Népújság, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-12 / 266. szám

i NÉPÚJSÁG, 1986. november 12., szerda 4. ;y . /, ... f .........GONDOSKODNUNK ILLETT A JÖVŐRŐL .. 15 0 éve alakult meg a Kisfaludy Társaság Az a hatalmas és áldozatos munka, melyet Bessenyei óta töret­len elszánással végeztek íróink, már a mült száazd első évtizedei­ben azt eredményezte, hogy kialakult egy nagyjából egységesnek mondható magyar irodalmi nyelv és kultúra, melyet a nemzettudat legfontosabb ösztönzőjének láttak a kor művészeti életének legje­lesebbjei. Pest nemcsak gazdaságilag gyarapodott, magához von­zotta a tehetségeket is, akik egyre sürgetőbb szükségét érezték egy nyelvművelő és irodalmi társaság megterem­tésének. Kisfaludy Károly körül verődtek össze az új szellemiség kezdeményezői, s 1830-ban bekövetkezett halála után természetesnek látszott, hogy a nemes cél, melyért egész életében mun­kálkodott, az ő szellemében lesz csak elérhető. Toldy Ferenc, a kiváló irodalom- történész írta ezzel kapcso­latban: „Az egyes ember halandó, nekünk gondoskod­nunk illett a jövőről is; gon­doskodnunk, hogy barátunk emlékezete azon túl is intő példakép, a jövő nemzedékek legnemesebb erőinek állan­dó egyesílője maradjon azon célokra, melyekre ő a mos­toha időkben oly fényesen, melyekre mi derűsebb idők­ben az ő nevében nem siker nélkül törekedtünk. Felál­lítottuk 1836 végén a Szép- irodalmi Intézetet." E Széptani Intézet lett a Kisfaludy Társaság, melynek alapító levele szerint az volt a célja, hogy a „hazának kivált fiatalabb íróit éven­kénti jutalmak által a szép­literatúrai pálya gondosabb megfutására” ösztönözze. E célt lelkesen támogatták a kor nagy írói, közöttük Vö­rösmarty Mihály is. Az el­ső közgyűlést 1838-ban ren­dezték, amely „az Akadémia nagyérdemű másodelnöke, gróf Széchenyi István és más számos mindkét nembeli vendégek fényes koszorújában folyt le.” A következő években a Kisfa­ludy Társaság pályázatai a magyar irodalom lejlódésé- nek mozgatói voltak, de hoz­zájárultak a kor színvona­lat mérteknek tekintő mű­fordításkultúra kialakításá­hoz is, hiszen 1842-ben a Társaság Külföldi regénytár megindítását tervezte, s eb­ből két "ev során 24 kötet meg is jelent, s a sikeren felbuzdulva Toldy Ferenc újra meg újra szorgalmazta egy Nemzeti Könyvtár meg­teremtésének ügyét is. A könyvsorozat 1843-ban indult, 1845—46-iban nyomdába ke­rültek Csokonai „Minden munkái”. Kis János versei és előkészületben volt Kis­faludy Sándor költeményei­nek kiadása is. A Társaság székfoglaló tagjainak előadásai sok ér­tékes új szemponttal gazda­gították ezekben az amúgy is lázas években a magyar irodalomszemlélet nyitottab­bá válásának ügyét. Érdé- . lyi János 1842-ben a nép- költészetről tartott előadást, s ezzel kezdeményezője lett az új irányzatnak. 1846-ban az első ízben meghirdetett Marczibányi-jutalomra már tíz pályázat érkezett, s ugyanez évben a hazai tár­gyú vígeposz jutalmát Arany János nyerte el Az elveszett alkotmány című művével. 1847-ben megindult a Nép­költési Gyűjtemény. 