Népújság, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-13 / 293. szám
2 NÉPÚJSÁG, 1986. december 13., szombat Kádár János válaszai a Magyar Televízió kérdéseire A mezőgazdasági szövetkezetek V. kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) (Folytatás az 1. oldalról) Magyarországon a munkás- osztály, a parasztság, az értelmiség, s általában a dolgozó osztályok, vagy ha másképpen fogalmazok. a különböző nemzedékek és világnézetű emberek — a kommunistáktól a hívókig — két alapvető kérdésben egységre jutottak: törvényes, alkotmányos rendünk néphatalom legyen és szocialista társadalom épüljön az országban. Az 56-os, anarchikus viszonyok után igen hamar országos választásokat tarthattunk, Népünk egyetértőén támogatta azt a programot, amelyet a párt, az akkori kormányzat meghirdetett. Aztán hozzáláthattunk a mezőgazdaság szocialista átszervezéséhez — ami soha nem egyszerű feladata a szocialista forradalomnak — mégpedig a parasztsággal egyetértésben. Később ugyancsak nagy vállalkozás volt a gazdaságirányítás átszervezése. Mindezeket elvi-politikai jelentőségű eredményeknek tartom. De ide tartozik az is. hogy 1960-hoz viszonyítva. a magyar ipar termelése több mint háromszorosára növekedett, a mezőgazdaságé kétszeresére, ennek megfelelően emelkedett az élet- színvonal, gyökeresen megváltoztak az életkörülmények. Sok más területen is történtek változások. Az emberek szabadon utazhatnak, és ezzel sok misztikum szertefoszlott. Bátran hozzáfogtunk a kapunyitáshoz, ahhoz, hogy nyitottá tegyük az országot és a társadalmat. Nekünk senki sem mondhatja, hogy „vasfüggöny" mögött élünk, hogy állampolgáraink fogságban vannak, hiszen utaznak a világ minden tájára. Aki pedig idejön Nyugatról, láthatja, hogy nem idealizáljuk a viszonyainkat; sok még a problémánk, de a kép annál mindenképpen jobb, mint amilyet korábban a nyugati propaganda festett Magyarországról. És itthon az emberek ki is használják a nyitottságunk adta lehetőségeket. Azt hiszem, igaz a mondás, hogy háromszor is örül, aki utazik: először, amikor tervezgeti az utat, azután, amikor már úton van és harmadszor pedig, amikor hazaérkezik. A Központi Bizottság novemberi ülésére vonatkozó kérdésre válaszolva Kádár János rámutatott arra, hogy az országnak vannak gazdasági gondjai, amelyeket nem is tagadtunk soha. Mögöttük különböző okok húzódnak. Talán nem is kell mondanom, hogy a meghatározó ok a számunkra kedvezőtlen nemzetközi gazdasági körülményekben rejlik. Hiszen egy háziasszony is könnyen ki tudja számolni, mit jelent az országnak, ha azért, amit vásárolni akarunk, egynegyedével többet kell fizetnünk, mint 1974-ben. így alakultak az ország nemzetközi gazdasági körülményei, s ezek nem segítettek bennünket. A problémák másik oka, hogy itthon a kezünkben lévő lehetőségekkel se tudtunk megfelelően élni. Termelőberendezésben, ' emberi akaratban, cselekvő szándékban sokkal több tartalékunk van, mint amennyit ki tudtunk eddig használni. Természetesen a nemzetközi együttműködés sem elhanyagolható, hiszen Magyarország —, s kevés ilyen ország van a világon — nemzeti jövedelmének mintegy felét a nemzetközi áruforgalomban realizálja. Tehát a szocialista országokkal való gazdasági együttműködésben rejlő lehetőségeket is sokkal jobban ki kell használnunk, mint eddig. Emellett szükségszerű, hogy a kapitalista piacon is megtanuljunk jobban dolgozni. A lényeg az, hogy gazdaságilag is bonyolult, nehéz nemzetközi viszonyok között élünk, s árucikkeinknek sem a választéka, sem a minősége nem felel meg egészen annak, amit külföldi partnereink igényelnek. Ez az egyik kérdés, amely- lyel szembe kellett néznie a Központi Bizottságnak. A másik nagy jelentőségű kérdés: a vezetés. De ne csak a pártvezetőségre és a kormányra gondoljunk, hanem a középszintű és a helyi vezetésre is. Tehát a vezetésnek — ilyen széles értelemben —r, a dolgozó kollektíváknak, az egyes embereknek is másként kell megoldaniok a gazdasági kérdéseket, mint eddig. Az emberek a szocialista társadalom viszonyai között szinte természetesnek veszik, hogy mindent, ami gondot jelent — élelmezés, ruházkodás, lakás, ház, a gyerekek és az idősek ellátása — oldjon meg az állam. De van a dolognak egy másik oldala is. Az elosztásnak ugyanis már szinte művészei vagyunk. Mindnyájan, vezetők és nem vezetők az elosztással tízszer annyit foglalkozunk, mint az elosztani való megtermelésével. Pedig, ha valamiből nincs elegendő, azt nagyon nehéz megfelelően elosztani. E téren változtatni kell a közgondolkodáson, a soksok éves gyakorlaton, hogy előbb elosztunk és aztán majd megtermeljük annak az anyagi fedezetét. Ez járhatatlan út, ez nem megy. A Központi Bizottság is foglalkozott ezekkel a kérdésekkel. A napokban egy nem nagy lelkesedést kiváltó intézkedés született, miszerint az év első negyedében ne emeljék az alapbéreket. Itt, a nyilvánosság előtt is meg kell mondani egyenesen, hogy az eddigi gyakorlat szerint számos helyen a gyárak vezetői — nehogy rossz emberek legyenek — az év elején kiosztották az egész évre szóló béremelési összegeket azzal, hogy majd év közben megtermelik a fedezetét. De ez sohasem sikerült teljes mértékben. Most másfajta alapállás kell. Bármilyen előrelépés — legyen az béremelés, az élet- színvonal bármiféle javítása vagy egyéb társadalmi vívmány — csak akkor nyugszik szilárd alapokon, ha előbb megteremtjük hozzá az anyagi fedezetet. Visszatekintve a múltba: konszolidációnk, talpraállá- sunk, a harminc év alatt végbement fejlődésünk bizonyos értelemben meglepett mindenkit idehaza is, de a Nyugatot még inkább. Miért sikerült ez nekünk? Mondanak olyasmiket is, hogy kapitalista módszereket alkalmazunk. Én persze megértem, hogy hangadó kapitalista államférfiak nem mondhatják azt — talán zokon is vennék tőlük —, hogy lám, milyen életerős ez a szocialista rendszer. Odaragasztották hát, hogy mindez kapitalista módszerek eredménye. Pedig nekünk semmi közünk sincs azokhoz a módszerekhez. Mert, ha azt mondjuk, hogy nyereségesen kell termelni, ez a szocialista társadalomban egy termelőegység számára még szigorúbb követelmény, mint a kapitalista viszonyok között. Olyasmiket is próbálnak elhitetni, hogy mi tulajdonképpen a „fölkelők” követeléseit valósítjuk meg,azért haladunk előre. Ezek mind hamis dolgok. Hadd emlékeztessek valamire. Volt a magyar történelemnek egy Horthy Miklós nevű figurája. Fasiszta államvezető volt, akit a második világháború elsöpört innen és végül Portugáliában élt emigrációban. Kezembe kerültek Portugáliában írt emlékiratai. Az első fejezet címe; Ellenforradalom. Horthy még ellenforradalomnak nevezte az ellenforradalmat. Ez mostanában kiment a divatból, még az ellenforradalmat is forradalomnak nevezik. A válság idején nyíltan nem azt mondták, hogy állítsuk vissza a kapitalizmust, döntsük meg a népi hatalmat, számoljuk fel a szocialista vívmányokat, a földreformot. Még az SZKP XX. kongresszusára is hivatkoztak, a hibák kijavításáról beszéltek, de őket nem ez a szándék vezette. Céljuk az volt, hogy a szocializmust végső válságba taszítsák. A hibákat mi javítottuk ki, mert ezeket tényleg ki kellett javítani, szakítva a korábbi gyakorlattal. S mindehhez még valamit hozzátennék: miért kellett nekünk akkor határozottan és gyorsan cselekedni, megalakítani a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt. Azért ts, mert nem akartunk egy esetleg hosszan tartó polgárháborút, meg azért is, mert biztosan tudtuk, hogy a szocializmus hívei nagy többségben vannak ebben az országban. De volt egy másik, a nemzetközi helyzetből következő okunk is. Mára már kiderült: annak idején a vezető nyugati hatalmak megfontolás tárgyává tették, hogy erővel beavatkozzanak a magyarországi eseményekbe. Még mostanában is hallottam — nem is akárkitől —, hogy szerintük hiba volt akkor katonailag nem beavatkozni Magyar- országon. Én, mint meggyőződésem, világnézetem szerint kommunista ember, a szocializmus híve, emberi érzésektől is vezérelve nem kívánom sem a szovjet népnek, sem az amerikai népnek, sem az emberiségnek, hogy valaha e két ország fegyveres erői összeütközzenek. És annyi részrehajlást engedjenek meg nekem, mint magyarnak: legkevésbé sem kívántam, hogy ez Budapesten, Magyarországon történjen meg. Visszatérve a jelenre: a mi népünk békét akar. Elvárja, hogy hivatalos képviselői ezárt szálljanak síkra a nemzetközi életben: De tudni kell, hogy országunk szavának a súlya pontosan azzal arányos, ahogyan itthoni feladatainkat megoldjuk, gazdasági teendőinket elvégezzük. Ha jól dolgozunk, akkor növekszik a Magyar Népköztársaság szavának a súlya, ha nem, akkor csökken. Ma még van súlya, nagyobb, mint korábban bármikor. Dolgozzunk úgy, hogy ezt megőrizzük. A gazdasági reform nálunk bevált, minden tervünk megvalósítható. Ha megteremtjük azok anyagi fedezetét, akkor semmi sem állhat eredményeink elérésének útjába. Ha nem tudunk kellő teljesítményt nyújtani, akkor bizonytalan talajon állunk. A Központi Bizottság legutóbbi határozatában ezért megjelölte, miként kell dolgozniuk pártszerveinknek, állami szerveinknek, a gazdasági egységeknek, kollektíváknak és az egyes embereknek is. Szorosan idetartozik: mi ebben a határozatban állást foglaltunk a differenciálás mellett. Nem folytathatjuk tovább azt a gyakorlatot, hogy a kiválóan dolgozó gazdasági egységektől — növekvő számban vannak ilyenek az iparban is, a mező- gazdaságban is — elvesszük az elért többletet, vagy annak jó részét, és odaadjuk az alig vagy gyengén dolgozóknak. Mi tehát a differenciálás hívei vagyunk. A munkaképes ember dolgozzon ereje és tudása szerint, s ennek megfelelően keressen. Tehát, aki, ahogyan hozzájárul az értékek megteremtéséhez, aszerint részesedjen a javakból. Milyennek tartja ma ön és a párt Központi Bizottsága a belpolitikai helyzetet? — kérdezte a Tv munkatársa. Nálunk a belpolitikai helyzet stabil, szilárd. Alapja a népi hatalom és a szocialista társadalmi rendszer. Célunk a szocialista építés. Minden másról a maguk helyén lehetnek eltérő vélemények, viták is természetesen. Én úgy vélem, hogy a lakosság túlnyomó, nagyon nagy többsége tisztességes ember, aki a munkájából akar élni. Dolgozni akar, s elvárja, hogy ennek feltételeit biztosítsák a számára. Meggyőződésem, hogy a dolgozók nagy többsége támogatni fogja a Központi Bizottságnak azt a törekvését, ami ebben a határozatban kifejezésre jut. A legfontosabb az elemi rend helyre- állítása: a javakat előbb meg kell termelni és azután elosztani. A párttagok — s remélem nem túl sok közöttük a „címzetes” párttag — tudják a kötelességüket. Tisztában vannak velük az állami tisztségviselők, a különböző szintű vezetők is. A termelőközösségek meglehetősen nagy önálló cselekvési lehetőséggel rendelkeznek. A vállalatoknál fejlettebb irányítási rendszert hoztunk létre, a döntésekbe a dolgozók képviselői is bele tudnak szólni. Mindent a maga helyén kell megvitatni. A termelési megoldásokról, a termék- váltásról a vállalati tanács, az igazgató a munkatársaival vitatkozzon, s ha döntöttek, akkor egységesen cselekedjenek. Ez a követelmény a párttal, a társadalom minden szervezetével, az állami, a gazdasági vezetéssel szemben egyaránt. Néha azzal is vádolnak bennünket, hogy — úgymond — gazdaságcentrikusak vagyunk, elhanyagoljuk a kultúrát és más területeket, mert csak a gazdasággal foglalkozunk. Ez nem így van. De tény, hogy a gazdaság a társadalom alapja. Ha a gazdasági munka rendben folyik, akkor fejlődhet minden más, ami erre épül. Gazdagodhat a kultúra, a műveltség, a tudomány. Ha viszont a gazdaság nem működik. akkor nincs alapja a társadalmi fejlődésnek. Bízom abban, hogy ezt mindenki megérti. Az emberek többsége tisztességgel, a munkájából akar élni és természetesen egyre jobban. De ehhez jobban is kell dolgoznunk. Ezzel kapcsolatban a riporter megkérdezte Kádár Jánost, hogyan ítéli meg az ország jövőjét? Én optimista vagyok, s ez a világnézetemből is következik. Már elég hosszú ideje szolgálok különböző viszonyok között, a kapitalizmusban is sok évig illegális kommunista munkát végeztem. Amikor mostanában azt hallom, hogy igen nehéz a helyzet, akkor szívesen venném, ha valaki megmondaná, mikor volt könnyű a helyzet, mert én ilyenre nem emlékszem. Talán azért nem, mert aki felelősen számol a helyzettel, a tennivalókkal, az nem ül a megoldott kérdések által nyújtott ritka babérokon. Én bízom a jövőben, nem kis mértékben éppen azon történelmi tapasztalatok birtokában, amelyeket az elmúlt harminc év fejlődése során is szereztünk. A magyar nép is bizakodó, a tisztességes emberek bíznak abban, hogy meg fogjuk oldani feladatainkat. ponti intézkedésekre van szükség, de nem lehet eltekinteni a helyi erőfeszítések növelésétől sem. A differenciálódásnak hajtóerőnek kell lennie, nem mindegy azonban. hogy e tekintetben milyen tényezők hatnak s kerülnek túlsúlyba: például a természeti adottságok, a termelési struktúra vagy a helyes árviszonyok. Jelenleg ugyanis a differenciálódásban nem kívánt tényezők is szerepet játszanak. Szabó István ezután a mezőgazdaság ipari és kereskedelmi hátterének helyzetéről elmondotta: az elmúlt időszak jelentős eredménye, hogy a nehézségek ellenére, összességében sikerült hozzájutni a vásárlóerővel arányban álló eszköz- és anyagállományhoz. Egyes termékek hiánya ugyan esetenként tartósnak mutatkozott, de az ellátás viszonylagos rendezettségét sikerült fenntartani. Nem lehet azonban szó nélkül elmenni amellett, hogy a gazdaságok gyakran kapnak hibás ipari anyagokat, gyenge minőségű gépeket és elfogadhatatlan építőipari teljesítményeket, nemkülönben: megkérdőjelezhető számlákat. Gyakran közönyösnek tűnik a külkereskedelem és a partneri kapcsolatokban, a vállalatközi együttműködésben gyakori az igénytelenség. Mindezekre a kérdésekre választ kell adni: gazdasági életünkben a nemtörődömséget és az álteljesitménye- ket mielőbb fel kell számolnunk. enélkül akkor sem tudunk kimozdulni szorongatott helyzetünkből, ha a körülmények kedvezőbbek lesznek. A termelőszövetkezeti demokrácia kérdéseit elemezte ezután. A termelőszövetkezeti demokrácia, a tulajdonosi jogok és az érdekeltség fejlettsége annak bizonyítéka, hogy termelőszövetkezeti parasztságunk magáénak érzi. kedveli és szorgalommal gazdagítja a kollektív gazdálkoManucher Gorbanifar iráni fegyverkereskedő személyesen járt közbe a Libanonban fogva tartott amerikai túszok kiszabadulása érdekében, az amerikai fegyver- szállításokat követően — ezt maga a fegyverkereskedő jelentette be az amerikai televíziónak adott csütörtöki nyilatkozatában. Szavai szerint hat hajórakomány amerikai fegyver érkezett Iránba — egyebek között kétezer páncéltörő rakéta, radarberendezésekhez szükséges pótalkatrészek —, több mint 30 millió dollár értékben. A fegyverkereskedő személyesen találkozott Robert McFarlane volt nemzetbiztonsági tanácsadóval és Oliver North alezredessel, valamint David Kimhé- vel, az izraeli külügyminisztérium igazgatójával, s e megbeszéléseken született megállapodás az „üzletről”. Az iráni üzletember szavait megerősítette Adrian Khasoggi szaúdi fegyverkereskedő is, aki szintén részt A n’dzsamenai rádióban csütörtökön éjjel beolvasott csádi kormányközlemény szerint líbiai csapatok támadást indítottak az ország északi részén Baradai térségében. A támadás hírét a párizsi csádi nagykövetség is megerősítette, líbiai részről azonban nem kommentálták. A térségben a Gukuni Veddevhez hű egységek állomásoznak. Veddei ez év novemberéig a nyugatbarát Hissén Habré kormány ellen küzdő Ideiglenes Nemzeti Egységkormány — GUNT — elnöke volt. Érdás intézményi szervezeti érdekeltségi keretét: a szövetkezetét. A párt agrár- és szövetkezetpolitikája mindig is magasra értékelte a termelőszövetkezeti tagság kollektív tulajdonosi státusát. A termelőszövetkezet a tagoké — ez az alapelv megfelel a magyar paraszti valóságnak. A TOT szerint azonban a termelőszövetkezetek belső szervezetére és működésére vonatkozó szabályok egy része még túlságosan merev. Nem sikerült még minden területen egészséges arányt teremteni a kötelező rendelkezések és a saját adottságokat érvényesítő belső szabályozás között sem. Túl sok például az üzemi szervezetet érintő kötelező érvényű előírás. a működés minden részét felölelő szakmai szabályzati rendszer pedig áttekinthetetlen, olyannyira, hogy sem a szövetkezet, sem pedig az érdekelt hatóság nem tud benne eligazodni. Szabó István a továbbiakban rámutatott: a mai generációt másképpen kell megnyerni, hozzá másként kell közelíteni, mint az elődökhöz. ám ez nem jelenti azt, hogy lazult volna a kötődés és lanyhult volna a tulajdonosi érzület. A mai szövetkezeti parasztság messzemenően érdekelt a közös munka eredményességében, és nemegyszer tanújelét adta annak, hogy kiáll szövetkezetéért hajlandó áldozatot hozni az előrelépésért. Az előadó végül az érdek- védelmi munka kérdéseivel foglalkozott, hangsúlyozva:1 ezen a téren is van tennivalója a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának és szerveinek. A TOT elnöke befejezésül kifejezte meggyőződését, hogy a szövetkezeti parasztság a jövőben is teljesíti majd a párt XIII. kongresszusán, a VII. ötéves nép- gazdasági tervben, illetve a Központi Bizottság legutóbbi ülésén megfogalmazott teendőket, feladatokat. A kongresszus folytatja munkáját. vett a fegyvervásárlások szervezésében és finanszírozásában. A fegyverek ellenértékét egy svájci banknak utalták át — jelentették ki a kereskedők, azt állítva, hogy nekik semmi hasznuk nem volt e „kisebb” üzleten. A The Washington Post pénteki számában közölt értesülések szerint Khasoggi kanadai üzletembereket szervezett be az iráni fegyver- üzlet finanszírozásába, akik még augusztusban letétbe helyeztek 20 millió dollárt. Az augusztusi első hajórakományt követően azonban a Fehér Ház elutasította az újabb szállításokat, mivel akkor még nem sikerült elérni a túszok kiszabadulását A Pentagon illetékesei nem tudták sem megerősíteni, sem cáfolni azokat az értesüléseket, miszerint az amerikai hadsereg európai támaszpontjairól jutottak volna Iránba a Tow típusú páncéltörő rakéták. fésülések szerint jelenleg házi őrizetben tartják Tn- poliban. A GUNT-ban tömörült erők ellenőrzik Csád északi részét, míg a Habré- kormányzat az ország déli részét. A rádióban beolvasott közlemény „csádi hazafias erőknek” neveri a Veddeihez hü erőket, s megállapítja, hogy a minden eddiginél hevesebb összecsapásokat kiváltó támadás egy nagyszabású of- fenzíva előkészítése. Líbia több alkalommal is hivatalosan cáfolta, hogy csapatai állomásoznának Csádban. Iráni fegyverkereskedők Harcok Csádban
