Népújság, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-11 / 188. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1986. augusztus 11., hétfő FELADTA: PROST, ROSBERG, JONES Brazil bravúr a I—lungaroringen A rajt utáni izgalmas helyezkedés A mogyoródi domboldalakon tízezrek figyeltek A Forma—1-es autós-világ- bajnokság idei 11. futamát Magyarországon rendezték. A közelmúltban lábtörést szenvedett francia Laffite kivételével a sportág színe-java eljött a Hongaroringre. Technikás pályán dőlt el az újabb GP-pontok sorsa, ám eközben is a rajt—cél egyenesben csaknem 300 km/órás sebességgel száguldottak a legjobbak. Az esélyesek köre úgy lett kevesebb, ahogy a körök száma fogyott. Nem járt sikerrel az eleve tartalék autóján indulni kényszerülő, világ- bajnoki címvédő francia Prost. Idő előtt kiszállt az ausztrálok korábbi világbajnoka. Alain Jones is. A finn Kehe Rosberg is mérgesen hajtott a depóba. Volt szerencsénk látni, amint levetette izzadt maszkját, aztán becsapta maga mögött a McLaren-kamion ajtaját. Hiába ostromolták volna kamerákkal. mikrofonokkal a kíváncsi riporterek. A nagyszámú nézősereg szinte végig élvezhette a két brazil csatáját, felváltva vezetett Senna és Piquet. A harmadik helyre nagyon vigyázott a VB-összesítésben éien álló brit Mansell. A végeredmény tanúsítja, hogy a márkák közül a Williams- Honda teamja készült föl a legjobban. Magyar GP A végeredmény: 1. Nelson Piquet (brazil) 2:00:34 — átlagsebessége 151,8 km/ó, 2. Senna (brazil) 2:00:52, 3. Mansell (brit) 2:01:12, 4. Johansson (svéd) 2:01:28. 5. Dumfries (brit) 2:01:16, 6. Brundle (brit) 2:01:31. A világbajnoki futam befejezése után a verseny legjobbjai felvonultak a dísztribünre, ahol Nelson Piquet-nek a fődíjat Lázár György, a verseny fővédnöke nyújtotta át. Á második helyezett Senna Urbán Lajos közlekedési minisztertől, a harmadik Mansell pedig Juhár Zoltán belkereskedelmi minisztertől vette át az elismerést jelképező vázát. A Herendi Porcelángyár ajándéka Piquet-nek jutott. A VB összetett pontversenyének legjobbjai tizenegy futam után: 1. Mansell 55,2. Senna 48, 3. Piquet 47, 4. Prost 44, 5. Rosberg 19, 6—7. Laffite. Arnoux 14—14, Vendégek a boxnk előtt Magas rangú vendégek is kilátogattak a Forma—1-es futam nyitányára. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György miniszterelnök szakértők kalauzo. lása mellett végighaladt a „versenyistállók” előtt. Az alkalommal élve a nemzetközi autósszövetség vezető képviselője, Bernie Eclesto- ne (a FOCA elnöke ajándékkal kedveskedett a start, vonal közelében a Minisztertanács elnökének. A díszvolán a következő feliratot viselte: „Kormány a kormánynak". Tudósítás: Budavári Sándor Fotó: Szántó György Aki megálmodta... A kockás zászló igazi szerepe még jócskán ezután következett, de a történtekre nem lehetett nem odafigyelni. A tekintetek az égboltra szegeződtek, ahonnan méltóságteljesen ereszkedtek alá ejtőernyőn a francia miniszterelnök, Jaques Chirac ajándékával — a Vasarely tervezte céljelzővel — Párizs küldöttei. Ezt a pillanatot figyelte a Magyar Autóklub