Népújság, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-27 / 228. szám
10. NÉPÚJSÁG, 1986. szeptember 27., szombat A természet érdekes jelenségeinek megfejtése évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget. Érthető tehát, hogy a természetföldrajzi jelenségek is sokak érdeklődésének középpontjában állnak. Mai összeállításunkban ez utóbbiakból válogattunk, melyeket érdeklődő olvasóink figyelmébe ajánlunk. Újdonságok a Naprendszer útjain 1980 végén, majd 1981 augusztusában az első számú tudományos szenzációt világszerte a Voyager—1 és —2 űrszondáknak a Szaturnusz bolygóról és gyűrűrendszeréről készített felvételei jelentették. A Voyager—2 már több mint nyolc éve emelkedett föl egyesült államokbeli kilövőhelyéről, hogy elinduljon sok millió kilométeres útjára. A Sza- turnusszal való találkozása óta alig hallottunk róla valamit, pedig azóta, ez év januárjában megközelítette a Naprendszer hetedik bolygóját, az Uránuszt is. Valójában nem is érthető, miért bántak ilyen szűkszavúan az ezzel kapcsolatos eseményekkel a hírközlő szervek, hiszen újdonság, felfedezés volt most is bőven. A Voyager—2 már több mint hárommilliárd kilométerre járt a Földtől, amikor az Uránuszt megközelítette. A szonda kameráit eredetileg a Szaturnusz környezetében uralkodó fényviszonyokra tervezték, ahol négyszer akkora a napfény ereje, mint az Uránusz közelében. Találóan jellemezte a helyzetet a programon dolgozó egyik csillagász, amikor azt mondta: fényképeket készíteni az Uránuszról, holdjairól és gyűrűiről olyan, mintha feketeszéndarabot akarnánk lefényképezni szénfekete háttér előtt. A képrögzítés azért is nehézségekbe ütközött, mert az űrszonda itt már 65 000 km órás sebességgel haladt, ezért az eredeti képek homályosak, bizonyos korrekciókra szorulnak. Ezek minősége azonban meglepően jó, különösen azoké, amelyek a bolygó holdjairól készültek. Azt már korábban tudták, hogy az Uránusznak öt nagyobb holdja van (átmérőjük kb. 1000—1500 km), de felszínükről, sőt' puszta kinézésükről sem tudtak semmit. A legkülső bolygó, az Obe- ron leginkább egy tipikus - jégből álló holdra emlékeztet, felszínének nyugalmát csak kisebb-nagyobb meteoritbecsapódásból származó kráterek zavarják meg. A Titania felszínén, mint hatalmas sebhely, egy árok húzódik végig, viszont az ősi felszínről hiányoznak a Naprendszer többi égitestjére általában jellemző kráterek. Az Umbriel tűnik a legfiatalabb holdnak, 50— 100 km átmérőjű krátereivel a legkevésbé jellegzetes. Az Ariel felszínét glecs- cservölgyeknek látszó képződmények teszik hullámossá. A legtöbb újdonságot a Mirandáról lehet elmondani. hiszen e legbelső hold és az Uránusz gyűrűrendszere közti sávban haladt el a szonda, a holdtól 29 000 km- re. A kutatók látatlanban egy jéggolyóra számítottak,- amely keletkezése — mintegy 4 milliárd év — óta alig változott. Ehelyett kiderült, hogy a Miranda felszíne nagyon is változatos, mi több, zűrzavaros. Egyes részein mintha óriási karmok nyomai lennének, köztük egy földi Grand Canyonnál is sokkal nagyobb méretű, 20 kilométeres mélyedés. A fel- tételezések szerint valamikor egy nagyobb méretű kozmikus test csapódott a hold felszínére, széthulló darabjai hozzáforrtak, majd beleolvadtak, nyomaikat hátrahagyva a felszínen. Az említett öt holdon kívül tíz apró, csupán néhány km átmérőjű holdat is felfedeztek a Voyager—2 kamerái Azt már 1977-ben tudták, hogy az Uránusznak is van gyűrűrendszere. de semmi közelebbit nem tudtak róla. Az első, Földre érkező felvételek még némi csalódást keltettek, mert a nagyobb, markánsabb gyűrűkön kívül nem találták meg azt a porrészecskékből álló gyűrűt, amit korábban a Szaturnusznál tapasztaltak alapján feltételeztek. Mihelyt azonban a szonda elhagyta az Uránuszt