Népújság, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-11 / 240. szám
Amint az évszakokban a természet, úgy a/ Amszterdami Néptáncszínház Évszakok című műsorában a népművészet sokszínűsége ugyanúgy mutatkozott meg. Svéd és román, török és magyar táncokból összeállított, valóban nemzetközi műsorukban a magyar Foltin Joli és az István, a királyban megismert Novák Ferenc koreográfiái nagy sikert arattak az egri Megyei Művelődési Központban, ahol a tánc volt ezen az estén a népek eszperantója. (Fotó: Köhidi Imre) K etten ülünk a portásfülkében. Asztal, szék. egy prices az egész bútorzat, a falon magazinokból, falinaptárakból kinyírt csinibabák csintalankodnak felénk. Egy öreg rádió macskaszeme pislog az asztalon a .telefon mellett, elnémították, de nem kapcsolta ki senki. A sorompó zárva, az éjszakai műszakban csak ritkán kell megnyomni a zöld gombot, a gyalog érkezők csengetnek, arcukat bent- ről is jól láthatja a portás a visszapillantó tükörben. A fülkében gázolajszag keveredik pirított szalonna illatával. Éppen most kapja le a rezsóról a lábast Gyenge András. — Sértem-e vele, ha közben megvacsorázok ? Nemet intek, aztán otthonosan hanyatt vetem magam a priccsen. jelezve, hogy hosszú az éjszaka, ráérünk diskurálni, felőlem akár fogheggyel is csipegetheti a kései vacsorát. Cseng a telefon. A portás gondosan megrágja a szájában lévő falatot, megtörli a száját, ráadásképpen nyel még egy nagyot, aztán felveszi a kagylót. — Főporta! Hallom, hogy egy női hang ciripel a vonal másik végén. Olyan erős a kihallás, hogy a priccsen is hallom minden szavát. — Csak azt akarom megtudni, hogy a férjem. Tóth János bement-e dolgozni az éjszakai műszakra? A portás krákog, elővesz egy kimutatást, böngészi, majd a vállát rántja: — Azt kérem bajos megmondani, — Mi az, hogy bajos? — Azt magának, — a feleségnek — jobban kell tudnia! Itt háromszáz ember közül nem könnyen lehet egyet hirtelen kiválogatni . . . A nő lecsapja a kagylót, a portás megjegyzés nélkül leül és folytatja a vacsorát. — Ugrófélen lehet apuci! — mondom, csak azért, hogy mondjak valamit. — Az is lehet, hogy anyuci akar tisztába kerülni a helyzettel. Ismerem én ezeket kérem! Olyan is kerül, aki egy százast ígér az információért . . . Nem folytatjuk a rosszmájúskodást. az öreg felgyorsítja a vacsorát, meghúzza. — csak úgv pohár nélkül — a vizeskancsót. — Jól jönne most egy pofa bor? — Kirúgnának érte! Az új igazgató szigorú és csíp, mint a szüreti darázs. Szon- dáztatja a műhelyeseket, a targoncásokat. ^ még a főszakácsot is. — És ő? — Kávé és slussz. Ital nincs a miniszternek sem! Icuka, a titkárnője, aki kertszomszédunk, a múltkor bizalmasan megsúgta: — A piára ügyeljen Andris bácsi! Munkában egy kortyot sem. — Új seprő, jól seper. A portás a fejét csóválja, megint a szájához emeli a vizet. — A régit miért menesztették? — Ügy beszélték a főbizalmiak, hogy túlnőtték a feladatok, habár nekem megfelelt. Andris bácsinak szólított, autón jött, autón ment, sok mindent láttam, hallottam, tettem. amit kellett, aztán pofabe! Az ő keze alatt lettem törzsgárdatag, a pénzemmel is meg vagyok elégedve, minit nyugdíjas . . . A zsíros lábast visszateszi a rezsóra. vizet löttyint alá, hadd melegedjen a mosogatáshoz. majd kényelmesen hanyatt veti magát a széken. — Én kérem meg vagyok elégedve a sorsommal. És az emberek odabent? — Ki így. ki úgy! Aki akar. tud és szeret dolgozni, az valahogy megél. Ha kevesli a keresetet, gmk-zik, fusizik, vagy maszekok Akad persze minden üzemben három-négy jómadzag, akik holnap is elmennének a munka temetésére, de ilyenek mindig is voltak ... • — És a fekete fuvarok? Gyenge András elmossa az edényt. a7 ajtó elé löttyinti a lábasból az öblítő vizet. — Azok már az állam kenyerét eszik! — Mennyit kaptak? — Két évet. — Az új igazgató a gyűlésen állítólag kijelentette, hogy itt rendnek kell lennie. Beszélik, hogy kirúgnak majd néhány jó- madarat . . . — Munkanélküliek lesznek? — Menjenek dolgozni oda, ahol majd elnézik a lógást. Mit élősködnek a többi szegény, munkás ember nyakán! Újra a telefon. Megint az előbbi női hang érdeklődik, de ezúttal barátságos és kedves. A portás a házi készüléken hívja fel a keresett üzemet, és máris adja a felvilágosítást: — Tóth János műszakban van! — Puszi magának édes portás bácsi. — Érezni szeretném , . Sárgult lapú újságok között keresgélek, elnyűtt, avas folyóiratok akadnak a kezembe. közöttük egy iskolai füzet. Tele nótákkal. isrmerős és ismeretlen dalokkal. — Nézze mit találtam! — Aki keres, az talál, — mondja, de amint megpillantja a kéktáblás füzetet restelkedik : — Negyvenkét esztendeig éltem falun. Júdás voltam a passióban, előénekes a dalárdában. később szóló az énekkarban. Egyszer egy úriember „nótafának'' tisztelt s felvette a hangomat. Én kérem már a rádióban is énekeltem. Ebben a füzetben itt. azok a nóták, dalok vannak, amelyeket éjszakánként összeírok. Amelyek úgy eszembe jutnak. Telefon. — Főporta? — Itt Gyenge András portás. — Sorolja fel kérem a tíz óra óta kiment gépkocsik rendszámát. — Egv sem ment ki. — Köszönöm! Leteszi az öreg a kagylót, aztán elmeséli. hogy amióta beállt az új igazgató, azóta napirenden van az ellenőrzés. Addig men! boldog-boldogtalan, a WC-ben félórákig is elbagóztak. diskuráltak az emberek. A nők most zsörtölődnek, hogy túl erős a fegyelem! Az egyik még meg is sértődött, mert azt találta mondani neki a brigádvezető: — Ha hólyaghurutja vah, menjen az orvoshoz! — Ha nekem hurutom van, akkor magának hólyagja. A fején! A portás éjfél felé kinyitja az íróasztal- fiókot. és kihúz belőle egy zacskót. — Pattogtatott kukorica. Vegyen csak! Ne restelje, tudom, gyermekkorában maga is szerette, biztosan evett is sokat. Eszegetünk, majszolunk, a portás elzárja a sercegő rádiót. — Tudja, a gyeplőhúzást nem minden ember veszi jó szívvel, de így sem mehet tovább. Lődörgő bajkeverő népséggel hová is jutna az üzem? Mostanában egyik értekezlet a másikat éri, olyan a gyár, mint a méhköpű. amikor megpiszkálják, a munkásgyűlésen a múltkor beolvastak még a főmérnöknek is — mit szói hozzá — még az igazgató sem fogta pártját, pedig egy öreg szaki a könyökével oldalba bökött: — Holló, hollónak nem vájja ki a szemét! — És ki vájta? — Lekiabálták! Ketten, hárman is felszólaltak ellene, a többi meg tapsolt. — Most hol van a főmérnök? — Táppénzen! De keresi a helyet magának . . . Forgatom a nótáskönyvet, tele régi sum- másdalokkal. siratókkai. kántáló, lakodalmas rigmusokkal, aztán rászánom magam, elköszönök. — Szunyáljon még maga is eg.y-két órát! A portás rám néz és a fejét csóválja, majd gondosan elteszi az újságok közé keveredett nótáskönyvet. — Az a világ elmúlt! Fenéken is billentene az új igazgató. — Miért szavazták le a régit, ha ez rosz- szabb? — Ki mondta, hogy rosszabb? Elvégre egyszer már rendnek kell lennie, csak az a fontos, hogy ne csak itt a portásfülkében, meg a műhelyekben, hanem ott fent az irodákban is . . . N agy, bütykös ujját a magasba emeli, úgy, mintha egy új nótát akarna elkezdeni a dalárdában . Szalay István
