Népújság, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-06 / 210. szám

4

NÉPÚJSÁG, 1986. szeptember 6., szombat

Miikor megy

a vonat ?

A helyi tudnivalók szükségessége

Földrengés, járvány, árvíz. helyi háború, merénylet, új híd, új termék, új csúcstalálkozó estére már nem újdonság. Világi és országos ügyekben mindany- nyian indulthatnánk egy televíziós vetélkedőn. Csak azt ne kérdezze meg valaki, hogy mikor van nyitva a Patyolat, mikor rendel a körzeti gyermekorvos? Mi történt nálunk a szabadság- harc alatt? Melyik üzemben milyen körülmények és feltételek várnak? Mikor megy a busz, a vonat? Hol' lehet palántát kapni? És mennyiért?

Új kalendáriumok

Évek, évtizedek óta kö- nyörgünk helyi információkért. Hiszen egy megyei lap nem bírhatja minden kisebb vagy nagyobb község helyi tájékoztatását tökéletesen ellátni. Ahhoz mindennap lexikonvastagságú kötetként kellene megjelennie. S mióta a kis, helyi újságokat szétszórta a történelem szele, csak a bölcsebb helyi vezetők próbálkozásai, kísérletei enyhíthették az információs szomjúságot. Ilyen kísérlet volt a művelődési házak előterében vagy a könyvtárakban a menetrendek, a tanácsi határozatok, a növény. vagy állattenyésztést elősegítő szakirodalom, vagy a helyi telekvásárlások és építkezések lehetőségeiről szóló felvilágosítás elhelyezése. Az előtér azonban nem oldhatta meg a gondot. Szabó bácsi az alvégről nem ment a felvégi művelődési házba, hogy megnézze, mikor megy a vonat. Neki otthon kellett volna egy kis füzet, amelyben efféle adatok szépen felsorakoztatva mindig a rendelkezésére állnak. Kalendáriumnak nevezték az efféle „tudós" kiadványokat régen. Ma sem másképp.

Bakonyszentkirályról érkezett az első kalendárium helyi adatokkal, adomákkal, és a tanulni, valamint tanítani vágyó lakosok névsorával. Dombóvárról jött a második, tele információval a városról és környékéről, szolgáltatásokról és üzemekről, tervekről és történelemről. Mint utóbb hallottam, a helybeliek egyetlen bánata az volt a kiadványokkal kapcsolatban, hogy nem jutott mindenkinek elegendő. Merthogy a Bakony- ból például a távoli rokonoknak is akartak küldeni: ezek vagyunk mi. ilyenek vagyunk ma. Dombóváron is szétkapkodták a kiadott háromezer példányt, és utánnyomásra nem volt pénz. (Ébben az évben már — igen bölcsen — negyven- nyolc forintért árusítják az új kalendáriumot, és biztos vagyok benne, a példányszám így is kicsinek bizonyul.)

Még újabb kalendáriumok

De vajon valóban a kalendárium a helyi tájékoztatás legtökéletesebb formája és végső megoldása? Nem akarok ünneprontó lenni, különösen, hogy éppen az imént én tartottam jónak e nagyszerű kezdeményezést, de az elektronikus kultúra kapujában inkább a kalendáriumok szemlélet- módját kell követnünk, és nem szolgai másolásukat. „Elsősorban érdekes helyi értékű, hasznos, praktikus, az itteni életünket segítő, gazdagító írások, információk közlését" kell szorgalmaznunk, mint azt Balipavp Ferenc, a dombóvári kalendárium szerkesztője írta. Ezt a célt azonban a helyi televíziók szolgáltatásai sokkal jobban elláthatják, mint a nyomtatott kiadványok.

De már hallom is a megrovó kérdést: ugyan, hol vagyunk még attól, hogy a kisebb helységekben kábeltelevíziót alapítsunk, s mi több, műsorszolgáltatást biztosítsunk? ! Két lépésre. Több tucat olyan városról, városrészről, s öt községtől tudok, ahol nem az álmok világába tartozik a helyi televízió' kiépítése. Nem beszélve azokról a helyekről, ahol már rendszeres program látható.

