Népújság, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-13 / 190. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1986. augusztus 13., szerda t Borsos Miklós nyolcvanéves Mai művészetünk élő klasszikusa, Borsos Miklós, nyolcvanéves. Sokoldalú művész: szobrász, érmész, grafikus, de mindennapjainkhoz szervesen hozzátartozik a zene, sőt az irodalom művelése is. öntéletrajza, a Visszanéztem félutamról, maradandó könyvsiker volt. A pálya titkairól, elindulásáról, művei keletkezéséről így nyilatkozott tihanyi otthonában, melynek kertje felesége, a művészi ízlésű Kéry Ilona jóvoltából a sziget egyik nevezetessége: „A művészetre Lyka Károly "A művészet könyve« című munkája hívta fel a figyelmemet, még Nagyszebenben, gimnazista koromban. Tőle kaptam az indíttatást, az igényességet. a művészet lényegére való figyelést. Attól fogva az iskola nem érdekelt. Győrben ki is léptem a negyedik gimnáziumból. Apám győri órásműhelyében aranyműves lettem.” „A művésznyomor abban az időben elképzelhetetlenül nagy volt, de mégis vállaltam a nélkülözések, a letörés, betegségek ellenére is, melyek akkor megtizedelték a fiatal művészek sorait. Olyan mintaképeink voltak az éhezés terén, mint' Rud- nay, Derkovits, József Attila, Egry József." A csapásokból Borsos Miklósnak bőven kijutott. Először a Képzőművészeti Főiskolára sem vették fel. Akkor vándorbotot vett kezébe, a régi inasok módjára pénz nélkül elgyalogolt Olaszországba, az oly vágyott Firenzébe, hogy a nagymesterek örökérvényű műveiből tanuljon. „Fiatalon műveik döntően befolyásolták látásomat. Ennek köszönhetem, hogy nem az akkori párizsi napi stílusváltozatok légkörébe kerültem, hanem Donatello, Michelangelo, Verocchio közelébe. Akkor még festőnek készültem, bár festményeim egy részével nem voltam megelégedve, és azokat Firenzében az Amőba dobtam. Ekkor már túl voltam az izmusok kísérletezésein, amit én sem tudtam elkerülni. Amikor azonban eljutottam addig, hogy csak egy fekete pont és egy vonás maradt a papíron, úgy éreztem, elveszítettem azt az örömöt, belső izgaLmat, amit az érzékletes rajzolás okozott. Láttam, hogy a legnagyobb kortárs mesterek, Picasso. Braque, azért hagyták ott oly rövid idő alatt az általuk kezdeményezett kubiz- must és tértek át az érzékletes rajzolásra. festésre, mert ha a művészet stati- kusssá válik, elveszíti fejlőmárvány szinte lélegzik, mint a klasszikus görög szobrokon. A formai megjelenést mindig az anyag diktálja, de a lényeg a tartalmi kifejezés: „Az a fontos, hogy az anyagot mennyi szellemmel tudjuk megtölteni; aszerint válik művészetté, vagyis szellemi jelenséggé.” Egy hosszú stílus korszakában a Balaton adta műveinek atmoszféráját. Ebben az élményanyagban vissza- idéződtek élete során felgyűlt útiélményei: a mediterrán partok, a dél-francia tájak lélegzenek a több évtized múlva faragott Li- gheák, Pannóniák, a Tihany leánya, a Tihanyi pásztor megejtően lírai alakjaiban. Nagymestere a portrészobrászatnak. Kezéből származnak az utolsó évtizedek legemlékezetesebb portrészobrai, köztük Egry Józsefé és Szabó Lőrincé. Sokat illusztrál és grafikai lapok százait készíti, leginkább tihanyi otthonában. Nem tud betelni a víz, a parti nádasok, a fickándozó halak, a mohalepte kavicsok