főtitkára. Balogh Tibor is, amikor találkoztunk. — Gratulálunk! — mondtuk a hazai Forma—1-es verseny egyik megálmodójának. — Köszönöm — hangzott a gyors válasz, majd hasonló tempóban következtek más események. A verseny vége felé még egyszer kereszteződtek útjaink. S az időpont nem lehett korai egy mérlegkészítéshez. Az alkalommal élve. csupán egyetlen kérdésre vártunk feleletet: — Most, hogy érzi magát? — Nagyon sok éjszakán át töprengtünk a megvalósításán — idézte megkönnyebült sóhajjal. — Aztán megrajzoltuk Mogyoródra a kanyarokat. S, lám a világ ide jött, és bemutathattuk hazánkat is. Mit mondjak? Rendkívül megható érzés... Világsztárok Szilvásváradon A boldog kötelesség, a pezsgöbontás ezúttal Rabénak jutott A hölgy svéd és szőke A női Világ-kupa-futam győztese, Karin Rabe, le sem tagadhatná nemzetiségét, a hosszú szőke hajú lány már több éve a világ élvonalában fut, számos siker után, most az első hivatalos VK élen álló futói közé tartozik. — Ezzel a győzelemmel a 3. helyre jöttem fel az ösz- szetettben, amit szeretnék megőrizni. Komolyan készültem erre a versenyre és a hátralevő svájci futamra is, ahol Sonde Reggerrel hazai pályán kell majd meg- küzdenem. — A kedvező sorsolást jól sikerült kihasználnia ... — Valóban, Sonde Regger és Völden után indultam, ami nagyon ösztönzött a gyors kezdésre és ezt sikerült is megvalósítanom. Amikor utolértem őket, már éreztem, hogy nem lehet baj. Erős tempóban haladva fu. tottam, ők közben többször „leszakadtak”, de később újra és újra felzárkóztak. A kétszeres világelső, a norvég Oyvin Thon, tizenegy éve esélyese bármely világ- versenynek, ahol rajthoz áll így volt ez most is, amikor a vékony dongájú északi ismét bizonyította: ha kell — mert ha most nem nyer, veszélybe került volna az ösz- szetett VK-elsősége —. képes mindenkit legyőzni. Öttusa ezüst Olaszországban az öttusavilágbajnokságon Magyarország ezüstérmet nyert a házigazdák mögött. A második helyezett csapat tagja volt: Dobi, Fábián és Mizsér. Egyéniben Dobi végzett legjobban, negyedikként. 1. Leverkusen—Schalk 04 4—2 1 2 Bayern MünchenDortmund 2—2 x 3. Frankfurt—Düsseldorf 5—0 1 4. Bochum—1. FC. Köln 3—1 1 5. Bremen—Nürnberg 5—3 l 6. Blau-Weiss 90— Kaiserslautern 1—4 2 7. Fortuna Köln— Darmstadt 0—1 2 8. Kassel—Essen 2—2 x 9. Ulm—Solingen 3—1 1 10. Stuttgarter KickersKarlsruhe 2—0 1 11. St Pauli—Salmrohr 3—0 l 12. Oberhausen—Hannover 1—2 2 13. Freiburg—Aachen 2—1 1 Pótmérközések: 2, 2, x — Hogyan készül fel a befejező futamra? — A teljes svéd válogatott holnap, hétfőn reggel, hazautazik, így nem veszünk részt a háromnapos IBUSZ-kupa befejező napjain, mivel szeptember elején kerül megrendezésre a svéd bajnokság. Erre és az azt követő Nord- bajnokságra készülünk, ami a sportágban közismerten az egyik legnagyobb erőpróba számunkra. — A verseny előtt nem a győzelemre, hanem a hibátlan futásra gondoltam csak, de természetesen tudtam, hogy létkérdés számomra az itteni elsőség, mivel Olsson „zsinórban” háromszor nyert VK-futamot. — Hol érezte, hogy valóban nyerhet ma? — Tudtam, hogy jól állok, de csak a befutó