Népújság, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-06 / 235. szám

4* NÉPÚJSÁG, 1986. október 6., hétfő Szembesítés A nagyközönség kedveli a művészportrékat. Ez a ma­gyarázata annak, hogy egy­re nagyobb teret kapnak az újságokban, a rádióban és a tévében. Az se véletlen, hogy szomjúhozzukt az effajta ta­lálkozókat. Egyre sodróbb hétköznapi élettempónk ugyanis szinte kizárja kor­társaink megismerésének majdhogy minden lehetősé­gét. Az ősi, a teljesen ter­mészetes és indokolt vágy azonban visszaszorítva is bennünk munkál, ezért ör­vendezünk annak, ha köze­lebb kerül hozzánk egy al­kotó ember, aki kendözés nélkül vall érzéseiről, ter­veiről, sikereiről és kudar­cairól. A Mestersége: színész so­rozatban legutóbb Bodrogi Gyula mutatkozott be a kép­ernyőn. A méltán népszerű, a sokoldalúságával is meg­nyerő Vitray Tamás beszél­getett vele, aki elegánsan visszahúzódva is partnerévé vált a műsor főszereplőjé­nek. Arra törekedett, hogy mar­kánsan kirajzolódjék előt­tünk egy vonzó személyiség szimpatikus karaktere. Az okos kérdések nyomán há­borítatlanul sorjáztak azok a válaszok, amelyek a műhely­munka mindig izgalmas tit­kait villantották fel szá­munkra. A színházigazgató hitval­lása felvillanyzott minket, s tudatosította velünk — hi­teles tényekkel igazolva —, hogy jó úton jár, méghozzá imponáló következetességgel. Elveti a csak szavakban dí­szelgő okoskodást, a légből kapott elméleteket, a sem­mit érő vitákat s kizárólag a közönség szolgálatának fontosságára esküszik, azt hirdetve, hogy ezt a tisztes célt kell minél magasabb szinten valóra váltani. Aztán őt láttuk a Szomorú vasárnap című produkció­ban, ahol elénk varázsolta — a szerző Müller Péter jóvoltából a világhírű slá­gergazda, Seress Rezső tra­gikus sorsának megrendítő állomásait. Túlzás nélkül állítjuk, hogy remekelt, s minőségileg töb­bet nyújtott minden koráb­bi alakításánál. Azonosult a figurával. Olyan hőfokon, olyan izzással, amilyenre ritkán adódik példa. Egy órával előbb erről másként szólt. Nem vitat­tuk, ám most ő bizonyította, hogy a játék a leghatáso­sabb érv. Megfejthetetlen, fel aligha térképezhető cso­da. Felesleges elemezgetni, hiszen létrehozója is tévútra siklik, amikor ezt teszi. Mégis értjük, felfogjuk, értékel­jük mindenféle bölcselkedő értékelés nélkül is. Ez a kincs a született tehetség ajándéka. Meg soha nem ta­nítható, mégis ezt , várjuk, kívánjuk, keressük, s a ma­radandó élményt őszinte kö­szönettel nyugtázzuk, nem­egyszer önzőén megfeledkez­ve mindazokról, akik előse­gítették — íróként, rendező­ként, dramaturgként — ezt a káprázatot. Az egymást követő két programban a neves szak­ember és a szuverén mágus szembesült. Természetesen az utóbbi vitte el a pálmát. Mindnyájunk elégedettsé­gére ... Pécsi István Változatok az estékre Nemrégiben kezdődött az a kísérlet, amikor a televí­zióban „szét akarták húzni" a műsort, vagyis vonzó fil­meket a délutáni és a késő esti időpontokra helyeztek Gondolván, hogy a boldog­talan tévénéző ne gubbasz- szon ott esténként a képer­nyő előtt, hanem inkább nézzen meg valami kelleme­set kora délután, majd nyu­godt szívvel