Népújság, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-31 / 257. szám
NanuUaa 1986. október 31., péntek Száznegyven éve született Ed- mondo de Amicis olasz író, költő és újságíró, a ..világjáró riporter” típusának első képviselője az olasz újságírásban. Újságíróként tűnt fel: 1866-ban végigharcolta haditúdósitóként , a Risorgimento utolsó nagy hadjáratát. Néhány év múlva belépett a szocialista pártba. Útirajzaiban kitűnő elemzőkészség- röl. s pozitív társadalmi elkötelezettségről tett tanúságot. Legismertebb müve A szív című. 1886-ban megjelentetett (magyarul először 1941-ben napvilágot látó) kissé érzelgős tanmese- gyűjteménye, amelyben azonban néhány kitünően megírt epizódban megvillannak szerzőjük írói erényei is. Ez a könyv volt az egyesítés utáni Itália komformista polgárságának fö müve, amely olaszul több mint háromszáz (magyarul is több mint tíz) kiadást ért meg. A mü és a benne található elbeszélések több film témájául is szolgáltak. De Amicis egyéb írásait szintén szívesen filmesítet- ték meg; a La maestrina degli operai című regényét például V. Majakovszkij vitte filmre. A Nap kél: 6.25 órakor, nyugszik: 16.30 órakor. A Hold kél: 3.55 órakor, nyugszik: 15.38 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon FARKAS nevű kedves olvasóinkat! A mai Farkas eredeti formája a német Wolfgang volt. melynek a jelentése: ..gyors, mint a farkas”. P^[ldőjárás] Várható időjárás az ország területére ma estig: változóan felhős Idő lesz, esetleg néhány helyen gyönge esővel. Csak néhol élénkül meg a szél. Ma a kora délutáni órákban 8 és 13 fok várható. Építkezők — Hová rohansz? — Hagyd, el azt sem tudom, hol áll a fejem. Képzeld építkezésbe kezdtem — Nem irigyellek. És az anyagbeszerzés? — Megy, megy, csak a munkásoknak az a rengeteg sör . . .! Ja, ha valaki építkezésbe fog minálunk ... (Qtnf) — KEGYELETI MEGE1VL LÉKEZÉS. Az Egri Családi Intézet és a Heves Megyei Temetkezési Vállalat egri ki- rendeltségének dolgozói november 1-én, szombaton délután 4 órakor tartanak megemlékezést a halottak napja tiszteletére Az esemény színhelye a városi urnatemető. — A GYEREKEKÉRT. Elgondolkoztató, hogy az alkohol és a vele járó felelőtlen életmód következtében évről évre emelkedik a veszélyeztetett helyzetű gyermekek száma Gyöngyösön. Több évvel ezelőtt még csak nyolc társadalmi pártfogó segítette a gyámhatóság munkáját, mára már ötven körül vannak azok, akik önzetlenül tevékenykednek a gyermekekért. — VIZSGALATOK ELEMZÉSE, Csütörtökön délután Egerben ülést tartott a Heves Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. A testület összefoglaló jelentést hallgatott meg a korábbi vizsgálatok tapasztalatainak hasznosításáról az állami ellenőrző szervek munkájában. Ezt követően a résztvevők a jövő évi ellenőrzési tervjavaslatot vitatták meg. — ORSZÁGOS gép- és GYORSÍRÓ VERSENY. November 3—16. között rendezik meg az országos gép- és gyorsíróversenyt. Az érdeklődők az Egri Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskola tanáránál. Orbán Jolánnál jelentkezhetnek írásban november 4-ig. A feladatok között szerepei: gépírásból 15 perces másolás, percenként legalább 250 leütésnyi átlag- sebességgel, három ezreléken belüli hibával. Gyorsírásból öt percen át. percenként 200 —250 vagy háromszáz szótagos sebességű diktátumot kell áttenni. — CSELGANCSTANFO- LYAM. A nagy érdeklődésire való tekintettel az Egri Ifjúsági Ház újra meghirdeti cselgáncstanfolyamát 12— 17 év közötti lányok és fiúk részére. Jelentkezni november 5-ig lehet a ház információs irodájában — ÚJ ÜZLET KERECSEN- DEN. A Heves Megyei Ipar. cikk Kiskereskedelmi Válla, lat november 3-án, hétfőn 10 órakor nyitja meg új boltját Kerecsenden a Fő út 56. szám alatt, a posta régi épületében. a község központi helyén. A 121 négyzetméteres üzlettérben mintegy egymillió forint értékű árukészlettel várják a vásárlókat: keddtől péntekig reggel fél 8-tól délután fél 5-ig, szombaton pedig fél 8 és 12 óra között. — SZEMÉTSZÁLLÍTÁS — EGY NAPPAL KÉSŐBB A gyöngyösi városgondozási üzem értesíti a lakosságot, hogy november 7-én szemét- szállítást nem végez. Helyette egy nappal később, szombaton viszik el az összegyűlt hulladékot. ORVOSI ÜGYELET EGERBEN: felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 18.30 óráig. HELYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellet* Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: lí-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 18 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház ,.faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040 HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 125. KÖJAL-KESZENLET EGERBEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Változik az ügyfélfogadás rendje A Kiszöv napirendjén: Az ipari szolgáltatások A megváltozott gazdasági környezethez is elég jól alkalmazkodtak megyénk ipari szövetkezetei, hiszen ha teljesítményük várhatóan valamivel alatta is marad a tervezettnek, a tavalyit meghaladja. A hagyományos keretek között működő szervezetek az elképzeltnél 2.5 százalékkal mérsékeltebb ütemű termelés ellenére is mintegy 1,74 milliárd forint értéket adnak az év végéig, s az immár 16 kisszövetkezet munkája már szeptember végéig csaknem 300 milliót ért. A nagyobb gondot az okozza, hogy miközben a rubelelszámolású kivitel programja teljesül, a tőkés piaci értékesítés sikerét szerződéskötések hiánya akadályozza. Az elmúlt évinél kevesebb a szolgáltatás, a szövetkezetek gazdálkodásában pedig számottevőek a különbségek. Effélékről tárgyalt csütörtökön délután Egerben a Kiszöv elnöksége, miközben az alacsony hatékonyságú szövetkezetek helyzetével külön is foglalkozott. Egyidejűleg pedig felhívták az érdekelteket az esztendő hátra lévő részének jobb kihasználására, a még nagyobb erőfeszítésekre. Városkörzeti tanácskozások Hatvanban A helyi tanácsvezetés, valamint a népfront a jövő hét elején, városkörzeti tanácskozásokat rendez. Ezeken dr. Zölei Dávid termelési osztályvezető, az 1986 évi tanácstagi beszámolók előkészítéséről. Takács Péter műszaki osztályvezető pedig Hatvan városközpontjának részletes rendezési tervéről tájékoztatja a lakosságot. Az első ilyen randevúra 3-án, hétfőn este fél 6-kor, Újhatvanban, a Be- zerédi utcai párthelyiségben, a másikra pedig 4-én, kedden ugyancsak fél 6-kor, a városi tanácsháza nagytermében várják az érdeklődőket. Az Egri Városi Tanács — egyelőre kísérleti jelleggel 1986. november l-töl 1987 január 31-ig megváltoztatja az ügyfélfogadás rendjét. A hét minden munkanapján változatlan a munkaidő kezdete. Az ügyfél- fogadás annyiban változik, hogy ezután szerdán 19 óráig várják az állampolgárokat, míg pénteken csak délig, viszont ezután 15.30- ig a szombatihoz ^hasonló Merre tart az erdőgazdálkodás műszaki fejlesztése, milyen törekvések vannak o gépesítés fokozására, a nehéz munkafolyamatok köny- nyítésére? Ezek a főbb kérdések foglalkoztatták csütörtökön Egerben, a Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságban tartott ankéton részt vett szakembereket. A Magyar Tudományos Akadémia Erdészeti Bizottságának Műszaki /Fejlesztési Munkabizottsága az ország különböző területeiről invitálta a megyeszékhelyre az érintetteket. Az idei év elején szervezett takarékbetét-gyűjtési akciót két egri kirendeltségében a Füzesabony és Vidéke Takarékszövetkezel. E szerint az esztendő első felében elhelyezett nagy összegű, tartósan lekötött betétek után végeztek sorsolást. amit a takarékossági világnap alkalmából csütörtökön délután rendeztek meg. ügyeleti szolgálatot tartanak. A tisztségviselők kedden 8—12-ig, szerdán 14—19 óráig fogadják az ügyfeleket Mig a szakigazgatási szervek vezetői az osztályvezető- helyettesek bevonásával szerdán 7.30—19-ig, pénteken 8—12-ig állnak az ügyfelek rendelkezésére. A kísérleti időszak után kerül sor az ügyfélfogadási rend végleges szabályozására Felnémeten, a gazdaság gépjavító üzemében Készlet György, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium osztályvezetője tartott előadást. Vázolta azt a géprendszert, amelyet a VII. ötéves tervidőszakban ajánlanak az erdőgazdaságnak bevezetésre, alkalmazásra. A műszaki fejlesztés egri tapasztalatait és a jövő feladatait dr. Kovács Jenő, a Mefag vezérigazgatója. valamint dr. Szőke Miklós üzemigazgató ismertették a résztvevőkkel. A szerencsés nyertesek többek között Super Color színes televíziókészüléket, hűtőgépet, táskavarrógépet, porszívót és sok más háztartási eszközt kapnak. A díjakat november 30-ig vehetik át. A színes tévét a 146 183-as. a 260 literes hűtőgépet a 146 196-os. a táskavarrógépet pedig a 146 140- es sorsjegyek tulajdonosa nyerte gépesítés, műszaki fejlesztés Erdészeti tudományos nap Egerben A DÍJAK NOVEMBER 30-IG VEHETŐK ÁT Tárgynyeremény-sorsolás az egri takarékszövetkezetben mindenkor számíthat segi- tőkészségére Barabás