szakaszon kapott biztatásból gondoltam a teljes sikerre. Néhány apró hibát vétettem a futásom során, elsősorban az ellenőrzőpontok közvetlen közelében. Nem volt köny- nyű győzelem, de a VK-fu- tamok során egyiket sem adják „olcsón”. — A befejező futam előtt Olssonnal azonos pontszámmal vezetik a Világ-kupa összetett versenyét. Aki Svájcban győz, az nyeri a VK-t. EGER SE: Az Eger SE NB I-es labdarúgócsapata hét végén Salgótarjánban vett részt a nemzetközi Salgó-kupa tornán. Az első mérkőzésen: EGER SE—KASSAI JUNIOR 7—3 (2—1). Eger: Bodolai (Póta) — Smuczer, Juhász, Varga, Szert — Vojtekovszky, Lengyel, Kónya (Simon) — Kiss, László, Jegesi (Fodor). A kassai juniorok az első félidőben kemény ellenfélnek bizonyultak. Szünet után azonban ritmust váltott az Eger és végeredményben öt perc alatt eldöntötte a mérkőzés sorsát. Góllövők: László 3, Kiss 2. Lengyel, Varga — Nagyon izgalmas lesz kettőnk párharca, s ezért is, különösen emlékezetes számomra ez a magyar futamgyőzelem, ahol a holtverseny kialakult közöttünk. 1988-ban — ugyanitt Lossa Niemala, a Nemzetközi Tájfutó Szövetség tagja szintén elégedetten vont mérleget. — Jó döntés volt Magyar- szágon Világ-kupa-futamot rendezni. Hallottam a versenyzőktől, de magam is tapasztaltam, hogy nagyon nehéz terepen kellett megküzdeniük a versenyzőknek a méterekért. S hogy a magyarok, a Heves megyeiek mennyire jó házigazdának bizonyultak, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Nemzetközi Tájfutó Szövetség döntése értelmében már eldőlt, hogy 1988-ra is ez a terep, itt a Bükk-fennsíkon egy VK-futam rendezési jogát kapja. — Ez azt jelenti, hogy még jobban bekapcsolódhatunk a nemzetközi tájfutó élet vérkeringésébe? — A nagy nemzetközi versenyek rendezési jogát azok kapják, akik ebben a sportágban jó eredményekre képesek, s a rendezésben is kiválót produkálnak, megállják a helyüket. Itt, a Sza- lajka-völgyben a magyarok jól szerepeltek, s mint már említettem, kiváló házigazdának is bizonyultak. TUDÓSÍTÁS: Budai Ferenc Honfi Gábor Kis Szabó Ervin FOTÓ: Peri Márton (11-esből). Jók: Varga, Lengyel, Kiss, Jegesi. A döntőben SALGÓTARJÁN—EGER 2—0 '(0—0) Eger: Bodolai — Vojtekovszky, Juhász, Smuczer. Szert (Kónya) — Fodor, Simon (Csomány), Lengyel (Já- vorszky) — Kiss, László, Jegesi, Hodur. A mérkőzés érdekessége, hogy az első félidőben a salgótarjániak játszottak jobban, ám 0—0 volt az eredmény. A második játékrészben az Eger került fölénybe, mégis két gólt kapott az NB I-es gárda. A második találat a 93. percben esett Jók: Bodolai, Smuczer. Fodor, Kiss. A kapitány elégedett Monspart Sarolta, a tájfutószövetség kapitánya, közvetlenül az utolsó befutó útán nyilatkozta: — Örülök, hogy a magyarok úgy futottak, ahogy elképzeltem, A férfiaknál többen az első itíz közé kerültek, az időeredményekkel is nagyon elégedett vagyok. — Bizonyára megtekintette a terepet. Mi a véleménye róla? — Szívesen végigfutottam volna és magam is. Még a tájfutóberkekben sem számított könnyű pályának. A magyarok eredményeinek ezért is örülhetünk valamennyien. Párharc Vereség a Salgó-kupa döntőjében