Népújság, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-23 / 224. szám

NÉPÚJSÁG, 1986. szeptember 23., kedd Simándy József köszöntése A hetvenesztendős nagyúr Simándy József könyvének címlapja SIMAND/ JÓZSEF BÁNK Íi-W ELMOüfA, ^ ....-:-'1 N eve, alakja, egyénisége szinte maradéktalanul ösz- szeforrott Bánk bánéval. Sí- mándy József, aki szeptem­ber 18-án töltötte be hetve­nedik életévét, minden idők egyik legautentikusabb sze­repformálóinak bizonyult az operaszínpadon. Kevés olyan magyar operaénekest ismer a világ, aki Manrico, Lohengrin, Radames, Don Jósé, Stolzingi Walter, sőt a Bohémélet Rodolfjának jel­mezében egyaránt hiteles, és mégis összetéveszthetetlenül simándys lett volna. Az egyéniség mindenen áttörő, a szerepet a maga alakjára formáló ereje ragyogott minden szerepében, s ter­mészetesen Bánk bán, a ma­gyarországi nagyúr alakjá­ban is. „Anyám mindig dalolt. Amikor örült, amikor bánata volt. Dalolt sírva, dalolt ne­vetve. Tőle örököltem a szép hangot, muzikalitást, talán még a színpadi kész­séget is.” Simándy írta eze­ket a sorokat Bánk bán el­mondja című önéletrajzi könyvében, felidézve sző­kébb szülőhelye, a kistarcsai gyermekévek, s a szülői ház világát. Az ösztönös tehetség jel­legzetes útja Simándy Jó­zsef művészpályája. Rövid ideig tartó iskolás évek után a szürke taxi vállalat­nál tanult autószerelést, ott is dolgozott 23 éves koráig. Akkor már sokan felfigyel­tek szép hangjára, muzikali­tására. Nem sokkal később az egykori Városi Színház szerződtette „kardalos segéd­színésznek”. A negyvenes évek elején már az Opera­ház kórusában énekelt, a Zeneakadémián pedig dr. Székelyhidy Ferencnél ta­nult. Mint említett könyvé­ből azonban kiderül, legszí­vesebben Possert Emíliára emlékezik tanárai közül. A legfontosabbat valóban tőle tanulta: „ha az ember ilyen hanggal született, ilyen adott­ságokkal rendelkezik, az kötelez!" Simándy Józsefet 1945- ben a Szegedi Nemzeti Szín­ház, majd két esztendővel később a Magyar Állami Operaház szerződtette tag­jai sorába. Ettől kezdve ál­landó megszemélyesítője a nagy tenorszerepeknek. Hal­latlan kulturáltsággal, fölé­nyes technikai tudással, minden zsonglőrösködéstől mentes tudatossággal alakí­totta az operairodalom egyé­niségeit. Sokoldalúsága pá ratlan. Alig akadt olyan szerep, amelyet ne tudott volna elfogadtatni. Amikor például Verdi Otellóját hir­dették a budapesti plakátok Simándyval a főszerepben, a hatvanas években, akadtak kétkedők: vajon valóban ne­ki való szerep-e a velencei móré? De a bemutató esté­jén már nem akadt senki, aki ne egyértelmű elismerés­sel adózott volna Otelló-ala­kításáért. Ez a szerepe végül is pályája egyik legfonto­sabb állomásának bizonyult, ezzel búcsúzott 1980 máju­sában az operaszínpadtól, amelyen négy évtizedet töl­tött. A Kossuth-díjjal, az Érdemes és Kiváló művészi címmel kitüntetett, határa­inkon kívül is jól ismert művész azóta ideje nagy ré­szét tanítással tölti. Az Operaház rekonstrukciós munkálatai után azonban, az épület századik születés­napján, a díszelőadáson is­mét hallhattuk Simándy Jó­zsefet felejthetetlen szere­pében, Bánk bán jelmezé­ben, az opera egy jeleneté­ben: a „Hazám, hazám, te mindenem...” ária fénye, ragyogása talán megkopott valamelyest az évtizedek so­rán, de a hazáját féltőn sze­rető nagyúr, Bánk—Simándy alakja, egyénisége ma is le­fegyverző méltósággal él a magyar operaszínpadon. Sz. Gy. Európa Könyvkiadó Du Maurier, Daphne: A Manderley-ház asszonya. Re­gény. (Fermina) Szentiváni Mihály: Gya­loglat Erdélyben. (Pro me- roria) Gondolat Könyvkiadó Varga J. János: A fogyó Heti könyv­ajánlót félhold árnyékában. A tö­rök