haragudott. Utóirat: Azóta — sajnos vagy hál’istennek — nem láttunk tőle újább költeményt. Am — mint mondják — a tévébeli Vers mindenkinek úgy hat rá. mint ördögre a tömjénfüst. .. Sárhegyi István Ruha nélkül Nemrégiben Eger finn testvérvárosában. Poriban vendégeskedtünk egy hétig a főszerkesztőmmel. Vendéglátóinkkal. az ottani újság szerkesztőivel vitathatatlanul nagyszerű kapcsolatot sikerült kialakítani az első pillanattól. Csupán egyetlen dolog miatt nehezteltek ránk: nem voltunk hajlandók szaunázni. pedig minden délután igyekeztek minket rávenni — szavaikkal élve — erre az ..eredeti finn találmányra”. Az utolsó előtti napon mégiscsak kötélnek álltunk, bementünk a közel kilencven fokos melegbe, ahol alig láttuk egymást a gőztől, párától. Mit mondjak? Jót derültek rajtunk, amikor — alig két perc után — bejelentettük: nem. mi ezt nem bírjuk. Ök még maradtak vagy egv jó fél óráig. Ekkor is lehet, hogy csak azért jöttek ki. mert nem akartak megvárakoztatni bennünket. Kifutottak a helyiségből, s megmártóztak a közeli tenger fagypont körüli vizében. A látványtól is vacogtunk. Másnap haza indultunk, s útban a repülőtér felé benéztünk az egyik helsinki laphoz egy kis tereferére. A beszélgetés hivatalos részét követően az irodából egy klubba vonultunk. S vajon mi lehetett e helyiség szomszédságában? Bizonyára kitalálták: szauna. Fent. egy toronyépület hatodik emeletén. Egyszóval diskurálgat- tunk. diskurálgattunk ott. mígnem valaki megkérdezte tőlünk, mit szólnánk egy kis szaunázáshoz. — Benne vagyunk — bólintottunk rá. Pori kollégánk ugyancsak csodálkozott rajtunk. Felálltunk. ahogyan finn férfitársaink is. hogy megszabaduljunk ruháinktól Igen ám. csakhogy őlk ott helyben vetették le magúkról még az alsónadrágjukat is. A társaságban levő hölgyek szeme láttára. Finn módra. Aztán pőrén masíroztak el. Mi sem tehettünk másként. Némi habozás után követtük őket mindenben. mivelhogy a vendéglátók szokásait nem illik «megsérteni. Alighanem ezzel azt is igazoltuk: egy vérbeli magyar újságíró so hasem fél megmutatni a meztelen igazságot . . . Koma János Megvesztegetés . Ítélethirdetésre várakoztunk a bíróság folyosóján Külön-külön kis csoportokban — ahogy az már ilyenkor lenni szokott. Elsőrendű vádlott a védőjével az egyik, másodrendű meghatalmazottjával a másik ablakmélyedésben. A hozzátartozók — a közönség — a tárgyalóterem előtti egyetlen pádon gubbasztottak, talán még riadtabban. mint az elítélésük előtt állók. Csupán magam ríttam ki a sorból, az egyik sarokban nyugodtan cigarettázva, kezemben a notesszal és a tollal. A rokonok eleinte sötét pillantásokat vetettek rám méregettek, vajon ki lehet ez a képbe nem illő idegen. Közben hangosan vitatták, megússza-e a dutyit a Józsi?! Azután jó ideig susmo- rogtak egymás között. Néha-néha azonban felém for-- dították tekintetüket, jelezve. nem feledkeztek meg rólam. Végül egyikük — egyfajta óriás — elszánta magát. Felemelkedett és határozottan odalépdelt hozzám. — Te az újságtól vagy?! — kérdezte dörgő hangon, majd mozdulatlanságom láttán, folytatta: — No, csak mert szeretnénk kérni, hogy ne élezze ki annyira a szegény Józsi helyzetét! — Csak azt írom le, ami történt — feleltem önérzetesen. — Mi azt szeretnénk, ha nem színezné ki a dolgot, hogy miért kerül a sittre a Józsi!... — Suttogva beszélt tovább: — Egyébként hamarosan disznót vágunk. Szívesen látjuk magát, látunk téged is a torra! Válaszolni nem maradt időm. A tisztelt bíróság megafonon szólított mindnyájunkat. Kiderült, Justitia szolgálói korántsem találták oly súlyosnak azt a kis verekedést, mint Józsi aggódó pereputtya. Pénz- büntetéssel eresztették útjukra a vádlottakat. A tudósítás így — mint az olvasónak nem túl érdekes — kimaradt a lapból. Én pedig most már kétszeresen várom a m.eghívót a sertésvágásra . . Szala.v Zoltán Az egyiknek sikerül, a másiknak nem Mi tagadás, irigykedve hallgattam kollégáim most közzétett történeteit. Ám akárhogy is erőltetem az emlékezetem. pillanatnyilag nem jut eszembe egyetlen vidám sztori sem. Pedig biztos volt ilyesmiben részem, de az ember már csak ilyen: elmegy valami mellett fapofával, ahelyett, hogy halálra röhögné magát. A minap például zöldség- és gyümölcsbcltban jártam. A sorban előttem álló idős hölgy a következőket mondta aTf eladónak: Mérjen le nekem drága, másfél kiló banánt . . . Mikor elhangzott mindez, a jelenlevők olyan felszabadultan és hangosan kezdtek el nevetni, hogy azt leírni nem is lehet. De hogy miért, azt máig sem tudom. Pedig, amikor kijöttem a boltból, még egyszer megnéztem a cégtáblát. Világosan ott díszelgett a felirat: Zöldség-Gyümölcs. De ez mind semmi. A múltkoriban utaztam is, néha megengedek magamnak ilyen luxust. A pályaudvaron két szerelvény állt egymás mellett. Mivel mindkettő előtt mozdony volt. néhányan a kényelmesebb, tisztább kocsira szálltunk fel. Ott ugyanis fűtöttek és nem volt tömeg sem. És ekkor jött a kalauz, avagy a jegy vizsgáló: kistáska, egyenruha, ahogy illik. Közben kihúzott mellőlünk a szomszéd szerelvény, amely zsúfolt és koszos volt, egyszóval csúnya, de az mé«is elindult. A kalauz ránk nézett. elkacagta magát, majd a távolodó lokomotív felé mutatott. Ebből a mozdulatból világosan kiderült, rossz helyre szálltunk fel. A jegyvizsgáló mosolyogva fordult felénk. — Ez a vonat — mondta a miénkre — hivatalosan nem vonat. (Majd ő vidáman el...) A két eset után már-már úgy tűnt, teljesen elvesztettem a humorérzékemet, de aztán egy alkalommal rájöttem: mégis van remény. Egyik fővárosi kollégám mesélte társaságban. A szerkesztőtől olyan feladatot kapott, amely — úgymond — nem tűnt túlságosan érdekesnek. Színezvén az amúgy elég színtelen témát, az újságíró igen különösképpen indította riportját. Valahogy így: — iMegyünk, bandukolunk az almáskertben. Két ember áll az autó tetején. Fölöttünk faág, melyről egy szép. piros alma csüng le. Mindketten nyújtózkodnak, hogy elérjék. Az egyiknek sikerül, a másiknak — nem. A sztori hallatán kollégámmal borzasztó nagyon röhögtünk, míg a többiek némán és döbbenten várták a poént. Nehéz dolgok ezek ... Havas András Ha a gép Szorongunk a szűkre szabott tanácsteremben. Hiába — ,a vendég nagv hírű. országos vezető. Mindenki kíváncsi, rá is és arra is, hogy a mostani nehéz gazdasági helyzetben van-e valami kedvező kilátásunk, tudunk-e majd valamelyest előbbre haladni? S mennyire tudunk majd felzárkózni a nemzetköz; élvonalba, hiszen ez mindannyiunk számára létkérdés. A vendég csak megerősíti, hogy valóban egyetlen utunk van: a műszaki fejlesztés felgyorsítása, a modern technika alkalmazása, felzárkózás az élvonalba. Az igazgató is azt ecseteli, hogy a gyárban mi minden történt, illetve történik ennek érdekében. Elmondja, hogy a korábbi kis „kócerájból” az elmúlt évtizedek alatt valódi gyár lett. s ma már nem csupán a belföldi piacokra termelnek, hanem eladnak termékeikből az iparilag fejlett tőkés országokba is. Ezt bizonyítandó, megyünk az üzemcsarnokba, hogy lássunk egyet-kettőt a legmodernebb gépekből. Meg is állunk az egyik, szemre igen tetszetős masinánál. Az igazgató elmagyarázza, hogy „mit tud" a szerkezet. az egyik művezető "pedig odalép, hogy működésbe hozza a gépet. Pillanatnyi hatásszünetet tart, maid erélyesen megnyom egy fehér gombot. Semmi! Azaz, hogy dermedt csend, mindenki várja, hogy történjen valami. A művezető ismét megnyomja a gombot. Szintén semmi. Valaki halkan megszólal: nem a pirosat kell? Máshonnan: Pali, bedugtad a konnektorba? De a szerkezet nem mozdul az istennek, sem. Se a fehér, se a piros, semmilyen gomb nyomására. Az igazgató azonban kivágja magát: Tudja X elv- társ. ez még fejlesztés alatt van. S elhúzza a vendéget egy másik géphez. Amelyik ugyan nem any- nyira modern, de beindul. . Kaposi Levente f. A találkozás Évi szabadságunkat töltöttük a nyár derekán. Több pénzünk nem lévén, sátor ral vágtunk neki a drezdai útnak. Ismerkedtünk a város nevezetességeivel, gondtalanul lézengtünk az idegen környezetben. Egy alkalommal a világhírű képtár megtekintése után fáradtan porcszkáltunk a piacra, ahol egy korsó barna sörtől reméltünk némi felüdülést. Miközben kortyolgattuk a hűs italt, arról elmélkedtünk. milyen remek kikapcsolódás ez a külföldi túra. Nem látjuk mindennap ugyanazon arcokat, nem gyötörnek a szerkesztőségi pletykák, nincsenek elvárások. nincs főnök . . . Amikor itt tartottunk, kollégám hirtelen tágra meresztette a szemét, hihetetlenül megrázta a fejét és egy fokkal szorosabban markolta meg a krigli fülét. — Ne mozduljak el innen, ha az ott nem a főszerkesztő — bökte ki végül. Nem hallucinált. Valóban ő volt. Elmélkedésünk így félbeszakadt, s miután üdvözöltük egymást, újfent elsütöttük a régi közhelyet: — Nahát, hogy milyen kicsi a világ! Barta Katalin Mikor vetik az őszi búzát? Elmondjam-e, vagy ne' Talán mégis, mert az alábbi eset tanulsággal szolgálhat őlyan zsurnaliszták számára, akik a gazdaságpolitikai rovatban dolgoznak, s a íálasztékos stílust olykor többre tartják a tárgyszerűségnél. Egy összeállítást készítettem a tavaszi mezőgazdasági munkálatokról, s ez ügyben több termelőszövetkezeti vezetőt kérdeztem meg Az adatokkal zsúfolt cikk minden második mondatában szerepelnie kellett volna ennek a kifejezésnek „vetettek" vagy „vetettünk Ennek kikerülésére több fordulatot kerestem, s ezek közül az egyik mondat jobb híján így hangzott: „Kétszáz hektárnyi területünkön pedig . . . őszi búza került a földbe." Csakhogy a kézirat a megjelenésig hosszú utat jár be! Ne firtassuk ma már, hogy miként, de az az egy „t” hang elmaradt az egyik szó végéről. Ezek után a mondat ilyenformáin látott napvilágot: „Kétszáz hektárnyi területünkön pedig . . . őszi búza kerül a földbe." S mindez egy márciusi írásban! Nahát a búza mellett az információt adó tsz-elnök is kikelt (magából) jogosan, amikot ezt olvasta. Nem js állta meg. hogy alkalomadtán, amikor kollégámmal találkozott, meg ne jegyezze Mi az, nálatok tavasszal vetik az őszi búzát ? Hát valahogy így... Micsoda galibát okozhat a sajtóban egy-két betűvel több vagy kevesebb . . . Így lesz a belvízből bélvíz: vagy a pénzügyminiszterből pénzügy örminiszter. A méltán ironikus tsz-ei- nöknek pedig ezúton üzenem: az őszi búzát szerintem is ősszel vetik. Ami a bakikat illeti? Azok néha maguktól is kisarjadnak S higgye el, amit őszintén sajnálok, hogy ezúttal a lapba kerül (t). Jámbor Ildikó