Népújság, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-05 / 209. szám

NÉPÚJSÁG, 1986. szeptember 5., péntek Hat magyar hat külföldi ellen Parti közben. A két szemben játszó sakkozó — elöl a hol­land Bosboom. a hátsó asztalnál a magyar Perényi (Fotó; Pesti Erzsébet) Mécs Imrének, a Pano­ráma Szálloda és Vendég­látó Vállalat igazgatójának megnyitója után megkezdő­dött az egri nemzetközi cím­szerző sakkverseny első for­dulója. A sorsoláson 11 já­tékos jelent meg. Sakkozók érkeztek Angliából, Hollan­diából, NSZK-ból, Ausztriá­ból. A 12 résztvevő, a ro­mán Marasescu nemzetközi nagymester egy nappal ké­sőbb kapcsolódik be a küz­delmekbe, mivel ő még a debreceni Barnevál-kupán szerepel. A torna FIDE Ili­as kategóriájúra alakult, így a nemzetközi mesteri nor­ma teljesítése 8 pont. A rajt a várakozásnak megfelelően kiélezett küz­delmet hozott. Gyors, úgy­Öt újonc és egy légiós A magyar labdarúgó-válo­gatott kedden, Oslóban Nor­végia ellen kezdi őszi mér­kőzéssorozatát. A találkozóra Komora Imre szövetségi ka­pitány hétfőn már próbál­gatta jelöltjeit, csütörtökön pedig döntött, hogy bő kere­téből melyik 18 játékos uta­zik vasárnap Norvégiába. A 18 tagú keret 5 játéko­sa (Keller, Preszeller, Sze­keres, Boda és Kvaszta) még nem szerepelt a válogatott­ban. A Norvégia elleni 18 tagú keret, a válogatottság szá­mával: Kapusok: Andrusch (Bp, Honvéd — 5), Szendrei (Ű. Dózsa — 3). Védők: Sallai (Bp. Honvéd — 34), Garaba (Bp. Honvéd — 56), Farkas (Vasas — 1), Róth (Pécs — 21), Keller (Ferencváros — 0), Preszeller (Rába ETO — 0). Középpályások: Fitos (Bp. Honvéd — 1), Hannich (Nancy — 24), Balogh T. (Vasas — 3), Kardos (Ű. Dó­zsa — 30). Csatárok: Mészá­ros (Pécs — 11), Szekeres (Békéscsaba — 0), Boda (MTK-VM — 0), Vincze I. (Tatabánya — 3), Hajszán (Rába ETO — 21), Kvaszta (Ferencváros — 0). nevezett „szalonremi” nem fordult elő. Nézzük ezután az eredményeket: Mészáros —Pein (angol) 0:1. Az eg­ri játékos a megnyitásban minőséget áldozott, . nyerő esélyes állásra tett szert. Az utolsó lépések megtételére mindkét játékosnak másod­percei .maradtak. A szeren­cse az angol fiú tnellé állt. Hellmayer (osztrák)—Hor­váth S. (ZTE) és Horváth Cs. (Volán)—Károlyi (DU- TÉP) döntetlen. A holland Bosboom nyert a nyugatné­met Baldauf ellen. A Peré­nyi (Szolnok)—Heyken (NSZK) játszmában a ma­gyar sakkozó támadása nem vezetett eredményre, a füg­gőjátszmában a döntetlenért küzd. A Szűcs (Eger SE)— Marasescu találkozót későb­bi időpontban játsszák. A mai forduló rangadója a két legmagasabb Élő-pont­számú játékos (Perényi— Károlyi) találkozója lesz. Mészáros, Horváth Cgaba, Szűcs Baldauf ellen ül asz­talhoz 4 órától a HNF váro­si bizottságának székházá­ban (Sándor Imre u. 6.). Nyílt levél Kiss Tiborhoz Ezt a levelet a Finomszerelvénygyárból kaptuk. Írója szerint több szurkolótársa véleményét összegzi. íme a részletek: Tisztelt Sporttárs! Az Eger labdarúgócsapatának NB 1-be történő feljutását követő játékos-átigazolá­sok, valamint az edzőváltozás kiélezett vi­tákat, a bentmaradást illetően — mint mi­nimális célt — pedig, vegyes nézeteket ala­kított ki. Kétségtelen, hogy a csapat játékosállo­mányának képessége nehéz feladat elé ál­lítja a sportvezetést, elsősorban a vezető edzőt. Ha ön bízik a csapat tagjaiban, azok önben és meggyőződése az. hogy benne van a csapatban a bentmaradás lehetősége, ne hagyja magát befolyásolni, ne szegje ked­vét egy átmeneti, eseti sikertelenség és fő­leg ne a szurkolók részéről tett. hozzá nem értő, rosszindulatú megjegyzések. Mi a jó­zanul — mögöttünk sok évtizeden szurko- lási tapasztalattal — gondolkodók, bízunk önben, bízunk az egri szívben. Mivel a csapat összállománya éppen, hogy csak megüti az első osztályú szintet, alap­vető, szinte meghatározó a jó kollektív szellem, az egy mindenkiért, mindenki egyért elv. a taktikai fegyelem betartása. Elengedhetetlen a fegyelmezett magánélet. Az elkövetett fegyelmezetlenség súlyának megfelelő és csak fokozatos fegyelmezés. Nem szabad a végletek hibájába esni. Fi­gyelemmel kell kísérni a játékosok magán-, családi problémáit, tapintatosan, de ebben is segíteni, ahol lehet. Szükséges megdicsér­ni a sikeres szereplést, de vigyázni kell, ne­hogy a sztárnak kikiáltott játékos gyakori magasztalása ellenkező hatást váltson ki és irigységre, ebből eredően csoportosulásokra kerüljön sor. Az edző sporttárs a fentiek­hez igényelje a szakosztályvezetés segítsé­gét. Ha fegyelmez, követelje meg, hogy áll­janak mögéje az illetékesek. Ami az edzői szakmunkát illeti, ebben kevés tanácsot adhatunk, de ön a játékosok többségével együtt futballozott,, tehát köz­vetlen ismeretekkel rendelkezik. Ha vere­ség éri a csapatot, az utána következő ér­tekezleten olyan tartalmú kiértékelést te­gyen, ahol az elmarasztalás mellett reális megállapítások hangzanak el. Hiszen lesz­nek jó csapatok, amelyektől még a vereség sem szégyen. Cél a hibák kiküszöbölése, az az újabb feladatokra való koncentrálás le­gyen. Vigyázzon a sajtónak adott nyilatkoza­tokkal. Nem kell kijátszani a taktikát, szél­sőséges — akár pozitív, akár negatív — megállapításokat tenni. Fontos, hogy a csa­pat bírja az egész magyar közvélemény szimpátiáját még akkor is. ha a kiesés el­kerüléséért küzdő társaságról van szó. A bentmaradást csakis a nagyon fegyel­mezett, jó kollektív szellemű, erős akaratú gárdával, jó emberi kapcsolatokkal, lelkes, csupaszív játékkal lehet biztosítani. Kíván­juk, hogy ez sikerüljön önnek és ez legyen a méltó válasz egyes országos lapokban tett önt sértő megjegyzésekre. Üdvözlettel: dr. Gál Andor A SPORTOT... „Csak” szervezni, csinálni kell Beszélgetés Kárpáti Károly olimpiai bajnokkal Ojsághír: Kárpáti Károly birkózó olimpiai bajnokát nyolc­vanadik születésnapja alkalmából ajándékkal köszöntötte Schmitt Pál, a MOB főtitkára. Az 1936-os berlini olim­pia szabadfogású birkózó bajnoka, és sok más nagy verseny győztese napjaink­ban is aktív közéleti tevé­kenységet folytat. Kárpáti Károly a felszabadulás óta tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak, elméleti mun­kája a sportban és a társa­dalmi élet egyéb területein egyaránt közismert. Az Olimpiai Rend bronz fokozata, valamint számos magas kitüntetés birtokosa, a főváros egyik kerületében a Hazafias Népfront elnöke, olimpiai győzelme után ötven esztendővel is friss fizikai és szellemi képességekkel rendelkezik. Eger város születtét (ta­valy megjelent könyvében oldalakon át eleveníti fel egykori egri emlékeit), a szenvedélyes békeharcos, az idei felnőtt birkózóbaj­nokság küzdelmei közben kértük beszélgetésre, amit nagy örömmel és készséggel vállalt. — A legjobbaknál marad­va hogyan ítéli meg a mi­nőségi sport helyzetét nap­jainkban? — Meggyorsult az út a profizmus felé! Az elért eredményeket megőrizni, sőt tovább növelni amatőr szin­ten már aligha lehet. A sportágaknak meg kell ke­resni azt a pénzt, ami a működésükhöz szükséges. A jelenlegi, többnyire álama- tőr-helyzet mindentől rosz- szabb. ezzel önmagunkat csapjuk be. — Miként értékelhető ez a kérdés az olimpia szint­jén? — A NOB vezetése a sportágak nemzetközi szö­vetségeire bízza, hogy kit enged indulni az olimpi­án. Számos vitatott kérdés adódik, hiszen az újszerűség mindig akadályokba ütköz­het, de már egyértelműen benne vagyunk a változás folyamatában. — Egyre hevesebb viták- ra_ ad okot az olimpiai já­tékok helyszíne is. — A most érvényben levő lebonyolítási rend mellett nem lehet bővíteni az olim­pia programját. Két hét alatt egyetlen városba képtelen­ség további sportágak besű­rítése. Jellemző, hogy a lab­darúgó VB-t is több város­ban rendezik. A több hely­szín számomra azért is szimpatikus, mert lehetősé­get nyújt az elszakított né­pek egymáshoz való közele­désére, mint most Dél. és Észak-Korea esetében. — Hogyan lehet eredmé­nyes a jövőben az olimpia és a béke együttes eszméje? — Az Olimpiai Akadémia, amely hazánkkal együtt 27 országban működik, hivatott a következőkben az olimpia és a béke eszméjének szol­gálatára. Az akadémia mű­ködése folyamatos, nincse­nek szakaszai. Fesztiválokat, művészi, irodalmi versenye­ket lehet rendezni. Ezt a témát négy évtizeddel ez­előtt egy nemzetközi pályá­zatra magam is feldolgoz­tam. — Mit vár a nemréa meg­alakult Állami Ifjúsági Sporthivatal működésétől? — A program aligha le­het más, mint a tömeges testedzés. Az ifjúságot az iskolában kell mindenre megtanítani, így a sportra is. Sajnos, hiányzik a tar­talmas iskola sportélet. mozgáséhes az ifjúság. A sportmozgalom legfonto­sabb feladata: egészséges embert nevelni. A legjob- bakból kerül aztán ki az. aki a világversenyeken in­dul. Kárpáti Károly, mint test­nevelő tanár, a gyakorlat­ban tette próbára az elméle­tet. Számos új módszere helyességét az idő igazolta. Versenyzői, a Bp. Honvéd birkózói annak idején 17 év alatt több mint száz or­szágos bajnoki címet nyer­tek. — A sport iskolája adott: csak szervezni, csinálni kell, és nem hivatkozgatni — vallja. Fesztbaum Béla Szomorú szenzáció irányí­totta figyelmünket a sporto­lók balesetbiztosításának té­makörére. Más jellegű, de szűkebb körben ugyancsak felkavaró érdeklődést keltő eseményhez kapcsolódik hír- magyarázatunk. O Volt-e biztosításuk az Alpokban szeren­csétlenül járt egri hegy­mászóknak? Az expedíciónak a Matter­horn megmászását túlélt egyik tagja, ifj. Kertay Sán­dor mondta: — A rendes biztosítás nem érvényes a mi sportágunk­ra, egyébbel pedig nem ren­delkezett a csoport. Azaz a Magyar Természetbarát Szö­vetség tagbélyege egyben számunkra is biztosításként szolgált. Pesten a szövetség titkár­ságvezetője Siklósi Gyuláné érdeklődésünkre ezt meg­erősítette. Vagyis, hogy szer­vezett túra, az éves szak­osztályi eseménynaptárban szereplő alkalmakkor bekö­vetkező baleseteknél, a tag- bélyeg-biztosítási kártérítési alap. (Az Egri Alpin Klub ve­zetője, dr. Fölkért Tibor a jövő héten érkezik haza Ausztriából, a kérvény az ő igazolásával indulhat útjára.) A tragédia következményei között az sem elhanyagol­ható, ami a felkutatott holt­testek hazaszállításával ne­hezedik Jancsó Zoltán és Pozsonyi Sándor özvegyének vállára. A Külügyminiszté­rium illetékeseitől tudjuk, hogy a különleges eljárás körülbelül 80—80 ezer fo­rintba kerül. A svájci Zer- mattból egy közeli repülő­térre szállítják az elhuny­tak földi maradványait, kü­lönféle vizsgálatoknak vetik alá, elhelyezésük hármas koporsóban történik, illeték- fizetés terheli a hozzátarto­zókat számos egyéb admi­nisztráció kapcsán. A holt­testek majd repülőgépen ér­keznek Ferihegyre, hogy on­nan végső nyughelyükre szállítsák. A tragédia és a sportolók biztosítása kapcsán nem ér­dektelen, amit kérésünkre Molnár Gyula, az Állami Biztosító Heves Megyei Igazgatóságának egyik mun­katársa vázolt: — Az egri alpinisták el­utazásuk előtt az autóra kö­töttek külföldi Casco bizto­sítást, a baleset-, betegség- és poggyász-biztosítást (BBP) elmulasztották, noha tud­tommal felajánlották nekik. Egyébként eddig az Egri Al­pin Klub a szakosztály tag­jaira sem kötött külön sport­biztosítást. Az Eger SE pél­dául ilyen címen évi 35 ezer forintot fizet be a számlá­inkra. — Sportbiztosítást csapat­sportágakban névsor nélkül lehet megkötni. A bekövet­kező baleseteknél az adott találkozó hivatalos jegyző­könyve, az érintett személy ottani beírása a kártérítési igény alapja. Egyéni sport­ágaknál csak személyre szó­lóan vállal biztosítást cé­günk. Érzékeltetésül, az ESE a birkózók, cselgáncsozók (648 Ft fejenként) esetében ezzel rendelkezik. Eltérő díj­tétel szerint alakul a többi hasonlóan balesetveszélyes egyéni sportág (ejtőernyő­zés, hegymászás, ökölví­vás ...) balesetbiztosítása js. A tanulság ilyenformán: a „Biztosítás — biztonság!" — nemcsak szlogennek örök­zöld. © Lesz-e újabb ázsiai idegenlégiósa az Eger SE NB I-es női röplab­dacsapatának? Ludas Miklós szakosztály- elnök: — Egy hónapja érkezett Magyarországra, hozzánk dr. Phan Hong Minh edző fe­lesége és egyik ötéves kis­fia Tung. „Miki” neje oda­haza játszott, lehet, hogy egy vietnami játékossal is erő­södünk. (A klub csapatát az el­múlt bajnoki évad második felében a lengyel Alina No­wak is segítette. Az ő szer­ződésének egy évvel való meghosszabbítását már meg­kérték a varsói sportfőha­tóságtól.) A vietnami feleség játék- lehetőségéhez Tóth Zoltán, az együttes technikai veze­tője további kiegészítéseket fűzött: — Tyüen asszony (leírva Tyln) október 30-ig kapott külföldön tartózkodási engedélyt a vietnami szer­vektől. Mi azonban szeret­nénk, ha a férje kéteszten- dős szerződésének lejártáig, 1987. június 30-ig maradhat­na. A kérvényt eljuttattuk Hanoiba, s élvezzük Viet­nam budapesti nagykövet­ségének támogatását. „Miki' felesége már eddig is be­szállt az edzéseken, de já­tékáról még korai volna nyilatkozni. Az NB I-ben különben a hónap végén kezdődik az új pontvadászat. Budavári Sándor A KAEV 4. SZ. GYÁRA (GYÖNGYÖS, Karácsondi út 15.) felvesz: szerkezeti lakatost, tmk-géplakatost, tmk-villanyszerelőt, fűtőt és kazánházi segédmunkást. JELENTKEZNI LEHET: személyesen a gyár munkaügyi csoportjá­nál vagy a 12-284-es telefonon. A gyárhoz a 4. sz. helyi járat közlekedik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom