Népújság, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-15 / 294. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVII. évfolyam, 294. szám Ara: 1986. december 15., hétfő 1,80 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Szellemi töke Manapság szerencsére nemcsak gazdasági gondjainkról beszélünk, hanem arról is szó esik, hogy miként orvosolhatnánk, méghozzá minél hatékonyabban ezeket. Kétségtelen, hogy az eddigieknél sokkal lelkiismeretesebb, valódi hivatásér- zettöl vezérelt munkára van szükség ahhoz, hogy előbbre léphessünk. Ez valamennyiünktől nagyobb felelősségérzetet követel, s arra serkent mindnyájunkat, hogy ne csak saját teendőink maradéktalan ellátásával törődjünk, hanem mérlegeljük azt is: hogyan segíthetünk másoknak, a többieknek, mi módon kapcsolódhatunk be abba a szerves egészbe, amelynek lényegesen kell fejlődnie ahhoz, hogy érdemleges plusszal büszkélkedhessünk. Szakítanunk kell a korábbi, a meglehetősen káros gyakorlattal, amely — főként a tettek mezején — leértékelte a szellemi tőkét, azt a kincset, amelyben — ezt túlzás nélkül állíthatjuk — európai, sőt világhatalom vagyunk, illetve lehetünk. Persze csak akkor, ha alapozunk a kiművelt főkben rejlő tartalékokra, azokra a káprázatos ötletekre, amelyek születéséhez nem szükséges sokmilliós vagy milliárdos beruházás, amelyek önzetlenül, felfedezésre, hasznosításra várva kínálják önmagukat. Kár az, hogy hosszú ideig krőzusi könnyelműséggel bántunk ezzel a gazdagsággal. Most, a huszonnegyedik órában változtatnunk kell helytelen szemléletünkön. Annál is inkább, mert tisztában vagyunk penzumainkkal, világosan, egyértelműen látjuk a célt. Kizárólag rajtunk áll, hogy kikövezzük a hozzá vezető utat, méghozzá úgy, hogy a legeredményesebb, a leggyümölcsözőbbnek tűnő módszereket vetjük hadba. Féltékenykedés, kicsinyesség, önzés helyett örüljünk kor- és sorstársaink felkarolást érdemlő tippjei - nek. Szorgoskodjunk azért, hogy ezeket minden fórumon komolyan vegyék. Ne csak szavakban, hanem cselekedeteinkben is mutassuk meg azt, hogy a közös akarat részeseiként nyugtázzuk elégtétellel a szürkeállomány leleményeit. Ha ellenérzéseinket félretesszük, ha magunk is csatlakozunk a jobbat kívánók, azért áldozatra is készek táborához, akkor olyan légkör formálódik, amelyben szívderítőén sorjáznak azok a gondosan kialakított, ígéretes tervek, amelyek valóra váltása pillanatnyilag mindennél előbbre való. Márcsak azért is, mert busásan kamatoznak. Egy ország javára ... Pécsi István Ezüstvasárnapi körkép Az idei karácsonyi meglepetés-gyűjtögetés hamisítatlan téli hangulatban folytatódott. Fehérbe öltözött utcák fogadták a vásárlókat és eladókat ezüstvasárnap reggel. Hagyományainkhoz híven, lápunk munkatársai is be-be kukkantottak megyénk nagyobb városainak áruházaiba, azok polcaira azért, hogy körképet készítsenek a választékról, az árakról és a slágernek számító holmikról, s utoljára, de nem utolsósorban a kedvezményekről. Az ünnepi hangulathoz tartozik az utcán készített palacsinta és tea, valamint a feldíszített fenyőfa a Katona téren A hósapkát öltött Mátrául ján, Gyöngyösön, az idén aránylag későn ébredtek a vásárlók. Kilenc után kezdődött a „roham". Többek között a Gyöngyszöv Áruházban is, ahol dr. Pócsik Józsefné vezető, és munkatársai igen gazdag kínálattal kedveskedtek a hozzájuk betérőknek. Kiemelést érdemel az, hogy a szövetkezetiek jóvoltából igen gazdag a szezonális sportszerkínálat. Head Fischer sílécek, Tirolia automata és félautomata kötések, szovjet, csehszlovák és hazai gyártmányú sibotok számítanak slágernek a téli sport szerelmeseinek körében. Hogy teljes legyen a felszerelés, kínálnak még Uvex síszemüveget, 28—41-es lábméretre műkorcsolyát, szovjet és magyar, valamint osztrák Bauer hoki