Népújság, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-15 / 294. szám

NÉPÚJSÁG, 1986. december 15., hétfő

3

ÚJ vállalatvezetési formák

és a pártszervezet

(H/1.)

A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1984. április 17-i állásfoglalásában meghatározta gazdaságirányítási rendszerünk továbbfejlesztésének főbb irányait. Ezek között fontos helyet foglalt el az új vállalatirányítási formák — a vállalati tanácsok és a választott vezetőségek — 1985. január 1-től 1986 végéig történő bevezetése. Az 1248 kijelölt vállalat — néhány kivételével — már az új vezetési formában dolgozik. így az áttérés előkészítésének és bevezetésének legjellemzőbb politikai tapasztalatait, tanulságait érdemes összegezni.

Az átállás politikai es szervezeti előkészítése — a feladat újszerűsége, bonyolultsága. a helyenként keletkező feszültségek, tapasztalatok hiánya miatti zavarok ellenére — lényegében a politikai állásfoglalásoknak, jogszabályoknak és az irányelveknek megfelelően történt. A vitát elsősorban az új vezetési formára történő besorolás (maradni a minisztérium szárnyai alatt, vagy belevágni az újba?), egyes gyáregységek nem mindig megalapozott önállósulási törekvései váltották ki.

A politikai előkészítő munka legfontosabb feladata az volt. hogv a munkahelyi kollektívák megértsék: nem egy újabb érdekképviseleti fórumot kell létrehozni, hanem a helyi gazdálkodás mi. nöségét, eredményességét is befolyásoló, a vállalati kollektíva életét alapjaiban meghatározó döntéseket hozó kollektiv vezetői testületet, más szóval „a tulajdonosi jogok gyakorlásának intézményesített formáját".

Azt is fontos volt hangsúlyozni, hogy az új típusú vállalatvezetési forma önmagában nem teszi eredményesebbé a vállalati gazdálkodást, de a korábbinál jobb feltételeket teremthet a gondokkal való megbirkózáshoz, a távlatok kirajzolásához, ha olyan dolgozók kerülnek a testületbe, akik a vállalat rövidebb és hosszab távú érdekeit egyaránt felelősen tudják képviselni a testületben is. és választóik körében is. esetenként az üzemi vagy csoportérdekekkel szemben is.

Az eddigi tapasztalatok arra hívják fel a figyelmet, hogy a változások céljának megértetése. elfogadtatása legtöbb helyen nem egyetlen aktust, hanem ma is fontos feladatot jelent. A gazdálkodás hatékonyságának növelését biztosító egyik alapvető eszköz — a tulajdonosi tudat erősítése, a tulajdonosi jogok gyakorlása, a tulajdonos felelősségvállalása. más szóval a vállalat- irányítás új minősége — nem tudatosult kellőképpen még a párttagság körében sem. A munkahelyi kollektívák jelentős része a lényeget teljesen félreértve, még ma is csak egy új érdekképviseleti, érdekérvényesítési lehetőséget, a vezetők egy része eggyel több demokratikus fórumot lát az új testületben, és nem tulajdonosi jogainál fogva a gazdálkodás legfontosabb kérdéseiről döntő, a vállalat stratégiai feladatait meghatározó kollektív irányítási formának tekinti.

A vállalati kollektívák, az irányító pártszervek és az alapítószervek javaslatai alapján foglaltak állást a tervezett szervezeti változásokról. a vezetési formákról, és az átállás időpontjáról. A pártszervezetek többségében véleményt nyilvánítottak a választott tagok jelölésénél

is. Az allasfoglalasok kialakítása előtt a párttagok és pártonkívüliek széles köréből. a tömegszervezetekkel is egyeztetve kértek véleményt a személyi javaslatokhoz. A párt- és szakszervezeti szervek legtöbb helyen határozottan ösztönözték, kezdeményezték az arra alkalmas fizikai dolgozók és fiatalok jelölését. Ez azonban nem mindenütt járt sikerrel, mert a jelöltek egy része különböző okokra hivatkozva (felkészültség, elfoglaltság) nem vállalta a jelölést, vagy a kollektíva szándékával nem esett egybe a javaslat. A gazdasági vezetők egy része pedig a szakmai felkészültséget tartotta egyetlen szempontnak, és ennek a hibás szemléletnek is következménye, hogy vannak olyan termelővállalatok. ahol nincs a vállalati tanácsban fizikai dolgozó, vagy számuk elfogadhatatlanul alacsony.