Meglepően sok vezető ismerte fel, hogy a helyi tájékoztatás megerősítése eloszlathatja a közéleti közömbösséget és a találgató pusmogást. Akik a vezetők közül nem értik meg, hogy a demokratizmust csak az „információs hiánygazdálkodás” megszüntetésével erősíthetik, menthetetlenül hátrányos helyzetbe kényszeritik szűkebb pátriájukat. Az informáltság fokozza az aktivitást, hatékonyabbá teszi a cselekvést, elősegíti a döntésképességet. Jó néhányan a kábelhívők közül azt is felismerték. hogy a lakosság szívesen fizet a helyi tévé kiépítéséért, ha a kábelen át megfelelő programokat kap a helyi tájékoztatástól a szórakoztató filmekig. Ha pedig a kommunikációs beruházásba a lakosságon kívül bevonják a helyi propagandában érdekelt vállalatokat is, akkor nem kell szokás szerint évekig várni az „állam bácsi" jótékonyságára. akinek mostanában úgysincs ilyesmire pénze.

A helyi televízió lehetőséget biztosít arra, hogy egy adattároló számítógépre kapcsolva tájékoztassa az előfizetőt a Patyolat nyitva tartásáról, a vonat indulásáról, és az alma felvásárlási lehetőségéről, amely információk nem kevésbé fontosak számunkra, mint egy gépeltérítés a Földközi-tenger felett.

N. G.

Csalók,

trükkök,

áldozatok

A magyar büntetőjogból hiányzik a szélhámos, a szélhámosság fogaLma. A BTK ezt csak így ismeri: csalás. Ha valakire azt mondjuk, hogy szélhámosko- dott. mégis tudjuk, milyen büntetendő cselekményt követett el. A Kék fényben gyakran szerepelnek ilyen bűnügyek — nem véletlenül. Éppen az egyik leggyakoribb bűncselekményfajta az, hogy valaki .felülteti embertársát — anyagi előnyért. Vagy ahogy a büntetőjog fogalmazza: anyagi haszon- szerzés céljából. Az irodalom — A revizortól a Kö- penicki kapitányig — szívesen ábrázolja a szélhámost, és rajta keresztül azt a társadalmi környezetet, amelyben „hőse" működik.

A legkönnyebben mindig azzal lehet szélhámoskodni, amiből hiány van. Vagyis a köznyelv szerint a „hiánycikkel'’. És mi a hiánycikk napjainkban? Ugyebár a lakás, a gépkocsi, az alkatrész. a pacal, a telefon vagy a dollár... A svlhák rendelkezik némi ügyességgel is — hiszen enélkül nem tudna mások pénztárcájához férkőzni —, s gyakran van valami lenyűgöző, bámulatba ejtő a trükkjeiben: hogyan juthatott az eszébe? Emlékezzünk csak a ..telefonos Lacikára", aki úttörővezetőnek adta ki magát, jutalom-autóbuszt és örömet szerzett úttörőgyerekeknek, s közben maga is jól szórakozott. Meg anyagi hasznot szerzett. Mert csak egyszer volt önzetlen. mind ahányszor máskor le is fölözte „jótékonykodásait."

Bár a szélhámosról tudjuk, hogy börtönt érdemel, mert bűncselekményt követett el, valahogy nem tartjuk olyan megvetendőnek. mint például a tolvajt. Ám a szélhámos olyan bűnt követ el, amelyhez a legtöbbször tevékenyen közreműködő áldozatok is kellenek. Ezek az áldozatok lehetnek jóhiszeműek is, sőt hivatásuknál fogva olyanok, akik segíteni akarnak elesett embertársukon. — lásd megint- csak „telefonos Lacika” történeteiből a becsapott papokat —, ám sokszor olyanokat ültetnek fel, akik a szélhámos ajánlataiban

mindjárt a saját hasznukat keresik. És még ha eszükbe is jut, hogy becsaphatják

őket, elhessegetik maguktól

SZABÓ LÁSZLÓ

ROVATA

a gondolatot: erősebb a csábítás. A szélhámosok történeteiben mindig van egy kis humor, imposztorság, s ez gyakran meglágyítja a szigorú szívet.