1847. január 23-án a Társaság újabb pályamunkák ügyé­ben dönfott. s a népies köl­tői beszély kategóriájában egyhangúan a Toldit díjaz­ták, s írója 1848-tól a Tár­saság rendes tagja lett. még­pedig Erdélyi ajánlására. A szabadságharc vérbe­Kisfaludy Sándor fojtása után a Kisfaludy Társaságra is nehéz napok köszöntöttek. Űjraalakulásá- ra csak 1860-ban kapta meg az engedélyt. Üj elnöke Eöt­vös József lett. Az ügyvezé- tő bizottság különös nyoma- ítékkal szorgalmazta. hogy „az eredeti idomnak meg­felelő” formában megszüles­sék végre a teljes magyar Shakespeare. Ez a vállalko­zás a Kisfaludy Társaság történetének kiemelkedő pontja. 1864-ben, a nagy drá­maíró születésének három- századik évfordulóján je­lent meg az első kötet, a hatalmas vállalkozás azon­ban még tizennégy eszten­deig tartott, s közben szám­talan nehézség hátráltatta befejezését. 1861-ben a Társaság tag­ságát alaposan megosztotta egy ismeretlen szerzőtől szár­mazó munka, Az ember tra­gédiája, melyből Arany ol­vasott föl részleteket. Az első újságközlemény szer­zője még gúnyolódott, mond­ván. a szerző nem ismeri a helyesírást sem. műve pedig előadhatatlan, Greguss Ágost azonban „titoknoki jelenté­sében” egy „eddig . .. isme­retlen költői nagyság” je­lentkezésén lelkendezett. Ma­dách Imre egyébként 1862- ben lett a Társaság tagja, székfoglalóját Az esztétika és társadalom viszonylagos befolyása címmel maga ol­vasta föl. 1867 a Kisfaludy Társaság történetének is fontos ese­ménye volt: Eötvös József helyett Kemény Zsigmond foglalta el az elnöki széket, aki nyomatékosan irányí­totta a figyelmet a költészet és a nemzeti lét egymással való kapcsolatára, A Kisfa­ludy Társaság lelkesen igye­kezett hozzájárulni a ma­gyar irodalmi élet megújítá­sához és színesítéséhez, de egyre több szervezeti és gazdasági nehézséggel kellett megküzdenie, s amikor 1879- ben Gyulai Pál lett elnöke, már elszakadt az irodaiam központi vérkeringésétől. Beöthy Zsolt egyik ekkori­ban kelt titkári jelentésében nem véletlenül foglalkozott azokkal a támadásokkal, amelyek a modern irodalmi törekvések szószólói részéről egyre gyakrabban érték a Társaságot. E támadások csak fokozódtak Arany Já­nos halála (1882) után, s két­ségtelen tény, hogy a század első évtizedére a Kisfaludy Társaság már a konzervati­vizmus egyik bástyájának számított, s ezen az a tény sem változtatott sokat, hogy később tagjai közé fogadta például Kosztolányit és Ba- bitsot is. Hivatalosan 1952-ben szűnt meg, de jelentőségét már ko­rábban elveszítette. Kezde­ményezései, a magyar iroda­lom és a magyar nyelv ügyé­ben játszott fontos szerepe azonban mindenképp az egyik legjelentősebb irodal­mi szervezetté avatták, s működésének kivált első sza­kaszában a társadalmi hala­dás ügyének is zászlóvivője lehetett. R. L. PÉNTEK IMRE: A felnőttkor küszöbe II1/2. Menjen utánuk? De hova? Ki tudja, melyik boltba köt­nek ki? Ezt azért nem hagy­ja annyiban, az biztos. Mit képzel ez a rihonya, most azon a pár percen múlott va­lami ? Dühös volt es elkeseredett. Végül támadt egy pompás ötlete. A buszmegállónál fog ledekkolni, megfigyelő ál­lást létesíteni. Ott, a büfé teraszán, s legalább meg­iszik néhány pofa sört. Eny- nyi igazán jár ebben a rogy- gvantó kánikulában. Ha fel­tűnnek a sarkon, úgyis meg­látja őket. Még szerencse, hogy ez a maszek éppen itt fogott helyet, s csinálta ezt a kis „kiülhetést". Itt, a la­kótelep szélén. „Hiába, van ezeknek érzékük az ilyesmi­hez. Na, meg pénzük." Szerencséjére éppen tá­vozott