korcsolyát a téli sportokat épp csak most kezdő apróságok részére NDK sífelszerelést. De felső- és alsóruházati cikkek is gazdag választékban és átlag 30 százalékkal olcsóbban keresik jövendő gazdáikat. A Zagyva partján, Hatvanban is teli polcokkal várta a Hatvani Afész Áruház a betérőket. Nagyobb, gazdagabb az árukészletük, mint tavaly, és az összes női csizma 30 százalékkal olcsóbb ezüstvasárnapi áron kínálta magát, míg a férfiingek 40 százalékkal lettek leértékelve. A megyeszékhelyen, Hevér Jánostól, a Katona Imre téri Áfész Áruház vezetőjétől megtudtuk, hogy ők is szezonális cikkeket értékeltek le. hótaposó csizmákat, női, férfipulóvereket, dzsej kiket, leányka- és fiúpizsamákat 30 százalékkal olcsóbbra. A megyében a leggazdagabb o népszerű Matchbox autókínálatuk, Franciaországból érkezett új szállítmányuk a kényes igényűeket is kielégíti. A Bizományi Áruházban is nagy volt a nyüzsgés. Itt elsősorban egzotikus ajándékokat igényeltek a vevők, a tevenyereg volt kapós, de igen sokan keresték az import nemesfém fülbevalókat is. Káló László, az áruház vezetője elmondta, hogy 1,2 millióval magasabb a készletük mint a tavalyi, de az aranyfiilbevaló-igényt nem tudjáik kielégíteni. Viszont nagyon kapós a férfi rövid szárú csizma és az ára is vonzó, 250—360 forint között kapható. A BÁV áruház szomszédságában, a Napsugár ruházati bolt is felkészült az ünnepi vásárlásokra. Női és férfi tolikabátjaikat kínálják kedvezményes áron. Figyeltek az év végi vendégeskedésre is. az ágynemű-garnitúrákat 3—400 forint, a lepedőket 100—130 forint között ajánlják. A komolyabb pénzzel rendelkezőket várja mindenekelőtt a Mágnes Aruház. Villányi Árpád üzletvezető örömmel újságolta, hogy minden színben van karácsonyi égőfüzér a fákra, és noha a nyugati műszaki cikkek választéka szűkebb, sikerült gazdagabb kínálatot biztosítani hűtőszekrényekből is. Slágernek számít a pumpás kínai termosz, a kétliteres sípolós teafőző is régi igényt elégít ki! Egerben az iránt érdeklődtünk, hogy lesz-e idén elegendő ródli az apróságoknak. Megnyugtató választ kaptunk, 320—450 forintig terjed a választék s szánkó is van még raktáron. Felvételeink az ünnepi forgatagban készültek. Az Afcsz Duett játckosztályára 160 féle IVlatchbox-ból mintegy nyolcezer darab érkezett — a gyerekek örömére Karácsonyi díszben az egri Széchenyi utca (Szántó György felvételei) Hámori Csaba Vietnamban Szombaton Hanoiba érkezett az MSZMP küldöttsége, amely vendégként részt vesz a Vietnami Kommunista Párt hétfőn kezdődő hatodik kongresszusén. A delegációt Hámori Csaba. az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára vezeti, tagjai: dr. Karvalits Ferenc, a Zala megyei pártbizottság első titkára és Bényei Béla, hazánk vietnami nagykövete. A küldöttséget a hanoi Női Bai nemzetközi repülőtéren Do Muoi, a VKP KB Politikai Bizottságának tagja, a minisztertanács elnökhelyettese, Hoang Tung, a VKP KB titkára és Vu Mao, a vietnami Ho Si Minh Kommunista Ifjúsági Szövetség KB első titkára fogadta. ISMÉT SZABÓ ISTVÁN A TÓT ELNÖKE A parasztság előrehaladásának biztosítéka: a megújulás gyorsítása Befejeződött a mezőgazdasági szövetkezetek V. kongresszusa Szombaton az Építők Rózsa Ferenc Székházában folytatódott a mezőgazdasági szövetkezetek V. kongresszusa. Megjelent a tanácskozáson Kádár János, az MSZMP főtitkára, továbbá Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Szabó István a TOT elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Hetényi István pénzügyminiszter, Kapolyi László ipari miniszter, továbbá a szövetkezeti mozgalom, a társadalmi és tömegszervezetek számos vezetője. A küldöttek megválasztották a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának azt a 18 tagját, akikkel 125-re egészült ki a kongresszus előkészítése során a megyei küldöttközgyűléseken megválasztott testületi tagok száma, majd megkezdték a vitát a kongresszusi dokumentumok és a szóbeli kiegészítés fölött. Havasi Ferenc beszéde Még a pénteki vita során felszólalt Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottságának titkára is. Bevezetőjében a mezőgazdaság szocialista átszervezése negyedszázados évfordulójának jelentőségét méltatta. Kifejtette: parasztságunk egy új, jobb élet reményében választotta a szövetkezés, a nagyüzemi termelés útját. Reményében nem is csalatkozott, amikor így döntött. A mozgalom kibontakozása meghozta a magyar parasztságnak, a falunak, a gazdasági-társadalmi felemelkedést. A továbbiakban kiemelte. hogy mezőgazdaságunk — nagyrészt a szövetkezetek teljesítményei alapján — az elmúlt időszakban is hozzájárult népgazdasági egyensúlyunk fenntartásához. az ország fizetőképességének megőrzéséhez. A tsz-ek nemcsak idehaza, hanem országhatárainkon túl is ismertek, és a magyar szövetkezetpolitikának nemzetközi tekintélye van. Havasi Ferenc kiemelte, hogy a mezőgazdaság új kihívásokkal néz szembe, és a tegnap eredményei nem elégségesek a holnapi talpon maradáshoz. Az ágazatnak élesedő nemzetközi versenyben kell megmérettetnie magát. A mostani helyzetben kevés lenne a mezőgazdaság nemzetközi középmezőnyében elfoglalt hely, amelyet gazdaságunk néhány más ágazata kénytelen tudomásul venni. A cél ebben az ágazatban, a tartós jelenlét a nemzetközi élmezőnyben. Itt kell a magyar mezőgazdaságnak stabilizálnia helyzetét, és (Folytatás a 2. oldalon) Véget ért az úttörővezetők IX. országos konferenciája Szombaton kezdődött az úttörővezetők IX. országos konferenciája. A tanácskozásnak a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ színházterme adott otthont. A Himnusz eléneklése után Haraszti István, a Magyar Úttörők Szövetségének titkára köszöntötte a tanácskozás résztvevőit. Az elnökségben foglalt helyet Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Csehák Judit, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, Pet- rovszki István, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője. Deák Gábor, államtitkár, az Állami Ifjúsági és Sporthivatal elnöke, Ábrahám Kálmán államtitkár, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnöke, Sólyom Ferenc, a TOT titkára, Géczi János, a Nógrád Megyei Pártbizottság első titkára és Domonkos László a KISZ KB titkára. Az úttörőszövetség új alapszabályára és új működési szabályzatra vonatkozóan Friss Péter, a Magyar Úttörők Szövetségének titkára tett szóbeli kiegészítést. Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese felszólalásában elmondotta. nem elegendő a gyermekekért dolgoznunk, hanem velük együtt kell élnünk, tevékenykednünk. Óvári Miklós hozzászólásának elején átadta a Központi Bizottság üdvözletét, és Kádár Jánosnak, az MSZMP főtitkárának jókívánságait. Hangsúlyozta: a magyar úttörőmozgalom a társadalmi fejlődés haladó áramlatához tartozik. Ahhoz az áramlathoz, amely célul tűzte ki, hogy megszabadítsa az egész emberiséget mindenfajta elnyomástól és kizsákmányolástól. A fejlett szocialista társadalom megteremtése legalább olyan bonyolult és nehéz feladat, mint a hatalom kivívása és megvédése volt. A konferencia zárónapján, vasárnap is hozzászólásokkal és vitákkal folytatódott a program. Az úttörő vezetői konferencia végezetül megválasztotta a száztizenegy tagú országos tanácsot és a tizenöt tagú országos elnökséget. Az úttörőszövetség főtitkára ismét Varga László lett. Titkárai: Friss Péter, Mrázik Mária és Tóth József. A záró, plenáris ülésen kitüntetéseket és jutalmakat adományoztak a mozgalomban jelentős munkát végzetteknek. Heten a Magyar Úttörők Szövetsége legmagasabb kitüntetését, a Gyermekekért Érdemérmet kapták.