Az új testületek döntő többségében megerősítették, illetve újraválasztották a régi igazgatót. Hetvenegy helyen kellett kiírni pályázatot azért, mert az igazgatót nem erősítette meg a testület. Azokon a helyeken, ahol az igazgatót két vagy több menetben sem tudták megválasztani, kimutathatók az előkészítőmunka hiányosságai, és a pártszervezetek gyenge politikai munkája is. Az igazgatói címre történő pályázati rendszer általában elfogadtatásra talált, de bizonyos fenntartások maradtak. mert a tapasztalatok sze. rint a külső pályázóknak kevesebb esélyük van még akkor is, ha szinte teljes bizonyossággal felkészültebbek, alkalmasabbak a belső, a vállalati jelölttel szemben. A pártszervezetek sem ösztönzik, nem szorgalmazzák kellően, hogy éppen az új irányítási forma sikere érdekében a külső pályázók azonos esélyekkel indulhassanak.

A gyakorlat kezdeti tapasztalatai azt igazolják, hogy rendkívül fontos feladat az új vezető testületek tagjainak felkészítése. Több helyen a jelöltek kellő tájékoztatás hiányában nem tudták, mire vállalkoznak. Gondot jelent az is, hogy a tanács tagjai a döntések előkészítéséhez, meghozatalához nem kapnak megfelelő differenciált segítséget. Más szóval, vagy nagyon kevés, vagy nagyon sok információhoz jutnak. A vállalat gazdasági, társadalmi folyamatát hűen tükröző információk hiánya a testületi tagok egy részénél ma még formálissá teszi a döntések előkészítésében, meghozatalában való részvételt. .

(Folytatjuk)

Gampel István,

az MSZMP KB

munkatársa

Kevesebb anyaggal — több ésszel

A nemzetközi összehasonlítások szerint legfontosabb hazai iparágaink átlagosan 30—60 százalékkal több anyagot, energiát és még ennél is több élőmunkát fektetnek be termékeikbe, mint a fejlett országok. Több-kevesebb eltéréssel nemcsak a magyar, hanem a hasonló profilú tőkés vállalatokra is jellemző ez a megállapítás.

Bármilyen szomorú ránk nézve az, hogy nálunk a termelékenység általában 60—70 százalékkal alacsonyabb, mint a fejlett országokban, ezen nem siránkoznunk, hanem tennünk kell ellene. Mindaddig, amíg vállalataink csupán a saját korábbi mutatóikhoz, a bázishoz mérik magukat, s nem a nemzetközi élvonalhoz, addig ez a különbség inkább növekszik, mint fogy. Hiába látja be már sok száz gazdasági vezető, hogy az exportképesség fokozása a gyorsabb műszaki fejlesztéstől és radikális önköltségcsökkentéstől függ, megvalósítani, elérni saját vállalatánál egymagában csak sziszifuszi küzdelem árán tudná. Elméletileg ugyanis igaz az, hogy aki kevesebb ráfordítással, hatékonyabban termel, az nagyobb nyereséget realizál, de gyakorlatilag a gazdaságirányítás és -ösztönzés felemás szabályozói sokszor éppen ez ellen a kívánatos irányzat ellen hatnak.

Az akadozó anyagellátás, a megbízhatatlan kooperáció körülményei között, a kényszerűségből torzult és kapkodó munkaerő-gazdálkodás, valamint kereskedelempolitika amúgy is halomra döntene minden hatékonyságra vezető, önköltségcsökkentést célzó törekvést. Akkor pedig nem tehetünk semmit a ráfordítások nyomasztó növekedése ellen?

De igen, s ennek már több helyen biztató eredményei is jelentkeztek. A példák azt bizonyítják, hogy nem pusztán az anyag, az energia és a létszám takarékosabb felhasználásával, hanem a műszaki feltételek, a kereskedelmi piackutatás előkészítésével, a termelési folyamatok pontosabb megtervezésével kell kezdeni. Vagyis, a termelés fejlettebb fokán törvényszerűen megnövekszik a szellemi ráfordítás részaránya, s olykor — gondoljunk csak a vegyipar, a számítástechnika, a mezőgazdaság világszínvonalú eredményeire — a dologi tényezőknél is nagyobb jelentőségre tesz szert. Gazdaságpolitikai szóhasználattal élve: a tudomány termelőerővé válik.

Az is nyilvánvaló, hogy a nem indokolt, pazarló anyagi ráfordításainkat a világpiac nem ismeri el. A nemzetközi árucsere-forgalomban az egyre növekvő cserearányromlás ebből fakad. S ezt a folyamatot megállítani, sőt megfordítani csak akkor lehet, ha a jövőben kevesebb anyaggal, energiával és több észszel dolgozunk. Vagyis, immár észrevehetően növeljük a szellemi ráfordítás részarányát.

Az olyan szellemi ráfordításokét, amit a világpiac is elismer.

Zs. Cs.

Karácsonyfák a Mátrából...

A Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság verpeléti erdészetéhez tartozó csemetekertekben javában tart a fenyőfák kitermelése. Az ezüstökből, luccokból mintegy 30 ezer darabot szállítanak az áfészeknek, zöldérteknek, s a főváros piacaira. Az ünnep díszeiből, több mint ötvenezer folyómétert kötöznek össze szállításra.

Az erdészet mellett a termelőszövetkezeti dolgozók is segédkeznek, hogy időben elegendő mennyiségben kerüljön fenyő a vásárlókhoz. A káli csemetekertben — ahol felvételünk is készült — a helyi Károlyi Mihály mezőgazdasági nagyüzem tagjai szorgoskodnak a kitermelésben.

(Foto: Szabó Sándor)

A tél küszöbén...

Ilyen ez a mostani időjárás: sehogy sem akar úgy viselkedni, mint ahogy illene. Panaszkodnak is a Mátrában mindenütt.

— Tessék széjjelnézni. Ha hó lenne, itt meg sem lehetne moccanni. A szobák is tele lennének vendégekkel. De így . . . ? Többen lemondták a szobarendelést. Erzsébetkor itt már minden csupa hó szokott lenni. Most pedig ... ?

Aki panaszkodott, Budai László, 0 a Kékes egyetlen fogadójának a vezetője. Az élelmiszer kisker hozta tető alá ezt a környéken párja- sincs szálláshelyet, ami a bolthoz és a büféhez csatlakozik. Lenne itt még melegkonyhás étkezési lehetőség is, csak a Köjál még nem elégedett mindennel.

A Kékes ... Mindig valamiféle megilletődöttséggel szoktuk kimondani ezt a nevet. Ebben a cudar, ködös időben, a bőrt borotváló szélben is jönnek ide kirándulók. Szabadi Béláék Debrecenből ruccantak ki hegyet látni. Hozták a kisfiúkat is, aki behúzott nyakkal türelmetlenkedik:

— Apu. menjünk már az autóba.

A szülők elnézően mosolyognak és szabadkoznak, amiért sietniük kell.

Nincs is itt most semmi látnivaló. A tv-torony liftjét sem használja senki,

mert a kilátóteraszon hiába nézne szét, a szürke pára burkot von mindenre.

