Népújság, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-15 / 269. szám

8.

NÉPÚJSÁG, 1986, november 15., szombat

Évszázados múltja során . . .

Harmadszor

avatták

Szeged

színházát

„Jelképesnek érzem, hogy ebben az épületben egymásra talált a múlt és a jelen, kifejezvén azt a folytonosságot, amelyben a múlt tisztelete nem konzerválás, hanem a valódi értékek megőrzését jelenti. Ez a színház megőrizte a szívünknek oly kedves és otthonos hangulatot amelyet Fellner és Helmer mesterek színházaiban megszoktunk, ugyanakkor teljesen megváltozott, hogy a mai kor igényeinek megfelelően működhessen". Az újjászületett Szegedi Nemzeti Színház avatási szertartásán. érzékeltette ilyen pontosan a közelmúlt történéseinek lényegét Pál Lénárd. az MSZMP KB titkára.

Szeged 103 éves színháza a helyi kultúra patinás hagyományai okán is rászolgált a rekonstrukcióra, megérte a türelmet, fáradtságot. Még az 1879-es katasztrófa. a nagy árvíz utáni időkből való, amikor is az egész tetszhalott várost kellett föltámasztani, s „a községi pénzen felépítendő színházra” a monarchia bécsi „házitervezői”, Hermann Helmer és Ferdinand Fellner kaptak megbízást. A Tisza-part és a törvényszéki palota közötti területre kivitelezőnek a helyi Jirászek—Krausz céget nevezték ki. a költségek 440 ezer forintra rúgtak; (nézőterét 1800 személyesre alakították ki. s impozáns díszítéséről is gondoskodtak aranyozással, dekoratív csillárral, étteremmel, freskókkal. 1883. október 14-én, Ferenc József császári-királyi

őfÖméltóságának jelenlétében. nagy csinnadrattával tartották meg az avatóünnepséget, s a pompázatos nyitányt követően ajzott érdeklődéssel várta a lakosság, miként igyekszik megfelelni a fokozott igényeknek az a Nagy Vince, aki hosszas viták után, elsőként nyerte el az igazgatói széket. Nemigen tudott bizonyítani, hiszen másfél évre rá, 1885 áprilisában porig égett a színház: tűz ütött ki a zsinórpadláson, a vasfüggöny rázuhant a nézőtérre csődöt mondott a vízvezeték, nem tudtak oltani. ..Szerencsére” fizetett a biztosító, a Jirászek—Krausz cégnek viszont biztonságosabbá kellett tennie az új épületet, melyet némileg csökkentett nézőtérrel. bővebb zenekari árokkal, s csodák-csodájána újabb másfél év múltán, tehát rekordgyorsasággal lehetett nyitni ismét; 1886. október 2-án.

Ennek százados évfordulójára emlékeztetett a mostani, immáron harmadik színházavatás. A közvetlen előzmények pedig 1978-ra nyúlnak vissza, hogy a hosszas vita után — ismét biztonságtechnikai okokból — be kellett zárni. Nyomban hozzá is láttak a tetőzet felújításához. amit 1981-re befejeztek ezután csak 1982-ben folytatta (seregnyi alvállalkozóval együtt) munkáját a Délép hogy tavaly decembeire nagyjából el is készüljön vele. A rekonstrukció több mint félmilliárd forintba került, a Csongrád megyei Tervező Vállalat kollektívájának elképzelései alapján (élén Maár Márton igazgatóval, Szekeres Mihály belsőépítésszel). A lépcsőházak és az úgynevezett közönségforgalmi terek szürke kubai márványból, a korlátok. díszrácsok, térelválasztók sárgarézből készültek. Több mint 17 ezer négyzetméter alapterületet építettek be. A színpad 480 négyzetméterre bővült, s a süllyeszthető zenekari árok felemelésével további 60 négyzetméterrel nő a játéktér. 13 méteres átmérőjű forgója, díszletmozgatója világító-ha- tás-bangrendszere, zártláncú Információs tévéhálózata az ország egyik legkorszerűbb technikáját biztosítja. Az úgynevezett üzemi szárnyakra emeletet építettek rá, s a közönségforgalmi rész alá, a régi pincébe jutott a színész- társalgó,- a színpad alá pedig — egy úiabb szint kialakításával — a díszlettároló, illetve a balett-terem.

Az ünnepélyes avatási ceremónia kezdetének az utcai közönség is tanúja lehetett. A bejárati ajtók füst- üvegein át fényárban úszott a palota, amint előbb Vaszy Viktornak, a szegedi operakultusz fölvirágoztatójának ez alkalomra született mellszobrát, Tóth Valéria alkotását leplezték le. majd a századfordulós idők jeles igazgatójának Makó Lajosnak 1910-es, mostanra rekonstruált mellszobrát ko- szorúzták meg. A -gálaműsorban megelevenedtek az elmúlt esztendők emlékezetesebb előadásainak részletei. de Kállai Ferenc és Men- sáros László vendégművészek mellett néhányan felléptek azok közül is. akiknek pályája valamikor Szegedről indult: Simándy József, Komlóssy Erzsébet, Pá- ger Antal, meg az Angliában élő Imre Zoltán, ki a hatvanas években teremtett itt balettet.

N. I

Képek a megújult színházról

(Nagv László felvételei — KS)

POLITIKA

RADIKÁLIS FOLYÓIRAT

MEO JELEMK1.-ÉN IS 1» I N

SZEKKESZTI nil. liixr- ÜDE

A politikai plakát nagymestere

A Munkásmozgalmi Múzeum teljes életművet felölelő kiállítással ünnepli a magyar politikai plakát európai rangú művészének. Biró Mihály születésének századik évfordulóját.

A művészi színvonalú politikai plakátot Magyarországon a szerveződő munkásmozgalom teremtette meg a századtól dulón, de önállóvá válása Bíró Mihály nevéhez fűződik.

A jó plakát harsány trombita, mely a városi utca látvány- és hangulatzuhatagá- ban megállásra készteti a járókelőt. A plakát nagy korszaka a századelő volt. A második világháborús évek óta az információ más eszközei és az életmódváltás kiszorította régi pozícióiból. Ezért egy-egy régi plakát a maga művészi előadásmódjával ma már nosztalgiát kelt a nézőkben, és a gyűjtők megbecsült értékei közé tartozik.

Ennek az akkor Európa- szerte virágzó műfajnak kiváló képviselője volt a sokoldalú Bíró Mihály. Kivételes tehetsége, forradalmi elkötelezettsége predesztinálta arra a fontos szerepre, melyet a 'magyar plakát történetében játszott.

Eredetileg szobrásznak indult. 1904—1908 között az Iparművészeti Iskolában készült művei már feltűnést keltettek. Megnyerte az előkelő korabeli lap, a Stúdió művészeti ösztöndíját is, s így két évet töltött Angliában C. R. Ashbee-nek a művészi kézműves munka szépségeit hirdető stúdiójában, ahol a szecessziós kor- stílus legmagasabb fortélyait sajátította el. Remekül rajzolt, briliáns dekoratív- érzéke volt, ezért az ott tanultakat egész életében hasznosította. Érdeklődése hamar a plakátművészet felé fordult. 1912-ből származik három pályadíjnyertes állatkerti plakátja, amelyek azóta is a magyar plakát- művészet klasszikusai közé számítanak kontúrrajzos, élettelen faágon ülő saskeselyűivel.

Erőteljes, egyéni hangvétele már 1911-ben jelentkezett egy másik telitalálat, a Népszava egész világon ismert Kalapácsos emberével. Hatása — mint későbbi politikai plakátjaié is — páratlan volt. A Kalapácsos ember később a Szociáldemokrata Párt emblémája lett. Műveinek jelképrendszere, sti- lusformái a kor ideológiai és művészeti törekvéseiben gyökereznek. Előzményei a párizsi komrr.ün, valamint az 1905—1907-es orosz forradalom grafikáiban lelhetők fel. Plakátjai tőmondatos egyszerűségűek. Megkapó erejük a művész magávaI- ragadó pártos szenvedélyében, ötleteinek frappánssá - gában, jelképteremtö képességében rejlenek. Kiváló érzéke volt a figyelemfelkeltés iránt. Plakátjai a forradalmi évek izzó tömegmozgalmainak viharos pátoszát idézik. Az ő monumentális proletáralakja döngette a Parlament védőbástyájának kapuját, vezette a munkásokat népgyűlésre az általáA birtok. ahogy az

1 1 öreg nevezte a tanyát, a földút mellett terült el, és sarló alakban kiserdő ölelte körül. Az egykor fehérre meszelt, s az idők során a szürke különböző árnyalataiba fordult vályog- ház, oldalában a pajtával, mint üszkösödő végtaggal, enyhe lejtésű dombon állt.

csaknem a fák tövében.

Viktor immár fél éve élt a birtokon, mióta Etelkát, az öreg lassan klímaxkorba kerülő lányát feleségül vette. Eleinte félt a távolságtól. mely elválasztotta új

otthonát a várostól, ahol ezidáig élt, mégpedig nem is akárhogyan — munka után sörözés a barátokkal, esténként vacsora a zenés étteremben, hétvégéken hajnalig tartó mulatozás a bárban —, de aztán kölcsön kért ötezer forintot az öregtől és vásárolt magának egy Mopedet. Azzal járt dolgozni.

Délutánonként miután hazaérkezett a munkából, napszítta nyugágyát, egyetlen hozományát az árnyékba húzta, s ott szundikált, olvasgatott. vagy éppen elnézte az öreget, amint fáradságot nem kímélve hajladozik a konyhakertben.

Az öreg egy szót sem szólt, csak a hóna alatt pillogott hátra súlyosakat, azt is csak akkor, amikor már nagyon fáradtnak érezte magát.

Esténként azonban, mikor körbeülték a konyhaasztalt, s előkerült a demizson, szívét mindannyiszor melegség járta át: a fiatalember épTARDI GÁBOR:

A bir

pen oly sűrűén emelgette a poharat, mint jómaga, és a dalolászásban sem maradt el mögötte, a nótákat is ugyanúgy ismerte, ha nem jobban .. .

Az egyik este már a vacsora után voltak. Etelka a dézsa mellett állt. és azzal a néma. megadó alázattal mosta az edényeket, ami csak a vidéken nevelkedett, feleségnek született nőszemélyek sajátja. Viktor félretolta a poharát, áthajolt az asztalon, s megragadta az öreg karját.

— Kérnék valamit... — kezdte, látszólag bizonytalanul. — Persze, csak ha nem bántom meg vele.

— No? — emelte tekintetét a fiatalemberre az öreg;

a petróleumlámpa lángja

sárgára színezte a mozdulatlan, sima arcot; csupán a szemek mozogtak nyugtalanul.

— Engedje meg. hogy papának szólítsam! — vágta ki Viktor. — Tudja, én nem ismertem az apámat. még fényképen sem láttam,

ha magára nézek, valami

furcsa, megmagyarázhatatlan bizsergés szalad át rajtam...

— Szólítson, ahogy a nyelvére jön ... — mondta az öreg, s zavarában köhintett néhányat, majd a szájához emelte a poharát.

Egy darabig r csöndesen iszogattak, azután Viktor megreszelte a torkát:

— Sok gond lehet ezzel a birtokkal...

— Gond az van elég.

Viktor nagy levegőt vett. felsőtestével egészen az asztal fölé hajolt, úgy pislan- tott a papára, aki egyenes derékkal ült a széken.

— Az elöljáróságon — folytatta —, a tanácsnál ..

— Igaz.

— Na látja, papa: — mosolyodon el Viktor. — Ha maga is úgy látja jónak, mi levesszük a gondot a válláról. Már sokat beszéltünk erről Etelkával. — Oldalról az asszonyra pislantott: karján felgyűrte a blúzt, a fehér hús kidagadt a szűk vászon mellett: mintha egy óriási márványtömbből faragta volna egy szobrász, de mielőtt a munka elkészült. félbehagyta. — Higgye el. mi a legjobbat akarjuk magának.