Népújság, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-01 / 180. szám
4« NÉPÚJSÁG, 1986. augusztus 1., péntek Miért idegesít bennünket jobban a mértéktelenül költekező „újgazdag", mint az a névtelen „derék hivatalnok", aki olyan szabályozót alkot, melynek következtében egyetlen év alatt kétmillióval csökken a sertés- állomány? Több tucat ilyen és hasonló kérdést tesz föl a konok és indulatos Mezei András a Mozgó Világ 1986. júliusi vitarovatában közölt, legújabb írásában. „Mi a fő' veszély: ha egye" sek meg nem érdemelt jövedelemhez jutnak, vagy pedig az, hogy mások tetemes megérdemelt jövedelemtől foszthatják meg a nemzetet? . . . Nem a nagy ügyetlenek ügyetlenségeit leplezi a kis ügyeskedők szerepének eltúlzása?" Egyet kell értenünk Mezeivel: a kis ügyeskedők és a nagy ügyetlenségek eg> másból élnek, mi több: feltételezik egymást, de a bszksségtelenség a ro-;szu; szerkezeti társadalom terméke, r.em pedig fordítva. A folyóiratnak ugyanez a száma már hozzászólásokat is közi:!, meljel: közül különösen Farkas János írását ajánlom az olvasó figyelmébe. Ö arra keresi a választ — rendszerezve és folytatva Mezei gondolatait —, hogy miért vagyunk ügyetlenek a nagy dolgokban, vagyis miért nem hatékony egészében a magyar gazdaság és társadalom. ^ Ez nem morális kérdés — írja a szerző. Ilyen társadalmunk — benne gazdaságunk — rendszerének logikája. Vállalatainknak és intézményeinknek valójában nem fűződik érdekük a műszaki fejlesztéshez, az innovációhoz, a lehető legtökéle* tesebb munkához. A hiány- gazdaságban nem a vevő, hanem a termelő, az eladó uralkodik a piacon. A tőkés körülmények között, a versenyhelyzet szorításában, össze is roppan a magyar termelő. A vállalatok és intézmények — pontosabban az e szervezetek érdekeit megtestesítő vezetők — valódi célja nem a nagyobb teljesítmény, hanem saját hatalmi helyzetük változatlansága. Maga a szabályozórendszer és egész társadalmi gyakorlatunk azt a viselkedést jutalmazza, azt tekinti racionálisnak, amely „teljesítményt minimalizál és hatalmi szerkezetet maximalizál”. E „pokoli kör" kialakulásának legfőbb okait a szerző abban látja, hogy a szocialista típusú társadalmat és gazdaságot elsősorban a politikai akarat integrálja. „Emiatt a gazdasági racionalitás a második helyre szorul a politikai és hatalmi megfontolások mögött, amelyek szintén racionálisak ugyan, de szemléletük tengelyében a hatalmi szerkezetek változatlan újratermelésének célja áll." A politikai intézmény- rendszer pedig a hatalmi szerkezet stabilizálásához szükséges tartalékokat, energiákat a gazdaságból vonja el. A szerző szerint tehát az innovációt végrehajtó termelőerők fejlődését éppen saját termelési viszonyaink akadályozzák. Ezért szükséges a reformfolyamat fel- gyorsítása. A termelési viszonyok hordozói a társadalom különböző csoportjai, az úgynevezett strukturális csoportok, melyek nem azonosak a hagyományos osztályokkal (például politikaiigazgatási vezetők vagy a másik póluson a vállalkozók csoportja). Ezek a csoportok más-más módon viszonyulnak a reformtörekvésekhez. A reform dinamikája szempontjából alapvető fontosságú kérdés annak vizsgálata, hogy egy-egy csopor. tot milyen érdekek fűznek a reform kiszélesítéséhez és elmélyítéséhez, illetve ellenkezőleg; leszűkítéséhez. Erről szól Kolosi Tamás kiváló tanulmánya, a Valóság 1986. júliusi számában. A szerző tíz strukturális csoportot különböztet meg a magyar társadalomban. A megkülönböztetés rendezőelve az, hogy az adott csoport teljesítménye mennyiben függ a piactól. Társadalmunk sajátos vonása, hogy az emberek túlnyomó többségének teljesítménye ilyen-olyan mértékben a piacon is múlik. A vidéken élő ipari munkás szabadidejében kisáru- termeléssel foglalkozik, az általános iskolai pedagógus gmk-bedolgozó stb. Mindenki ilyen minősége szerint támogatja vagy ellenzi tehát a reformot — vélnénk. A képlet azonban nem ilyen egyszerű. Kolosi is utal rá, hogy például a vállalkozók egy csoportja „igazából fél egy intézményesült, valódi piac- tói, számára a jelenlegi, zavaros helyzet kínál érvényesülést". Alapvetően ez jellemzi a kisárutermelők nagy részét is. A status quo — részint a piac és így a verseny korlátozásán, részint az adórendszer hézagain keresztül — bőven kárpótolja őket a fennálló bizonytalanágokért. Ehhez hasonló ellentmondásos tendenciák jellemzik a többi csoport reformszemléletét is. A politikai vezetés reformhoz való viszonyát például „a hatalom belső — bár a nyilvánosság előtt, az egypártrendszer fennálló szerkezetéből következően, jórészt eltakart — tagoltsága" határozza meg leginkább. „így áll elő az a helyzet, hogy egy megvivatlan ütközet zajlik, melyben a frontok nem tudatosan különülnek el egymástól." A strukturális csoportok rejtettek maradnak, a tényleges vagy vélt érdekek lényegében meg sem fogalmazódnak. Meg- vívatlan ez az ütközet azért is. mert az egypólusú politikai struktúra eleve „nem teszi lehetővé a különböző érdekek és nézetek nyílt és demokratikusan ellenőrizhető megütközését. Jgy nem jön létre egy politikai tanulási folyamat sem" — írja végül a szerző. Bár kedvező jelenségek is tapasztalhatók, fennáll az a veszély, hogy a különböző eredetű elégedetlenségek a politikai összefüggések belátásának hiányában, reform- eiienes hullámmá erősödhetnek. Juan Gyenes fotói Gyenes János 1912-ben Kaposvárott született. Édesapja segítségével, aki fontos szerepet töltött be a város zeneoktatásában, ötéves korától hegedülni tanul. 11 éves korában azonban rátalál a fényképezés örömére, amely egész életén át elkíséri. 1H éves, amikor már Budapesten hivatásos színházi fényképész. 1933-tól rendszeresen jelennek meg fotói a budapesti és bécsi zenei. színházi eseményekről. L ehár Ferenc, az „operetté fejedelme" mellett Gyenes nagyszerű felvételeket készít a kornak olyan zenei nagyságairól, mint Toscanini. Furtwängler, Mengelberg. Prokofjev, Casals, Huber- man, Heifetz, Szigeti, Hu- bay, Bartók, Kodály, Kálmán Imre, stb. 1936-ban a Színházi Élet kiküldi a berlini olimpiára Salzburgban olyan művészekkel ismerkedik meg, mint Reinhardt, Saljapin, Marlene. Dietrich. Még ebben az évben Angliába költözik át és London színházi élete mellett szakadatlan szakmai utazások töltik be életét 1938-ban a New York Times londoni irodájának tudósítójaként Kairóba költözik. 1940-ben az Egyesült Államokba utazva megszakítja útját Madridban. Ettől kezdve véglegesen Spanyolországban telepedik le. Művészeti igazgatóként Madrid egyik nagy stúdiójában dolgozik. i948-ban nyílik meg Madridban és elismert hírnévre tesz szert a Gyenes Stúdió. 1949-től a „Semana" hetilap címoldalán jelennek meg Gyenes fotói „Spanyolország szépségei" címmel. Több mint 500 felvételét címoldalon közölték az évek során. Ekkor alakul ki ismeretsége Salvador Dalival is. 1952-ben jelenik meg Párizsban első könyve, amely a katalán tájról és a Baleáris-szigetekről készült fotóit tartalmazza. Rövidesen San Sebastianban megnyitja 140 képét bemutató kiállítását. A spanyol balettről 1953- ban jelenik meg könyve. amelyet rövidesen „Don Juan és a spanyolországi színház” című műve követ. 1956-ban ismét találkozik az emigrációban élő Picas- soval. Casalsról és Daliról új képek születnek. Párizsban találkozik Ingrid Berg- mannal és Romy Schneider- rel. Rövidesen itt jelenik meg francia és angol kiadásban is a spanyol bikaviadalról készült könyve. 1958-ban és 1965-ben magas spanyol állami kitüntetést kap 1961-ben édesapja emlékére megalapítja az „Isidro Gyenes hege- düsdíjat", amelyet minden évben a Madridban megrendezett országos hegedűverseny után ítélnek oda a legjobb spanyol művésznek. Müveiből sorozatosan rendeznek külföldi kiállításokat. 1969-ben Bécsben 32 fotókompozíciót mutat be Beethoven zenéjéről a nagy zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából. Ezt a budapesti Műcsarnokban is megrendezték 1977- ben. A madridi Szépművészeti Kör első fotóművészeti aranyérmével 1970-ben Gye- nest tünteti ki. 1976-ban János Károlyról és a királynéról készített felvételeit hivatalos fényképekké nyilvánítják. A madridi Operában 1978- ban rendezett kiállítást az évtized nagy művészi sikereiről. Ezt követően Bonnban De Falla emlékére zenei és balett-tárgyú képeit állította ki. Az anyagot Párizsban és Cddizban is bemutatták. Budapesti kiállítása a magyar—spanyol kulturális együttműködés keretében nemcsak a szülőföldnek szóló tisztelet kifejezése, hanem kapcsolódás a mai magyar társadalomhoz és művészethez. A kínai—spanyol diplomáciai kapcsolatok felvételét követő első spanyol kulturális esemény Peking- ben a Gyenes-kiállítás, amelyen az azt megelőzően Tokióban bemutatott képeket ismerhette meg a kínai közönség. 198il-ben Mexikóban mutatja be Picassóról készült képeit, amelyeket a magyar közönség a Budapesten megjelent „Barátom. Picasso” című Gyenes-albumból ismerhetett meg. KRISTON BÉLA: Nyári kaland II 2. Lenkicének néztem az arcát, de nem vette a lapot, annál inkább egy fényes piszkavasfélét, meg egy nyeles fémfcükröt és így szólt: — No, nézzük azt a bölcsességfogat! — és piszkálgatta. kocogtatta, majd fejét csóválta: — Hát ezen elég nagy a lyuk . .. bölcsebb lett volna ha hamarább jelentkezik vele. . — Óh, ha hamarabb találkoztunk volna! — feleltem, mire ő a fúrót vette kezébe. beindította a masinát és kíméletlenül turkálni kezdte a bölcsességemet. No, itt aztán eléggé közel kerülhettem hozzá, érezhettem kellemes parfőmjét is, no meg a fogamba egy nagy nyil’allást. — Sajnos, nem lehet betömni, belül annyira odvas. Ki kell húznunk ... — mondotta oly közönyösen, mintha azt mondta volna, kint süt a nap . . . Meg sem várta hozzájárulásom, se szó, se beszéd máris nyomta a szájpadlásomba, az ínyembe az injekcióstűt, melynek puszta láttára is majd elájultam! Hogyne. amikor otthon anyám varrótűjétől is viszolygoml — Most szépen kifárad s miután elzsibbad, visszajön ... — mondotta, s én nem is tudtam, hogy támolyogtam ki a rendelőből. — No, Frici, ráfáztál erre a kalandra, ez egy fogadba kerül! — gondoltam, majd megvillant az agyamban, mi lenne, ha így beinjek- ciózottan angolosan elillannék. kitérve a fogója elől, de oly adagot nyomhatott belém a drága, hogy pillanatok alatt nemcsak a • képem, de a lábaim is elzsibbadtak. Eh, jöjjön aminek jönnie kell! Ne mondja ez a szépséges inkvizítor, hogy félek! Férfiasán kell viselkednem! Amikor az asszisztensnő behívott, és Lenkicét megláttam a fényes fogóval a kezében, én talán már nem is éltem. Majdcsak ájultan rogytam le a kinpadra, mint halálraítélt a villamosszék- be^ Az asszisztensnő jó erősen két cipónyi melle közé szorította árva fejemet. Lenkice nekem esett a fogóval. egy tekerés jobbra, egy balra, riccs-reccs. máris elém tartotta ifjúi bölcsességem. reggeli kalandom hatalmas négyágú véres áldozatát. — Látja, milyen csúnya?! Elviszi emlékbe? Becsomagoljam? Intettem a fejemmel valami olyat, hogy vigye a rosseb, mire behajította elegáns mozdulattal a zománcozott kukába. Majd utasítására öblítettem, köptem, azután már. nem is öblítettem, csak köptem, köptem az egész rosszul sikerül véres kalandra. mely- nek még nem volt vége. — Elég nagy a seb, félő, hogy az éjjel bevérzik és megfúl. Most szépen bevarrjuk. .. — mondotta és máris fűzte a tűbe a cérnát, mint jó anyám a nadrágfelhajtáshoz. — Üristen, az inkvizítor még hímezni akar a számban! — szörnyülködtem, fel akartam ugrani, de az asz- szisztensnő újra dús keblei közé kapta a fejem és Lenkice varrt-varrt szépen, hosszan. gondosan, majd csambékot kötött a cérna végére. és befejezvén a műveletet, így szólt: — Készen vagyunk ... Három nap múlva eljön, és kiszedjük a varratot ... — mondotta és újra az ablakhoz lépett, nékem háttal forduLva, két kezét zsebeibe mélyesztve, gondolom azért, hogy elrejtse kaján mosolyát előlem, mert amikor kitámolyogtam és bezárult mögöttem a ajtó, csilingelő női kacaj a lépcsö- házig elkísért. Mély részvéttel hallgattam barátom elbeszélését, arra gondolva, ezek után minden bizonyai felhagy kellemetlen szokásával, de nem csalódtam benne. Egy hosszú hajú, babaarcú szépség haladt el mellettünk ringó kecses járásával. Frici egy szokásos megjegyzést tett feléje, mire a szőkeség visszamosoly- gott. A barátom gyorsan elköszönt és utána vetette magát. Tíz lépés után már mellette stafétázott, húsz lépés után már karolva tűntek el az útkanyarban. Úgy látszik: ez egy volt a negyven közül Kovács Endre
