Népújság, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-12 / 215. szám

NÉPÚJSÁG, 1986. szeptember 12., péntek

4.

Egy kor gondolatai, érzései - zenében

Barokk koncert a Bazilikában

Az elmúlt pénteken az Egri Szimfonikus Zenekar a Megyei Művelődési Központ rendezésében barokk szerzők műveiből adott hangversenyt. A műsorban fellépett Kocsis Albert Liszt-díjas hegedűművész és Lehotka Gábor orgonaművész.

Akármelyik zeneszerző bármely darabját elővesszük, mindenütt érvényesülnek a rend és fegyelem szigorú szabályai. S miközben a zenei történés megesik, a dallam hajtja magát előre, diadalmasan tör célja felé, hogy az alkotás kifejezze az embert. Kitárul elénk a széles szellemi horizont is, amit a barokk ember látott. Mi. innen a mai Európából szinte nosztalgiával gondolunk, érzünk vissza azokra, akik nekünk a barokk kor gondolatait, érzéseit hátrahagyták — megörökítették.

Az est nyitószámaként Lehotka Gábor J. S. Bach C-dúr prelúdium, és fúgáját játszotta, megadván az alaphangot és az érzelmi tónust az egész műsorhoz. Más felfogásban. más regiszterezés- sel hallottuk már az idén ezt a művet, így hát Lehotka értelmezése is nyomon követhető: ezt a hatásos és gondolatgazdag zenei elmélkedést derűs férfilírával toldotta meg.

Corelli B-dúr concerto grossoját (Op 6. No5.) Radnóti Tibor. Ittesné Nyeste Erzsébet és Szabó Ildikó szólóival az Egri Szimfonikus Zenekar, a poétikus elemeket jól hangsúlyozottan szólaltatta meg.

Bach E-dúr hegedűversenyét (BWV 1042) Kocsis Albert játszotta. A nagy barokk mester leggyakrabban játszott darabját a világjáró magyar hegedűs a teljes átélés erejével adta elő. Van abban valami szükségszerű, hogy a nagy művek formátumukhoz szoktatva kinevelik megszólaltatóikat. Kocsis Albert a modernek mellett elsősorban a barokk muzsika remekműveivel szórakoz- tatja-gondolkodtatja el közönségét. bárhol is lép fel. Ez az E-dúr is idézi Vivaldit. Mint sok más esetben Bachnál.

A két .hegedűverseny között Händel B-dúr orgona- versenyét (Op. No. 2.) hallottuk Lehotka Gábortól és az Egri Szimfonikus Zenekartól. A mai fülnek talán szokatlan, hogy zenekart „versenyeztet” a szerző egy orgonával, de a barokk legnagyobb tiszteletben álló hangverseny éppen az orgona volt.

Lehokta Gábor Liszt B— A—C—H prelúdium és fúgájával zárta le az igen értékes estét. Igaz. ugyan, hogy Liszt ezt a művét a barokk mester iránti tiszteletből írta. az is igaz, hogy hatásos befejező szám a B—A—C— H, mégis úgy érezzük, hogy gondolatilag, főképp stílusjegyeiben, romantikus hullámzásában más érzelmi forrás ez az alkotás, és csak a Bach irányában érzett hódolat iktathatta be ebbe a péntek esti programba.

(f- a.)

Kameraközeiben

Gisela May

A politikai sanzon First Ladyjének nevezik, Európa és Amerika számos városának közönsége ünnepelte az idén 62 esztendős művésznőt. Mint annyi más neves dalénekes, ő is színészként kezdte, de végiképp sohasem vált meg a színpadtól. 1961- ben Helene Weigel — Bertolt Brecht özvegye — a Berliner Ensemble-hoz szerződtette. Számos ragyogó Brecht-figura megformálása fűződik nevéhez — Madame Cabet, A Kommün napjaiban. Peachumné a Koldusoperában, Kurázsi mama stb.

Fellépett az NDK fővárosának majdnem minden színpadán, még a Berliner Staatsoperrel is volt szerződése, Brecht Weill énekes balettjében, A kispolgár hét halálos bűnében Anna I. megformálójaként vendég- szerepléseik során a többi között a Milánói Scala közönsége is megcsodálta. Éne- kelve-tánccilva a musical kedvelőit bűvölte. Weimar- ban a nemzetközi zenei szemináriumokon a sanzon szakon adott elő. Pedagógiai képességét bizonyította,

hogy — Jean-Luis Barrault meghívására — a párizsi Nemzetek Színházában ő tartott szakmai előadásokat a felülmúlhatatlannak tartott francia sanzonénekesnek.