Nem tudom, emlékszik-e még a tisztelt olvasó a brixolos bácsira, akinek az esetét jó másfél-két évtizeddel ezelőtt mutattuk be a Kék fényben. Sokáig beszéltek róla az emberek. Pedig nem tett mást az öreg. mint vásárolt — akkor — 50 forintért öt csomag Brixol légtisztítót. Aztán felcsapta a telefonkönyvet, s kiírta egy csomó vállalat címét. Elindult az öt új Brixollal, s megfigyelte, melyik hivatal mellékhelyiségeiben használnak ilyet. Jelentkezett a gondnokságon, hogy a Brix- olt jött kicserélni. Persze, hogy megörültek neki, hiszen nem kellett vacakolni a Brixol-cserével. Csak öt forinttal volt több, mintha üzletben vették volna, s elmaradt a sok utánajárás. Az első hivatalnak három olyan mellékhelyisége volt, ahol ezekkel a dobozokkal szagtalanították a levegőt. A mi brixolos bácsink bement, s mind a hármat kicserélte újakra. Am a régieket betette a táskájába. A gondnokságon kapott egy utalványt, hogy a pénztárban felvehet 45 forintot a három Brixol- cseréért. Fel is vette. A következő címen négy helyiségben kellett Brixolt cserélni. Az öreg feltett két újat és két régit. A négy régi ismét bekerült a táskájába, és ettől kezdve már csak régi Brixola volt. De hát ki ellenőrzi, hogy a mellékhelyiségben milyen Brixol kerül a falra. Több száz fővárosi hivatal, vállalat és intézmény vette igénybe a brixolos szolgáltatást, és egy se volt, ahol ne örültek volna a brixolos bácsi megjelenésének, fgy aztán nem kellett az öregnek mást csinálnia, mint hivatalról hivatalra járnia, és cserélnie a régi Brixolt a régire. Persze, minden dobozért felvette a 15 forintot. Később derült ki, hogy a brixolos bácsi már ötször ült csalásért. A korábbiak ugyan nem voltak ilyen ötletesek. de többet fizettek.

Hasonló esetek azóta is többször előfordultak. S bár a rendőrség az ilyen csalókat elég nehezen tudja elfogni, mégsem kértük a nézők segítségét hollétük felderítéséhez, mert tudjuk, hogy csak olyan tettesek elfogásához nyújtanak szívesen segítséget, akiknek nagy a társadalmi veszélyességük A mi ez irányú bátortalanságunk egy kicsit jelzi is a közfelfogást, amely azonnal hajlandó a telefon után nyúlni, ha egy gyilkos, rabló, vagy betörő hollétéről tud. ám nem ilyen készséges a „szélhámiák" elkövetőinek felderítésében.

Évente sok ezer körözést bocsát ki a rendőrség. Minden rendőr zsebében hordja a naprakész körözési tájékoztatót. A rendőrség sajátos módszeréihez tartozik a körözött személyek felkutatása: ennek egy egész szakmai módszertana és rendszere alakult ki az idők folyamán. Évente több ezer körözött bűnelkövető tartózkodási helyét derítik fel, s fogják el mint bűntetteseket. Előfordul, hogy megakadnak a nyomozásban, és a súlyos bűncselekmény elkövetője — noha ismerik a személyét, — meg tud lapulni, újabb bűncselekményeket tud elkövetni. Ez utóbbi indokolja a Kék fény nyilvánosságát.

Valaki egyszer megkérdezte tőlem, érdemes-e egy egész társadalommal haj- szoltatni néhány bűnözőt, elvégre azért van a rendőrség. hogy elfogja őket. Nincs a világnak egyetlen rendőrsége sem, amely képes lenne a társadalom közreműködése nélkül elérni a legcsekélyebb eredményeket is. így igaz ez a kapitalista társadalmakban is.

Az olyan típusú csalók elfogását — mint a brixolos bácsi vagy a tengerészruhába bújt házasságszédelgő — ugyanúgy kell segítenünk, mint azokét, akik a legsúlyosabb bűncselekményeket követték el. Mert a „telefonos Lacika” sem csupán jótettnek látszó „szélhámiá- kat" csinált — zsebre vágott ő 100 ezer forintokat is. Csalással...

Fehér lélekkel talpig feketében

Sándor Andrásnál keressük Nagykökényesen. Nem sokat tu. dunk róla. csak annyit, hogy élete regénybe illene, mint sok egyszerű, idős embertársáé.

Talpig feketében siet kaput nyitni. Aprócska asszony, s a sötét ruhában még törékenyebbnek tetszik. A kis konyhában hellyel kínál és töpreng, hol is kezdje. Arcán emlékfoszlányok simítják a redőket, egy életnyi munkától kérgessé szépült kezéhez odasimulnak, engedelmeskednek a tárgyak Főzéshez készülődik. Aztán csak úgy, állva megpihen egy kicsit. Igazít egyet kendőjén, rám emeli töretlen fényű szemét és mesélni kezd. Egyszerűen és őszintén

•k

— 1917-ben születtem, májusban, Szűz Mária havában. Szüleim napszámba jártak, s ahogy három testvéremmel felcseperedtem, mi is elszegődtünk. Erdő- tárcsán szolgáltam az uradalomban. Égett a kezem alatt a munka, látták is rajtam az igyekezetét, így nemsokára felhívtak a kastély konyhájára. Aztán az úrék Pestre készültek a rózsadombi villájukba. Hívott a kisasszony engem is, tartsak velük, de édesanyám szigorú volt, megszidott. — Hova gondolsz, te lány? Ott fent rossz népek laknak. Tisztességes lány nem megy oda egyedül. Mégsem volt maradásom a faluban, füllentettem, hogy csak egy hétre mennék, aztán egy év lett belőle.

Takaros, tiszta ruhában sétáltam a Margit körúton, és kétszer a színházba is elvittek. Ott a városban tanultam finom beszédet, viselkedést. Letelt az év. visszakerültem a faluba és férjhez mentem egy szolnoki sum- máshoz. Nem nézték jó szemmel, hogy nem falubelit választottam, de én akartam így.

Három fiút hoztam világ, ra. Még kicsik voltak, elha-i gyott a férjem. Csavargó természetű ember volt, Francia- országba ment egy barátjával. Sokáig írt leveleket, hívott magához, de én ma. radtam, neveltem tovább egyedül a fiaimat. Derék, dolgos emberek lettek. Csak

(Fotó:

Perl

Márton)

a középső... Az az áldott jó ... Elvitte tavaly őszön a rák, nem lehetett rajta segíteni.

De az unokák mindenért kárpótolnak. Hatan vannak. Szépek, egészségesek, szeretnek engem. Boldog vagyok, ha örülni látom őket. Szeretem az embereket, s van egy-két kedvencem a tv-ből, meg a rádióból. Azok a riporterek, akik kijárják az igazságot, nagyon kedvesek nekem.

Én mindig szegény voltam, most is az vagyok, de megosztom bárkivel, amim van, ha látom, hogy rászorul. Sok bánat ért az életben, de mindig víg kedélyű maradtam. Édesapámtól tanultam ezt, aki ha látta, hogy fáradok vagy szomorkodom, dalolt nekem. Ettől mindig felvidultam. Én magam is szeretek énekelni. Szirákra. a járási népművelődési versenyre is elkerültem.

— Ismeri a dalt, kedves? „Erdélyországban van az én hazám...” így van ez, sajnos. Azóta sem hallottam .

Nem volt könnyű nekünk De sokat jártunk a hatvani határba gyalog. Nagyot fordult a világ. Most busszal viszik a munkásokat, és törődnek az öregekkel.

Dolgoztam a tsz-ben is. vasárnaponként meg a moziban. De nem sok évem gyűlt össze mert beteg lettem. Nem tudtam, jár-e a nyugdíj. Aztán elmentem panaszra a tanácsra, és ott azt mondták:

— Ne féljen, Sándor ma. ma! Hozza el a summáspa- pírokat, és kérjen meg két tanút. Találni kell valami megoldást.

Kezdetben 428 forintot kaptam, most már 2165_öt. Szerényen, de megélek belőle. Nem tudok már annyit dolgozni, örülök, ha a magamét elvégzem. Van olyan nap, hogy csak reggel hét órakor kelek. Ha boltba indulok, beszólok az öregekhez, a betegekhez, kell-e valami. Tudom én, mit jelent az, én is voltam elesett.

Túl sokat beszéltem már. Látja, hát ilyen az életem Gyenge, kicsi asszonynak látszom, de az akarat mindig nagy volt bennem, s a hitem a jóban mindig megsegített.

Köszönöm, hogy eljött, meghallgatott.

★

Az udvaron két, sárgán mosolygó körtét nyújt felém Szabadkozom.

— Fogadja csak el, jó szívvel adom . ..

Barta Katalin