kiűzetése Magyarország­ról (Magyar História) Magvető Könyvkiadó H. Barta Lajos: Beszél­getés a fagylaltmérgezők­kel. Neruda, Pablo versei. (Ly­ra Mundi) Tóth Judit: Személyazo­nosság. Iránta érzett nagy tiszte­letem tiltja, hogy munka- kapcsolatnál többre is gon­doljak, ha Montágh Imre ne­vét hallom. Augusztusi ha­lála megdöbbentette kör­nyezetét, mindazokat is, akik valaha hallották előadásait, látták a tévé képernyőjén. Hozzá hasonló egyéniséggel, lenyűgöző előadóval, társal­góval nem találkoztam. Él­mény volt társaságában akárcsak perceket, vagy órá­kat eltölteni. Ügy tanított — helyesebben hatott —, hogy környezetét észrevétlenül is formálta. Szuggesztivitása, a ma is sokszor áhított peda­gógusegyéniség varázsa meg­fogta hallgatóit. Életkortól függetlenül tanított beszéd­hibás gyermekeket, színész­jelölteket, előadásokat tar­tott a helyes beszéd köve­telményeiről, a gesztusok mö­göttes jelentőségéről, a lát­hatatlan szálak felderítésé­nek fontosságáról. Mélykúti Ilona szerkesztő péntek esti összeállításában a Kossuth adón barátai, tanárai, tanít­ványai emlékeztek rá rövi­den felelevenítve életútját, ö maga is beszélt hangsza­lagról, olyan volt hallgatni, mintha a történteket feled­ni lehetne. Mentalitásából adódott, hogy ha megszólalt, minden más jelentőségét ve­szítette, rá kellett figyelni. Derűje, életigenlő optimiz­musa szárnyaltatta környe­Kedvelem az azonos fő­cím alatt futó, nagyjából egy témakört taglaló műsorokat, különösképp akkor, ha min­den blokkot más alkotó, szerző, riporter készít. Ért­hető, hiszen ilyenkor mód adódik a tartalmi, az eszté­tikai összehasonlításra. így voltam a Sorshelyze­tek című vállalkozással is. Két hete a rendkívül szim­patikus karakterű, a nyíltsá­gával lebilincselő Grósz Ká­rolyt mutatta be az egyértel­műen tehetséges Mester zetét. könnyedén — foghegy­re vett pipával — beszéit, elodázva azt, hogy egész éle­tét a szolgálatnak rendelte alá. Hasznosan játszott, a munka éltető eleme volt. A kulturált beszéd, a kifejezés csiszoltságának szintjét szerette volna egy­re magasabbra emelni. Gon­dolkodást és magatartást fej­lesztett, nem nyelvet tanított, hanem embert. Azonnal fel tudta mérni mit bír el a hall­gató, milyen közeghez kell alkalmazkodnia, mit vethet el, hogy kikeljen. Vélemény­nyilvánításra jogosította gaz­dag indoktára. Harcolt a ki­fejezésbeli lezülöttség ellen. A barátságtalanság, a silány szóhasználat, az eldurvult érintkezési mód ellen fel­használta frenetikus humo­rát, karikírozó képességét. Volt egy másfajta Montágh Imre is. A szemlélődő, visz- szahúzódó, a halk szemér­messég jeleit mutató, aki kívülről figyelte önmagát. A feltöltődés idejét élte ekkor. Szórta a humanista eleme­ket, a visszakapás igénye nélkül. Biztosan tudom, so­kat visszakapott. Egyhamar folytatója nem lesz. Rendet­len könyvespolcomon keze- nyomát kutatom, dedikált műveit nem találom. Elodá­zom a keresést, hogy fenn­tarthassam az ismételt talál­kozás reményét. Lövei Gyula Ákos. Utána a kultúrált Rap- csányi László következett, aki Marosán Györggyel be­szélgetett, azzal a politikus­sal, akiről manapság is so­kat hallani, aki napjainkban sem húzódozik attól, hogy afféle számvetés szándékával visszapillantson, s megvilá­gítsa egykori cselekedetei­nek mozgatórugóit. Kell, szükséges ez a han­gos memoár, mert a múló idővel mindinkább forrásér­tékűvé válik, s a fiatalabb nemzedékek tagjai számára megkönnyíti az eligazodást a három évtized előtti esemé­nyek labirintusában. Ezek a személyes ízű, ám mégis hiteles információk azok számára sem közömbö­sek. akik akkor indultak az Életbe. Még be sem töltöttem a tizennyolc esztendőt. Októ­ber huszonharmadika után ellenérzéssel figyeltem azo­kat, akik határozott vörös­ből garantált fehérbe váltot­tak, elvetve soha nem léte­ző, csak szavakban deklarált hitüket, elvesztve realitásér­zésüket is. Tiszteltem, becsültem vi­szont azokat, akik személyes sérelmeik ellenére sem let­tek renegátok, akik a legbo. nyolultabbnak látszó hely­zetekben is tudták: hol a helyűk, mit kell tenniük, mit kíván a félreérthetetlen elkö­telezettség. A rendelkezésre álló fél óra alatt erről az alapállásról szólt a Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány hajdani ál­lamminisztere, aki a koncep­ciós perek szenvedő alanya­ként sem tagadta meg kom­munista meggyőződését, ha­nem lehetőségeihez képest mindig a tőle telhető leg­többet nyújtotta — mások­nak. Jelezve a továbbhala­dás irányát, nem riadozva a felelősségvállalástól, nem szűkölködve bátorságban. Az idősebbek és korosztá­lyom tagjai bizonyára kí­váncsian, töretlen érdeklő­déssel figyelték és értették ezt a tanulságokban gazdag vallomást, hiszen találkoz­hattak, szembesülhettek egy­kori önmagukkal is. Legfeljebb az ifjabbak csa­lódtak, mert rájuk nem gon­dolt az egyébként leleményes rádiós újságíró. Megfeled­kezett arról, hogy ők sem szemlélői, sem részesei nem lehettek ennek az időszak­nak, s legfeljebb tananyag­ként hallhattak — így se so­kat — az előzményekről, a nyilvánvaló, illetve a rejtet­tebb összefüggésekről. Rész­letezőbb, azaz nem harminc, hanem legalább hatvanper­ces összegzés, portré révén ez a nagyszámú réteg is tel­jes képet alkothatna arról, ami nekünk, s az utánunk következőknek okító múlt. intő példa. Iránytű sorshely­zeteink megoldásához. Pécsi István Sorshelyzetek Pori nemcsak a jazz városa Magyar irodalmi központot avattak Finnországban A híres, nevezetes pori jazz. fesztivál (KS-repro­dukció) fiókkönyvtár igazgatója). Ud­II 1 Egy újságíró kollégám, szerkesztőségbeli munkatár­sam. Finnországban járt ta­valy. Nemsokára finn ven­dége érkezett, akit nekem is bemutatott. Az asszony könyvtáros volt. Elmondta, hogy magyar könyvtárat akarnak létrehozni náluk, szeretne könyvekhez jutni, nincs-e hozzá ötletem. A hivatalokat végigjárja — vagy azt mondta, már végig is járta? —, de még több könyvet szeretne, bárhonnan, akárhonnan, minden forrást föl óhajt kutatni. Kissé ra­jongónak, s naivnak véltem, de rossz lelkiismerettel, mert nem volt képem az előzmé­nyekről, nem tudtam, mi­lyen komolyan áll az ügy, áll-e egyáltalán, lehet-e egy­általán már ügyről beszélni, így aztán arra is gondoltam: nem ő, hanem én vagyok a naiv. Hozzá tartozik a dolog­hoz, hogy jó másfél évtize­dig a könyvtárosságot gya­koroltam, és sok könyvtári tervet láttam elbicsaklani. A finn könyvtárosnőt ré- gesrégen elfelejtettem, ami­kor egy augusztusban érke­ző meghívó ismét elém hoz­ta őt. de már Finnország­ban ★ „Tisztelettel meghívjuk a Pori Városi és Satakuntavi- déki Könyvtárba az Unkari- laisen kirjallisuuden keskus, a Magyar Irodalmi Központ megnyitójára, amelyet 1986 augusztus 30-án, szombaton 14 órakor tartunk. Pori Könyvtári Választmány”. így a meghívó. A város történetét, mai státuszát az első pori regge­len a szálloda éttermében Jukka Räty úr, a Könyvtári Választmány elnöke vázolta föl gyorsan. Régi kikötővá­ros, a Boden i-öböl ben fek­szik. de nem a tenger, ha­nem egy kis folyócska part­ján, a nagy víztől jó tíz ki­lométerre. A város kellős közepén volt a kikötő, de divatba jöttek a nagy ha­jók, s a rakpart átköltözött a tenger mellé. Pori meg- csöndesedett, s hiába van ipara (vegyi gyára, gyufa­gyára, sörgyára, papírgyára, húsfeldolgozója stb.). Pori úgy érzi, messzire van a fő­várostól, kissé belepte a por, erős szüksége van a kultú­rára. ki szeretné emelni ma­gát a vidékiségből. Nincs egyeteme, főiskolája, csak színháza, képzőművészeti, ré­gészeti-helytörténeti múzeu­ma, s könyvtára, amely most íme. meghívókat küldött szét egy magyar irodalmi köz­pont fölavatásának ünnepé­lyére. A Magyar Irodalmi Köz­pontot majd csak délután fo­gom meglátni: a megnyitás­kor. ★ Amikor Jukka Räty úrral a szálloda éttermében be­szélgettünk, hozzánk lépett egy idős hölgy. Ne haragud­junk. hallotta, magyarok va­gyunk, el kell mondania, hogy a legjobb barátnője magyar volt: évtizedeken át levelezett vele. összejártak, el-ellátogattak egymáshoz, nagyon sokszor volt Ma­gyarországon. Sajnos, a ba­rátnője nyolc éve meghalt. Ahogy számolgattam, en­nek a barátságnak a kirob­banása nagyjából 1940-re da­tálódik. A régi finn—ma­gyar barátkozást elég rosz- szallóan szokták emlegetni: nacionalistának tartják. Pél­dául Móricz Zsigmond va­lóban így ir: „Kitágul a magyar szív, ha a finn atya- fiság eszébe jut. (...) Nincs csodálatosabb, mint két egy­mástól ily távol élő népnek a legtitokzatosabb emberi ta­lálmány és szerszám, a nyelv közös kincseiben való találkozása.” Valóban belecsöppen a na­cionalizmus. S azt monda­nám: a romantika. Ez az idős hölgy e vaskori roman­tikus barátság eleven min­taképe volt, s elítélhetjük őt nacionalizmusért. romanti­káért, bármiért, ám abban még is csak szerepe van, fia, lánya másképpen néz Magyarországra. Néz? Ellá­togat! Már többször elláto­gattak, s ma ők is a Finn— Magyar Társaság tagjai, s az új finn—magyar kapcsolat, testvériség ápolói. Móricz Zsigmond azt is írta abból az alkalomból, hogy Magyarországra látoga­tott Kivimäki finn minisz­terelnök 1934 májusában: ......milyen nagyszerű volna, h a magyar búzát kaphatna (tudniillik a finn nép), s ma­gyar kenyérre szokhatna. Mily örömmel adnánk ne­kik a debreceni dagadt ke­nyeret . . . S milyen szívesen vennénk, ha bármi finn ter­méket itt lelhetnénk a ma­gyar piacon.” Azaz a gazda­sági kapcsolatokat legalább olyan fontosnak tartotta, mint a testvériséget. A ré­giekben is volt realitás, nem­csak a maiakban, akik azt mondják, hogy gazdasági kapcsolataink, sajnos, még most is elmaradnak a kultu­rálistól, a szellemitől. Pori Eger testvérvárosa: találkozásaik minden bizony­nyal kultúracserék; a test- vérvárosságot nem a devizá­ra. nem az exportra-import- ra találták ki. Arról mini gazdasági egységnek, az or­szágnak kell gondolkodnia: s gondoskodnia. Pori — ma­gyar testvérvárossal bíró városként — a legkézenfek­vőbben a szellemiekhez tehet hozzá. A Magyar Irodalmi Központtal. ★ A Magyar Irodalmi Köz­pont avatására a pori váro­si-megyei könyvtárban mint­egy 150—200 fő gyűlt össze — több nem is fért volna be. A vendégeket Jukka Rä­ty, a Könyvtári Választmány elnöke köszöntötte (ez a funkció nálunk nagyjából a művelődésügyi osztály könyvtári főelőadójának fe­lel meg azzal a különbség­gel. hogy tisztségét társa­dalmi munkában látja el — egyébként az egyik városi vözlő beszédet Hargita Ár­pád. a Magyar Népköztársa­ság finnországi nagykövete. Arto Marsala. Finnország magyarországi nagykövete. Heikki Koski. a Finn:—Ma­gyar Társaság elnöke, s a finn oktatási-közművelődési minisztérium jelenlevő kép­viselője mondott. A két ország tehát egy­aránt fontos eseménynek te­kintette, többnek egy sima könyvtáravatásnál, a pori gyűjtemény megnyitását. Ta­lán azt írhatnánk: kulturá­lis-politikai esemény volt Vagy inkább politikai-kultu­rális? A kettő látható és érthető módon összefonódott (Folytatjuk) Györy László Mór csak dadogva

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom