Népújság, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-17 / 219. szám

1986. szeptember 17., szerda Hetven évvel ezelőtt született Öve Abildgaard dán költő. Ke­reskedő családban született, s előbb jogot, majd filológiát hall­gatott az egyetemen. Kalandos természete 1935 és 1938 között, később pedig, már a háború után, 1945 és 1947 között hosz- szabb nyugat-európai kóborlás­ra inspirálta, hasznos forrásul szolgálva későbbi műveihez. Mi­után visszatért hazájába, éve­kig lexikonszerkesztő, majd pe­dig az Aktuelt című napilap kulturális rovatvezetője volt. Az irodalmi élet zajlásától távol élő, igen összetett egyéniségű köl­tő, akinek verseiben együtt van a jüt paraszti élet csend­je, és a főváros sebzett zakla­tottsága, a szerelem biológiai szemlélete és a családi etika. Nem híve tételes világnézetnek: intellektuális, természettudomá­nyos alapokon áll, stílusa rend­kívül nyílt, tiszta, mélyen hu­moros, s gyakran keményen sza­tirikus. Műveiben tradicionális versformákkal él. Fontosabb munkái: Bagolyköpedék, Csigo­lyák. Izzó kő, A nyár visszhang­ja, Szerelmes versek című lírai kötetei, valamint A lassú tavasz címmel megjelentetett esszékö­tete. A Nap kél: 6.23 órakor, nyugszik: 18.55 órakor. A Hold kél: 18.52 órakor, nyugszik: 5.03 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ZSÓFIA nevű kedves olvasóinkat! A mai Zsófia név a görög ,,sophia”, „bölcsesség” szóból származik. d^^ldőjárás Előrejelzés az ország területére ma estig: folytatódik a nagy­részt derült, száraz, igen meleg idő. Valószínűleg csak ma és csupán az északi, északnyugati országrészben lesz átmeneti fel- hősödés és egy-egy zápor, ziva­tar. A legmagasabb nappali hő­mérséklet ma 26 és 31 fok kö­zött alakul. „Telihúzás..." Nyolc borítékos sorsjegyet vett a gyöngyösi totó- zóban Racz Mátyás, s igencsak felderült az arca, ami­kor az egyik, felbontás után 50 ezres felirattal kacsin­tott rá. A gyöngyöspatai lakos, hogy szerencsecsillag­zatának állását tovább kiaknázza, a pénzt gépkocsi- nyereménybetétkönybe fektette. Lehet, hogy a borítékosra a „válasz” négy keréken érkezik? — MŰVELŐDÉSI osztályve­zetők továbbképzése. Ma fe­jezik be Borsod, Hajdú-Bi- har, Szabolcs-Szatmár és Heves megye művelődési osz­tályvezetőinek háromnapos továbbképzését Noszvajon, Heves Megye Tanácsa To­vábbképző Intézetében. A szakemberek egyebek mel­lett megvitatták az állam- igazgatás korszerűsítésének hatását a művelődési ága­zatban, s ellátogattak me­gyénk néhány oktatási és közművelődési intézményébe. — EGRI VÁROSRÉSZEK rendezési terve. Eger Város Tanácsa V. B. műszaki osztá­lya értesíti a lakosságot, hogy elkészült a Sánc városrész és a déli iparterület részletes rendezési terve. A programot jóváhagyás előtt egy hónapig az érdeklődők megtekinthe­tik a városi tanács műszaki osztályán. Ez idő alatt az ügyfélfogadási órákban el­mondhatják ezzel kapcsola­tos észrevételeiket. — ÜJ KEDVEZMÉNY sze­mélygépkocsi-vásárlóknak. Üjfajta kedvezményt nyúj­tanak mostantól a takarék- szövetkezetek azoknak a sze- mélygépkocsirvásórlóknak, akik kirendeltségeiknél fi­zették be az autó vételárá­nak felét és legalább egy éve várakoznak. A kocsi át­vételekor felajánlják a tu­lajdonosoknak, hogy ha Cas- co-biztosítást kívánnak köt­ni, ennek háromhavi díját kifizetik helyettük. A jobb anyagi helyzetben lévő taka­EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HE­LVE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellet' Bejárat a patakparti portán. Te­lefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13 30 órától 15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben rékszövetkezetek hat-tizen- két hónapra is vállalhatják a díj kifizetését ügyfeleik he­lyett, sőt a biztosítási szer­ződés megkötését is elinté­zik. — LITVÁN VENDÉG. Teg­nap Heves megyében járt Simankasz P. Mecsiszlobo- bics, a Litván Fogyasztási Szövetkezetek Szövetségének első elnökhelyettese. Eger­ben Zachar Gábor Meszöv- elnök tájékoztatta megyénk szövetkezeti mozgalmáról, majd a vendég megtekintet­te a piacot, az egri áfész Kistályai úti telepét, délután pedig a hatvani áfész egysé­geivel ismerkedett. — MOZGÁSSÉRÜLTEK ki­állítása. A Mozgássérültek Heves Megyei Egyesületé­nek tagjai által készített al­kotásokból nyílik kiállítás szeptember 20-tól 28-ig a felnémeti kultúrházban. A bemutatott rajzok, festmé­nyek egyúttal megvásárol­hatók is lesznek. A vásárra szeptember 29-én és 30-án kerül sor tíztől este hatig. — INTENZÍV NYELVOK­TATÁS. A POLIGLOTT nyelviskola angol, német, francia és orosz nyelvekből hatfős csoportok számára in­tenzív nyelvoktatást szervez Egerben. A foglalkozásokra heti három alkalommal ke­rül sor. Kezdők és haladók jelentkezését várják az is­kola székhelyén, a Vályi Ist­ván u. 12. szám alatt. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház ..faház”, Hatvan, Kossuth tér 1«. Telefon: la-040 HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 18 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon : 125. KÖJAL-KESZENLET EGER­BEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. A CSUVAS NEMZETI SZÍNHÁZBAN Heves megyeiek kezdték az évadot r Az Efedosz vezetői megyénkben Kedden délelőtt Gyöngyö­si István, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, az Építő-, Fa- és Építő­anyagipari Dolgozók Szak- szervezetének főtitkára. So­mogyi Gyula titkár társasá­gában, kétnapos látogatásra érkezett Heves megyébe. A vendégeket az állami építők központjában Farkas Sándor, az SZMT vezető titkára és Hajdú Miklós, a szakmai szakszervezet megyei titká­ra fogadta. Az első napon megbeszélést tartottak a két legnagyobb építőipari válla­lat vezetőivel, majd látoga­tást tettek a munkahelyeken és a megyeszékhely törté­nelmi belvárosában. A szak- szervezeti vezetőket fogad­ta Barta Alajos, a megyei pártbizottság első titkára is. A látogatás második napján a vendégek az egri Közúti Építő Vállalat dolgozóinak munkájával ismerkedtek. A videotechnika bekapcsolása megyénkben Gépjárműoktatók továbbképzése Az MHSZ Heves Megyei Gépjárművezető-képző Iskola Egerben továbbképzést tart a megye területén tevékeny­kedő elméleti és gyakor­lati oktatók — mintegy nyolcvan fő — részére.. A továbbképzés során felfrissí­tik a mindennapi munkához nélkülözhetetlen nevelésel­méleti, didaktikai és szak­mai ismereteket. Megismer­kednek a videotechnikával, annak a tanulás folyamatá­ban való alkalmazásával. Egerben, Hatvanban és Gyöngyösön a kirendeltsé­geken ugyanis rövidesen találkoznak a gépjárműveze­tést tanulók az új eszközök­kel. Az oktatók szakmai to­vábbképzéseken aktuális po­litikai kérdésekkel és a vizsgáztatás során tapasz­taltak megvitatásával is foglalkoznak, meghívott elő­adókkal. a közlekedésfel­ügyelet szakembereinek be­vonásával. — FELVÉTEL sárkányrepü­lőknek. Az egri sárkányre­pülő klub a borkombinát pinceklubjában (Torok köz 4.) ma, 17 órától várja a je­lentkezőket. Alsó korhatár: 16 év. Segítség az ostorosi iskolának Lapunkban már beszá­moltunk róla mennyi segítsé­get kap mostanában a kü­lönböző vállalatoktól Osto­ros. Most újabb nemes cse­lekedetekről tájékoztatott minket Zvara Tibor, a he­lyi általános iskola igazga­tója. Szeptember 1-től há­rom hétig dolgoznak náluk az Egri Volán Vállalat Kos­suth Lajos szocialista bri­gádjának tagjai, a Bubiv dolgozói és jelentős részt vállaltak a szülők is. Javították a kerítést, újra festették az iskola egy ré­szét, és a továbbiakban lambériával látják el a ta­nári szobát. Számításuk sze­rint teljesítményük értéke több mint 30 ezer forint. Egyhetes fellépéssorozat után hazaérkeztek Csuvasiá- ból megyénk amatőr nép­művészei. Mint Sebestyén Jánostól, az MMK igazgató­jától, a csoport szakmai ve­zetőjétől megtudtuk, nagy érdeklődés kísérte szereplé­süket, hiszen öt nap alatt hétszer léptek a színpadra, s mindannyiszor vastapssal jutalmazta őket a főváros, Csebokszári és a köztársa­ság járási székhelyeinek la­kossága. Mindenütt telt há­zak előtt adhattak számot felkészültségükről, nem múlt el nap, hogy a helyi sajtó, rádió és tv ne tájé­koztatott volna — méghoz­zá a fontosabb hírek egyi­keként — a magyar folk­loristák sikereiről. Már a re­pülőtéren — a hagyomá­nyoknak megfelelően — ke­nyérrel és sóval fogadták az érkezőket, ezt követően pe­Az Amfóra Üveg-, Porce- lán-_ Kerámia-, Műanyag- Kereskedelmi Vállalat 23. számú lerakatánál, melynek többek között Heves megye ellátása is feladata, jelen­legi készleteiről, és az új szállítások időpontjáról ér­deklődtünk. Megtudtuk, hogy a gyorsan közkedveltté vált kínai porcelánárukból csak részben tudják kielégíteni az igényeket. Folyamatosan rendelnek ugyan, de az ál­talában negyedévenként beérkező' áruk egy része — például a teás- és mokkás- készletek — igen gyorsan elfogynak. Kristályárukból dig a köztársasági parla­ment elnöke mondott kö­szöntőt. Az ostorosi asszony­kórus népviseletbe öltözte­tett babával viszonozta a kedvességet. Vendéglátóik nem egyszer a legrangosabb helyszíne­ken — például a Filharmó­nia koncerttér nőében, 600 néző előtt — adtak lehetősé­get a bemutatkozásra. A búcsúelőadást a Csuvas Nemzeti Színház évadnyitó estjén a helyi amatőrökkel közösen rendezték. Ezt a te­levízió egyenesben közvetí­tette, így sok ezren láthat­ták a Barátság citerazenekar, az Egri Néptánc- és Gajdos együttesek, valamint az os­torosi asszonykórus produk­cióját, akik városnézéseken és egy volgai kiránduláson kapcsolódhattak ki, az Utol­só délelőttöt pedig Moszk­vában töltötték. nagyobb mennyiséggel ren­delkeznek. mint korábban, s most a keresett forgócsilla­gos csiszolású' termékekből is kielégítő választékot ta­lálhatnak boltjaikban a vá­sárlók. Az áruk döntő többségét a vállalat központjától kap­ják, de egy kis részét — el­sősorban az időközben adó­dó hiányok mérséklésére — önállóan szerzik be. Egy-egy termékcsoportra hagyomá­nyosan, különböző akciók­kal hívják föl a figyelmet. Tegnaptól egy héten át a hódmezővásárhelyi Alföldi Porcelángyár mutatkozik be. Honismereti vetélkedő a tévében Közvetítés Egerből Végvári históriák — Vár­játékok címmel honismere­ti vetélkedősorozatot szer­vez a Magyar Televízió. A versenyben hat város csa­pata méri össze az erejét. Az egriek a sárospatakiakkal és a gyulaiakkal kerültek egy ágra. összecsapásuk első fordulóját szerdán este 21 óra 15 perckor láthatjuk az 1-es képernyőn. A műsort felvételről közvetítik a Ho Si Minh Tanárképző Főis­kola díszterméből. A kérdé­sek zöme Egerhez és a hó­doltság korához kapcsoló­dik. A lottó nyerőszámai A kedden Budapesten meg­tartott szeptemberi tv-lottó- sorsoláson a következő szá­mokat húzták ki: 41, 56, 73, 74, 80 — DZSESSZKONCERT. A Megyei Művelődési Központ kamaratermében vasárnap este 7 órától Pleszkán Fri­gyes és Gaál Gaszton zon­goraművészek közreműkö­désével dzsesszkoncertet tar­tanak. — TARGOVISTÉBE utazik a Vidróczki. A gyöngyösi Mátra Művelődési Központ Vidróczki Néptáncegyüttese szeptember 19-én Targovis- tébe utazik a Heves megyei kulturális delegáció tagja­ként. A népszerű együttes előreláthatóan négy alka­lommal mutatkozik majd be a bolgár közönség előtt. Egy­órás összeállításukban palóc, erdélyi, dél-dunántúli és méhkeréki táncokat mutat­nak be. Érvényben: 1986. szeptember 22-ig Pénznem Vételi Eladási árf. 10« egys. Ft-ban Angol font 6 269,61 6 657,43 Ausztrál dollár 2 637,26 2 800,38 Belga frank 99,57 105,73 Dán korona 544,89 578,59 Finn márka 859,40 912,56 Francia frank 630,24 669,22 Görög drachma a) 30.80 32,70 Holland forint 1 827,12 I 940,14 Japán yen (1000) 272,50 289,36 Jugoszláv dinár 10,86 11,54 Kanadai dollár 3 043,88 3 232,16 Kuvaiti dinár 14 418,39 15 310,25 Norvég korona 576,69 612,37 NSZK márka 2 062,49 2 190,07 Olasz lira (1000) 29,90 31,74 Osztrák schilling 293,28 311,42 Portugál escudo 28,83 30,61 Spanyol peseta 31,44 33,38 Svájci frank 2 547,91 2 705,51 Svéd korona 610,76 648,54 USA-dollár 4 218,82 4 479,78 ECU (KOzös P.) 4 333,22 4 601,26 A vásárolható i legmagasabb bankjegy címlet: 500-as. Albán lek 289,00 Bolgár leva 20 1 676,14 Csehszlovák korona 500 x 222,00 KNDK von 910,42 Kubai peso 20 1 328,80 Lengyel zloty 1000 21,07 Mongol tugrik 20 406,70 NDK márka 100 610,00 Román lei 100 170,00 Szovjet rubel 10 1 770,00 Vietnami dong 160,90 x) 1986. szeptember 16-tól. Vizsgázik a román Oltcit és Yugo személyautó a Kermi jár­műosztályán. Képünkön: Várhegyi László, a Kermi munka­társa minősíti az Oltcit személygépkocsit (Népújság-telefotó — Balaton József fel. — KS) Szakonyi Károly történelmi játéka — Megyesi Gusztáv, T. Ágoston László írásai — Lórinczy István versei, Szász Endre illusztrációival — Koppány Zsolt rádió­etűdje, Makay Margit életregénye — Remenyik Zsig- mond naplója — Gárdonyi Géza szinonima-szótára — Pribojszky Mátyás: Gondolatok a Heves megyei citera- mozgalomról — Rónai Mihály András: Egy fejezet Eger­ről — Szabálytalan beszélgetés Bessenyei Ferenccel — Egy délután Szokolay Sándorral, lm memóriám Fe- rencsik János. Megjelent a Hevesi Szemle ez évi negyedik száma NÉHA HIÁNYZÓ Készlet-készletek Ü NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—■, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Oldalképek
Tartalom