egy fiatal pár, a lány piros blúzát jól megnézte, de főként azt, ami benne rez­geti. „Micsoda mellek!" Bi­zseregni kezdett a teste, a mostani szeretőjének barna pettyes halmai rémlettek föl előtte, szinte é -«te az ujj- bögyében a bor rínom tapin­tását. „Mostani"... Jó, hogy... Szinte röhej, már egy hete nem látta . . . Nyaralni ment a férjével, a‘ gyerekkel. Ne­ki is éppen Marikával kel­lett kikezdenie, ott, az üzem­részlegen. „Viszon4 megbíz­ható. kényelmes viszony.” Majd csak visszatér, addig kibírja valahogy. Amióta ő is lakáshoz jutott, megnőtt az önbizalma. Még az is megfordult a fejében, hogy megcsalja Marit. A Barabás- né már célozgatott rá, hogy szívesen megnézné a jugo­szláv tengerparton készült fotókat. „Az lenne az igazi, nudista strand, attól biztos begerjednénk." El is határozta, hogy elég volt a „hűségből”. Holnap rákérdez Barabásnéra, olyan „kiskíváncsi-e‘ meg? A pi­ros műanyag székben nem esett kellemetlen az ülés, s párás, megcsorduló üvegben hozták a pótolhatatlan kő­bányait. „Sehol a környékün­kön nem kapni, de bezzeg ennek van.” Rá is gyújtott, a Porti füstjét mélyen le­szívta. Elnézett a Rózsi la­kása — valamikori lakásuk — felé, fölmérte a terepet. „Be fogok olvasni neki ce­fetül." Megint erőt vett raj­ta az ingerültség, együtt me­hetnének végig a belvároson, Peti a kezébe kapaszkodna, mint régen, amikor még így „édes hármasban” mentek sétálni, vagy az anyósáék- hoz. Ebédre, vacsorára, akár­mire. Ö aztán nem sajnálta az egyszem lányától azt a kis ennivalót, kaját, az uno­káját pedig egyenesen imád­ta. Legszívesebben átvette volna Peti nevelését, mert titokban — ezt közölte is Lajtaival — a lányát nem tartja alkalmasnak a gye­reknevelésre. Rózsi viszont állandóan, görcsösen. bizonyí- tani akart. Petiből .„minta­gyereket” csinált, illetve sze­retett volna csinálni. Az óvo­dába úgy járt, mintha ska­tulyából húzták volna ki. Nehogy szó érje a ház ele­jét. Az „ő fia” viszont spor­tot űzött abból, hogy minél riasztóbban nézzen ki, mire érte jönnek. Lajtai szívét da­gasztotta az apai büszkeség, ezt a íifikás dacosságot tőle örökölte, az biztos. „Csak ne lenne olyan gyáva!" Egyszer majd elviszi magával az anyjához, abba a kis somo­gyi faluba. Es megmutatja neki, hol nőtt fel ő. Hol „lépte át a felnőttkor küszö­bét” ... Ezen megint csak vigyorognia kellett, a Rózsi szövegén, talán az szb-n ra­gadt rá ez a sok marhaság, a palijától és egyben főnö­kétől, Lombostól. „Ha neki ez kell, ez a Lombos, ám legyen.” Nem tudta elkép­zelni, mit eszik rajta? Vé­kony, szemüveges, olyan nyamvadt alak. És Rózsinak ez kell. Az ágyába. Majd­nem hangosan felröhögött, mert ez olyan oltári törté­net ... Mert ez esetben for­dítva történt, nem a góré csábította el a titkárnőt, ha­nem ő esett áldozatul a tit­kárnőnek. Rózsi akaszkodott rá Lombosra, addig nem hagyta békén, amíg le nem döntötte a volt családi re- kamiéra. S hogy mit szól eh­hez vajon Lombosné? Per­sze. ő távol van a tűztől, így nem világosíthatja fel sen­ki. „Ez a Lombos más, mint te. Művelt, intelligens.” így védte Rózsi új szerzeményét. Méghogy művelt, arra a szar főiskolájára vág föl? Na, persze, ő lent szaladgál a műhelyben, ahogy „közép­vezetőhöz” illik. S percen­ként cseng a telefon: „Laj- taikám így, Lajtaikám úgy, meglesz határidőre, ugye édesegykomám?" Az anyád..., az a te komád — szólna vissza, ha merne. A dirinek ez a szavajárása, ez az édes- egykomám. A harmadik üvegnél tar­tott: a terepen semmi moz­gás. Rózsi sehol a láthatá­ron. Megfigyelő pozícióját kiválónak találta, amit újabb kőbányaival erősített meg. Hat óra múlt, és ezek még nem jöttek. Kissé furcsának találta, a táskavétel nem tarthat ilyen soká. „Bár az is lehet, hogy nem találtak megfelelőt, s Rózsi aztán nem adja fel, végighurcolja azt a szegény gyereket a fél váro­son, csakhogy a legszebb táskát akassza kicsigyöngyé­nek a hátára." De hát előbb-utóbb meg kell érkezniük, Peti mosak- szik, eszik, aztán nyomás ágyba. Igen, amikor még ő ült az ágya szélén és mesélt. A Vakond Tóbiás kalandjai­ról. Még vájártanuló korából bőven akadtak emlékei, milyen is ott lenn a mély­ben. a halványan megvilágí­tott járatokban ... Rózsi ál­lította le, mondván, még kedvet kap a bányához a gyerek. Az pedig olyan üzem, ahol nincsen ablak. Elröp­pentek a szép várpalotai évek... A nagy piálások a Fekete Gyémántban. A bá­nyászkoktél, az igen, attól fejre lehet állni, a rum, vö­rösbor, cola; csak azt fogad­ta be a csapat, aki túlélte a fizetésnapi keresztelőt. (Folytatjuk) NE NEVETGÉLJENEK II Thália Gyöngyösön Ez bizony nem volt a Thália Színház, hanem annak csak egy kis része. Az eredeti hírveréssel szemben később már csitították saját szöve­gezésüket a Mátra Művelő­dési Központ szervezői. Így lett végül a Thália Stúdió a gyöngyösi vendégfel,lépés valós tényezője. Az együttes két személy­re korlátozódott. Voith Ági mellett Gálvölgyi János vet­te birtokba a színpadot. A háromfelvonáscs vígjáték Jan de Hartog tolla alól szü­letett meg és Családi ágy címet viselt. Ha műfajilag a vígjáték kategóriájába sorolható is, mégsem nevezhető igazi drá­mai alkotásnak. Életképek címszó alatt szokás ezt a fajta írást regisztrálni. Igaz, olykor láthattunk drámai morzsákat, olykor egymás­sal szembe feszültek az el­lentétek, olykor bizonyos konfliktusok is kicsíráztak a dramatizált léptékű színhá­zi produkcióból, de mindez kevés volt ahhoz, hogy em­berek, jellemek egymás el­leni feszülését jelezték vol­na. De engem soha nem izga­tott igazán a műfaji elne­vezés. Bennem egyetlen ér­tékmérő mocorog mindig: jó az, amit látok. hallok, vagy nem jó. Ha jó, a mű­faji megjelölés századrendű. Ha abból a tényből indu­lok ki, hogy a vígjátéknak szórakoztatónak kell lennie, akkor csak elismeréssel tar­tozom Hartognak. Sokan és sokszor fakadtak jóízű ne­vetésre ezen az estén a szín­házteremben. Tehát...? Kár. hogy olyan „kitalál­ható” volt mindaz, ami a színfalak között zajlott. Olyan „tisztességes” volt mindenki még akkor is. amikor „bűnözni” akartak egymással szemben. Olyan andalítóan bájos volt a férj és a feleség és olyan meg­hatóan romantikus is. szin­te már szentimentális az utolsó jelenetben. Itt aztán „szem nem maradhatott szá­razon". Mintha előre megírt re­ceptkönyv szerint álltak vol­na össze az egyes jelenetek. De ennek ellenére és ezzel együtt is — a közönségnek tetszett. Márpedig ez a lé­nyeg. Mondtam, hogy sokan és sokszor nevettek jóízűeket ezen az estén. Azt azonban nem szeretem, ha hasonló módon szórakoznak a színé­szek is. Bánom is én, ha „rögtönöznek”, csak én ne vegyem észre. De. hogv egymáson jókat derüljenek, ez már több. mint illetlen­ség. Azt sem szívesen veszem tudomásul, hogy a „mélyen tisztelt publikum” akkor pukkadozik a legjobban, amikor Gálvölgyi nagy len­dülettel bukfencet vet vagy később: nyelvét nyújtogatva ■liheg végig a színpadon többször egymás után. Ol­csó fogások ezek. Bohózat­ba valók. A színészi teljesítményt érintve: összeszokott szerep­lőpárt ismertünk meg, ami­ben bizonyára jócskán része volt Kazimir Károly művé­szeti vezetőnek. Kár. hogy Voith ' Ági időnként hadar, a hangok egy részét elnye­li. Gálvölgyi János pedig ak­kor volt igazán jó, amikor nem „gálvölgyiskedett”. A zene inkább aláfestés­nek szolgált, szerzője Döme Zsolt. Tetszett a díszlet, ami megfelelő hangsúlyokat kí­nált a játékhoz. Tervezte Fébér Miklós. De, hogy ez nem akármi­lyen produkcó volt, mutatja az is. hogy a művészeti ve­zető mellett még rendező is tevékenykedett a Hartog - mű színpadravitelén. Még­hozzá Pethés György. Kár. hogy kettőjük munkáját nem tudtam szétosztani magamban sem az előadás során, sem utána. De mély meggyőző­désem, hogy egy ilyen fon­tos, nehézveretű, sok buk­tatót rejtő vígjátékocska megkíván két művészeti di­rigenst. Ha azt veszem, hogy minden szereplőre ju­tott belőlük egy ...! Ez sem akármi. Csipkelődő és fontoskodó megjegyzéseimmel álljon szemben az a tény. hogy a gyöngyösi közönség jól érez­te magát ezen az estén. Kell ettől több? G. Molnár Ferenc TISZTA SZÍVVEL Irodalmi vetélkedősorozat Tiszta szívvel címmel Jó­zsef Attilára és a felszaba­dulás utáni magyar iroda­lom költőire, íróira emléke­zik az újonnan induló vetél- kedősorozat. A Szakszerve­zetek Országos Tanácsa mellett a szervezésben a Magyar Televízió, a Nép­szava szerkesztősége, a Nép­szava Lap- és Könyvkiadó, illetve a Könyvértékesítő Vállalat vesz részt. A ver­sengés 1987. december 3-ig József Attila halálának 50. évfordulójáig tart. A meg­hirdető szervek elsősorban a szocialista brigádok tagjait, a szakmunkástanuló fiata­lokat és a művelődési intéz­mények látogatóit várják. Mindazokat a közösségeket, akik szeretik az irodalmat és szívesei) mélyülnek el a kiválasztott művekben. A viadalnak háromfős csapatok indulhatnak neki, akiknek jelentkezését no­vember 15-ig el kell juttat­niuk a helyi szakszervezeti bizottságokhoz, ahonnan megfelelő tájékoztatást és a felkészüléshez szükséges se­gítséget kapnak. Az alapszervezeti elődön­tőket 1987. január 31-ig kell megrendezni, melyhez az SZMT könyvtára biztosítja a forgatókönyvet és szükség esetén a játékvezetőt is. A jelentkezett csapatok szá­máról és a lebonyolításról november 20-ig kér tájékoz­tatást az intézmény. Az el­ső nekifutáshoz József At­tila Válogatott versesköteté- nek, valamint Illés Béla: Honfoglalás, Fejes Endre: Rozsdatemető és Fekete Gyula: Az orvos halála cí­mű regényének az ismerete szükséges. Ezután kerül sor a megyei erőpróbára, majd a regio­nális, illetve az országos döntő következik. Fordulón­ként bővül a feldolgozandó művek száma és megjelenik az irodalmi alkotások más művészeti ágakbeli feldol­gozásának ismerete. A győztesek pénzjutalmat és külföldi utazásra szóló jegyeket vehetnek át az er ed mén yh i rd etésen.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom