Népújság, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-22 / 275. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. november 22., szombat 7. Kórház, kimenővel így beszél a vállalkozásról dr. Kovács Zoltán osztályvezető főorvos: — Még annak idején, szegedi éveim alatt kezdtem először foglalkozni e korosztállyal. A probléma elkísért Egerbe s két évvel ezelőtt öltött véglegesen testet elképzelésünk. A munka már azelőtt elkezdődött mivel szervesen a gyermekosztályhoz kapcsoltuk 1982-től a védőnői, az iskolaorvosi és a körzeti gyermekorvosi hálózatot. Tulajdonképpen már ekkor magunkra vállaltuk a gondot: a 14—18 évesek ellátását. Ez eddig egészségügyünk fehér foltja volt. Vállalkozásunk még most is úttörő: alig két-há- rom megyei kórházzal együtt indítottuk az ifjúsági részlegünket. A világon máshol sem régóta tőrödnek külön a kamaszokkal. Az első „ado- lescens” osztályt lD52-ben Bostonban létesítették. Hazánkban az 1960-as évektől szorgalmazzák a megkülönböztetett ellátást. Az egész országot átfogó, egységes elképzelés viszont még mindig nem alakult ki a szegedi, pécsi, 'debreceni és budapesti kísérletek ellenére sem. Hogy miért? Élt egy olyan tévhit még az orvosokban is. hogy ez egy\ egészséges korcsoport. Egyébként is nehezen kezelhetőek, és nem könnyen tűrik a hagyományos kórházi f egye' met. Meg aztán még mindig kísért a betegség körüli szégyenérzet, amely a kamaszok körében hatványozottan jelentkezik. „Az orvosnak gyakorló apanak is kell lennie” — dr. I'cthco István másodföorvos, részlegvezető, betegei között (Fotó: Perl Márton) meg. Az ilyen gyermekek kamaszkorukban is hordozhatják a következményeket. Egyébként is: a serdülő szervi működései még nem stabilak: testi és lelki szempontból is eltérnek más korcsoportoktól. Ezért aztán mindenképpen szükséges Dr. Kovács Zoltán: — Eddig fehér foltja volt ez az egészségügynek Az ember eleiében akad egy időszak, amikor se gyermek, se felnőtt. Nem tud mit kezdeni a kezeivel, örö kos zavarban van, olyan testi és lelki változások, viharok zajlanak le benne, amit nem ért, nem tud fel dolgozni. A kamaszkor ilyen jellegű gondjai mindnyájunk előtt ismeretesek, bár még kevés intézmény ben vonták le igazából a következtetéseket ezekkel a jelenségekkel kapcsolatban. Orvosi szempontból is megkülönböztetett figyelmet igényel a serdülő, ezért a megyei kórház gyermekosztályán ifjúsági részleget szerveztek. Mi ezzel szemben az igazság. s mi indokolja a szakszerű ellátás megszervezését? Dr. Kovács Zoltán osztály- vezető főorvos és dr. Petheő István másodfőorvos, az ifjúsági részleg vezetője így válaszolja meg ezt a kérdést: — A csecsemőhalandóság visszaszorításával sok olyan embert mentünk 'meg, akik teljes életet tudnak élni, de krónikus betegségek kísérik őket. Kezelésükről folyamatosan gondoskodni kell. Ugyanez vonatkozik a legifjobbakra is: az orvos- tudomány fejlődése következtében régebben menthetetlen eseteket gyógyítunk volt külön részleget kialakítani számukra. Ennek legjobb alapja a gyermek- gyógyászat: az ifjúság orvoslására specializálódott szakemberek szinte kivétel nélkül ebből a körből kerülnek ki. Ezért természetes módon kapcsolódott ez a kezdeményezés osztályunkhoz. Mióta ez az ifjúsági részleg működik, már az elmúlt két esztendő alatt is éreztette kedvező hatását. A kórházba kerülő kamaszok vagy beutalóval vagy a felvételi