Miklós, a gyár művelődési házának igazgatója. Mitől ilyen mozgékony ? Amíg a szezon tart. vajmi keveset pihen egv cukor- gyári térüzemvezető. Ide. Hatvanba is éjjel-nappal érkeznek négy megye különböző gazdaságaiból a répával megrakott vagonok, teherautók. Ezeknek a szállítmányait kell munkatársaival elrendeznie, és innen vezérlik a már kész termék, így a cukor, a melasz, a takarmányozást szolgáló nedves szelet célállomásokra történő eljuttatását is. Mióta dolgozik e megfeszítő munkakörben Mtrrosvári János és legfőbb segítője, a telefon? Tíz évet mond. De ami groteszk az egészben: itt ellátott jó munkája és „Kiváló Dolgozó" elismerései mellett most a Haza. Szolgálatáért érdemérem arany fokozatát vehette át a 'hátországi erők parancsnokától. Cukorrépa és mundér. Hogyan kerülnek e dolgok egy asztalra? Telefon a 4-es gyárkaputól, telefon a Lenin Tsz kocsijainak gyors ürítése végett. közben pedig „fogjuk" a választ. — Előbb sorkatona voltam. később tartalékos tiszti tanfolyamot végeztem, jelenleg pedig tartalékos századosként politikai munkán vagyok a seregben, amikor szükség van rám. Legutóbb 1984-ben vettem részt egv komolyabb gyakorlaton. Persze. ahogyan telik az idő. úgy változik a világ, s nekem mindezzel politikai szempontból lépést kell tartanom. tehát nem idegen tőlem a tanulás 9em . . . Több más ponton kapcsolódik még a térüzemvezető élete a közügyekhez, a ma társadalmához. Bő két évtizede technikai vezetője a H. Gáspár SE labdarúgóinak, ugyanennyi ideje tudósítja lapunk sportrovatát, továbbá tevékeny szervező a helyi közművelődésben. Harmadik nyár futott úgy át felette. hogy hatékonyan segítette elő a zenés színházi előadások sikerét. továbbá Marosvári János, aki büszke arra, hogy bennszülött hatvaninak vailhatja magát, hiszen már édesapja a cukorgyárban kovácsoskodoti — családos. És hogy az alma nem esik messze a fájától: Csaba, a Szolnokon élő építészmérnök. huszonhat évesen szintén tartalékos tiszt, továbbá épp huszon- harmadik születésnapján fújta először a bírói sípot területi bajnokságban. a Papp József SE—Vác mérkőzésen. A térüzemvezető egyébként, ha akarna, se tudna kiszakadni a lüktető életből. zakatolásból, amely körülveszi. Örökmozgó, örök- figvelö. Disputánk talán negyedóráig tartott, de ez alatt legalább ötven vagon és ugyanennyi teherautó rakományának sorsáról döntött. Azt hiszem, a mostani. a legutóbbi magas kitüntetés indokaiban ez az érdem is meghúzódott. Motdvay Győző Szombati számunkban olvashatják Kápolnai közjáték Még 1985 júliusában egy beadványt fogalmaztak meg a kápolnaiak közül tizennégyen, hogy településükön állítsák vissza az önálló községi tanácsot. Akkor az ügyben illetékes hatóság elutasította kérésüket. Ez év júliusában újra megpróbálkoztak ugyanezzel, de ekkor már hatszáznegyvenen írták alá az imdokló sorokat. Mindennek hátteréről irt riportot Ho- ma János, a cikk a 4. oldalon található. Szaggatott krónika .. . A közelmúltban számoltunk be lapunkban arról, hogy nyugalomba vonult Németh József, a Társadalombiztosítási Főigazgatóság megyei vezetője. Ebből az alkalomból készített róla portrét Szüle Rita. A: írást a 7. oldalon olvashatják Falunap Boldogon I Regi hagyomány a Hatvan melletti településen, Boldogon a fa turn nap A rendezvény sor o- | zatra az idén is sor került. Ebből ad ízelítőt képriporttá ban. az 5 oldalon Szabó Sándor — MÁTÓL HÍVHATÓK. \ Miskolci Postaigazgatóság tájékoztatása szerint ma bekapcsolják Heréd és Nagy- kökényes telefonelőfizetöit a hatvani központi egyeséges hálózatba, ók tehát ettől a naptól közvetlen tárcsázással is hívhatók, a körzetszám: 38. Rendőrségi felhívás A rendőrség kéri azoknak a szemtanúknak a jelentkezését, akik látták az 1986. október 3-án 8 óra 10 perckor Eger. Kossuth L. u. 8. sz. előtt (postaépület előtt) a kijelölt gyalogátkelőhelyen történt közlekedési balesetet. Kérjük továbbá annak a személygépkocsi-vezetőnek a jelentkezését, aki a baleset idején gépkocsijával a kijelölt gyalogátkelőhely előtt állt, áthaladási elsőbbségei biztosítva a gyalogosnak. Jelentkezni lehet az Egri Rendőr-főkapitányság közlekedési alosztályán Eger, Klapka Gy. u. 3. sz. alatt személyesen. valamint a 12-555 12-67- es melléken telefonon, illetve a legközelebbi rendőri szervnél. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapj'a. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelófizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.