Népújság, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-13 / 293. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. december 13., szombat 9. SZELÉNYI KÁROLY FOTÓI Táj, szépség - hazaszeretet A Megyei Művelődési Központ, a Hevesi Szemle Kisgalériája és az Idegen- forgalmi Hivatal a hónap elején vonultatta fel az oktatási igazgatóság kamaratermében Szelényi Károly- tól, azt a negyven fotót, amely Eger történelmi emlékeiből és Heves megye műemlékeiből, tájaiból mutat be néhány jellemző részletet. Ezt a fotós anyagot — minden művészi értéke ellenére — esetleg propagandagyanúsnak ítélheti az a látogató , aki azt is észreveszi, hogy a Hevesi Szemle Kisgalériájának eddigi rendezvényei mögül hiányzott a Heves Megyei Idegen- forgalmi Hivatal; most meg a két fenntartó szerv mögé harmadiknak felsorakozik, hogy elősegítse egy kétségtelenül nemes szándékú bemutatkozásnak a sikerét. Nem titkoljuk, hogy Szelényi Károly felvételeivel a jó értelemben vett művészi propagandát is akartuk szolgálni. Egyrészt azzal, hogy ezeket a fotókat, sajátos értékeik miatt, besoroltuk a Hevesi Szemle által felvállalt irányvonal útjelzői közé. másrészt szeretnénk hivatkozási bázisként felhasználni ezeket az összhatásukban érzelmileg is igen mély tartalmakat, további munkánk még eredményesebbé tételéhez. Mire is gondolunk? Ezek a felvételek a mi szűkebb hazánk történelmi és esztétikai szépségeit hozzák ösz- sze egy csokorba, az egyes részletekből összeépítve, mint minőségi mozaikokból egy olyan képet, amely végül is kiadja azt a megvesztegető látványt, amit itt érdemes hosszú-hosszú percekig elszemlélni. Tényt is, tartalmat is, minőséget is mondunk, amikor azt. vagy csak azt mondjuk, hogy ezek a felvételek színesek. A technikai megoldáson túl a valóban finom árnyalatok (Török fürdő) a márványról és a márványra továbbcsapódó fény játékát úgy szövik át, úgy hálózzák át, hogy a kutató szem csak keresd, honnan kezdje, folytassa, fejezze be ennek az íriszelő vonal- rendszernek á felderítését. Vágy. hogy a másik végletbe menjünk át! Áll egy magányos fa, egy jól megtermett, bozontosán erős koronájú fa a két erdősáv közötti széjes mezőben. A magányos fa mögött a komorló Bükk, elül. a kép előterében sem sokkal több a derű és mégis: az egész kompozíció kifejez valamit, a magányosságot, az erdő, a táj szokatlan csendjét, ahol az ember csak megérkezik azt kihallgatni, mi suttog a rezzenetekben, mit is lehet érezni, amikor a természettel magára marad a városi zajhoz, a sokszori ürességhez szokott városi népség? De az értékes környezet, az egriek mindennapi életéhez tartozó templomok, paloták, tornyok, kupolák, pillérek, oromzatok is vonzzák magukhoz a kíváncsiskodó tekintetet, mert a művész egy-egy igen-igen jellemző részlettel vallatja meg az egészet: a Minoritatemplomot, a Ferences templom homlokzatát, a Líceumot, a székesegyházat, a Maulpertsch-freskót a Líceum 'kápolnájában, a feldebrői templom kriptáját, Fazola Henrik vaskapuját, onnan is a Gólyát, mint a legközpontibb és leszebb motívumot. A városról olyan szögből készít látképet, ahonnan mi nem is igen nézzük ezt a szeretett várost. A fotók nézegetése közben már is bent járunk a történelem századaiban; ott, amikor minden mai jelenség. talán még kezdet is alig volt, vagy legalábbis más emberek, más korok. más szemlélet vette körül, őrizte, tartotta, védte meg mindazt, amit most örökségként őrzünk. És innen már csak egy érzelmi lépés: ezek a felvételek egyenként és ösz- szességükben úgy válnak ünnepélyessé, erkölcsi okítássá, érzelmek felgyújtóivá, egy sokszor elhallgatott, vagy legalább is ritkán említett nemzeti, hazafias érzés elindítóivá, hogy a művésznek is, a szemlélőnek is megnyugtatóan, otthonosan hangzó, látszó válaszként hatnak a gondolatok: tisztelni, szeretni kell ezt a hazát, mert ez a miénk! Úgy a miénk, ahogyan ezt a történelem, a sok-sok háború, építés, újjáteremtés kialakította. És ha ezt a folyamattá vált látványt, ezt a történelmi idő- és érzés- rendet érzékeltető fotók így megpiszkálták bennünk a jobbik énünket, akkor már nem is szükséges arra hivatkozni, hogy Szelényi Károly nemcsak a hazai tájaiét szemléli saját szintjén, a Balatont, Tokajt és az egész országot; nagyobb léptékű horizontot is befogott már lencséjével: nagy sikere támadt a Moszkváról és New Yorkról készített albumaival is. Magunkban a kiállítás megrendezésével eldöntöttük azt a vitát, mennyire művészet a fotózás és hol vannak határai. Ezek a felvételek egy jól felkészült fotós, kitűnően látó szakember. a táj és a látvány lelkét pontosan felderítő művész produktuma. Innen ered lelkesedésünk munkája láttán. A tervek szerint tavasszal jelenik meg az itt és most látható anyagnak kibővített változatából összeállított albuma. Reméljük, az majd nemcsak Egerben és a környéken. Hevesben válik sikerré, de határainkon innen és túl érzelmeket ébreszt, netán mélyebb rokon- szenvet szűkebb hazánk iránt. Farkas András ben Nagyon szép találkozás volt. ök is most lettek apák. most tudják, mi az élet. Visszafordulnak hát a szülők felé, hogy visszaadjanak abból valamit, amit kaptak. Mint színész, sokat megismert, ellesett az ottani színház világából. Rájött a különbségekre, azonosságokra. A „lecke” nagy volt, a „tanárok” szigorúak, de ö mégis jelesre vizsgázott. — Két esztendő sem telt el, s már Csehov Három nővérének férfi főszerepével bíztak meg. Rettenetesen izgultam . .. Attól fogva elindult a szekér, nem lehetett okom a panaszra. Ha a tapasztalataimról kérdez.. . Ami ott elsőre úgy látszik, hogy rettenetes, az nem az. Ami meg jónak tűnik, arról kiderül, hogy rossz. Egy példa ... A színészeknek ott nincs állandó szerződésük, produkciókra alkalmazzák őket. Ugye, úgy hangzik, borzalmas. De . . . Amikor már úgy tűnt. hogy kint valaki tőkével mögém áll, akartunk csinálni egy klasz- szikus színházat. Felajánlottam néhány kollégámnak, szerződtetném őket két évre. Csak néztek rám, normális vagyok-e, nem őrültem-e meg, S mi volt a reakciójuk? Minek kössük le magunkat — kérdezték —, mert mi lesz, ha közben hívnak Hollywoodba? Na, hát ez az. A sanszot, a lehetőséget nem akarják elszalasztani. Fontosabb a szabadságuk. Inkább közben elmennek benzinkutasnak. de várnak valamire. Minek adjuk el magunkat havi pár száz dollárért — tartják —. hiszen, ha erre a pályára valók vagyunk, nem százakat, hanem százezreket kereshetünk. Ez Amerika tipikus lélektana. Nálunk az van: jaj, csak meglegyen az a kevés, aztán majd jól beosztom. Ugye. furcsának hat ez az első percben. Kívülről érkezettnek rémes. Én is átéltem ezt. Valóságos telefonfrászom volt: megszólal-e vagy sem, hívnak-e. keresnek-e. Persze, a tanulságokat is hamar leszűrte. Elsősorban azt, hogy a játékot, a gyakorlást is komolyan kell venni. Másként nem megy, mert. aki „kihagy”, az behozhatatlan hátrányba kerül. — Ezt kellene átvenni nekünk is. Mást nem. A munkamegbecsülést, a százszázalékos intenzitást. A próbák a legteljesebb koncentrálást követelték meg. A nyolc óra ott olyan nyolc óra, mint a huzat! Azt végig kell dolgozni. Három évig voltam az ottani Nemzeti Színház tagja. Náluk is ezt tapasztaltam. Ha délelőtt csak négyórás próba volt, akkor este kellett bemenni — ha nem játszottam —, beszédgyakorlatokat. fizikai kondicionálást végeztettek. Mást nem vállalhattunk, legyen az film. rádió vagy bármi. Igaz. a fizetésünk jó volt. Ott a fegyelem az úr. A nálunk megfigyelhető lazítás elképzelhetetlen. Persze, kint az van. hogyha valaki nem tudja a szerepet a próbán, akkor hívják: — Jöjjön csak* be egy percre, Szabó úr! Először figyelmeztetik. Ha akkor sem: jöjjön be egy másodpercre. Köszönjük szépen az eddigieket. Viszontlátásra. Már vette át a szerepet más. Volt egy nagy sikerű darabom, hatvanhár- man pályáztunk arra a figurára. Ott állnak sorban, várnak ... De mondom, nem érdemes hasonlítgatni. A mi helyzetünk más. Az USA-ban például számos dolgot megoldanak a pénzzel. Ha egy darab gyengébb, akkor azzal teszik látványossá. hogy gyönyörű környezetet, miliőt építenek köré. Szép