osztályon keresztül érkeznek ide. A cél az. hogy a 14—18 éves korosztály egészségét megelőzéssel, gyógyítással és rehabilitációval szolgálják figyelembe véve, hogy orvosi szempontból „határterületről” van szó. Sok konzuláns- sal dolgoznak az irt tevékenykedő szakemberek, belgyógyászok, sebészek nőgyógyászok, fül-orr-gégészek, szemészek és mások sietnek segítségükre, ha szükség van rá. — Részlegünkben kivizsgálás folyik — fűzik tovább a szót beszélgetőtársaink —, ezen kívül nem életveszélyes állapotban levő akut betegeket látunk el, valamint azokat, akik gondozást igényelnek. Egyelőre még elsősorban Egerből és környékéről kerülnek hozzánk a rászorulók, de szeretnénk hatókörünket az egész megyére kiterjeszteni. Ahhoz, hogy hosszabb távon is eredményesen dolgozhassunk, megbízható hátteret kellett kialakítanunk. Vagyis szakképzett, specializálódott orvosgárdát és nővéreket. Meghatározott tulajdonságok kellenek ehhez a munkához: rendkívül lényeges a pedagógiai érzék, a sajátos problémák szakmai és emberi megértése. — Sokszor beszélünk — elsősorban aggódva — a fiatalok egészségi állapotáról. Jogos-e a féltés, valóban gyengébbek-e a kamaszok, mint régen? — Két szempontból mérlegelhetjük e kérdést — válaszolnak. — Az egyik a fejlettség problémája, a másik a betegségre való hajlam. Az előzővel van a legtöbb gond. Keveset sportolnak a serdülők, ezért ellenállóképességük gyengébb. Az iskolai túlhajszoltság is felelős ezért, mivel sokszor versengenek az általános iskolások a jobb középiskolákba, az érettségizettek a divatos egyetemekre való berutásért. Ennek sokszor ti diákok fizikuma látja a karát. — A lakótelepi életmód is sok veszély forrása. Kevesebbet vannak szabad levegőn, sokat nézik a televíziót. — Másrészt, nem betegebb ez a korosztály. mint az előző generáció. Fejlődött az orvostudomány, s idejében kiszűrünk olyan eseteket, amelyek fiatal felnőtt korban veszélyesekké fordulhatnak. — Hogyan fogalmaznák meg a serdülőkor lényegét orvosi szempontból? — Az újszülött korban az dől el, hogy valaki alkalmas-e az életre. A kamaszok esetében pedig az, hogy valaki tovább tudja-e adni az életet. Az sem mindegy, hogy milyen minőségben, a mi feladatunk az, hogy minél jobb feltételeket teremtsünk ehhez. Az ifjúsági részlegen 14 agy szolgálja a gyógyítást. Nemek szerint elkülönítik a betegeket: a fiúkat és a lányokat két emelet választja el egymástól. Ebben a korban ez sem mindegy. A helyiségeket vizsgáló és klubszoba egészíti ki. Dr. Petheő István szerint itt az orvosnak ..gyakorló apának'’ is kell lennie. Olykor engedni, máskor szigorúan fellépni. Mindennap kimenőjük van az itt ápoltaknak, s hét végén haza is mehetnek, ha a kezelés lehetővé teszi ezt. A pszichológussal, dr. Hídvégi Mártával azt is megbeszélik, hogy milyen egyéni bánásmód szükséges adott esetben. — Dinamikus egységben működik a gyermekosztály és ez a részleg — mondja végezetül a főorvos és a másodföorvos. — A kamaszkor ugyanis nem naptár szerint kezdődik és végződik. Volt már rá példa, hogy csak a korból kiindulva elvált asszonyt akartak fölvétetni az osztályra, máskor meg éretlen gyermeket. Lassan rájövünk, hogy kiknek az egészségét tudjuk igazából szolgálni, s milyen módon. Tehermentesítünk így más osztályokat, nemcsak jelenleg, hanem távlatilag is: megelőzhetünk későbbi, súlyosabb betegségeket. A továbblépés lehetőségét az adja