és kamerái visszafordulva a Nap felé néztek, az ellenfényben láthatóvá vált a porszemcsékből álló gyűrű, amely a korábbi — már ismert gyűrűrendszeren belül mintegy 2500 km széles pásztában öleli körül a bolygót. Mindezeken kívül természetesen magáról a Uránuszról is sok minden kiderült. Igen érdekes, hogy tengelyforgási ideje, azaz a nap hossza 17,2 óra. Korábban az erre vonatkozó legjobb becslés 15,6 óra volt. Nem újdonság ugyan, de feltétlenül érdekes, hogy az Uránusz forgástengelye a keringési síkjához viszonyítva majdnem vízszintes, tehát pólusai nem „fönt” és „lent” vannak, mint a Föld esetében. Valószínűleg egy nagyobb méretű kozmikus test becsapódása billentette ki eredeti helyzetéből, nem sokkal a keletkezése után. A szonda műszerei megbízható adatokat továbbítottak a bolygó rétegeiről is. Legfelső, vastag légköre hidrogénből áll. A légkörben felhőtömegek áramlását lehetett megfigyelni, de érdekes módon az áramlás iránya megegyezik a bolygó forgásirányával. Ez a helyzet csak olyan bolygóknál állhatna fenn. mint például a Föld, ahol a napsugárzás az Egyenlítő vidékét melegíti fel jobban, mint a sarkokét. Az Uránuszon viszont a sarkvidékek a melegebbek, a szélrendszernek tehát ellenkező irányban kellene mozognia. A magyarázat még várat magára. Megröntgenezett ásványok Olyan — egymástól nagyon távoli — tudományágaknak az együttműködése, amelyeknek korábban semmi közük sem volt egymáshoz, sokszor meglepő, páratlan eredményeket érhet el. Ezúttal az őslénytan és az orvostechnika — pontosabban a röntgendiagnosztika — kapcsolatából született ilyen eredmény. Ha a több száz millió éves ősi palarétegeket megröntgenezik, belsejükben gyakran olyan ősmaradványokra bukkannak, amelyek egyébként sohasem kerülnének elő, mert ha megpróbálnák az ősmaradványt kibontani a palaágyazatból — a legjobb esetben is súlyosan károsodnának. A palarétegbe zárt ősmaradványokról igen nagy felbontású, részletekben gazdag. erős nagyítású és nagyon jó minőségű röntgenképek készíthetők, felhasználva a röntgenoptika legújabb vívmányait és módszereit. Nagyon hosszú — tizenkét-tizenöt órás — expozíciós időket alkalmaznak, különleges, nagyon kis fó- kuszbizonytalanságú röntgencsövet használnak, s a képet a legjobb, nagyon nagy felbontóképességű filmanyagra veszik föl. Ez a mikroelektronikai áramkörök készítéséhez is használatos technológia tette hozzáférhetővé az igazi szenzáció- számba menő ősmaradványokat. A sztereó-röntgenfelvételek révén sikerült bebizonyítania az őslénytannak, hogy a már 50 millió évvel ezelőtt élő eocénkori denevérek szintén ultrahanggal tájékozódtak. Egy erős nagyítású felvételen ugyanis sikerült felismerni az ultrahangos navigációra jellemző anatómiai részleteket. Hasonlóképpen röntgenelemzéssel tanulmányozhatók rég kihalt állatoknak az érzékszervei és az agyszerkezetük, a betegségeik, csontrendszerüknek a szerkezete és statikai tulajdonságai, az őshüllőknek pedig a repülési képessége is. Az utóbbi tárgyban végzett vizsgálatok szerint bizonyos, ma már kihalt őshüllők jobban siklottak a levegőben, mint a legkorszerűbb mai vitorlázó repülők. Sok szempontból még ma is rejtélyes a Saar, a Mosel és a Rajna folyók szögletében húzódó Hunsrück- hegységbeli híres Császárbarlangból előkerült leletek jó része, mivel nem sikerült őket meghatározni, azonosítani. Most módszeresen átkutatják ott az egykori tengeri üledékből képződött ősi palarétegeket. Először a helyszínen egy mozgó röntgenlaboratóriumnak a műszereivel átvilágítanak minden egyes paladarabot. Ha ősmaradványra bukkannak, azt Erlangenbe szállítják, részletesebb, pontosabb röntgenvizsgálatra és -elemzésre. A Hunsrück-hegység paláiba ágyazott ősmaradványok különösen alkalmasak röntgenvizsgálatra. Az egykori állati testek fehérje anyagának kénatomjai ugyanis a környező őstenger vizének vasionjaival piritté alakultak, s ez a vegyület jóval kevésbé engedi át a röntgensugarakat, mint a környező kékpala, ezért a röntgenképeken éles, erős árnyékokat ad. Ennek köszönhető, hogy e palákban röntgenfelvételekkel még olyan ősállatokat is felfedeztek, amelyeknek a fennmaradásában — mert testüknek nagy a víz- és csekély a szervesanyag-tartal- ma — eddig senki sem reménykedett. Például 380 millió éves férgeket és medúzákat is találtak. Ez a lelet módosította ismereteinket, hiszen a szóban forgó medúzamaradványokat korábban pajzscsigáknak vélték, s e néven helyezték el őket a különféle gyűjteményekben. A röntgenvizsgálatok nyomán azonban bebizonyosodott, hogy ezek ugyanazoknak a tengeri medúzáknak a közeli rokonai, amelyek ma is nagy számban megtalálhatók a tengerekben és az óceánokban. Hasonló ^meglepetés volt a sertelábú- ak felfedezése a paladarabokból készült röntgen képeken — egy példánynak még az emésztőcsatornáját is sikerült megfigyelni. Az igazi szenzáció azonban a tintahalaknak a felfedezése volt. Egyik-másik példánynak még a karjai és az uszonyai is jól megfigyelhetők a röntgenképeken. Ezek alapján a maradványok egyértelműen a lábas- fejűek osztályába sorolhatók, pedig azokról mind ez ideig azt gondolták, hogy egy későbbi időszakban (e leletek után 200 millió évvel) alakultak ki. Ha összehasonlítjuk őket a Guineai- öböl vagy a Fülöp-szigetek környékének mai tintahalaival. kísértetiesen hasonlítanak egymásra. A Hunsrück-hegység paláiból röntgenes feltárással előkerülő ősmaradványok még hosszú évekig munkát adnak az őslénytan szakembereinek, s még további meglepetésekre is számíthatunk. Melyik a világ legnagyobb begye? Általában a Csomolung- mát (Mount Everest) tartják a világ legmagasabb hegyének: homokkőből, dolomitból, mészkőből és más kőzetekből felépülő hegycsúcs a tengerszint feletti, 8848 méteres magasságban emelkedik. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a Föld nem pontosan gömb alakú, hanem inkább forgási ellipszoid, s emiatt a földközéppont és a tengerszint közötti távolság az Egyenlítőn 22,5 km-rel nagyobb, mint a sarkokon, akkor a Csim- borasszót kell tartanunk a világ legmagasabb hegycsúcsának. A nyugati Kordil- lerák kialudt vulkánja ugyancsak 6267 méter magas. de mert az Egyenlítő közelében van. csúcsa 3,2 kilométerrel magasabbra szökik, mint az Egyenlítőtől 28 fokkal északabbra elhelyezkedő Csomolungma. Ha viszont a hegymasz- szívum magasságát a környezetében viszonyítva mérjük, akkor a Mauna Loa vulkánt kell a világ legnagyobb hegyének tekintenünk Hawaii szigetén. A sziget öt óriási lávadombból áll. A Csendes-óceán mélyéről, több mint ötezer méteres mélységből indulnak és a Mauna Loa 4170 méteres magasságba emelkedik a tengerszint fölé, tehát több mint 9000 méter magas a mélytenger talajához viszonyítva. 90 kilométeres hosz- szúságával és 50 kilométeres szélességével mind méreteiben, mind magasságában túlszárnyalja a Csomo- lungmát. Születő csillag A Triton légköre A mintegy 4000 km átmérőjű Triton hold a Neptunus-/ bolygó kísérője. Naprendszerünk legnagyobb holdjai közé tartozik. Csillagászok már néhány évvel ezelőtt megállapították, hogy vékony metánlégköre van. Az azóta elvégzett vizsgálatok kimutatták, hogy a Triton — miként a Szaturnusz Titán nevű holdján — elemi nitrogén is akad. Ám a Naptól roppant távol lévő Tritonon a hőmérséklet annyira alacsony, (mintegy mínusz 200 Celsius.fok), hogy ott a nitrogén — nem úgy mint a Titánon — folyékony alakban van jelen, tocsogókat, tavakat vagy akár óceánokat alkotva rajta. Az ezen a hőfokon már szilárd állapotban lévő metán pedig alighanem jégtáblaként úszik a fcíyékony nitrogénen. A Triton felszíne közelében a légköri nyomásnak az évszakos változás következtében nagyon változónak kell ilennie. A „melegebb" időszakokban ugyanis a nitrogén egy része elpárolog, míg a hidegebb időszakokban újra lecsapódik — miként a Földön a víz. A világ nagy. irányítható rádiótávcsöveit használó csillagászok úgy vélik, hogy rábukkantak egy éppen születő csillagra. Kicsiny, meleg. sötét felhőt fedeztek fel. amely gyors összeomlásban van. A csillagok mindig olyan gáz- és porfelhőkben szeletnek. amelyeknek belső térségei a gravitáció hatására összeomlanak. Amint ez a kollapszus előrehalad. a felhő fokozatosan darabokra szakad szét. Az Északi-tenger viszonylak sekély parti vizeinek átkutatása után a brit kőolajipar arra készül, hogy kőolajat keresve előretör az Atlanti-óceán északi részének mélyebb vizeibe. Már sikerült olyan eljárásokat kifejleszteni, amelyekkel nagyobb vízmélységekből is kiaknázhatják a kőolajkészleteket. A fúrási munkálatokat nem úszó állványokról, fúrószigetekről végzik majd, mint a sekély vizekben. hanem hajókról. Számítógép vezérli majd a hajócsavarokat. hogy a hajó fúrás közben mindig egy helyben maradjon.. A tengerfenéken álló fúrószigeteket nagyobb vízmélységben nem használhatják. A kőolaj kitermelésére szilárdan leezek a töredékek azután egymástól függetlenül tovább zsugorodnak, egészen addig, amíg belső hőmérsékletük a nukleáris reakciók megkezdéséhez szükséges értéket el nem éri. A csillag tulajdonképpen akkor születik meg, amikor a nukleáris folyamatok révén termelődő energia fel nem tartóztatja a korábbi összeroskadást. A effeilsbergi (NSZK) obszervatórium csillagászai az Orion gázfelhőit vizsgálták. horgonyzott állványokat alkalmaznak majd. amelyeket úsztatva juttatnak a helyszínre és drótkötelekkel horgonyoznak le az előre kialakított betonalaphoz. Az állványokat olyan mélységbe bocsátják le, hogy a hullámjárás ne mozgathassa őket. Az Északi-tengeren jelenleg 50—200 méteres vízmélységben végzett fúrási munkálatok után a jövőben az ezerméteres vízmélységben elhelyezkedő kőolaj- késeieteket is megpróbálják kiaknázni. A betonlábakra lehorgonyzott fúróállványoknak az is előnyük, hogy az olajmező kimerülése után az állványt lekapcsolhatják a betonalapról, és új felhasználási színhelyre vontathatják el. és találtak egy sötét felhőt, amelynek hőmérséklete 220 Ketlvin-fok — jóval több mint a szokásos hőmérséklet. Ezt a gázt tehát valami fűti. talán a kollapszus okozta kompresszió, össze- sajtolódás. A különös objektum szokatlanul kicsi, mindössze hússzor nagyobb Naprendszerünknél. És ha á sűrűségre vonatkozó számítások helyesek, tömege csupán háromszor nagyobb ? mi Napunkénál. Új sziget Japánban A Tokiótól 1100 km-re a Csendes-óceánban, a Mari- ana-árok közelében elterülő Ivojima-szigetláncot az utóbbi idők egyik legsúlyosabb vulkáni eredetű rengése rázkódtatta meg. A japán légierő által megfigyelt rengés egy 50 km hosszú és 8 km széles térséget rázkódtatott meg. Következményeként több mint egy tucat szírt és szikla jelent meg a tengerszint fölött. E térségben 1978-ban már voltak vulkáni kitörések. Ha ebből a mostaniból új sziget keletkezik, ez lesz az elmúlt száz évben ÍQV létrejött ötödik japán sziget. Egyre mélyebbre — kőolajért A Besenyőtelki „Lenin” Mg, Termelőszövetkezet felvételt hirdet: PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI CSOPORTVEZETŐ, valamint ÜZEMGAZDÁSZ MUNKAKÖRÖK BETÖLTÉSÉRE. •FELTÉTEL: szakirányú pénzügyi és számviteli főiskolai vagy mérlegképes könyvelői végzettség, 5 éves szakmai gyakorlat. BÉREZÉS: a 25/1983. (XII. 29.) MÉM sz. rendelet alapján, megegyezés szerint. JELENTKEZÉS : a termelőszövetkezet elnökénél személyesen vagy Írásban. CÍM: BESENYŐTELEK, Vörös Hadsereg út 116. Telefon: 269
