Népújság, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-18 / 246. szám
■H S zomorkás őszi reggelre ébredt Az este beszedett altatók csak hajnal felére gyűrték le a nyugodni nem akaró idegrendszer ébren tartó erejét. Addig olvasott, rádiót hallgatott, sirt. fel és alá sétált a szobájában, de a kilátástalanság, a magány elől újra a konyakos üveghez fordult. Lehetett hajnali három, amikor meghúzta. elszívott egy cigarettát és bedobta magát az ágyba A fáradt ember álma általában nyugodt és pihentető, a kimerültté, a túlhajszolt, a gyógyszerekkel kikényszerített álom zaklatott. felületes, háborított nyugovás Kamrásné Szendrei Jolán álma is ilyen volt. akárcsak az egész élete, felkavart, nyugodni nem képes, testet, lelket bénító Amikor felült az ágyában, zúgott a feje, a fülében sohasem látható tücskök ciripeltek, halántéka finom bőrén át érezhetően lüktetett az ér — A szivem még jól bírja! — gondolta, aztán karóráját a paplanra téve számolni kezdte a pulzusát Kilencvenötöt vert. kihagyás nélkül. Meg sem nézte hány óra lehet, tulajdonképpen nem is volt rá kíváncsi, hiszen nem kellett sehová mennie, táppénzen volt már harmadik hete. — Teljes kikapcsolódást. Jolika! — intette az ismerős orvos Akkor mosolygott ezen. de most, ahogy ismét eszébe jutott a jó tanács. hangosan felnevetett, aztán amint a félbeszakadt álom tovalibbent, másodpercről másodpercre tudatosította magában a szavakat, mire a nevetés pityergésre. majd sírásra változott Visszahanyatlott a párnára, könnyeivel áztatta a kapricot — Nyugi! — könnyű ezt mondnai egy olyan embernek, aki mit sem tud az ö életéről, aki csak hivatalból vagy hivatásból beszél, bár az ö számára ez teljesen egyre megy. Az is lehet, hogy mondja, de ö nem csinálja. Tiltja a bagót, az italt, miközben a körzetben ö a legnagyobb dohányos Ez sem számít, hiszen a saját életével mindenki azt kezd. amit akar, teszi amiért fizetik és csinál mindent úgy, ahogyan tetszik És különben is! Hálás a dokinak, ápolja, gondozza a maga módján, amint és ahogyan az ideje engedi, kiírja egy szóra, ha beteget jelent Kétszer már kórházba is utalta, egyszer, amikor a szomszédok rátörték az ajtót és amikor kimosták a gyomrát Szendrei Jolán sohasem használta szívesen az asszonynevét, két válás után különben is nevetséges az egész. Az apjától örökölt nevét szerette, a Jolánt utálta éppen úgy. mint most. ezt a rohadt életet, amelytől így vagy úgy, előbb vagy utóbb • meg akar vegre szabadulni. Sírása alábbhagyott bágyadt, jóleső fáradtság ereszkedett rá. mint egy nagy. fekete varjúcsapat az őszi vetésre Elszende- redett! Az éberenléttel keveredő álomban gyermekkorát idézte vissza. Az apját látta, akit a szó szoros értelmében agyonvertek egy kocsmai verekedésben, amint később kiderült tévedésből, de különös kegyetlenséggel. Kilencéves korában menyasszonynak öltözött az édesanyja esküvői ruhájába, mirtuszkoszorút tett a fejére. Tizenöt évesen kimaradt a gimnáziumból és egészséges gyermeknek adott életet. Alomban sem visszaidézhető tortúrák után végre úgy döntött a család, hogy otthon maradhat a kis JDiánkéval., Tizenhét esztendős volt. amikor a nagybátyja „eltartottja" lett. és az öreg hetente járt fel hozzá egv pesti mosókony hába. — Nekem csak le vagy! — súgta a fülébe szerelmesen a vén legény, és nem volt képes megérteni, hogy Jolán miért undorral szeretkezik és miért nem boldog? A lányát látta a gyermekotthonban, amint fut- kárözott a tulipános ágyások körül Az ébredés iszonyatos volt. Az emlékezés újra felkavarta, az álomképek, mintha égették volna a húsát, az egész testét — Megölöm magam! Előszedte az Eunochtings dobozt és a műanyag fedél alól egyenként pattogtatta ki a markába a fehér kis tablettákat — Előbb iszom egy kortyot, és elszívok egy utolsó cigarettát! A szekrényhez támolygott, megpillantotta az asztalon a két számlát, amit ma ki kellene fizetnie, a levelet, amit Vera. a barátnője írt és amiben sürgeti a kölcsönadott kétezret. — Mégis csak jó volt az a vén garem bér! — beszélt magának. Amíg ö volt. volt pénzem is Aztán hányingert kapott, öklendezését konyakkal nyomta vissza Újra az. ágvában feküdt, amikor eszébe jutott a Józsi. A szép. magas, szőke .fiú, aki a melóban is szívesen segített neki. és akibe ö már az első pillanatban beleesett, de a Józsit egv csöppet sem tudta érdekelni a Jo- có — Kedves Jocó! — mondta neki mindig József Attila nyomán úgy, ahogyan még az általánosban tanulták. — Tűnj el. és engem ne becézz! — vágta, egyszer a Józsi képébe, mire ő úgy bámult rá. mint a búcsúsok a szentfiépre. de az egészből nem értett semmit. — Szeretlek, le ökör! — No, és akkor mi van? — rántott egyet a vállán Józsi és odébbállt. Egyszer még kínálkozott is. hogv lefekszik vele — legalább egyszer —. de a Józsi elkezdte a lel kizést. Felült, körülrakta magát a párnákkal, markába tartotta a gyógyszert, nyúlt a pohárért. Undorodott magától, és nem akart tovább élni . . Csengetlek! Azt gondolta, hogy álmodik vagy hallucinál, aztán markában a halállal, mégis erőt vett magán a második, már hosz- szabb csengetésre — Ki a2? A válasz egv harmadik, hosszú csengetés volt Miközben a pongyoláját kereste eszéb'e jutott, hogy talán Vera jön a pénzért és akkor legjobb lenne, ha nem nyitna ajtót Magára kapta a pongyoláját, a marék altatót a párnája alá dugta, kézzel néhányszor végighúzta a haját és kiszólt: — Ki az? A kukucskálón gyerekeket látott lehettek hárman, négyen, gondolta eltévedtek, rossz * helyre csengettek. — Mit akartok? A félig nyitott ajtó előtt három kamaszlány állt. Néztek egymásra értetlenül, aztán a gyerekeknek aradt össze a pillantásuk. — Engedj már be. anyu! Szendrei Jolán a szóra visszatántorodott. majd a lánya karja közé. — Mi van veled, anyu? Olyan sápadt vagy. mint a halál . . . Percek múltak el. mire magához tért érezte a lánya kezének melegét, ujjainak szorítását a tenyerén. — Hogy kerültök ide. Jolika? — Papírt gyűjtünk! Becsöngetünk minden lakásba, lent van a kiskocsink a ház előtt . . . Félig'csukott szemmel nézte a lányát, a másik kettőt is. akik az ajtóból visszakiabáltak — Lent várunk. Joli! Összeszedte magát, kiült az ágy szélére., és átölelte a lányát. — Tudod, olyan régen készülők már neked mondani valamit, de valahogyan mindig elmaradt. Beteg vagyok, kiírtak most is! Jolika kihúzta magát, az ölelésből és szótlanul tenni-venni kezdett, gázt gyúitott vizet engedett egy lábasba — Van teád. anyu? Az asszonv a fejével intett- nemet. — Akkor tejel forralok. Innod kell egy kis meleget! Jolisa lelengedte a redőnyt, ablakot nyitott, amelyen egyszerre beomlott az Őszi ragyogás. Később a már üres ágyhoz lépett, felrázta a paplant, -a párnákat, megpillantotta a tablettákat — Kiszórtad az Orvosságodat! Hová tegyem? Az anyja a tenyerét nyújtotta és fáradtan kicsoszogott a fürdőszobába égiek már! Hójuk húzom a vizet..,' ^ Szaíay István %y marék halál
