Népújság, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-25 / 199. szám
2. NÉPÚJSÁG, 1986. augusztus 25., hétfő Pillantás a hétre HÉTFŐ: Nürnbergben kongresszusát tartja az SPD, a nyugatnémet szociáldemokraták pártja. A közelgő általános választások előtt a a kormánykoalíció tagjai korántsem egységesek, s így a megfigyelők fokozott jelentőséget tulajdonítanak az SPD taktikájának: nem elképzelhetetlen, hogy sikerül kiszorítani a többségből a CDU—CSU—FDP koalíciót. KEDD: Előkészítő megbeszélések kezdődnek Hararéban, ahol pénteken már az el nem kötelezett országok külügyminiszterei találkoznak egymással. A mozgalom nyolcadik csúcsértekezletére hatvan-hetven államfőt várnak a zimbabwei fővárosba, szeptember elején. SZERDA: Háromnapos látogatásra Tokióba utazik Mihail Ka- pica szovjet külügyminiszter-helyettes. Mihail Gorbacsov látogatásának lehetősége most fokozottan reflektorfénybe helyezi a szovjet—japán kapcsolatok minden eseményét. Ez az utazás nyilvánvalóan a későbbi külügyminiszteri, majd pedig a legfelsőbb szintű tárgyalásokat hivatott előkészíteni. CSÜTÖRTÖK: Az amerikai Cape Canaveral támaszpontról újabb katonai műholdat lőnek föl. Az Atlas—Centaur hordozórakétával tervezett ki. lövés az első lesz a Challenger balesete és az azt követő, sikertelen próbálkozások óta. PÉNTEK: Genfben befejezi nyári ülésszakát a negyven ország részvételével folyó leszerelési konferencia. A résztvevők ezúttal sem jutottak közelebb a megbeszélések céljához, az átfogó leszerelési egyezmény alapelveinek és szövegének kidolgozásához. SZOMBAT: Harmincötezer katona részvételével NATO-hadgya- korlat kezdődik Norvégiában. A Northern Wedding 06 szervesen illeszkedik az Észak-atlanti Szerződés egész éves hadgyakorlatsorozatába, amely a sarkkörtől a trópusokig terjedően, szinte az egész északi féltekén folyik. VASÄRNAP: Nizzában kábítószer-ellenes világkonferencia nyílik. A tanácskozáson szó lesz a különböző országok rendőri szerveinek jobb együttműködési lehetőségeiről, a nemzetközi kábítószer-csempészet elleni — szintén nemzetközi — harcról. Események, képekben Pakisztánban egész héten voltak rendszerellenes megmozdulások. A képen rohamrendőrök hurcolnak el két tiltakozót (jobbra). Eredménytelenül zárult a szovjet—izraeli kapcsolatfelvétel Helsinkiben, mivel izraeli részről nem megengedhető politikai célok szolgálatába kívánták állítani azt. Alsó képünkön: a szovjet delegáció elhagyja a megbeszélések színhelyét (Fotók: AP — MTI — KS) Gorbacsov üzenete •Mihail Gorbacsov, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára az úgynevezett új delhi Hatokhoz intézett válaszüzenetében leszögezte: teljes mértékben egyetért azzal a megállapítással, hogy Földünk védelméért minden nép egyaránt felelős. A szovjet vezető üzenetét a moszkvai televízió szombat esti híradójában hozták nyilvánosságra. Mint arról már hírt adtunk, Argentína, Görögország, India, Mexikó, Svédország és Tanzánia államfői augusztus elején a mexikói Ixtapában megtartott tanácskozásuk befejeztével felhívást intéztek Mihail Gorbacsovhoz és Ronald Reagan amerikai elnökhöz, amelyben azt javasolták, hogy a Szovjetunió hosszabbítsa meg a nukleáris robbantásokra egyoldalúan meghirdetett moratóriumát és ehhez csatlakozzon az Egyesült Államok is, legalább a következő szovjet—amerikai csúcstalálkozóig. (A Szovjetunió egyébként a napokban 1987. január 1-ig meghosszabbította a moratóriumot.) Ma nincs fontosabb feladat, mint a nukleáris kísérletek beszüntetése — állapította meg Mihail Gorbacsov válaszában, és rámutatott: ezt a célt kell szolgálniuk a Genfben megkezdett szovjet—amerikai tárgyalásoknak. A kérdésről folytatott sokoldalú megbeszélések fontos fóruma lehet a leszerelési értekezlet, amennyiben megszűnnek azok a mesterséges akadályok, amelyek a mindenfajta kísérleti robbantást betiltó megállapodás tervezete hatékony előkészítésének útjában állnak. Az Egyesült Nemzetek Szervezete — amelynek napirendjén több mint 30 esztendeje szerepel a nukleáris fegyverekkel folytatott kísérletek betiltásának kérdése, nem merítette még ki lehetőségeit a kérdés megoldásában, s ezeket a lehetőségeket tevékenyebben kellene kihasználni. Az erőfeszítéseket minden irányban meg kell tenni vélekedett válaszában Mihail Gorbacsov. „Akárcsak Önöknek, nekünk is meggyőződésünk, hogy a világűrt kizárólag békés célokra, az egész emberiség javára szabad felhasználni” — hangsúlyozta a szovjet vezető. A Szovjetunió síkraszáll a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról szóló megállapodás előírásainak megszilárdítása mellett, mivel ez a jelenlegi körülmények között a stratégiai stabilitás alapja. Igen fontos, hogy minél előbb megállapodás szülessen a Szovjetunió és az Egyesült Államok között a világűr— föld és a világűr—világűr osztályú világűrbeli csapásmérő fegyverek, s a műhold- romboló fegyverzetrendszerek betiltásáról, ideértve a mindkét félnél meglévő ilyen fegyverek likvidálását is — állapította meg a szov. jet vezető. Mihail Gorbacsov szólt üzenetében arról is, hogy a Szovjetunió egy újabb szovjet—amerikai csúcstalálkozó mellett van, ennek azonban a két ország közötti kapcsolatok normalizálását, a nemzetközi légkör javulását, a fegyverzetek csökkentéséről folyó tárgyalások menetének meggyorsítását kell szolgálnia. „Készek lennénk a csúcstalálkozón megállapodást aláírni a nukleáris kísérletek betiltásáról” — hangsúlyozta Gorbacsov. Öt év tevékenységét értékelte a küldöttgyűlés (Folytatás az 1. oldalról) lembe, hanem a köz javára végzett munkát is. Szót kért az ülésen Kürtösi Károly, a megyei párt- bizottság osztályvezetője. Mint mondotta: e fórum a megye közvéleményének érdeklődésére számottartó esemény. A kisiparosok elmondhatják magukról, nagyban hozzájárultak szűkebb hazánk eredményeihez. A többség nagy hozzáértéssel, szeretettel végzi munkáját. Szólt a gondokról is, miszerint gyarapodtak a panaszügyek, hiányosságok mutatkoznak a tagdíjak fizetésében. Hangsúlyozta azt is, hogy kiemelt figyelmet kell fordítani a politikai képzésre. a szakmai ismeretek bővítésére. Továbblépést kért az adóalap-kedvezményekkel kapcsolatos intézkedések megtételében is. Felszólalt Németh József, a megyei társadalombiztosítási igazgatóság igazgatója is, aki leszögezte, a társadalombiztosítási hozzájárulás kérdését nem szabad szubjektiven, egyoldalúan megközelíteni, hiszen épp társadalmi jellege teszi fontossá. Köszöntötte a tanácskozás résztvevőit Vince József, a KIOSZ Országos Vezetőségének tagja is. Beszédében rámutatott: a magyar gazdaságban végbement átalakulás hatással van a kisipari tevékenységre is. s ennek kell meghatározónak lennie a jövőben. A vita lezárását követően Szálkái János válaszolt a felvetett észrevételekre, kérdésekre, javaslatokra, majd Varga Gyula, a szerkesztőbizottság elnöke összegezte az elhangzottakat. Ezután a küldöttek, a kiegészítésekkel együtt, elfogadták a megyei választmány és az adóközösség jelentését. A gyűlésen kitüntetések átadására is sor került. Vincze József a Kiváló Szervezeti Munkáért kitüntetés arany fokozatát nyújtotta át Herman István papírfeldolgozónak, Török István karosszérialakatosnak. Az ezüst fokozatot kapta Veres Ti- bómé kézihurkoló és Végh László fogtechnikus. A bronz fokozatot Czimer István lakatos, Selben Józsefné női szabó és Vincze János vil- lanyszezrelő. A Kiváló Kisiparos kitüntetés bronz fokozatát vette át Cseh István háztartásigép-szerelő. A KIOSZ Kiváló Dolgozója elismerésben részesült Boza László, az egri alapszervezet titkára. Tizenöten emlékplakettet kaptak. A küldöttgyűlés ezt követően választásokkal folytatta a munkáját. A plenáris ülésen döntöttek a delegátusok az új formaként bevezetett megyei ellenőrző bizottság tagjairól: a testületben — amelynek elnöke dr. Miczki János, elnökhelyettese Bóta Tibor — heten tevékenykednek majd. Melléjük választottak három póttagot. Az öttagú fegyelmi bizottság elnöke Veres Kálmán, elnökhelyettese Kmecz Attila lett. A szavazás eredménye alapján az országos küldöttek: Boza László, Cseh István, Gyetvai József, Horváth Gyula, Keller György, Lóczi Béla. Seiben Józsefné, Szálkái János, dr. Szeri Györgyné. Tihanyi Zoltán és Várhelyi Ödön. Ugyancsak a plénum választotta meg a megyei választmány 27 tagját és 9 póttagját. Ezután a bizalmat kapottak zárt ülésen döntöttek a tisztségviselők személyéről és a 7 tagú vezetőség összetételéről. Eszerint az elnöki tisztet továbbra is Várhelyi Ödön tölti be. helyettese Gyetvai József. A titkár ismét Szálkái János lett, s titkárhelyettesi tisztében megerősítették Varga Gyulát. —( Külpolitikai kommentárunk )— Namíbia napja KEREKEN TlZ ÉVVEL EZELŐTT döntött úgy az ENSZ Namíbia-tanácsa, hogy minden esztendő augusztus 26-át, Namíbia napjává nyilvánítja. A délnyugat-afrikai felszabadítási szervezet, a SWAPO ugyanis 1966. augusztus 26-án intézte első fegyveres támadását a megszálló dél-afrikai csapatok ellen. Bár az ENSZ ritkán szokott katonai akciók évfordulójának megünneplésére felszólítani, most mégis ez történt: ha úgy tetszik, a Namíbia-tanács ezzel jogosnak ismerte el a megszálló dél-afrikai katonák elleni fegyveres harcot. A volt német gyarmat fölötti védnökséget egykor maga a világszervezet juttatta a Dél-afrikai Köztársaságnak, de később, ugyanez a világszervezet szólította fel Pretoriát csapatai kivonására, a namíbiai függetlenség garantálására. Az egymást váltó dél-afrikai kormányok azonban süketnek tettették magukat, s erre jó okuk volt. A fajüldöző rezsim urai jókora hasznot húznak Namíbia természeti kincseinek kiaknázásából, az itt levő mélyvízi kikötők forgalmából. Ráadásul felhasználják az országot a környező frontállamok, így Angola, Botswana, Zambia és Zimbabwe elleni „büntetőhadjárataikhoz”. A VILÁG FIGYELME most elsősorban a Dél-Afri- kában játszódó véres eseményekre irányul. Az apartheid fennállása óta nem volt ekkora össztűznek kitéve, mint most. Belül egyre harciasabb fekete tömegek tüntetnek az utcákon, s a mérsékeltnek ismert vezetők is radikális megoldást sürgetnek. Kívülről — az Egyesült Államok és néhány más, vezető tőkés ország képmutató politikája ellenére — mind súlyosabb gazdasági és politikai szankciók elfogadásáról számolnak be a hírközlő eszközök. A kettős nyomás alatt álló Botha-kormányt ráadásul még a szélsőjobboldal is támadja, állítólagos „erélytelensége” miatt. Namíbia és a Dél-afrikai Köztársaság belpolitikai válsága között szoros az összefüggés: alig hihető, hogy a fekete többség hatalomra kerülése után sokáig kellene majd várni a jelenlegi legnagyobb gyarmat függetlenné válására. Addig azonban továbbra sem pihenhetnek a SWAPO fegyveresei, akik jelentős pretoriai erőket kötnek le, ezáltal is segítve Dél- Afrikában harcoló sorstársaikat. NAMÍBIA PROBLÉMÁJA nem oldható meg elszigetelten, külön választva a dél-afrikai kérdéstől. De ahogy közeledik, feltartóztathatatlanul közeledik az apartheid utolsó órája, úgy kerül egyre közelebb a függetlenséghez Namíbia népe is. Horváth Gábor A fokvárosi parlament pénteken elvetette az ellenzéki Haladó Szövetségi Pártnak a pretoriai kormány lemondását és a rendkívüli állapot feloldását követelő bizalmatlansági indítványát. A párt elsősorban az angol nyelvű fehér liberáLis és üzleti köröket képviseli és a faji elkülönítés rendszerének felszámolását parlamentáris úton szeretné elérni. Képviselői felrótták a kormánynak, hogy az apartheid átmentésére törekszik, elnyomja az ellenzéket és politikájával kiprovokálja a nemzetközi szankciót. Desmond Tutu. Fokváros kinevezett anglikán érseke pénteki sajtóértekezletén a kormány szemére vetette, hogy a „politikai bűnbak" szerepét szánja neki. A No- bel-békedíjas fekete polgárjogi harcos ezzel Pieter du Plessis munkaügyi miniszter kijelentésére válaszolt, amely szerint Tutu Pretoria elleni büntetőintézkedéseket sürgető felhívása kimeríti a „hazaárulás” fogalmát. Az anglikán egyházfi kijelentette, hogy nem hagyja megfélemlíteni magát és kitart a nemzetközi szankciókat javasló álláspontja mellett. EGRI □ felvételt hirdet három műszakos munkaterületekre női dolgozók részére 3ó kereseti lehetőség! Desmond Tutu sajtóértekezlete