Népújság, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-30 / 204. szám

NÉPÚJSÁG, 1986. augusztus 30., szombat 7 Anyu, ugye most Visegrádon vagyunk? Harmadik hatvani zenés színházi nyár A X. országos akvarellbiennálé margójára A címben szereplő kérdést Szörtsey Gábor egyik festménye alatt olvastuk az Egerben, augusztus 18-án, díjkiosztással egybekötött ünnepi alkalom kapcsán, amikor is a Gárdonyi Géza Színházban megnyitották a X. országos akvarellbi- ennálét. Az adott környezetben, az adott pillanatban, az al­kotások által teremtett sokrétű élmény tarkasága még egy elgondolkodtató lökést kapott e megválaszolatlan kérdés ol­vasásakor. S az jó, ha a humor, vagy legalábbis a jókedv jelen van, vagy jelen lenni látszik egy ilyen eseménynél. Az ízléses — magyar és finn nyelvű — katalógus elő­szavában rögzíti a kiállítás rendezője. Lengyel László, hogy kétszáz alkotó közel hétszáz műve érkezett be a biennáléra. Válogatni volt te­hát miből. S ez a két szám akkor is örvendetes, ha azt is rögtön meg kell állapíta­nunk, hogy többen hiányza­nak azok közül, akiket lát­ni szerettünk volna. Még akár Egerből is. A műfaj jó néhány jelentős alkotója nincs itt, viszont „olyan új raj” is bemutatkozik, fiata­lok, akik gondolataikkal, készségeikkel. munkáikkal változatosabbá teszik a kör­képet, és a műfajban bizo­nyos hangsúlyeltolódásokat okoznak. Ha túl optimista hangot akarnánk megütni, azt állí­tanánk, hogy a zsűri a bő­ség zavarával küszködött; inkább azt valljuk, hogy a bírálóknak a sokféleségből kellett kialakítania azt a ren­det, amely végül is bemu­tatja, kisebb-nagyobb hiba­százalékkal értékelve, rang­sorolva a műveket, az al­kotókat; válaszolva is, hol tart ma a műfaj. Ebből az állapotfelmérésből messze­menő következtetéseket nem lehet levonni a hazai piktú- ra egészére nézve, de azt mindenképpen meg lehet kockáztatni: a művészek leg­többje felelősséget érez hi­vatása. a szépség és az igaz­ság szolgálata iránt. Tudjuk, ez itt és most szárazán hang­zik. de aki végignézi a bien- nálé terjedelmes anyagát, megérti, milyen egyezésekre és különbözőségekre gondo­lunk. Stílustörekvések, sajátos szemléletmódok férnek meg itt egymás mellett, viszony­lagos békességben. A tárlat rendezője a színház földszin­ti és emeleti előterét olyan csoportosításokra is felhasz­nálta, amelyekben a roko- níthatók egymás meLlé ke­rültek. Ezáltal lehetővé vált egy-egy művész, vagy mű olyan bemérése, vizsgálata is. vajon önmagáért helyt tud-e állni és ha igen, a mel­lette lévőhöz képest mi több­letet nyújthat, vagy az ere­detiségnek mekkora hatását adhatja? Vegyünk példát rá! Kovács Péter Dokumentum 1. és III. című műve mellett ott lóg Lux Antal Quasi írás 1. és HL jelzetű alkotása. Szomszédjukban függ Misch Ádám Megint és Na onta feliratú kompozíciója. Túl a formán, az alkalmazott meg­oldásokon. színeken kutat­juk bennük az egyéniséget, a szándékot, a tartalmat: hogyan és miből gondolja a három alkotó egyenként és külön, hogy a néző. a kö­zönség, amely végül szeret­ne információt és minél tel­jesebb eligazítást kapni a neki beszélő, alkotó művész­től, hogy ezekből az alkotá­sokból, művekből, művészi jegyzetekből a leglényege­sebbet tudjuk meg róluk? Vagy hogy a művészetről, a szépségről, a korról, a kor igazságáról, erről a társa­dalomról, akár csak egy igen jellemző szelvényt is megismertetnek velünk? E kérdésünk akkor sem hal­kul, ha a bejárati ajtó előtt, igen előkelő helyen ás igen tetszetős színeivel köszön ránk a másik betűs alakzat. Mészáros Gézáé; a művész Veszelszky Béla: Holló Herczeg István: Rítus Perl Márton reprodukciói remek színeinek központi hősévé teszi az R betűt. Ha csak játék a betűknek ez a szerepeltetése, tovább ku­tatnánk, mi adhatott ekkora lökést a festőnek, hogy csak ez legyen vallomásának for­mája és tartalma? Vagy itt a művészettörténeti vissza­tekintés sugall valamit? Ne­tán a jövő fejlődésének va­lamilyen irányát jelzik ezek a formák? Kérdéseink nyit­va maradnak; nyugtalanítá- suk csak részben zavarja azt az élvezetet, amely a tárlat egészéből haszonként jelent­kezik. mert a seregszemle hat és értékeket láttat. A száznál több művész több mint kétszáz alkotását vé­gigelemezni egy rövid be­számoló keretében nem le­hetséges. De a felfedezni vélt fontosabb motívumokra igyekeznénk rávilágítani. Az egyik legmélyebb hatást Korga György Születés (Szü­lés) című műve tette ránk. Más információink szerint is sokrétű tevékenység, sok­irányú érdeklődés jellemzi Korgát. de úgy hisszük, hogy ezen a művészi fogalmazvá­nyán le lehet mérni, mi min­dent tud a korról, egyáltalán, mi mindent tud. mint mű­vész. A kép címe és annak zárójeles kiegészítése is el­árulja, a pontosságra törek­szik. Szülés az, amit nekünk Korga mutat? Ha úgy vesz- szük, igen. ha úgy vesszük, születés, lehet csak fantá­zia szüleménye. A figyelő arcból kitetszik: ki és miért irányítja a kezeket (a szé­pen festett ujjakatl). miköz­ben a technikai világ szin­te tolakodónak tűnik, mert a tér nagyobbik részét el is foglalja. Mintha a műsze­rek fémes jelenlétükkel ránk kiabálnának: itt igazán na­gyon kell az embernek fi­gyelnie, hogy ebben a sok- mindennel szennyezett, túl­zsúfolt környezetben meg­találja a helyes mozdulatot, a cselekvés lehetséges útját. És itt csatlakozik, a cse­lekvés lehetséges útját em­lítve Veszelszky Béla művé­szete, életútja és hagyatéka ahhoz az igazságkereséshez, amely egv ilyen tárlat alkal­Somos Miklós: Az olajfák hegyén mával is igazítja a szemün­ket. Ha összemérjük az 1976-os keltezésű önarcké­pet, az 1953-as Észter-port­réval, az 1930^as Két kínait az Ádám és Éva kompozíci­ókkal. kitetszik: az életsor, a megrendítően mélyjárású művészélet minden buktató­ja, könyörtelensége „jelezve van” ezeken a lapokon. Itt a tragikum és a sokszoros nyűg vallomása, a mód, aho­gyan ez a művész kitette a lapokra gyónásszerűen leg­benső énjét, megrendítő: hi­tele minden vitán felül áll. S amikor szinte mérceként használjuk Veszelszky Bé­lát. lapjait, akkor az őszin­teség vitathatatlan vallomá­sát látva fordulunk vissza Pető János Alvó emberéhez, a Holnap is nap lesz című kompozíciójához. Nemcsak a magány sötétje kavar fel minket a lapok láttán, de az a téveszthetetlen igazmon­dás, ahogyan önmagát nyújt­ja formáiban, színeiben. A forma és a tartalom összhangját, a művészi val­lomást keresve, kutatva az értéket mégis inkább ott ta­láltuk meg, vagy véltük fel­fedezni. ahol a látvány és a művész szándékát is jelző képaláírás egymást fedve szóltak hozzánk, megérintve a szívünket, az eszünket is, és azt a kortársi hullám­hosszat is, ami nélkül jel­zés és visszajelzés nem ta­lálkozhat. El Kazovszkij Vá­logatott emlékművei, Deme Gábor Borúlátója, Eszik Ala­jos Tanulmányi kirándulása a Bölcsesség házába. Szily Géza Pegazusok kertje, Szé- kelyhidy Attila Rozika né- ninél-je. Somos Miklós két lapja hatottak jól: a díja­zott munkák értékét az elis­merés is emeli. Az egri művészek közül Kastaly Istvánt kell emlí­tenünk elsőként: kilencven­öt évével még mindig adja a táj hangulatát a Márciu­si hó című lapjával. Kis- honthy Jenő kétalakos kom­pozíciói atmoszférát árasz­tanak, világosabb lesz körü­löttük a tér. Herczeg István Eszmélés és Rítus című mun­kája az elmélyült érlelődés jeleit vetítik elénk. Magyar István Ketten című kompo­zíciója a vázlatosan felhor­dott két figurának eltalált ritmusával lepett meg min­ket. Lóránt János két lapja. Az idei tavasz I. és II., mint­ha nagyon szűrt fényével homályban hagyná a nézőt a művész alkotói szándékai felől. Az egriek mezőnyéből még Csont István és Balogh László indultak. Nagy Ernő pedig hiányzott. Finnországban. Poriban ez az anyag reprezentálja a mai magyar akvarellművészetet. Kíváncsian várjuk egv más szemlélet másfajta vissz­hangját! Farkas András A