Népújság, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-18 / 297. szám
é. NÉPÚJSÁG, 1986. december 18., csütörtök Kádas érmei és pénzjutalma Egriek a londoni olimpián A hét végén Egerben, az MSZMP Oktatási Igazgatóságán sporttörténeti vándorgyűlésre kerül sor. Az eseményt a Magyar Olimpiai Akadémia, a Magyar Történelmi Társaság sporttörténeti szakosztálya és a Magyar Pedagógiai Társaság testnevelés szakosztálya közösen rendezi. A tudományos ülést előkészítendő lapunk egy újabb, elhangzó korreferátum cikkfeldolgozását közli. A gyöngyösiek számvetése után az egri városi tanács testnevelési és sportosztálya összegezte ez évi tevékenységét. Előbb a megyeszékhelyen a sportági szakszövetségek képviselői gyűltek egybe. Itt a tájékoztató után dr. Varjú Vilmos Eger város tanácselnöke köszönte meg a sport társadalmi munkásainak az 1986-os, lelkiismeretes feladatvégzést. A tegnapi, Tardoson, a sporttáborban tartott eseményre a megyeszékhely és körzetének sportegyesületi vezetői, tisztségviselői kaptak meghívót. Pető Miklós osztályvezető szavaiból kitűnt, hogy sikeres esztendőt zárnak. A tervezettnél több versenyt tudtak lebonyolítani, s az ezeken. valamint a szabadidős programokon részt vevők száma megközelítette a harmincezret. A területükön 54 sportegyesületben, 17 sportágban vannak meg a feltételei a rendszeres mozgásnak, testedzésnek. A kluboknál — noha a költségkeretek nem emelkedtek, — a korábbinál színvonalasabb sportélet valósult meg, köszönhetően a jobb szervezettségnek. Oj vonásként megnőtt a sportági tanfolyamok száma, erősödött a körzetben lévő sportköröknél a szakosztályi tevékenység. Utalt a közeljövő szervezeti változására is: januártól ifjúsági és sportosztály néven, megnövekedett feladatkörrel látják el a sport szervezeti és szakmai irányítását. Ezt követően jutalmak átadására került sor. Az értekezlet zárszavát Kalmár Imre, az egri városi pártbizottság titkára mondta, hangsúlyozva ebben a sport közéleti jelentőségét. Felhívta a figyelmet a sportkörök és az iskolák jobb együttműködésének fontosságára, sürgetve a diákság bekapcsolódását a mozgalomba. Végezetül a megjutalmazott társadalmi, aktíváknak gratulált, s kérte valamennyiüktől a jövőbeni, hasonlóan eredményes és felelősségteljes tenniakarást. A II. világháborút követő években Európa újraéledt, s benne országunk és városunk is tal-pna állt. A háború utáni első olimpiának ez adott különös figyelmet és jelentőséget. Egy új belpolitikai korszak kezdetén néhány kiváló egri úszó is képviselte a magyar színeket a londoni olimpián 1948-ban. Erre az idő-, szakra Eger váras sportéletében is lezárult a fordulat éve. Az új megyei és városi sportirányító testületek mellett a város sportolóit magába foglaló egységes sportegyesület is létrejött a szakszervezetek kebelén belül, az Egri Szakszervezeti Testgyakorlók Köre. A jogelőd az egri úszók gazdája, a Barátság SE is figyelmet fordított a londoni olimpiai felkészülésre. Egerben május 2-án rendezte meg az új egyesület — ESZTK — az évadnyitó nagy versenyét, amellyel az olimpiai úszóév is kezdetét vette. A MUSZ a versenyre biztosította a teljes olimpiai csapat részvételét. Júliusban rendezték a magyar bajnokságot a Nemzeti Sportuszodában, amelyen az egriek Kádas, Válent révén több bajnokságot nyertek, és országos rekordokat állítottak fel. Ezek után igazi jó formában utazhattak Londonba. Közvetlen az olimpia előtt Szász Imre, az ESZTK ügyvezető elnöke, így nyilatkozott: „A magyar sportolókat olyan lelkiismeretesen és óriási áldozatok árán készítették elő erre a versenyre, mint a múltban soha . . . Az esélyek mérlegelése azonban, — hogy nem ismerjük a tengerentúli versenyzőket —, rendkívül nehéz ... 100 m gyorsúszás Jony és az amerikai Allan Ford küzdelme lesz, ahol a győztesnek 56 mp körül kell úszniá. A döntőbe jutáshoz is 58—58,2 mp kell és erre a magyarok közül csak Kádast tartom képesnek... A 100 m hátúszásban a mezőny rendkívül erős, Vá- lentnek kevés reménye van a döntőbe jutáshoz. Ha mégis sikerülne neki, ez nagy meglepetés és rpég nagyobb siker lenne ... A vízilabda sötét ló. A magyar csapat hatalmasat javult... én magyar sikereket jósolok.” A londoni olimpiára három egri úszó utazott ki. Kádas Géza, Válent Gyula és Pók Pál, a vízilabda-válogatott tagjaként. Az olimpia ideje alatt az ország sportkedvelő közönségével az egriek nagy figyelemmel hallgatták a magyar rádión keresztül Szepesi György közvetítését. Mikor a 100 m-es gyorsúszás döntőjét közvetítette, az egriek a nagy izgalomban talán még levegőt is elfelejtettek venni. A döntő óriási meglepetése volt, hogy a két amerikai mögött Kádas bronzérmet szerzett. Továbbá tagja volt az ezüstérmes Európa-csúcsot elért 4X200 méteres gyorsváltónak is. Válent olimpiai szereplését nem kísérte szerencse, és nem került a döntőbe. Pók az ezüstérmet nyert vízilabdacsapatban egy ízben szerepet játszott. Az olimpiai úszóverseny magyar hőse kétségtelenül Kádas Géza volt, aki az összes távokon élete legjobb eredményeit produkálta. Nem kisebb nagyságokat győzött le, mint a francia Jonyt és az amerikai Cáriért. '400 m-és szinten megverte a franciák reménységét és így mindkét távon Európa legjobb úszójának bizonyult. Eger városa rendkívül nagy szeretettel fogadta az olimpiáról hazatérő úszóit. Az úszók köszöntése augusztus 15-én volt, az egri uszodában rendezett nagy úszóversenyen, abban az uszodában, amelyben hosszú éveken keresztül komoly és szervezett munka folyt a sikerek érdekében, ahol oly sok szép egri siker született, s Egernek világhírnevet szerzett. Több, mint háromezer ember lelkesen várta, hogy megszólaljon a mikrofon. Eger közönsége talán sportembereket soha nem zárt annyira a szívébe, mint úszóinkat akkor, akik ott álltak a nézők előtt kék melegítőjükben, mellükön nagy betűvel az olimpiai felírás: Hungária. Szász Imre megnyitója után a polgármester köszöntötte Eger város nevében a három olimpikont. Beszédében méltatta az ő sikereiket, s velük együtt a magyar népi demokrácia sikerét, amely elkápráztatta az egész világot. Beszéde végén egy ezüst serleggel jutalmazta Kádas Gézát. Bejelentették, hogy Kádas Gézát könyvelői állásában véglegesítették, s kettőezer forint pénzjutalomban részesítették. A jutalmak kiosztása, s az üdvözlő beszédek után Kádas köszönte meg a meleg fogadtatást. Az ünnepség a legszebb módon fejeződött be, egy úszóversennyel, melynek fénypontját az egri olimpikonok versenyszámai képezték. Eger város életében 1948- ban egy olyan történelmi korszak záródott le, amelyben a nem könnyű politikai harcok közepette a sportpolitikai küzdelmek is jelentős tényezőként hatottak a város társadalmi-politikai életére. Mindemellett a város úszósportjára hallatlanul nagy hatást gyakorolt, mert az elkövetkező években már olyan nevekkel találkozhatunk — mint Gyer- gyák Magdolna, Utassy Sándor, Svéda, Hevesi, Ambrus, hogy csak néhányat említsek, akiknek megjelenésével új korszak veszi kezdetét. Rajtuk keresztül még sok olimpikon nevelkedett úszó-, vízilabda sportunkban, az egykori meleg vizű tó helyén felépült egri uszodában. dr. Gallovits László főiskolai docens Sportlövészet Sportpályaépítők Fődíj Gyöngyösnek, oklevél Párádnak Ifjúsági labdarúgás Aranyérem-esélyes „Stolcz-fiúk" A legtöbb sportág képviselői ezekben a napokban év végi pihenőjüket töltik. Nem így a sportlövők, akik már megkezdték felkészülésüket a jövő esztendő nagy feladataira. A napokban zárult le az első edzőtáborozás, s Hammeri László szövetségi kapitány Mátraházáról hazatérve számolt be a tapasztalatokról. — Rendkívül jól sikerült az alapozás — mondta —, a Mátrában eltöltött napoknak elsősorban az volt a célja, hogy a versenyzők erőnlétét javítsuk, hiszen sokak tévhiedelmével ellentétben a sportlövészetben sem lehet ma már kiemelkedő eredményeket elérni tökéletes fizikai felkészültség nélkül. Ezért kötelező technikai gyakorlatok nem is szerepeltek a műsorban, csak néhány versenyző tartott — szorgalmi feladatként — fegyveres edzést is. A Népújság tippjei az SÍ. hétr^: 1. Kassel—Darmstadt x 2. Stuttg. K.—Hannover 2 x 3. Braunschweig—Aachen 2 4. Saliftrohr—Saarbrücken 1 5. Brescia—Verona x 6. Roma—Milan x 1 7. Torino—Fiorentina 1 8. Gagliari—Lazio x 1 9. Catania—Arezzo x IQ. Cesena—Léccé 2 x 11. Parma—Genoa 1 12. Taranto—Bari x 13. Pescara—Messina x 1 Pótmérkőzések: 14. Sampdoria—Juventus x 2 15. Sambenedett.—Bologna 1 x 16. Cremonese—Modena 1 A Szakszervezetek Országos Tanácsa tíz éve hirdette meg első ízben a társadalmi sportpályaépítési-akciót. A mindig is jelentős és hasznos kezdeményezés az utóbbi évek szűkös anyagi lehetőségei miatt még nagyobb fontosságra tett szert. Örömmel hallottuk Jékli Sándortól, az SZMT Sport- bizottságának vezetőjétől, hogy a. kitüntetettek között megyénk intézményei is szerepelnek. Előzetesen kilenc Birkózás Pénteken, a Mátra-kupa sorozat utolsó versenye zajlott le, úttörő „B” korcsoportban. Megyénket három szakosztály képviselte, Eger, Gyöngyös, Füzesabony. Az Eger SE fiataljai csapatversenyben a 3. helyet szerezték i*eg. Eredmények: 35 kg: 1. Szálai G. (ESE), 38 kg: 1. Eperjesi R. (GYESE), 3. Gáspár K. (ESE). 41 kg: 5. Bárány I., 6. Váradi Zs. (mindkettő Füzesabony). 45 kg: 1. Gégény Z. (Füzesabony), 3. Kerekes Cs. (ESE). 49 kg: 3. Antal I., 4. Godó Zs. (mindkettő ESE). vállalat, intézmény, iskola nyújtott be pályázatot, s ezek közül kettőt tartott érdemesnek a felterjesztésre a Szakszervezetek Heves Megyei Tanácsa. A SZOT-székházban a gyöngyösi 214. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet szakszervezeti bizottságának képviselői vehették át a nekik megítélt 50 ezer forintos jutalmat, az intézethez csatlakozó sportkomplexum (kézilabdapályák, futófolyosó, 53 kg: 2. Pálfalvi I. (Füzesabony), 3. Nyizsni Zs. (GYESE), 4. Kiss I. (ESE). 58 kg: 3. Virág Cs. (ESE). 63 kg: 3. Tóth J. (Füzesabony), 68 kg: 3. Soproni B. (GYESE). +68 kg: 2. Sütő D. (ESE), 3. Pomaházi I. (Füzesabony). Egész éves sorozatteljesítményét figyelembe véve a Bp. Honvéd és a rendező MÁG SE mögött a megye- székhely fiataljai a harmadik helyezettnek kijáró serleget vehették át. A legsportszerűbb versenyzőnek felajánlott tiszteletdíjat a füzesabonyi Bőfüves labdarúgópálya stb.) létrehozásáért. Ilyen mértékű elismerésben rajtuk kívül mindössze öt intézmény részesült az ‘egész országban. Megyénk másik jutalmazott- ja a Parádi Szakmaközi bizottság, amelynek szervezésében teniszpálya és kispályás labdarúgópálya épült a községben. Az elismerő oklevél igazolja munkájuk eredményességét, amellyel a falu apraja-nagyját be tudták vonni a társadalmi akcióba. rány Istvánnak ítélte oda a rendezőbizottság. Figyelembe vették egész éves példamutató viselkedését, valamint azt a sportemberhez méltó megértő magatartást, amit az egyik viadal alkalmával tanúsított: a szőnyegen elért bronzérmes helyezését adminisztratív hiba miatt csak negyedikként értékelték. Az egész éves versenysorozat Jól szolgálta az utánpótlás korúaknak a felkészülését, elsajátított tudásuk bemutatását. A Heves megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokság őszi idényét remek táblázatsorral zárta a Hevesi SE gárdája. Stolcz Árpád tanítványai a tizenöt mérkőzésből tizennégyet megnyertek, egyszer pedig (Boldogon) döntetlenül végeztek. A hatvanhat lőtt gól ellenében csupán tízet kaptak. Így veretlenül, öt ponttal előzik meg a füzesabonyi fiatalokat. Az őszi pontvadászat során az edző a következő játékoskeretből válogathatott: Hornyák, Balázs, Hager (kapusok), Maksó, Balázs F., Tari, Gacsal, Bállá, Nagy Gy., Szabó Z., Fenyves, Vonó, Fegyveres, Aladics, Zsidó, Kalmár T., Balogh, Ecsegi, Búzás, Gönczi. A felsorolásból kitűnik, hogy több tehetséges fiatal nevével a felnőttcsapat összeállításában is találkozhattunk már. Stolcz edző osztályzókönyve alapján a következőképpen alakult az őszi idény legjobb hevesi tizenegye: Hornyák — Balázs, Fegyveres, Tari, Gacsal — Szabó Z., Bállá, Nagy Gy., — Aladics, Búzás, Vona. A kapuban Hornyák, a védősorban Gacsal, a középpályán Szabó Z., a támadósorban pedig Aladics nyújtotta a legjobb egyéni teljesítményt. A házi góllövőlistát a negyvenegy találatot (!) elért Aladics vezeti, a nyolcgólos Búzás előtt. . Az elmúlt idényben a hevesi ifisták heti három edzésen vettek részt. Közülük általában négyen-öten rutinszerzés miatt a felnőttekkel gyakoroltak, s közöttük szerepeltek edzőmérkőzéseken is. Mint ismert, a hevesi ifjúsági labdarúgócsapat az utóbbi három bajnoki évben két első és egy második helyezést ért el. Ezek után arra voltunk kíváncsiak, hogy az 1986—87. évi pontvadászat végére milyen helyezést terveztek. — Az őszi idény kezdete előtt az első három közé kerülés volt az első számú feladatunk — mondotta Stolcz Árpád edző. — Pillanatnyi pozíciónk ismeretében emeltük a mércét, egyértelműen az első hely megtartását vettük célba. Elbizakodottság nélkül mondhatom, csalódott lennék, \ ha nem mi végeznénk az első helyen. Sorsolásunk is kedvező. A legnagyobb vetély- társnak számító Füzesabony és az őszi harmadik Petőfi- bánya is hozzánk jön. A tavaszi mérkőzéseken szeretnék fiatalítani. A dr. Czakó Tibor által irányított serdülőcsapatból számítok Ádám és Budai játékára. A jövőre is gondolni kell ... (szigetváry) Tiszteletdíjak Heves megyeieknek Köszönet a sportvezetőknek Pető Miklós tájékoztatóját tartja. Jobbra a hallgatóság egy csoportja (Fotó: Szántó Györgyi Szigeti Károly (Recsk) veszi át a jutalmat Bacsó Istvántól, az egri VTSO helyettes vezetőjétől