mindig változó világával. Kiállítások, hazai és külföldi elismerések, nagy hatású tanári pálya, legfőképp pedig remekművek egész sora jelzi e művészpálya mérföldköveit. B. J. dőkópességét. A rajzolás után rézdomborításokat készítettem, köveket, márványokat cipeltem haza és elkezdtem faragni. Első szobrom, az „Anya gyermekkel” mámoros örömmel töltött el, amely, nek nem volt más magyarázata, mint hogy megtaláltam műfajomat. A század megújulásra igyekvő művészi törekvései a szobrászatban is érintettek, hiszen csak a dilettánsnak nincs apja. anyja; az teljesen eredeti. — mi kötve vagyunk apákhoz és nagyapákhoz, sőt kortársainkhoz is. — Mikor mi már szétnéztünk a világban. Semmi művészi felfedezni való nem volt, mert Brancusi már 1910-ben megcsinálta a „Tojás”-t, ami hatott nemcsak rám, hanem Henry Moor-ra és annyi más kortársamra is. Nálunk azonban nem az utánzás következett, hanem az, hogy e hatások alapján az akkor; akadémikus hagyománytól elütő úton indultunk el.” A nélkülözés hosszú évei után művészete beérett. 1931- ben rendezte első kiállítását a Tamás Galériában. 1941-es kiállítása óta pályája felfelé ívelt. Szobrait kőbe, bazaltba vagy márványba faragja, domborításait rézből kalapálja. Az érzékletes formázás mestere, művein a Várakozó halászok (tusrajz) ÓDON HÁZAK, HAJDANVOLT EGRIEK Az épület homlokzata (Fotó: Köhidi Imre) Széchenyi utca 16. IV/I. Vajon ki emlékszik arra, hogy ki volt az a teátrista, aki először szólalt meg magyarul Egerben? Még a színházi szakemberek közül is kevesen tudnak Nagy Jánosról, akinek nevéhez fűződik ez a múlhatatlan érdem. o Közhely, de igaz, az utókor hálátlan. Ez a tehetséges, ambiciózus, ötletgazdag művész először a pesti színésztársaság tagjaként tevékenykedik, mindaddig, amíg az anyagi válság miatt fel nem oszlott. Ekkor sem keseredett el, mivel olyan alkat volt, aki a legnehezebb helyzetekből is kiutat lel. A társulat töredékével — ekhós szekéren — országjáró körútra indult. így jutottak el a barokk városba is, ahol 1815. június 22-én léptek pódiumra. Elsőként neki volt jelenése, őt követte az a Déryné, akinek káprázatos tehetségéről már akkor legendák keringtek. Eredetileg csak egy-két előadást óhajtottak tartani, de meglepte őket a szűnni nem akaró tapsorkán. Olyannyira, hogy eszükbe sem jutott gyorsan távozni. A neves művésznő lelkendezve jegyzi fel naplójába, a szeretet, az elismerés egyértelmű megnyilatkozásait. „ ... oly szíves fogadtatásban részesült a társaság, hogy sokkal több ideig maradtunk ott, mint szándékunk volt. A sok meghívásnak ebédekre, ozsonnákra vacsorákra, pincékbe nem volt szünete. Ez új dolog volt előttünk. Pesten ilyenekben nem részesültünk soha.” A krónika megőrizte a színmű címét is. A Ki-ki saját háza előtt söpörjön németből átültetett darab volt, Szomor Máté fordításában. A színhely: az akkortájt híres Spetz-ház, a későbbi Ö-Kaszinó, az az épület, amelynek fordulatos históriája számos tanulsággal ajándékoz meg bennünket. o A telken 1690-ben Somogyi Mihály hajdúkapitány otthona állott, aki hajléka építése előtt nyolc romokban heverő kis házat bon- tatott le, hogy újat, rangjának megfelelőt emeltessen magának a jókora, a 611 négyszögöles portán. 1713-ig ő volt a tulajdonos. Ekkortól — 1732-ig — Bersenyi Demeter majd Zorger Gergely a birtokos, őket követi — 1738-ig — Csomortányi Imre kanonok, majd 1746-ban Gusztinyi főpap. 1751-ben özvegy Vall. ner József né, 1752-től pedig Pécsy Mihály szenátoré. 1755-ben ifjú Farkas János városi főjegyző szerzi meg, méghozzá úgy, hogy cserébe kapja a Jókai és a Káptalan utcák sarkán levő hajlékáért. 1798-ig él itt. Az újabb vevők Szalgháry Antal és felesége Vratarics Anna. A házaspár talán nem érezhette jól magát, mert már 1802. augusztus 21-én tovább adta Spetz József gyógyszerésznek és asszonyának Rembold Katalinnak. A vételár 4500 forint. Csak érdekességként említjük 1792-től 1796-ig az épület lakója volt Kracker János Lukács púpos lánya Terézia, Zách József özvegye. o Eddig a szakszerű tételek, a forgatagos események mostantól rajtolnak. A régebbi gazdák egyike sem gondolt arra, hogy a házat bővítse, tágasabbá, szebbé, mutatósabbá varázsolja. Egészen másképpen vélekedett a vállalkozó kedvű, az ötletgazdag, a kockázatoktól sem húzódozó férfiú, aki elhatározta, hogy nagyvonalú, s üzleti szempontból is ígéretesnek tűnő elképzeléseit mindenképpen valóra váltja. Fantáziát látott egyebek között a cukorgyártásban, s meg is próbálkozott vele. Gyógyszertárából származó jövedelme — már 1795-ben 'megvette a régi jezsuita patikát, amely a ciszterci rendház északkeleti sarkán volt — kevés a beruházással járó kiadások fedezésére, ezért a kincstártól kíván kölcsönt felvenni. 1812-ben nagyszabású akcióba kezdett. Ismét a kiaknázható lehetőségekre, a pénzre gondolt, ezért határozott úgy, hogy megnagyobbítja családi fészkét, s megtoldja a földszintet egy emelettel, elsősorban azért, hogy lent kávéházat, fent pedig tánctermet nyithasson, s az egész udvart körbe építse. A tervezéssel és a kivitelezéssel Povolni Ferenczet az itteni klasszicista építészet ügyes mesterét bízta meg. Sokáig minden a rendjén ment, az utolsó szakaszban azonban vita keletkezett kettejük között. Ez annyira elmérgesedett, hogy a tulajdonos az alábbi — a kor emberi viszonylatait is érzékeltető kérvénnyel fordult a városhoz — 1814. július 9-én: „Nemes Tanács! Povolni Ferencz egri kőmíves mester még 1812-ik esztendőben az én mostan már majdnem egészen elkészülendő házamat elkezdette építeni és folytatta békességes építését a legközelebb elmúlt (1814) június hónap végéig. Ekkor hozzám egy contrac- tust hozott aláírásra, amelyben az foglaltatott, hogy én kötelezzem magamat 400 Ft terhe alatt arra, hogy én az ő legényeit, amikor ő kívánni fogja, mindig limitation felül fizetni fogom. Ezt én mint törvénytelent és nékem felette károsat aláírni nem akarván, Povolni Ferencz egyenesen kimondotta, hogyő az eddigi való mód szerint épületemet folytatni nem fogja. Emiatt tehát folyamodván én főbíró úrhoz, ő Povolni Feren- czet kihallgatta és általlát- ván igazságtalanságát, kötelességévé tette az épületnek továhbfolytatását és végezését. Én tegnap nagyobb bátorságomra kívántam tőle arrul cautiót, hogy az épületemben eddig hibát nem ejtett és nem fog ezután is ejteni, ő azonban ezt egyáltaljában nékem nem akarja megadni, sőt az Abriszt sem akarja kiadni, ezért énnékem nem lehetvén benne bizodalmám, kéntelenítettek véle felhagyni, és épületemet más mesterrel folytattatni. Kérem a tanácsot, méltóztasson őtet az Abrisz általadására és a közöttünk megállapított 100a Ft (ha épületemet tökéllete- sen végrehajtja) jutalombul előre kiszedett 600 Ft-ok- nak visszaadására kényszeríteni.” (Folytatjuk) Pécsi István A Kossuth Könyvkiadó új könyvei Érdekes újdonságokat ki- . nál az elkövetkező hónapokban a Kossuth Könyvkiadó. Liszt Ferenc, 1811—1886 címmel kötetet jelentet meg, amely három írást tartalmaz a rendkívül gazdag Liszt- örökségből. Két dolgozat a Gazette Musicale de Parisban látott napvilágot 1837- ben. A művészek helyzetéről és életkörülményeiről a társadalomban, illetve Hazám! címmel. A harmadik egy 1978-ig ismeretlen dokumentum 1849-ből, amely Weimarban jelent meg és több mint egy évszázadig a párizsi Bibliotheque Nationale zenei osztályán rejtőzött. Balogh Edgár, az erdélyi irodalmi élet nagy alakja 1986-ban lesz nyolcvanéves. Kevés olyan területe van az írásnak és a publicisztikának, amely ne viselné keze nyomát. A temesvári születésű író az 1957 és 1983 között megjelent több mint félszáz publicisztikai írását gyűjtötte egybe Magyarok, románok, szlávok című kötetében. Salgó László A szuezi háromszög — 1956 címmel adja közre könyvét. Nasszer ezredes 1956. július 26-án jelentette be, hogy államosítják a Szuezi-csatornát. Párizs azonnali háborúval akart válaszolni. Három évtizede történteket elevenít fel írásában a szerző. MATUZ GABOR: Emberek lesznek Elegáns mozdulattal rúgta fejbe a nála valamivel magasabb fiút. Amikor látta, hogy az a földre hanyatlik, kissé oldalt épett, erőszakolt tartással a vécé ' felé indult, halkan kinyitotta, majd betette maga mögött az ajtót. Az addig passzív, tehetetlenül bámuló nézők a földön heverő fiú köré sereglettek, és izgatottan vitatni kezdték a történteket. Ottót az idekerülése óta eltelt néhány napban társai csendesnek, visszahúzódónak ismerték meg, senki nem gondolta volna, hogy ennyire vad és durva lehet. Amint kilépett a vécéből, az éppen feltápászkodó Pisti rákiáltott: — Tudod, kit verjél?! A kurva anyádat! Ottó szégyenlősen lehajtotta a fejét és sírós hangon követelt: — Ne bántsd az anyut! — Akkor is a kurva anyádat verjed! A következő pillanatban Ottó már Pistin térdelt, ütötte, harapta, tépte. Kis idő elteltével észrevette, hogy a fejet, amit remegő kezei markolásznak, teljesen elborította a vér. Ekkor elengedte, felemelkedett, kisírt szemeit a többiekre meresztette. — Miért szidta az anyut? Senki nem válaszolt. Hirtelen kivágódott az udvarra nyíló ajtó, fehér köpenyes nő jelent meg a küszöbön. — Mi történik itt? A hátulról érkező napsugarakkal sokat sejtetően keretezett fiatal, idegességében néha meg-megrángó test látványát felcsillanó szempárok tucatjai nyugtázták pajkosnak ható, csámcsogó elégedettséggel. Egy lány, aki ijedten a nő mellé húzódott, megszólalt: — óvó néni! Az Ottó megverte a Pistit! Az óvónő leguggolt, gyengéden megrázta a mozdulatlanul elterülő fiút, előbukkanó tehetetlenségében megsimogatta a véres arcot, aztán a csuklón próbált valamit mégis tapintani... Ujjai lassan csúsztak le a még meleg bőrről. Hátrafordult. — Mit csináltál, te szerencsétlen? — kérdezte fojtottam — Azt mondta, hogy kurva az anyu, pedig már nem is él. Akt a vízparton (rézkarc)