siker kovácsa: Agárdi Gákor A már hagyományossá lett vállalkozás első helyi prog­ramját augusztus huszonhe- tedikén este tartották a sza­badtéri színpadon. Szerencsére a szeszélyessé váló időjárás ezúttal is ked­vezett Thália elkötelezett papjainak, s a nagyszámú, lelkes közönségnek, így az­tán háborítatlanul élvezhet­tük a hamisítatlan nyári ki- kapcsolódás mással aligha pótolható örömeit. A Hököm Színpad ezúttal Hasek—Burian: Svejk, a de­rék katona című, méltán népszerű zenés komédiájá­val jelentkezett. Karinthy Márton rendező jól választott, mert a ma­gyarul is tudó, cseh szerző műve örökzöld alkotás. Ilyen produkcióval csak azok le­pik meg a világot, akik a legkiválóbbak közül valók, akik tehetségüket nemcsak egyéni érvényesülésükért csillogtatják, hanem feláldoz­zák a jövő oltárán, mert hisznek abban, hogy sorsuk, küldetés, szolgálat. Ilyen alkat volt a prágai középiskolai tanár meglehe­tősen színes és hányatott életű fia, aki a humor válto­zatos fegyvertárának hadba- vetésével küzdött a korlá­toltság. az ostoboság, az em­bertelenség, a rangkórság, a hatalommal való visszaélés ellen. A Monarchiát ostorozta, az első világháború ellen til­takozott, de mindezt úgy Sorshelyzetek r Uj sorozat a rádióban Sorshelyzetek címmel 10 részes dokumentumsoro­zat kezdődik a rádióban szeptember 1-én. A politi­kai adások főszerkesztősé­gének új műsora a közel­múlt magyar történelmé­nek mintegy másfél évti­zedes korszakát, a szocia­lista építés első időszakát idézi fel neves személyi­ségekkel folytatott interjúk­kal. Az 1948 és 1963 közötti évek jelentős eseményeit, sorsfordulóit a társadalmi, politikai közélet legkülön­bözőbb posztjain álló kor­társak visszaemlékezései során más-más oldalról vi­lágítja meg a sorozat. A személyes hangú beszélge­tések alkalmával a riport­alanyok — Apró Antal, Bisz- ku Béla, Nagy Tamás, Grósz Károly, Horváth Márton, Nonn György, Marosán György, Barcs Sándor, Ré- nyi Péter és Benke Valé­ria — nemcsak a politikai események hátterét, hanem saját tapasztalataikat, szub­jektív élményeiket is fel­elevenítik átfogó képet nyújtva e korszak ellent­mondásokkal teli világáról. A Vámos György szerkesz­tésében készült, félórás in­terjúkból álló sorozat ri­porterei : Rapcsányi László, Farkas Zoltán és Zeley László. A „Sorshelyzetek”-ben szó lesz egyebek között az ellenforradalmat megelőző időszakról, az 1956-os esz­tendő eseményeiről, vala­mint a kibontakozó konszo­lidáció legfontosabb állo­másairól. A sorozat első adásában — szeptember 1-én 21 órakor a Kossuth Rádió­ban — az Apró Antallal ké­szült interjút hallhatják az érdeklődők. E műsor beve­tőjében Szabó Bálint tör­ténész szól az „50-es évek” immár fogalommá vált ki­fejezésének nemzetközi és hazai értelmezéséről. A he­tente három alkalommal je­lentkező műsor utolsó ré­szét szeptember 22-én sugá­rozzák. A színpadon: Katz tiszteletes (Fotó: Gál Gábor) tette, hogy gondolt ránk, s az utánunk következőkre is. mert a butaság és a sötétség erői legfeljebb kosztümöt váltanak, de állásaikat nem egykönnyen adják fel. Ezeket a nagyszerű lehető­ségeket érezte meg a produk­ció talpraesett dirigense, aki színészeivel nyomatékolta a mélyérzelmű célzásokat is, ezért lett a jeles munka színpadra adaptált változata — az ilyesféle próbálkozások akaratlanul is csonkítással járnak — majdhogy teljes­séggel hű a szerző szándé­kaihoz.. Már megszokhattuk, hogy a sajtó hasábjain megje­lent közlemények írói gyak­ran használnak fel szóláso­kat és szólásszerű nyelvi formákat mondanivalójuk árnyaltabb és érzékletesebb megfogalmazása érdekében. Különösen olyan szöveg- részletekben kapnak kulcs­szerepet az állandósult szó- kapcsolatok, szólásmódok, amelyekben a lényeg meg­ragadásának és kifejezésé­nek előfeltételei között nemcsak a gondolati té­nyező, hanem érzelmi vi­lágunk és látáskultúránk minősége is elhatároló sze­repet játszik. A nyelvi for­málás fogalmi háttere bő­vül és színesedik a látás és láttatás hatástényezői­nek bekapcsolásával. Nem véletlen tehát az sem, hogy a szólásokat fel­használó szövegrészieteket gyakran így kezdik meg­fogalmazóik: „Képletesen szólva, s az ismert mon­dást némiképpen módosít­va — egy nyeregben nem lehet két, főleg pedig több paripát lovagolni”. (Nép­újság, 1986. jún. 25.). Az idézett szövegrészlet szer­zője a „képletesen szólva” szókapcsolattal arra is utalt, hogy szólásaink mon­danivalójának hátterében olyan valóságrészletek ta­lálhatók, amelyeknek az ismerete is szükséges ahhoz, hogy a szólás átvitt értel­mű mondanivalóját meg­érthessük. Az eredeti kép elmosódott. Az állandósult szókapcsolat kötött nyelvi formája keretében elénk táruló szókép közlő, kifeje­ző erejének egyértelmű ér­zékeléséhez kapunk eliga­zítást a szólásforma mó­dosítás nélküli alakválto­zataiban: Két nyerget ül egy fenékkel. Nehéz két nyerget ülni egy farral. Két nyeregben ül. A szóban forgó szövegrészlet szerző­je módosításában a szólás nyelvi formája is orrára bu­Ezért derültünk és elgon­dolkoztunk, másként fogal­mazva — s ez nem akár­milyen érdem — minden né­ző vette a lapot, s élvezte a napjainknak szóló utaláso­kat is. Köszönhető ez a zömében lendületes ,,dirigálásnak”, s filmszerű mozzanatokat al­kalmazó „karmesteri” törek­véseknek, s' a művészek egyöntetű lelkesedésének, ugyanis a cél érdekében munkálkodtak nemcsak a főszereplők, hanem a mel­lékfigurák alakítói is. A szabály szerint Svejk elénk varázsolójának járna a legnagyobb elismerés. A siker igazi kovácsa mégis a Katz tábori lelkészt bravú­ros eleganciával, irigylendő könnyedséggel és lebilincse­lő eredetiséggel megmintázó Kossuth-díjas Agárdi Gábor. Mellette egy kissé elhal­ványult az egyébként rend­kívül jó képességű, s a vol­taképpen hibátlanul, meg­győzően, hitelesen játszó Jászai-díjas Harsányi Gábor is, aki néhányszor — min­den igyekezete ellenére sem — nőtt kollégája partnerévé. aki megjáratta velünk a mélységeket és magasságo­kat, aki tudatosította ben­nünk, hogy olykor a felső­fokú jelzők is szegényesek egy-egy ritka teljesítmény értékelésére. Köszönjük .. . Pécsi István kott, és a szóláskeveredés­nek nemkívánatos példáját szolgáltatta számunkra. Ez­zel a szólás átvitt értelmű mondanivalója (egy időben két vagy több munkát vé­gez. illetőleg állást vállal) kátyúba jutott. A ma is gyakran^ használt nyeregbe került, nyeregben érzi magát szólásváltoza­tok képletes, átvitt értelmű mondanivalója (mások felett előnyt biztosít, elsőbbséget szerez) ismeretében telje­sebbé válik ennek a szö­vegrészletnek közlő érté­ke: „Már nem kell kiabálni, hogy számítógépre, ma­gyar. Akkor már meglo­vagoltuk. Nyeregben va­gyunk” (Magyar Nemzet. 1986. júl. 9.). A két szólásforma (meg­lovagoltuk, nyeregben va­gyunk) hátterében felsej lő valóságrészletek szólásbelí képi értékének láttató ereje éppen a megfelelő beszédhelyzetben úgy fel­erősödik, hogy a megfogal­mazásban valóban kulcssze­repet vállalhat. Olykor a szólás mögötti valóságháttérből kibontott szókép igen messze esik egymástól, a sajátos mon­danivalója mégsem sikkad el, mert a szólást haszná­lók tudatában és gyakorla­tában él elevenen és fel- idó7hetően. Csak egvetlen példát bizonyításul: Gyak­ran halljuk és olvassuk ezt az állandósult szókap­csolatot: mindig azon lo­vagol. Az eredeti valóság­háttérre nem is gondolunk, amikor ezeket az átvitt ér­telmű használati értéke­ket társítjuk e szólásfor­mához : makacsul hangoz­tat valamit, csökönyösen ismételgeti állításait, unos- untalan vitatja igazát, min­dig ugyanarról beszél. Egyelőre ennyit a közlemé­nyünk címében megfogal­mazott kérdésre. Majd foly­tatása következik. Dr. Bakos József mm iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiliiiii Mindennapi nyelvünk i van egy-egy szólásunk hátterében?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom