Népújság, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-06 / 210. szám

8 NÉPÚJSÁG, 1986. szeptember 6., szombat Hódító napkeleti bölcsek Tisztelt Hadzsi Abdel Ka­rim Germanusnak Hajnalcsillag járt felet­tünk, úgy jöttek el a mon­dák világába a szakállas, köpenyes, napkeleti királyok, hogy tisztelegjenek a jászol­ban született keresztény val­lásalapító előtt. A bibliai történet az első „diplomá­ciai” látogatást örökítette meg. A találkozás történel­mi volt, a pusztái sémita nyelvet beszélő arab törzs- főnökök és a szintén ősi arameus nyelven szóló Jézus között. De mind ez az idők legelején zajlott le. A kereszténység Európá­ban terjedt el, s az arabok vallása, az iszlám rövidebb- hosszabb európai intermez­zo után a Balkán és Ázsia uralkodó hite maradt. Ám, az egykori találkozás és a napkeleti bölcsek ajándéka máig megmaradt Európában. Mondhatjuk, hogy szinte azóta kölcsönös az érdeklő­dés egymás iránt. Igaz. mos­tohatestvérek módjára, gya­korta acsarkodva, verekedve élnek együtt arabok és eu­rópaiak. S a közös köldök- zsinór jóvoltából hatnak egymásra akaratlanul is. Formálódik kultúrájuk, mű­vészetük, életmódjuk. A legősibb sémi tulajdon­ságokat megtartó arabot napjainkban anyanyelvként mintegy százmillióan beszé­lik. Sajátos, matematikai kép­letekre épülő nyelvtani szer­kezete amilyen mértékben nehezíti a tanulást, oly mértékben kedvezett a köl­tészetnek. A pogány kor és a korai iszlám első arab versei a sivatagi oázisok kö­zött ingázó karavánok tevéi­nek lépésritmusára íródtak. Az erőteljes rímes próza nyomait viseli magán a szent könyv, a Korán. S ezt a kifejezési formát használ­ták a szakállas, turbános ramadáni mesemondók, regö­sök is. akiknek szájhagyo­mány útján terjedő történe­teit ma papírra nyomtatva megtalálhatjuk a közel-kele­ti metropolisok könyves­boltjaiban és a mecsetek előtti könyvárusoknál egy­aránt. A nomád életmód kifeje­zéseiben gazdag arab nyelv aztán évszázadokig nem fej­lődött. A sivatagi vándorok vallása, az iszlám nemzet­közi lett. S az azonos pusz­tai s sztyeppéi társadalmak, amelyeknek a termelési és társadalmi viszonyai is ha­sonlóak voltak, fél évezredre leigázták az arabokat. Az „íj­pendítő” népek Muhammad vallásával. ideológiájával meghódították az iszlám szü­löttjeit. Mongolok, cserke­szek, törökök, perzsák ke­rültek hatalomra, ök épí­tették a palotákat, szerájo- kat az Ommajádok és Ab- baszidák ősi városaiban. A hatalom nyelve a rabszol­gákból lett fejedelmi ural­kodók mamelukkipcsak dialektusa lett. Virágzott törökül, perzsául a lantos költészet, míg az arab meg­maradt a hit és az utca, va­lamint a vándorló beduinok érintkezési formájának. A múlté lettek, az árnyas kertekben káprázatos Altiam­ra termeiben, az élveteg élet­örömöket átélő, s leíró mór költők alkotásai is. Művelet­lenek és analfabéták durva népnyelvévé korcsosodott a veretes arab. Bár, az osz­mán szultánok udvarában művelték, csiszolták a nagy szakállú jog- és vallástu­dósok, de igazából csak a hatalom nyelve, az oszmán- török fejlődött azzal is, hogy magába olvasztotta az arabok és perzsák szókincsét. Ez az állapot tartott gya­korlatilag a múlt század má­sodik jeléig, illetve az első világháborúig. A felszaba­dult területek arab haza­fiainak első célja volt a nyelvújítás. Ez a mozgalom tart mind a mai napig. Két évezred arab irodalmát egy összeállítás keretében be­mutatni lehetetlen, sőt tisz­teletlenség is lenne. Nem véletlen, az elkülönítés sem. Klasszikus és modern arab irodalomra. Mi most az utóbbi válogatásából leg­frissebb költeményeiből, no­velláiból nyújtunk át egy csokorra valót. Tudnunk kell azt viszont, hogy az olyan irodalmi műfajok, mint a novella, regény, irodalmi kritika századunk első évti­zedében látták meg a napvi­lágot az ősi keleti romok és falvak között. Fejlődőben, átalakulóban van ez a mű. faj tehát. De mindez nem jelenti azt, hogy egyes írók, költők alkotásai nem gaz­dagítják a világirodalom kincsesházát. A „két mosto­ha” tehát Európa kényelmes szobáiban nevelkedett, fiú­ja és a vad harcias bedui­nok gyermeke most ismét egymásra talált. S így van ez rendjén. Jól ismertek a történelmi, napi politikai változások is, amelyek hol komor, hol vidámabb szí­neivel tarkítják a mai iroda­lom palettáját. Az észak­afrikai Magreb országaiban jobbára francia nyelvű, ám arab tartalmú irodalom vi­rágzik. Líbiában a sivatagi élet varázsát éneklik meg a költők, s az egykori legen­dákból sarjadnak az elbe­szélő próza virágai. A koz­mopolita Libanon, annak is „márványból való nárciusza” Bejrút, pezsgő irodalmi éle­tet élt a hetvenes évek ele­jéig. Számos kitűnő nyomda, folyóirat, szerkesztői gárda várja az új arab alkotókat. Most, napjainkban a mecé­nás szerepét a gazdag öböl­menti államok és Szaúd- Arábia vette át. Viszont az igazi irodalmi élet központ­ja ma is Kairó és Damasz­kusz. A Sinai-félszigeten látta meg a napvilágot a városok modern Szindbádja, Ibrahim Sukrullah. Minden­napos átalakulásról így ír egy helyütt: „ősi pillérek épülnek be az új mecsetek­be. Friss gallyak kerülnek az ősi füzekre. Épületeket rombolnak le, hogy új ottho­nok épülhessenek. S a sü- völvény házak büszkén ma­gasodnak, miközben egymás vállához simulnak el-elfin- toródnak fokhagyma szagú leheletüktől.” A legősibb arab műfaj, a költészet nap­jainkban Irakban él igen erőteljes életet. Ám Szíriá­ban, Libanonban és a pa­lesztin földön is jelentős költőket találunk. A palesz­tinok ősi földjének mai ér­zéseit összeállításunkban Mahmud Dervis verse mu­tatja be. A szíriai Nizár Kabbáni ma talán a legis­mertebb, legolvasottabb arab költő: mégpedig szerelmi lírája okán. Ezek többnyire hosszadalmas, gyakran sza­bad szájú szerelmes versek, a giccsszerű érzelgősség ha­tárán mozognak. A kenyér, hasis, holdfény című politi­kai verse megjelenésekor nagy vihart kavart. E műve alapján, mely nyomasztó társadalmi gondokat boncol, s eleven életképet fest az üzleteiket egyszerre bezáró és táskarádióval a hegyte­tőre vonuló kisemberekről. Nizár Kabbánit besorolhat­juk azoknak a költőknek a csoportjába is, akiket az újabb arab költészeti kriti­ka „szocialista realistáknak’ nevez. Jelentős irodalmi munkásságot mondhat ma­gáénak Názik Al-Maláika iraki költőnő és Nábil Já­szin honfitársa is, aki jelen­leg Budapesten aspiráns. A prózairodalom három legjelentősebb alkotója kö­zül kettő egyiptomi, egy pe­dig szíriai. Zakaria Tamer: Tigrisek a tizedik napon cí­mű novel láskötete angolra fordítva meghódította a szi­getország olvasóit is. Elbe­széléseiben a folyók bánatu­kat. a csöippnyi madaraknak suttogják el. amelyek távoli földrészekről érkezve legen­dákat mesélnek a kardko­vácsoló emberekről, az asz- szonyokról, akik kúpos agyagkunyhókban megcson­kított ágyékukkal nem tud­nak boldogságot adni. ural­kodókról regélnek, akik szá­mára elérhetetlen a szere­lem. Tamer ábrázolta világ bizony nem Seherezádé me­sés világa, sem pedig az Ab- baszidák kincsesháza. Erő­teljes prózája a ma emberé­ről szól, de mondanivalói a Közel-Kelet mesevilágában gyökereznek, amelyeket po­litikai és társadalmi esemé­nyekkel markánsít. Jómaga Damaszkusz egyik munkás- negyedében született és ne­velődött. Irodalmi pályakez­déséről így szól: „A keleten járó gyakran látja, hogy idős emberek a földről még az eltépett újságpapírokat is összeszedik. Teszik ezt azért, mert hátha azon a koszos papíron, amelyet mindenki­nek a keze összefogdos, a Korán verssorai vannak. Ez az ősi hit plántálta tisztelet hajtott engem is a könyvtá­rakba. irodalmi előadásokra. Sókáig munka nélküli vol­taim és a damaszkuszi köz­ponti könyvtár olvasótermé­ben két vékonyabb kötetet is kiolvastam naponta. Ez volt az én felkészítő műhelyem, hogy aztán a hatvanas évek elejétől megjelenjenek saját novelláim is.” Az író műveiről nagy el­ismeréssel szól a Londonban megjelenő közel-keleti ese­ményeket és ideológiai áram­latokat feldolgozó AFKAR. A mai arab kultúra kétar­cúságát és annak okait elem­zi esszéiben, novelláiban a nálurtk is jól ismert Juszuf ldrisz. A rangos szaklapnak számító THE MIDDLE EAST-nek adott nyilatkoza­tában így beszél: „Féltem az arab intellektuelek jövőjét. Pláne azokét. akik azt hi­szik, hogy túlléphetik saját árnyékukat azzal, hogy köl­csönzött európai ideológiák­ban hisznek, és azt részesí­tik előnyben a sajátjukkal szemben. Az arab világ leg­értékesebb kincse az ékes­szólás volt. Mindez a klasz- szikus korban megnyilvánult írásban, gondolkodásban és költészetben. Most jó né­hány írótársam összetöri ezt az ábrándot, kulturális űrt teremt, amelybe szabadon behatol az elkorcsosodott igazi mivoltjából kivetkőzött iszlám fundamentalizmus. Jó néhányan gondolkodnak úgy. hogy nemsokára lesőp- rik a szellemi élet térképé­ről az arab világot azért, mert az gazdasági, politikai, nemzetiségi bajokkal küzd. Ezeknek a számára nem marad más. mint Khomeini fanatizmusa és a vallásma­gyarázó sejkek kenetteljes szava. Nasszer korában nagy lépésekkel haladt előre az egyiptomi irodalom, tud­niillik szabadabban lehetett kritizálni akkor. Most. a kri­tikus gondolatok, problémák eltűnnek a hatalom fizetett cenzorainak tolihúzása nyo­mán. Juszuf ldrisz 1973 óta a félhivatalos AL-AHRAM napilap irodalmi rovatveze­tője. Több nagy sikerű re­gény és novella írója, de már jobbára csak tanulmá­nyokat, kritikákat ír. Vár a szabadabb „hold felkeltére”. Utoljára hagytuk a legna­gyobb hatású írót, az arab novellisztika és regényírás nagy sejkjét, Nadzsib Mah- fuzt. A kairói író életét szét­zilálta a napi politikai élet, s figyelmét a kispolgárság lesüllyedésére terelte. Egyip­tomban a függetlenségi har­cok mozgatói bankárok és kereskedők voltak, ideológu­sai pedig a kispolgárságból jött értelmiségiek. Ilyen volt Szadat is. Széthulló csalá­dok. társadalmi hajótörések, partra vetettjei a hősei Mah- fuz regényeinek is. Csoda­várók, akik karrierről áb­rándoznak, társadalmi siker­ről, előnyös házasságról, vá­ratlan (meggazdagodásról. Fuldoklásuk háttere nem az utazási prospektusokból is­imért Kairó, nem a luxus­villák, nem is légkondicio­nált szállodák, hanem siká­torok, szegénynegyedek, le­robbant házak, hámló falú panziók. Mahfuz szerint a kispolgárságból jött értelmi­ség eljátszotta a maga sze­repét. A hajdan volt „júliusi forradalmárok” kiábrándult öregekként passzív szerepre kárhoztatva szemlélik a kö­rülöttük zajló életet: elárult szerelmeket, megtagadott eszméket, pusztítást és ön­pusztítóit. összeállításunkban szereplő legfrissebb novellá­ját a MADZSALLA nevű arab nyelvű társadalmi, po­litikai. irodalmi hetilapból vettük. Ebben az írásában is a talajt vesztett értelmi­ség bukdácsoló sorsát, máról holnapra való élését ábrá­zolja. Egy régi arab közmondás szerint: „Allah kincseit a ki­rályok trónusa alá rejtette, amelyekhez a kulcs a költők ékesszólása.” így legyen ez még jó ideig! NADZSIB MAHFUZ: Elvetélt álmok Kollégák voltunk a Műve­lődésügyi Minisztérium tit­kárságán. Korábban együtt dolgoztunk a jogi fakultáson is. Akkor még Muhammad Alablavi a vezír személyi titkára volt. Aztán családi kapcsolatai, no meg a gya­kori találkozások magas ran­gú Látogatókkal, nem ma­radtak eredmény nélkül; si­került felkapaszkodnia a tár­sadalmi ranglétra legfelső fokaira. Jómagam akkoriban már elég ismert írónak, újságíró­nak számítottam. Hallom ám egy napon, hogy barátom — miután szavát vette az igaz­ságügyi miniszterhelyettes nagybátyjának, arról, hogy ő lép örökébe — indulni fog a következő választásokon! Nem tartottam valami sike­res elképzelésnek ezt. Meg­lehetősen ritka ugyanis, hogy sikerül elnyerni a miniszteri bársonyszéket még ilyen tá­mogató mellett is, a legelső alkalommal, amikor csak úgy eszünkbe jut! Ám ket­tőnk kapcsolatát ezek után sem homályosította el sem­mi. Sőt, a reá jellemző de­rék, férfias bátorsággal to­vábbra is ragaszkodott hoz­zám épp úgy, mint a testvé­reihez. Egy alkalommal így szól­tam hozzá: — Hovatovább te minisz­terhelyettes leszel, majd ve­zír. De ígérd meg nekem, hogy eszedbe jutok akkor is. Mosolyra húzódott a szá­ja, s arckifejezése nemcsak markáns egyéniségét, előke­lő származását árulta el, ha­nem azt is, hogy fiatalkora ellenére, mennyire megfon­tolt, tapintatos. — Ha szükséges, ünnepé­lyesen megígérem, hogy nem feledkezem meg az együtt töltött időkről soha ... — fe­lelte. Igen, csak a sors másképp akarta. Nem lett szerencséje a választásokkal, s ebből adódóan nem jutott be a mi­niszteri karba sem. A „jú­liusi forradalom" kisiklatta boldogulásának útját. Az első napokban fel-fel- tűnt nagy óvakodva, megle­petten tudakolta tőlem: — Hallottál valamit..., hogy állnak, a dolgok? No. persze én nyugodtan válaszoltam: — A közismert ellenzék inog a király és a hadsereg között, bár úgy tűnik, a vég­ső döntés a katonáké lesz ... — Eh... — jegyezte meg kissé ingerülten — .a hely­zet sokkal vészesebb, mint gondolnád ... Barátom felmondott, s ön­ként távozott a hivatalból.

Next

/
Oldalképek
Tartalom