meg, hogy a pszichológiában is jártas szakemberekkel egészüljünk ki, akik az igazi okot is meglátnák az olykor más jellegű tünetek mögött. Mindenesetre úttörő kezdeményezésünk beváltotta a hozzá fűzött reményeket, s jó lenne, ha ezzel a lehetőséggel tisztában lenne a megye minden orvosa. Gábor László Azonos hullámhosszon Az ember ötvenközelben többnyire nem véletlenül borúlátó, hiszen a gondfelhőket ritkán űzik messze az olyan találkozások, amelyek hittel, bizakodással töltik a megtépázott derűlátás akkumulátorát. Ilyen jóleső érzés fogott el két esztendővel ezelőtt, amikor megismerkedtem dr. Misi Sándorral — „civilben" a MÉM főosztályvezetője — a Heves Megyeiek Baráti Körének agilis, segítőkész, ötletgazdag titkárával. Ez csak hatványozódott, amikor lészt vettem — néhány hét múlva — a szülőföldhöz ezer szállal kötődő, annak üzenetére kíváncsi, az any- nyira szeretett tájért áldozathozatalra is kész. tevékeny. tehetséges, élettapasztalatokban bővelkedő lelkes gárda első nagyszabású ösz- szejövetelén. Megindultak felénk, s mi vettük a lapot, méltán örvendezve az azonos hullámhossznak, a ridegedő világunkban szokatlannak ható, őszinte közeledésnek. Teendőkkel megtűzdelt hónapok sorjáztak egymás után. A hajdani ígéreteknek nem kis hányadát valóra váltottuk, de sok maradt még az el nem látott penzumok listáján. Nemrégen ismét egy asztalnál ültünk, s az a jó néhányszor felidézett egykori hangulat megint áthatott Hallgattam az elnöki tisztet betöltő Faluvégi Lajost, aki úgy emlegette a Népújságot, s megyénk közművelődési folyóiratát, hogy nem fukarkodott az elismerő jelzőkkel. Arról szólt: miként lehetne még gyümölcsözőbbé formálni az együttműködést. Olyan tippeket adott, ame- lyekhe7 hasonlókkal érkeztem a tarsolyomban, olyan javaslatokat ajánlott, amelyeket nemcsak érdemes, de kamatozó is valóra váltani. Aztán a titkár beszélt a tényekkel fémjelzett munkatervről. arról, hogy az új klub, amely minden hónap első csütörtökén várja az érdeklődőket rendszeres diskurzusra hívja a Pesten élőket. s a hazai terepen munkálkodókat egyaránt. Most nem az elképzeléseket csoportosítom, nem azt emlegetem elsősorban, hogy december 4-én Eger városa, a jövő esztendőben — többek között — a Hevesi Szemle alkotógárdája mutatkozik be, hanem azt hangsúlyozom, nyomatéko- lom, hogy ezen a diskurzuson is — akárcsak ' mások — megújultam, s a többiekkel együtt készséggel szorgoskodom azért, hogy a megtalált, a meglelt közös hullámhossz valamennyiünk számára többre sarkalló, érzelmi pluszt szüljön. Pécsi István Kedvesség, • báj és piros kalap Hogy is kezdődött? ,,Az a jamaicai trombitás, jó fej nem vitás...”, és ki ne emlékezne arra a csipkés kis hálóingre is. amelyről a fiatal színésznő oly pajkos bájjal énekelt, hogy minden kamasz fülig beleszeretett. Voith Ágit pályakezdése pillanatától úgy ismerte meg a közönség, hogy ő az a színésznő, aki játszani és énekelni is tud. Több kislemeze után most első nagylemezének borítójáról néz velünk szembe, piros kalapja alól, kutató tekintettel. Forog a lemez: „Jaj nekem, viszik a zongorát... Ez nem az utolsó tangó . . . Szürke veréb ..." Körüllebeg, átölel. kering velünk a dal. Voith Ági magával ragadó köny- nyedséggel énekel. Amikor lejár a lemez, nem lehet megállni, hogy elölről ne kezdjük, s most már együtt búcsúzunk a szeretett gyermekkori hangszertől: „Jaj nekem, viszik a zongorát...” h. a. A gyógyító szó Novemberben, az „egészségkultúra hónapjában” megszaporodtak azok a sajtóközlemények. rádiós és televízióbeli híradások, szakmai jellegű megbeszélések, amelyek az egészségügyi felvilágosítás és ismeretterjesztés időszerű problémáit is előtérbe helyezték. Éppen napjainkban egyie többször hallunk és olvasunk az orvos és beteg személyes kapcsolatáról a nyelvi, nyelv- használati kapcsolatteremtés módjáról és formáiról. Mind az orvosok, mind a betegek azt vallják, hogy az élő szónak, a meghitt és őszinte beszélgetésnek gyógyító hatása van. Maga a szakminiszter is a megfelelő nyelvi kapcsolatteremtést „gyógyító tényezőnek” minősítette (Népszabadság, 1986. aug. 20.). Gyakran olvasunk és hallunk arról is, hogy az élőszóbeli partnerszerep hatásfokát gyengíti az orvosi nyelvhasználat latinizmusa, a latin eredetű szakmai kifejezések nagy száma. S ez „elidegeníti, s indokolatlan távolságtartásra kényszeríti egymástól a beteget és az orvost” (Népszava. 1986. aug. 2.). A valóban felesleges lati- nizálás típuspéldáját szolgáltatja ez a szövegrészlet: „A beteg-orvos kapcsolatot pekuniáris viszonnyal terhelik. A pekuniáris kapcsolat váltja ki szükségszerűen és közvetlenül átnyújtott paraszolvencia folyton növekvő tömegét” (Élet és Irodalom, 1986. szept. 19.). őszintébb és egyértelműbb lenne a közlés, ha a görög—latin szavak helyett ezek a magyar megfelelők kaptak volna nyelvi szerepet: pénzügyi, mellékes juttatás, hálapénz. Ugyanakkor minden szakmának megvan a maga szakszókészlete, idegen eredetű terminológiája. Ez különösen kitetszik a receptek, a kórházi, kljnikai zárójelentések és kórlapok szakszavainak latinizmusából. Az orvos-beteg között kialakított beszédhelyzetekben azonban már meg kell szűrni a latinizá- tiós nyelvhasználati formákat, s kulcsszerepet kell biztosítani a magyar megfelelők köznyelvi, közhasználatú szavainak is. Az egyéni beszélgetés partnerét ne „beteganyagnak” tekintsük, hanem beszélötársnak. s mérlegelnünk kell, melyek azok a pagyar megfelelők, amelyekkel felválthatok a latin szakszók. Hogy ma már nagy ezeknek a száma, ezek a szópárok is tanúsítják: hörghurut—bronchitis, fertőzés—infekció, vakbélgyulladás—appendicitis, visz- szavarrás—replantáció, daganat—tumor. . vírus—kórokozó, zöldhályog—glaukó- má, fehérvérűség—leukémia stb. Az már nemcsak nyelv- használati. hanem orvosetikai kérdés, hogy a beteg érdekében olykor éppen a szépítő, enyhítő célzatú idegen szakszavakkal élünk. A leggyakrabban ezek a nyelvi formák kapják ezt a szerepet: exitál (meghal), exi- tus (meghalás), diaré (hasmenés) agytumor (agydaganat) stb. Annak azonban már nem örülhetünk, hogy a sajtó hasábjain is egyre szaporodnak az ún. enyhítő szándékú és célzatú latinizmusok, orvosi műszavak. „Magas a mortalitás... (a halandóság) (Népújság, 1986. szept. 17.). — „Egy esetleges járvány alkalmával a populáris (a tömeges) védettséget biztosítani kell.” (Népújság, 1986. okt. 2.). Végül arról a nyelvhasználati jelenségről is szólunk hogy egészséges kiegyenlítődési folyamatnak vagyunk résztvevői: a beteg és a gyógyító nyelvhasználata közelít egymáshoz, vagy úgy. hogy az idegen eredetű orvosi szakszavak jó magyar megfelelői jutnak nyelvi szerephez, vagy úgy. hogy több idegen eredetű nyelvi forma válik köznyelvűvé, közhasználatúvá. Dr. Bakos József fiz ifjúság a Holnap egészségéért