csomagolás ... Ezt mi nem utánozhatjuk, akárhogy is szeretnénk. Cigarettával kínálom, de nem vesz. Elmeséli, tizenöt hónapja leszokott róla. A barátai el sem hitték, hiszen 40 éven keresztül napi három dobozt „pusztított el". Kéri, térjünk át a jelenre, mert neki már ez a fontosabb. Beleegyezem, de mégis a múltnál, az indulásnál horgonyzunk le. — Azt hiszem, mint mindenre, erre is születni kell. Akárcsak arra. hogy valaki cipőt pucoljon. Valamiféle adottsággal hoztak világra. Az én erényeim esetleg csak később bukkantak fel. Izzadságok. sok-sok munka árán. Mint az is. hogy megmutassam, mire vagyok képes. Ez már a karaktertől függ. Attól, hogy mennyire tudom a belső dolgaimat elviselni és elvisel tetni. Amikor beléptünk hozzá, úgy láttam valamit szorgalmasan ír. Csak nem valamiféle naplót? ö is az írogató színészek nagy „családjába" tartozna? — Á. még levelet sem írok. A fiaimnak a feleségem ír. De azért furcsa ügy, mert ha valami drámai esemény ér, úgy érzem, papírra kéne vetni. Többször gondoltam erre. Gondolat van. érzelemvilág van... és hát lustaság is van. Inkább kimegyek a Balatonhoz, a kertbe gyomlálni. Süket módon, mert újra kinő a- gaz. Azért van benne ráció. A jó levegő, a csend. Meg az állandó tenni akarás vágya . . . Az itt munkál az emberben. Mostanság divat, hogy minden színész énekel. Én nem, azt az énekesekre hagyom. ök jobban csinálják. Minket a nevünkkel adnak él. Másrészt meg mindnyájan könyvet írnak vagy könyvet írnak róluk. Hozzám is eljött egy író — a nevét nem árulom el-----, hogy h ozzunk össze egy irományt az életemből, mert az igen érdekes. Mondom neki, azt tudom, hogy érdekes, de mégsem megyek bele. Színházat kéne inkább csinálni, méghozzá jót. Most persze, még a stílusok se tiszták. Itt így játszanak, ott meg amúgy. Kapkodunk, a dolgok egyre keverednek. Egy kicsit innen, egy kicsit onnan, aztán rázzuk jól ösz- sze! A számvetésről diskurá- lunk. Arról, ami már a „kosárban” van, s arról, amit még el kellene érni. Hiányérzet? Elégedettség? Melyik dominál? —. Egy színésznek folytonos hiányérzete van. Millió szerepre vágyik, de nem játszik el csak százezret. Mindig azt lesi. mennyi van még hátra a millióból. Sosem elégedett. Nem telik el, nem csordul ki. De eltelik egy idő, s be kell látni, hogy ez reménytelen, mert nincsenek mégek és mégek. S egy kor után már csupán bizonyos alakokat lehet megformálni. Ilyen pedig kevés van a nagy színészek számára. Ilyenformán az ember művészete zsugorodik. Elszórakoztatja magát. de nem csinálja azt, amit még tudna. írók kellenének, akik képesek neki darabot adni. Bár, ha ők még nem érték meg azt a kort, akkor hogyan fessék le. Legfeljebb érthetik, de nem érezhetik. Szerintem be lehetne mutatná az öregség művészetét is. Vagy inkább művészietlenségét... Mindnyájan azt gondoljuk: mi lesz, ha holnap meghalok, pedig még ez. meg ez rám várt. Valamit így is, úgy is magunkkal viszünk ... Arról szól, nem bánta meg, hogy hazatért. Keresetlen egyszerűséggel, mégis meggyőzően érvel. Pedig a döntése komoly áldozattal járt. — Többször voltam a hazajövetel előtt itthon. .Szétnéztem, aztán meg ott, végül úgy szétnéztem, hogy itt maradtam. A kollégákra egy rossz szavam sem lehet, egyetlen megjegyzést nem hallottam. Úgy érzem. itt van rám szükség, itt kell adnom valamit. Helyesen cselekedtem, még akkor is. ha ez a család szétválását jelentette. Nem azért tértem vissza, hogy itt öregedjek meg. Mert szakadatlanul dolgozom .. Befejezésként Egerről faggatom, arról, járt-e már nálunk, s elfogadna-e egy esetleges meghívást. — Egert nagyon szeretem Még 1949-ben, az államosítás idején voltam ott gyakran. Lekerültem egy évre a miskolci színházhoz, s így rendszeresen megfordultam a városban. Milyen emlékem maradt meg? Mindenekelőtt a jó bor ... Házaknál mérték, s mi nem szerénykedtünk. A másik meg a remek fürdőzés. Hú, mennyit jártunk le a „dögönyözőbe"! Azóta aztán nem voltam Hevesben. Boldogan megyek, ha felajánlják. Csak ne felejtsenek el előtte többször szólni! Sárhegyi István
