Népújság, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-19 / 221. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVII. évfolyam, ISI. szám ARA: 1986. szeptember 19., péntek 1,80 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Pipáznak Micsoda' komolytalan do­log egy ilyen írásnak ezt a címet adni, botránkozhat- nak meg az érzékeny lel- kűek. Ne tegyék mégsem, mert engem egy cseppet sem érdekel a pipa, sem mellette, sem ellene nem akarok szólni. Régi meg­győződésem, hogy a niko­tin is azok közé a szerek közé tartozik, amelyekkel minden élvezője tudatosan mérgezi magát. Erről vagy arról leszokni tehát nem ráolvasással fog. hanem sa­ját elhatározásából. Ezért nem akarok győz­ködni senkit, mert én is sokat füstöltem annak ide­jén. aztán egy reggel, min­den „ijesztgetés” és javal­lat nélkül abbahagytam a „büdös rudacskák” szívá­sát. Hadd mondjam meg: azóta sokkal jobban érzem magam, nemcsak testileg, hanem lelkileg is. Aki nem hiszi, csinálja utánam. Ez a pipázás azért került oda a sorok elé, mert baj­nokságot szerveztek belőle kicsi hazánkban. Amikor hallottam róla, elmosolyodtam. Mennyi fu­ra ember él közöttünk, vil­lant belém. Bajnokság — füstölésből. És ezt komoly emberek komolyan is ve­szik. Hát.. . ! A következő pillanatban pedig az jutott az eszem­be, hogy ennek a hóbort­nak csak örülni lehet. Mel­lesleg: elnézést kérek min­den érintett-tői a hóbort szó használatáért. Nem aka­rom megsérteni a pipázás élvezőit. Tehát örüljünk annak, hogy nálunk nemzetközi pi- pázási versenyt szerveztek. Most sem gúnyolódom, ko­molyan mondom. Hogy mi­ért lehet vagy kell ennek örülni? Azért, mert addig jó nekünk, amíg az ilyen vetélkedésekre is jut az időnkből, az elfoglaltsá­gunkból. Meggyőződésem szerint még az is jó, ha va­laki kitalálja, hogy — mondjuk — lencseváloga­tási erőfelmérést szervez­zünk az egész világra szó­lóan. Hadd jöjjenek hoz­zánk az ügyes ujjú „len­csések” és hadd mutassák meg mindeneknek, hogy mit tud a magyar, vagy a német, vagy az angol — lencseügyben. Kongresszusi küldöttválasztás a Mészövnél Hatan az országos tanácsban Kongresszusi küldöttvá­lasztásra gyűltek össze csü­törtökön délelőtt Egerben a Mészöv tagszövetkezeteinek képviselői, s mások, akik az ünnepi esemény előtt nép- művészeti remekek — hím­zések, szőttesek, faragások, bábuk, gyermekjátékok, Hor­váth Jenő, Keszthelyi Já­nosáé, Koós Jánosné, illetve társaik munkái — bemuta­tója megnyitásának is ré­szesei lehettek. Ezt követő­en köszöntötte a megyei ülé­sen megjelenteket — közöt­tük dr. Szilvasán Pált, a Szövosz elnökhelyettesét, Kürtösi Károlyt, a megyei pártbizottság osztályvezető­jét, Bágyi Imrét, a megyei tanács elnökhelyettesét és Kovács Gyulánét, a KPVDSZ megyei bizottságának titká­rát — dr. Sumi András, a szövetség elnökhelyettese. A közelgő kongresszus előtt kiadott országos vita­anyag megyei tárgyalásai­nak tapasztalatairól esett a továbbiakban szó, amelynek során Zachar Gábor Me- szöv-elnök további gondola­tokkal egészítette ki a tes­tületi beszámolót. Mint — egyebek mellett — kitűnt: a fogyasztási szö­vetkezetek kongresszusát elő­készítő vitákban a tagság és a dolgozók elégedetten nyug­tázták a mozgalom fejlődé­sét, elmondták, hogy a ki­alakult. jól ' bevált formá­kat, módszereket meg kell őrizni, de szükséges a tar­talmi munka javítása, az új körülményekhez való gyorsabb alkalmazkodás. Ugyanekkor sérelmesnek ta­lálták a kereskedelmi mun­ka még ma is kevés megbe­csülését, s azt, hogy a köz- gazdasági szabályozás a sok változtatás ellenére sem ve­szi kellően figyelembe a szövetkezeti működés felté­teleinek nehézségeit. Szor­galmazták a lakás- és ta­karékszövetkezetek együtt­működésének erősítését, az utóbbiak szolgáltatásainak bővítését, szerepének növe­lését, a tanácsi fejlesztések támogatásában, illetve a kü­lönféle vállalkozásokban va­ló részvételüket. Hangsúlyoz­ták az iskolaszövetkezetek jelentőségét, s igényelték a megyei szövetség jobb iga­zodását a tagszövetkezetek igényeihez. Az elnökségi összefoglaló­hoz, valamint a Meszöv-el- nök szóbeli kiegészítőjéhez többen fűztek véleményeket. Válaszadás, s a közös állás- foglalás kialakítása után tit­kos szavazással Bocsi Lász­ló, Godó Pálné, Herczegh Alajos, Rohánszky Ferenc, dr. Ruttkay Vilmos és Zac­har Gábor országos tanács­tagi tisztre kaptak bizalmat, 33 személyt kongresszusi küldöttnek választottak. Az ünnepi alkalmat elis­merések kifejezésére is meg­ragadták. A Kiváló Munká­ért kitüntetést kapta a bel­kereskedelmi minisztertől Harmati László egri áfész- elnök, a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztertől Szecskóné Cseh Éva, az egri áfész technológusa, vala­mint Tóth Lajos domoszlói áfész-elnök, míg 23-an a mozgalom Kiváló szövetkeze­ti munkáért kitüntetésben részesültek. Végül a résztvevők a kongresszust köszöntő ren­dezvények sorában megte­kintették a megyei gasztro­nómiai verseny legsikere­sebb munkáit is, a Gyöngy- szövnél jeleskedő Tóth Ró­bert, Szabó Tamás, illetve az egri áfész dolgozója, Pál György hidegkonyhai készít­ményeivel az élen. Szűrös Mátyás látogatása Ausztriában Szűrös Mátyás, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának titkára, az Országgyűlés külügyi bi­zottságának elnöke. Fritz Marschnak, az osztrák par­lament külügyi bizottsága el­nökének meghívására szep­tember 15—18. között láto­gatást tett Ausztriában. Szűrös Mátyást fogadta Franz Vranitzky szövetségi kancellár. A szívélyes, baráti légkö­rű megbeszéléseken véle­ménycserét folytattak a nemzetközi helyzetről, külö­nös tekintettel az enyhülés folytatására, a helsinki fo­lyamat fórumainak jelentő­ségére. Áttekintették a két­oldalú kapcsolatokat és a különböző társadalmi rend­szerű országok közötti bé­kés együttműködés példája­ként kiemelték azok nem­zetközi jelentőségét. Hang­súlyozták: kölcsönösen arra törekszenek, hogy a két or­szág jószomszédi együttmű­ködése folyamatosan fejlőd­jék és legyen mentes a nem­zetközi helyzet ingadozásai­tól. Ennek érdekében újabb kezdeményezésekre, a lehe­tőségek gyorsabb feltárásá­ra van szükség. A Központi Bizottság tit­kára találkozott Franz Muh- rival, az Osztrák Kommu­nista Párt elnökével és Er­win Scharf-fal az Osztrák KP KB PB tagjával. Az elv­társi légkörű megbeszélésen áttekintették a nemzetközi munkásmozgalom, valamint az MSZMP és az Osztrák KP közötti kapcsolatok idő­szerű kérdéseit. A megbeszéléseken és ta­lálkozókon részt vett Nagy János, hazánk bécsi nagy­követe BERLINI MUNKÁSGYÜLÉSEN Az SZYSZ-kongresszus magyar delegációja A . XI. Szakszervezeti Vi­lágkongresszuson részt vevő magyar küldöttség egy része csütörtökön látogatást tett a Kábelgyártó Kombinát Berlini Gyárában. A Herczeg Károly, vasas­szakszervezeti főtitkár veze­tésével érkező magyar kül­döttséget Alfred Adolph, a kombinát vezérigazgatója és Eckard Stopperan, a válla­lati szakszervezeti bizottság elnöke fogadta. A magyar vendégeket elkísérte Fritz Rösel. a Szabad Német Szak- szervezet Szövetség Elnök­ségének titkára. A kombinát tevékenységé­ről szóló rövid tájékoztató­ban a vendéglátók elmond­ták hogy a 6200 dolgozót foglalkoztató nagyvállalat 12 üzemet foglal magában. Az ország legjelentősebb és leg­sikeresebb kombinátjai közé tartozik, s az egyetlen jelen­leg. amely a KGST-n belül üvegszálas kábeleket állít elő. össztermelésük több mint kétharmadát exportra szállítják. A magyar vendégek meg­tekintették a gyár több üzemegységét, majd barátsá­gi gyűlésen találkoztak a dolgozókkal. Itt elmondott beszédében Herczeg Károly rámutatott, hogy az emberiség sorskér­dése a béke. A béke meg­őrzése az. ami minden mun­kást. szervezett dolgozót, né­pet. nemzetet egyaránt érint és foglalkoztat. Az új vagy újonnan jelentkező felada­tok miatt még fontosabb a véleménycsere, a közös gon­dolkodás. a vita fontossága. Növekszik az igény egymás tapasztalatainak, gyakorlatá­nak jobb megismerésére és hasznosítására. Sajtótájékoztatók a kőbányai vásárközpontban Néhány hazai vállalat már csütörtökön, az őszi BNV nyitását megelőző na­pon sajtótájékoztatót tartott arról, hogy milyen látniva­lókkal várják az érdeklődő­ket, s milyen üzleti sikere­ket remélnek a vásártól. A Mechanikai Művek több újdonsággal jelentkezik, amelyeknek sorozatgyártását jövőre kezdik meg. Újdon­sága az elektronikus tele­fonkészülék, amely többfé­le formában, asztalra he­lyezhető, illetve falra akaszt­ható kivitelben is készül. A négy készülékből álló úgy­nevezett „Small business” telefonrendszert pedig első­sorban hivataloknak ajánl­ják. A készülékrendszer sor­ba kapcsolja az egyidejű kül_ ső hívásokat, belső hívásnál pedig — egytől-négyig — egyjegyű hívószám is elegen­dő. Nagy érdeklődésre tart­hat számot a Sopianae elne­vezésű légtisztító, amely a cigarettafüstöt eltávolítja a helyiség légteréből, s egy­ben világításra is szolgál. Megállapították, hogy ki­sebb területen, kevesebb ki­állító mutatja be termékeit, mint az elmúlt években, ám azok a gyártók, akik jelen vannak a vásáron, valóban újdonságokkal rukkoltak ki. Különösen a Kanizsa Bú­torgyár termékei, valamint a szövetkezeti gyártmányok arattak sikert a kereskedők körében. Szűkösnek tartják viszont a konyhabútor- és az ebádlőválasztékot. Ész­revételezték azt is, hogy az újítások, újdonságok szinte minden gyártónál azonosak, ilyen például a keményfa élléc alkalmazása, s így a szekrénysorok külső megje­lenése meglehetősen egysí­kú. Kifogásolták továbbá, hogy túlságosan sok a szür­kére festett bútor, s miután ez meglehetősen szélsőséges divatirányzat félő, hogy ezek a’* cikkek rövid idő múlva már nem lesznek el­adhatók. Ismét felvetődött — mint minden vásáron és kiállításon —, hogy jó vol­na, ha a kiállított kisbúto­rokat a gyártók vásár után is folyamatosan szállítanák (MTI) Magyar-bolgár egészségügyi együtt­működés Csütörtökön elutazott Bu­dapestről a bolgár egész­ségügyi küldöttség, amelyet dr. Ljubomir Sindarov, a Bolgár Népköztársaság köz­egészségügyi miniszterének első helyettese vezetett. A delegáció megbeszéléseket folytatott a dr. Horváth Ot­tó egészségügyi miniszter- helyettes vezette magyar tárgyalócsoporttal. A tárgyalásokon áttekin­tették a két ország egész­ségügyi helyzetét, javaslato­kat tettek az orvostudomá­nyi kapcsolatok további el­mélyítésére, és aláírták az 1986—1990. évekre szóló egészségügyi együttműködé­si tervet. A bolgár vendé­gek meglátogattak több egészségügyi intézményt. A küldöttséget fogadta dr. Medve László egészségügyi miniszter. Lencseügyben — hangsú­lyozom — és nem közép­hatótávolságú rakéták ügyében. A pípabajnokságot sem, de a lencsevetélkedőt sem lehet másként megrendez­ni. csak akkor, ha a fegy- \ vereknek szavuk sem le- jj hét. Tehát akkor, amikor minden ilyen és még ilye­nebb dologra jut időnk, erőnk és elfoglaltságunk. Értik már, miért tudok örülni az ehhez hasonló rendezvényeknek? Hogy mindenek mellett és elle­nére miért tartom nagyon fontosnak azokat? Azt sze­retném, ha még nagyon sokszor „pipázhatnánk” nemcsak a szelíd dunántú­li dombok vidékén, hanem máshol is az országban és szerte Európában, de más kontinenseken is. Akkor nyugodtan tudom álomra hajtani a fejem. De velem együtt annyi millióan és milliárdnyian is megtehe tik ezt. G. Molnár Ferenc Időszerű munkák Horton A Horti Kossuth Termelőszövetkezetben nagy erőkkel dolgoznak a szerény kukoricatermés be­takarításán. A jövő évi paradicsom alá pedig már a szántás munkáját végzi Nagy István és André László traktoros (Foto: Köhidi Imre)

Next

/
Oldalképek
Tartalom