„Második karrierje” — ahogy a lapok nevezték — úgy indult, hogy valamelyik megbetegedett kollégája helyett egy Brecht-matinén beugrott és előadta A kalózok szeretőjét. Tomboló sikert aratott. Röviddel ezután a milánói Piccolo Teatro igazgatója, Paolo Grassi meghívta egy egész dalestre. A siker ismét óriási volt. Ezt a vendégjátékot más európai városok követték. Ma már Moszkva és’ New York, Stockholm és Budapest közönsége ismeri és tiszteli. Mint énekes Brecht-élőadó- művész első a világon. A Münchener Abendzeitung így írt róla egyik vendég- fellépésekor: „Ilyen mélyen behatolni hallgatók érzéseibe csak olyan emberek tudnak. akik azonosulnak azzal, amit énekelnek.”

A fiatalok is szeretik. A művésznő szerint azért, mert nagyon érzékenyek, és ha azt érzik, hogy a színpadon a személyes hiúság fontosabb, mint a tartalom, arra allergiásak. De respektálják azt, aki azonosul azzal, amit csinál.

Neki is van „magyar vonatkozása”. Sándor Pál közreműködésre kérte fel Csak egy mozi című filmjéhez, és ő szívesen elfogadta. Szeretettel emlékezik magyarországi munkájára, a rendezőre és kedves partnerére, az azóta elhunyt Major Tamásra.

Színpad, pódium, televízió. De a filmstúdiók nem nagyon halmozzák el ajánlatokkal. Az idestova nyolc esztendeje készült Fleur Lafontaine óta kevés filmfeladatot kapott, azért is fogadta olyan szívesen a magyar meghívást, hogy még nyári szabadságát is feláldozta

Warrenné, Jenny Marx, Rosa Luxemburg, Vassza Zseleznova. Dolly és annyi más híres figura megformálóiát legközelebb szeptember 16-án láthatjuk. A televízió 2-és programjában vetítik a Doktornők című filmet, amelynek egyik főszerepét alakítja.

(erdős)

Gazdagodik a szennai falumúzeum

A szennai falumúzeum egy közel kétszáz éves talpas- házzal gazdagodik, amelynek áttelepítése Somogyszob- ról rövidesen befejeződik. Az eredeti faanyag, valamint építési technológia felhasználásával újjáéledő parasztház új színfoltja lesz az egyre bővülő gyűjteménynek, amely a régmúlt falusi élet emlékét idézi. Képűnkön: készül a sározáshoz az alapanyag.

(MTI-fotó: Hámor Szabolcs)

Múlóban a népművészet divatja?

Márkajel és diploma — ízlésrontás ellen

Azt tervezi a Népi Ipar- művészeti Tanács, hogy minden általa zsűrizett nép- művészeti tárgyat a jövőben márkajellel lát el, a kivételesen magas esztétikai színvonalú alkotások pedig diplomát kapnak.

De mi indította erre a több mint három évtizedes múltú szakértő testületet?

— Ma Magyarországon körülbelül harmincezren fog* lalkoznak népművészeti tárgyak, a többi között szőttesek, hímzések, faragások, kerámiák, népi kisbútorok, kékfestőanyagok készítésével — mondja dr. Nagy László, a Népi Iparművészeti Tanács elnöke. — Túlnyomó többségüket a negyvenegy népművészeti, háziipari szövetkezet fogja össze. Ezek a termelőszervezetek kettőhárom kivételével az ország jellegzetes népművészetéről híres vidékein, a Sárközben, Baranyában, Mezőikövesd környékén, a Nyírségben, Csongrádban működnek, tagjaik, bedolgozóik pedig elsősorban úgynevezett kivitelezők, ök évszázados motívumokkal mintegy iparszerűen — ám avatott kézzel — készítik a gyönyörű térítőkét, szőnyegeket, babákat, kulacsokat, tányérokat, használati és főleg berendezési tárgyakat. A harmincezres számban azonban benne van a pontosan 692 népi iparművész címmel kitüntetett alkotó és a 92 népművészet mestere is. A Népi Iparművészeti Tanács zsűrije elé évenként tízezer tárgy kerül, s ennek mintegy hatvan százalékát fogadja el a szakemberekből álló bírálóbizottság.

Ebből körülbelül 110—120 az A-kategóriás, a „kivételesen magas esztétikai színvonalú” alkotás, amely a mester egyéniségét is magán viseli. A népművészeti boltokban csak zsűrizett tárggyal találkozik a vásárló.

— Ez az elmélet. A gyakorlat azonban mást mutat...

— Kétségtelen, meglehetősen tarka a kép, és ez szó szerint is értendő. Sok helyütt láthatók például a 30-as évek álnépművészetét utánzó, felelevenítő, túlszínezett térítők, blúzok, az igazihoz hasonlító cserépedények, tányérok. De még a némileg színvonalasabb népművészeti tárgyakkal is gond van. Ebben a törekvésünkben messzemenően támogat minket — anyagilag is — a Művelődési Minisztérium. Külön fejezetet érdemel a magánboltok, a bazárok árukínálata. Éppen a népművészet iránt megnyilvánuló érdeklődés csúcsidő- szakával, a 60-as évek végével, a 70-es évek elejével esett egybe a magánkiskeres- delem újbóli felfutása. Az idő tájt az imént vázolt, számottevő népművészeti, háziipari szervezetünk sem volt képes kielégíteni a hazai és a külföldi keresletet, és ezt ismerte fel a magán- kiskeresikedelem. Sorra nyíltak vidéken és Budapesten az üzletek, és elárasztották az országot a népművészeti giccsel. lyli tagadás, konjunktúra lévén, kevéssé figyeltünk fel erre.

— A márkajel tehát támadás a giccs ellen?

— Támadás az izlésrontás. a lélekmérgezés ellen; késve, de nem későn. Egyébként, hogy tervünkkel mennyire nem vagyunk elkésve. azt jelzi: ma Magyarországon évente mintegy 350 millió forint értékű népművészeti tárgy talál gazdára az állami és szövetkezeti kereskedelemben. Ezek hitelességét kívánjuk a jövőben megerősíteni a készítő nevét, a készítés, illetve a zsűrizés helyét és idejét feltüntető márkajellel. A diplomás remekek számozottak lesznek, és legfeljebb 500 példányban készülnek; ez bizonyos határokon belül az árukban is tükröződik.

— Mindettől azonban a „népi giccsek" még nem kerülnek le az üzletek polcairól és a „népművészeti" vásárokról sem szorulnak visz- sza. Mi erről a véleménye a Népi Iparművészeti Tanács elnökének?

—" Hitelt érdemlő becslések szerint évente 200 millió forintért vesznek még ma ís az emberek népművészetinek vélt, vagy annak kikiáltott fércművet. A népművészeti vásárok kiállítóinak alig 20— 25 százaléka népművész, népi iparművész, hiába van jogszabály arra, hogy ki vehet részt azokon. A márkajellel a giccs ellen harcolhatunk, de tudjuk, csupán ezzel, s csak mi magunk csatát nem nyerhetünk. Mindenesetre tovább keressük azokat a lehetőségeket, amelyek révén mind többekhez juthatnak el az igazi értékek, s ilyen lehetőséget látunk a márkajel, a diploma bevezetésében is.

D. G

BÁN ZSUZSA

Gyere haza

II 2.

N

em tudom, mi- lesz ve. lem, és azt sem, hogy mi lesz veled, anyu. Sokáig nagyon rossz volt itt és sírtam, aztán kértem papírt, meg ceruzát az egyik gondozónőtől. Levelet írtam haza, a nagymamának, meg apunak, bocsánatot kértem tőlük, amiért így megszo- morítottam őket, és azt írtam, hogy ha eljönnek értem, talán el tudom mondani, miért csináltam.

De a levelet nem tudtam elküldeni haza. Itt nincs egyetlen polc, amelyik az enyém, nincs egyetlen fiók. A levelet elrejtettem a párnahuzatomba, de észrevettem hogy amikor nem vagyok a szobában, a többi gyerek kiveszi és elolvassa. Most már tiszta rongy az a papír, amire a levelet írtam, és alig lehet elolvasni.

Sokáig vártam, hogy apu vagy nagymama meglátogat. A gyerekek itt eleinte nem álltak szóba velem, de aztán megbarátkoztam egyikkel, akinek meghaltak a szülei. Ö azt mondja, mindent megtenne, ha lenne hova hazamennie, ha lenne családja, de hiába, nincsen. Kicsi kora óta itt van az intézetben.

Azt mondtam neki, hogy ha engem meglátogatnak és hoznak valamit, akkor a felét nekiadom.

De aztán hiába vártunk. Mentek a napok, a hetek, mások levelet is kaptak vagy látogatták, énhozzám senki nem jött. Lehet, hogy apu most azt tiltotta meg otthon, hogy kiejtsék az én nevemet. Nagymama talán az én ruháimat is elrendezte a szekrényben, mint annak idején a tiédet, és amikor becsukta a szekrényajtót, olyan volt, mintha eltemetett volna örökre.

Most akkor két halott van otthon, te, meg én, anyu. Minden, ami ránk emlékeztet. bent van a szekrényekben. és nem nyitják ki soha többet.

Azt mondták, tizennyolc éves koromban elmehetek innen. Az még nyolc év. Elhatároztam, hogy akkor azért is megkereslek. Majd elmegyek dolgozni, lesz pénzem és tudok utazni. Megkereslek és együtt élünk majd, ketten. Lehet, hogy az még soká lesz, de én nem felejtek. Tudom, te sem. Hogy

miért mentél el, nem tudom, de azt hiszem, ha megkérdeznélek, meg tudnád magyarázni, és akkor megérteném. Az ember semmit nem tesz ok nélkül, csak az a baj, hogy nehezen tudja elmesélni másoknak, miért tette. De mi, ketten, mindig megértettük egymást. Emlékszel, anyu, én azelőtt is csak neked tudtam mindent elmondani.

Tegnap itt volt nagymama és megint olyat csináltam, amit magam sem értek. Tudod, már lemondtam mindenről. Nem írtak, nem látogattak meg, és azt gondoltam, már annyira, megharagudtak rám, mint amennyire terád. Már nem gondoltam arra, hogy valamikor látom még őket. S akkor, képzeld, anyu, fociztam a barátommal az udvaron. A kapu felé nézek és azt hittem, álmodom, nagymama kacsázott felém és mosolygott, a régi, kedvtes mosolyával. Egyik gondozónő kísérte, leültette a pavilonban, és kiabált nekem, hogy menjek oda.

Először majdnem futni kezdtem, de aztán, mintha megbénított volna valami, csak lassan indultam el. Nagymama mosolygott, fáradtan ült a pavilonban egy pádon és azt mondta, menjek oda, rántott csirkét hozott, meg kólát nekem

Elő is vette, zsírpapírba volt csomagolva. Kiterítette a rántott csirkét maga mellett a pádon, és elővette a kiskését.

Vágott nekem egy darabot és integetett, de valahogy földbe gyökerezett a lábam. Megálltam tőle bizonyos távolságra és csak néztem rá, de nem tudtam

közelebb menni hozzá. Nagymama bekapott egy falatot, hogy engem is buzdítson, és még mindig nem értette, mi van velem.

Láttam, hogy kicsordulnak a könnyei. A gondozónő hitetlenkedve bámult rám, aztán vállat vont és otthagyott. Nagymama sírva kérlelt, hogy menjek oda és egyek vele, de én nem mozdultam. Arra gondoltam, hogy otthon te is, anyu, meg én is, be vagyunk zárva a szekrényekbe, és ezt tiszteletben kell tartani. Mi soha nem jövünk ki onnan. Ezért nem mehetek oda, nem beszélgethetek vele és nem kóstolhatom meg, amit hozott.

Hallottam, hogy a gondozónő azt mondta egy nagyobb fiúnak, hogy én menthetetlenül gonosz vagyok. Hogy ő még ilyen megátalkodott gyereket nem látott. Egyedül a sötétzárka való nekem, és rántott csirke helyett kenyér, meg víz.

Sokáig üldögélt ott nagymama sóhajtozva, és a köny- nyeit törülgetve. Aztán az igazgató odajött hozzá és azt mondta, taxit hívtak, amivel ki mehet a buszállomásra.

így elment. Már nem szólt, hogy menjek oda. csak végtelenül szomorú volt az arca, és nehezebben járt, mint máskor. Hazavitte a rántott csirkét, amit nekem hozott. Akkor odajött a barátom, akinek azt ígértem, megfelezem vele, amit kapok. Nem kérte számon, miért nem teljesítettem az ígéretemet Azt mondta, hogy ha ki kukucskálunk a kőkerítésen, még megláthatjuk az utcán a nagymamát, amikor beszáll a taxiba. Ügy is tettünk, és majdnem kiabáltam utána, mert hirtelen nagyon megfájdult a szívem, de már nem volt idő rá. A kocsi ajtaja becsukódott és a taxi elindult, elvitte a nagymamát. Azt hiszem, többet soha nem jön meglátogatni. És apu sem.

Ha tieennyolc éves leszek, én sem keresem őket, csak téged, anyu. Majd mindent elmesélünk egymásnak és együtt élünk. Ha csak velem leszel, tudom, nem mész el többet sehová. És én sem Most nem tudom, hol vagy, ahogyan talán te is otthon keresel gondolatban, de egyet biztosan tudok: megtaláljuk egymást. Nekünk nem kell olyan sokat magyarázkodni, közöttünk soha nem lesznek félreértések.

(Vége)