felejtse el a szoba sarkában rejtező ké­szüléket. Ám szokásaink nem vélet- < lenül alakultak úgy, ahogy: munkaidőnk, a házi munka, a melléktevékenységek, a gyer­mekek fürdetése, minid-mind behatárolja, hogy mikor rogyhatunk le a fotelba. Ke­vés az olyan szerencsés, aki szabadon gazdálkodhat ide­jével, s mondjuk bekarikáz­hatja a rádióújságban a ne­ki tetsző programot, s az holtbiztos, hogy meg is né­zi. Valami mindig közbejön, akad egy kis mellékes, több a piszkos ruha, mint kéne, esetleg beteg a gyerek. A legjobb ezért az volna, hogy folyamatosan izgalmasabbnál .izgalmasabb filmek peregné­nek, sok-sok csatornán kí­nálnának választékot, hogy ne a tévé gazdálkodjon az időnkkel, hanem fordítva. Mi oszthatnánk be, mikor mit veszünk szemügyre. A helyzet azonban egyha­mar nem fog megváltozni, valószínűleg ezért módosí­tottak újra a szerkesztés szempontjain. Sok olyan rö- videbb, könnyed néznivalót tettek a híradó utánra, a „föműsoridőbe", ami azelőtt a délutánokat, esetleg a ké­ső éjszakákat színesítette, így például a Meghökkentő mesék vagy a Minden lé­ben hét kanál az elmúlt hé­ten nyolctól került a prog­ramba. Azelőtt sok családban csupán addig jutottak el, hogy a címet, a történetecs- két és a reklámfelvételt megnézzék az RTV-újságban. Helyette valami mással tö­rődtek, kalákában házat épí­tettek, netán gyomlálták a kiskertet A nyolcórai kezdés vi­szont lehetővé teszi, hogy a profi módon elkészített, bár komolyabb művészi igénnyel nem gondozott alkotások ki­kapcsolják a nézőt. Egy szűk órácskára kiemelnek a hét­köznapokból, szokatlan kör­nyezetbe visznek el. a ka­landok révén elfelejtjük bosszúságainkat, gondjainkat. Jobbak is talán, mint a másfél, kétórás társaik, mi­vel nem nyújtják éjszakába az estét. Különösen a csütörtöki - összeállítás szolgálta a szó­rakozásra és a tartalmas programokra egyaránt vá­gyó nézők igényeit: a Meg­hökkentő mesék szellemes kis története után az Ök hárman című ötletparádé üdítően hatott. A sziporkázó forgatókönyv méltó megva­lósítókat talált a három szí­nészben, akik egymást és önmagukat is fölülmúlták a mulattatásban. Itt a képi humort használták fel, a legmodernebb technikai eszközöket alkalmazták az emberi mondandó érdeké­ben. Rövid előkészítés után óriási erővel robbant a pe­tárda. nevetőizmainknak sok dolgot adva. Nem csoda, ha ez a produkció 1983-ban egy fesztiválon díjat nyert. De ha belegondolunk, hogy nem­csak abban az egy eszten­dőben volt ilyen fórum, bi­zony jogosan merül fel a kívánság: a legjobbak közül máskor is válasszunk. Az estet a Panoráma ki­tűnően szerkesztett és iz­galmas képsorai zárták, ame­lyek a világpolitika értő ré­szeseivé avatták a laikus közönséget is. A felesleges kísérletezésért kár. Jobban kell alkalmaz­kodnia az igényekhez a te­levíziónak, hiszen a műsort könnyebb átigazítani, mint több millió embernek fogcsi­korgatva változtatnia a na­pirendjén, vagy egyszerűen lemondania kedvenc filmjé­ről. Gábor László Ctban az ovi felé (Fotó: Tóth Gizella) A Szarvas téri műemlék épületben Eger egyik legrégebbi óvodájában 34 csöppség kezdte meg ez évi „munkáját”. A korábbitól eltérően nyugodtabb körülmények között sokol­dalúan fejlesztve zenei és anyanyelvi tudásukat, most már négy óvó néni gondoskodik a kicsikről. Mint elmondották, udvar híján legtöbbször a közeli Népkertben tesznek sétát Felvételeink néhány pillanatukat mutatják be Bábozás. Az óvó néni Mercsényi istvánné Tündérszép Iloná­ról mesél r Óvoda, mű­emlék épü­letben A rajzlapot a két és fél éves Hosszú Ferenc bűvöli Közös játék a Népkertben A zenei világnap alkalmából Bach és Brahms egy műsorban Az egri őszi—téli .hangver senyévad nyitóműsorát Szer- pej Dizsur szovjet orgona­művész adta szerdán este az egri székesegyházban A szovjet orgonaművészek középnemzedékéhez tartozó Dizsur két önálló részre osztotta műsorát. Az elsőben Bach-számokat játszott, majd Brahms néhány csillogó mű­vét szólaltatta meg. Nyitásként a hatszólamú ricercare-val indított a Mu­sikalisches Opferből (Zenei áldozat, BWV. 1079.). Már a műjegyzék magas számából is kitetszik, hogy ezt a „lát­ványos és reprezentatív mű­vet” Bach élete utolsó évei­ben írta, amikor már min­den összegeződött benne, és időben is csak egy apró lé­pés választja el őt a Die Kunst der Fuge (A fúga mű­vészete) megalkotásától. Ez a mű egy terjedelmes fúga s ezért kiválóan alkalmas arra, hogy Bach zenei ha­tálmát érzékeltesse. S hogy a művész, a hangulati ele­meket is figyelembe véve jól szerkesztette műsorát, mutatja az is, hpgy nyom­ban a ricercare után a G­dúr fantáziát (BWV. 572.) játszotta. A saját átiratában adta elő a 131. kantátából vett koráit, majd a Bach- részt a g-moll fúgával (BWV. 131 a ) fejezte be. Brahms alkotásai más at­moszférát teremtenek. Az ő világa a Beethoven utáni XIX. század, azokkal a han­gulatokkal, érzelmekkel, amelyek: a szétáradó roman­tikában is őriznek valamit a klasszikusok lelkiállapotából. Az „O Traurigkeit, o. Her­zeleid” című koráira írt Ko- rálelőjáték és fúga 1856-ból származik, Brahmsnak vi­szonylag korai korszakából való, éppen úgy, mint az 1856—57-ből keltezett g-moll prelúdium és fúga. Az op. 122. sorozatból való viszont az a három korálelőjáték, amit a muzsikus 1896-ban, a halála előtti évben kompo­nált. Mindezt, szinte lexikális pontossággal azért írjuk le. annak érzékeltetésére, mi­lyen gazdag szellemi körké­pet járt be ezzel az összeál­lításával Szergej Dizsur. Azt éreztük, hogy tisztelettel és áhítattal közelít Bach mű­veihfez, hiszen tudjuk róla. hogy a teljes Die Kunst der Fugé-t lemezre játszotta. A ricercare-ban a remekül szerkesztett kánonokat ele­venné tette, valóban érzékel­tette azt a szellemi csúcsot, amit ez a mű jelent Bach életében is. A G-dúr fantá­zia csillogását nem mindig éreztük töretlennek. Az át­írt korái és a g-moll fúga lírai felfogást tükrözött, olyan szemléletet, amelyben az érzelmi elem talán je­lentősebb helyet foglal el, mint ahogyan azt mi szük­ségesnek gondolnánk. Az is lehet, hogy mindez csak utólag tűnik így ne­künk, mert a két Bach-szám mintha átvezette volna a hallgatóságot Brahms lelki­világához. A magyar közön­ség, legalábbis az utóbbi évek gyakorlatában keveset kapott Brahms orgonadarab­jai közül. Bennünk, így Liszt­év kapcsán is felvetődik, hogy ez a kiváló muzsikus mennyire nem értette, vagy nem támogatta Liszt. Wag­ner távlatos zenei elgondo­lásait S most csak a mű­vekre odafigyelve érezzük­élvezzük a g-moll prelúdiu­mot, amely mintha Bach technikájának kései újra^. képzelése lenne, vagy az op. 122-ből vett három korálelö- játékot. amelyben a szerző legérettebb önmagát, sorsá­nak és életének mintegy összegezését adja. Szepesi György műsoris­mertetéséből tudjuk, hogy Szergej Dizsur először jár Egerben, nyilván, az ország második orgonáját így ko­rábban és közelebbről nem ismerhette még. Talán ez is az oka annak, hogy ezzel a hangszerrel igen óvatosan bánt, nem merte vagy nem akarta kihasználni-kamatoz- tatn-i a hangszerben rejlő valamennyi lehetőséget. Ta­lán ez a bizonytalansági té­nyező diktálta neki, hogy a műsort is kurtítsa-módosítsa. Egy rokonszenves. nagy tudású orgonaművészt is­mertünk meg Szergej Dizsur személyében. Bízunk abban, ha újra Egerbe látogat, a jobban megismert és meg­szeretett hangszert, annak regisztereit, erejét, széleseb­ben használja; a fenségeset, a méltóságosat, a nagyszerűt kifejező készségeivel úgy bánik majd, mint ahogyan teszik ezt az itthon játszó Lehotka Gábor és társai. Farkas András RUMEN BELCSEV Kémény seprők Fölvettem a tornacipőmet, és az öreg Szpiró után mász­tam a tetőre. — A kéményseprés — fi­lozofált az öreg Szpiró, aki ízületi gyulladása miatt csak nehezen tudott mozogni — nem kismiska. A kémény- seprés, öcsém, filozófia! — Aha — válaszolom, és vigyázok, hogy ne nézzek le­felé. — A kéményt szeretni kell, olyan gyöngéden kell vele bánni, mint a nőkkel! — Aha — makogom, és beleakadok a tető peremébe — Add csak ide!. . . Nos. tehát az ember fogja a kot­rót. Idáig világos, ugye? Ez­után leengedjük a golyót. Világos? Szépen, lassan Eresztjük. eresztjük. míg hirtelen azt érezzük, hogy tovább már nem lehet. — Értem, bólogatok. — Majd másfél métert felfelé húzzuk, világos? — Felhúzom. — És elkezdjük forgatni, de erősen ám. hogy elborít­son bennünket a korom. Szé­pen összekormozzuk magun­kat, ha majd találkozunk az utcán egy menyecskével, meg tudjon érinteni bennün­ket, hogy szerencséje legyen. Világos? — Értem — bólogatok. — Amikor szépen kiszed­tünk mindent a kéményből, lemászunk, zsebre vágjuk a borravalót, és minden jót kívánunk a házigazdának a tiszta kéményhez. Világos? — Értem. — És csak ezután tesszük vissza a kéménylyuk fedelét. — Szpiró bácsi, én itt nem értek valamit — mondom — Ha nincs a helyén a fe­dél. akkor csupa korom lesz a szoba! — Fején találtad a szöget, öcsém! Fiatal vagy még, nem vagy tisztában ezekkel a dolgokkal. Ha csak egysze­rűen kitisztítod a kéményt, és távozol — a házigazdák látják, hogy megint jól sze­lei a kályha, és két-három nap múlva már azt sem tud­ják, hogy a világon vagy. Ha viszont annak rendje-módja szerint végzed el a munkát, akkor nem fognak elfelejte­ni ! Egész életükben emlé­kezni fognak rád, és még az unokákat is veled fogják ijesztgetni! Hiszen azért él az ember, tfirg'y nyomot hagyjon maga után, vagy legalábbis egy kis emléket Fordította: Adamecz Kálmán Egy hét..

Next

/
Oldalképek
Tartalom