Mintha még a felszabadulási emlékmű is fázna. A karcsú oszlopról pedig hám- lik a vakolat. A Dózsa síház előtt fiatalok bíbelődnek a kerékpárjukkal, őket nem zavarja a zord időjárás. A nemzeti színűre festett magassági kő mellett egy kopjafa didereg. Rézből öntött csillagban az országunk fél- domborműve. Szép, jelképes tisztelgés ez az 1014 méteres magasságban. Az alkotó nevét egy kis táblácska őrzi: Sass László, Debrecen. Érdekek: ő is debreceni. Ügy látszik, a síkságon lakókat vonzza a „legnagyobb’’ hazai magasság.

Az északi lejtőn elszürkült hófoltok emlékeztetnek a nemrég itt járt téli üdvözletre. Mintha ez a természet huncutkodása lenne.

Lentebb, Mátraházán, a SZOT üdülőjében azt közli Köszeghy Béla főkönyvelő, hogy december közepére elkészülnek a Napsugár nevet viselő épület rekonstrukciójával, ahol ezentúl minden lakószobához fürdőszoba is tartozik. A következő hat hónapban még a különböző utazási irodákkal kötött szerződés szerint hasznosítják a helyeket ebben az épületben, összesen 220 személyt tudnak a Mátraházához tartozó üdülőkben elhelyezni egy időben. Ebben a se nem ősz, se nem tél időszakban a beutaltak csak a lehetőség nyolcvan százalékát teszik ki. A fennmaradó helyeket önköltséges elszámolással adják ki azoknak, 9kik ilyen igényt bejelentenek náluk. Ehhez csak szak- szervezeti tagság szükséges.

Lejjebb ereszkedve eljutunk egy űj üdülő építéséhez. Az állami, megyei vállalat 170 embere végzi itt a munkáját. Szarvas László művezetőtől megtudtam, hogy a munkahelyet „téliesítették”, mert áz átadás határideje 1987 május vége.

— Egyelőre úgy látszik, ezt a határidőt tartani tudjuk — jelentette ki magabiztosan.

Sástó. Nincs szomorúbb, lehangolóbb látvány, mint egy elhagyatott, üres üdülőhely. Mindenütt lakat és lakat azokon a házakon és elárusítóhelyeken, amelyek tavasztól októberig tele vannak emberekkel, nyüzsgéssel, zsivajjal, vidámsággal. Mióta készülnek már arra, hogy a kemping főépületét ellássák fűtéssel? És ... ?

Percek múlva egy emberpár tűnik fel a tóparti sétányon. Mintha csak hozzájuk tartozna, egy cirmos macska üget a lábuk mellett.

— Itt üdülünk Mátrafüre- den — válaszolják készségesen —, csak felsétáltunk ide, mert annyit hallottunk erről a kirándulóhelyről.

Ok dunántúliak, kaposváriak. Krémer József és felesége a „bátor” sétáló.

A hegy lábánál Gyöngyös- solymos terül el. Dr. Nyilas János, a tsz elnöke elmondta, hogy náluk „nem állt meg” az élet. A szőlő metszését 40—50 személy végzi. Hátra van még 30 hektár mélyszántása. Az istállókban 300 szarvasmarha ápolása és nevelése a gond.

— A pincében most folyik 15 ezer hektoliter bor kezelése. Az erdőben pedig egy komplex brigád mostanában fejezi majd be az éves fakitermelési tervét — közli az elnök.

Évente 2500 köbméter fa kerül ki az erdőből. Bútorlécet és parkettfrízt készítenek belőle. Ezeket Gyöngyösön értékesítik.

— A lakosság részére évente mintegy 10 000 mázsa tűzifát is eladunk. Főként a tsz-tagnak segítünk téli tüzelőjük beszerzésében.

A „hegyről” lefelé ezután már Gyöngyös következik. A város éppen olyan párás, nyirkos, barátságtalan időjárású, mint az egész környék.

Se nem ősz, se nem tél ez még. Mindenki a havat várja.

Szerencséreaz elmúlt hét végén „megérkezett...”

G. Molnár Ferenc