Népújság, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-23 / 198. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. augusztus 23., szombat 9 Eger. nyugdijas- garzonház — tanulmányterv: 1984.. építész: Bely György gül is a Széchenyi u. 58. szám alatti házat lebontották. helyén pedig megépült az a bizonyos 40 lakásos nővérszálló. Sok szó és tinta elfolyt az ügyben. Érvek, gyilkos, idegtépő órák, napok, hetek, hónapok. Gra- nasztói Pál könyvében, fotón maradt meg az a látvány, amely Egernek ezt a pontját oly széppé és regényessé, vonzóvá tette. Az egri építészek joggal szóltak az esztétikum érdekében. De ha már a kórház-rendelőintézet dolgát ide és így tervezték, intézték, ha a városnak ezt a részét igy telepítették be, akkor a nővérszállást ide kell telepíteni; a célszerűség, az „itt és most” kegyetlen törvénye szerint dönteni kellett: vagy ott marad a négy lakásnak megfelelő ház, vagy negyven kórházi nővér jut szálláshoz? Lehet az is a válasz, hogy a rendezési tervek folytonos változása, a szemlélet ingadozása, netán nagyobb módosulása, vagy még inkább az. hogy a városi tanácsnál, a döntési helyeken nagy volt a személycsere, a fejlődésben előállt a forró pillanat, amikor a „verdiktet” nem lehetett elhalasztani. így, ilyen buktatók között épül ez a város, amelynek közlekedését, vízellátását, közműhálózatát is újra kellett fogalmazni, hogy a jelenlegi hatvanezres létszám emberi módon elférjen ebben a völgyben és környéken. A helyi hatóságok felelőssége július elseje óta, az új országos építésügyi szabályzat hatálybalépésével megnőtt. Az építési tárca nemcsak a jelenlegi helyzetet mérte fel, de tesz is azért hogy kormányszinten megfogalmazódó gondolatok testet is ölthessenek. Megerősödik a felügyeleti rendszer. Heves megyében például négy fős ellenőri stáb felügyeli majd az építkezéseket. Ha bármilyen szabálytalanságot észlelnek a kivitelezésnél — az építtetők néha elképesztően merészek tudnak lenni és nemcsak esztétikai rögeszméikhez ragaszkodnak! —, akkor jegyzőkönyveznek, az elsőfokú hatóságot bírságolásra hívják fel. Módosul a magán- tervezők által készített tervek felülbírálata is. A bizottság összetétele úgy változik meg, hogy a ma érvényesülő nézetek, a színesebb esztétikai formák, az alkotói elgondolások tetszetősebben érvényesülhessenek. Mert igaz az, hogy a köveknek kultúrahordozó erejük van köveinken, a kövekben gondjaink lenyomata is ott marad. Az organikus fejlődést a hatóság biztosítva látja. Hibák és szeplők ellenére is úgy tartja, hogy Egernek és építészetének ez az utolsó két évtizede még akkor is tiszteletre méltó, ha a Ti- haméri kapunál nem épült meg Fekete Miklós húsz emeletig felfutó parabolaháza, vagy ha a Grónay utca sarkán meg is épült ez a „szerény” felkiáltójel, a maga tíz emeletével. Látszanak az Almagyar domb utcái a kerecsendi partokról is! Ahogy a piackérdés is tetszetősen megoldódott a körülötte lévő tömb-kialakításokkal, a rehabilitált Tábornok-házzal együtt, úgy válik majd lassan magától értetődővé, úgy érlelődik Egerré mindaz, amit a hazai, a bonyolult állapotában is ide- helyi építészet, még ebben a tesz a Líceum, a vár meg a templomtornyok köré. Ez így a város, Eger. É s mindez nemcsak íróasztali gondja Zám- bori Ferencnek sem! S ha csak kivonatát adtuk a nyári délutáni beszélgetésnek, azért van, mert az indokok, érvek messzeága- zóak, a város utolsó évtizedeinek története nem fér el egy újságcikk keretébe. Farkas András Egriek kiállítása alakuló háttérrel o A Magyar Építőművészek Szövetségének székházában (Budapest, Dienes László u. 2. szám) májusban állították ki az egri építőművészek, szerényebben szólva, a csoportba szerveződött tervező és alkotó építészmérnökök a munkáikat, fotókat, rajzokat, városrendezési terveiket, jövőteremtő elképzeléseiket, a mérnöki alkotás esztétikai irányait, körvonalait jelző, egyéb dokumentumait, amelyek hatásosan tájékoztatnak egy szellemi közösség igényességéről jelenlétéről szívósságáról. Erre az eseményre már idejében érkeztem hiszen a fiatal csoport egri szereplésének és a nyomában járó. február 1-i, nagyobb lélegzetű írásomnak (Aggodalom a jövőért) olyan visszhangja támadt, amely kétségeket ébresztett bennem: hátha az esztétizálás és az építészet- történet némely írásbeli dokumentumának, vagy egyáltalán, az egri építészeti emlékeknek, ennek az építészeti együttesnek túlságos felértékelése aránytévesztéshez vezetett bennünket. Azokat is, akik az aggódó gondolatsort elindították bennem újjáteremtő vagy újat teremtő alkotásaikkal, küzdelmeikkel. — akik a város arculatának, építészeti, szellemi és lelki tartalmának megőrzéséért szálltak harcba. Megjegyzések hangzottak el az építészek egyoldalú szemléletéről, s arról a romantikáról is, ahogyan némelykor közelednek egy-egy megoldandó feladathoz. A pesti rendezvényre az egri mérnökök — Thoma Emőke, Dely György és társai — „mindazt a bizonyítékot”, az érveiket, elgondolásaikat erősítő papíranyagot felvitték, amellyel a szakmát még kellett és meg is lehetett győzni. Ha a megnyitó közönségét, közreműködőit, vendégeit, a gratulálókat és a vendégkönyvbe bejegyzőket felsorolom, észrevételeiket lejegy- zem, máris nyilvánvalóvá válik, hogy a pesti bemutatkozás egyértelmű siker: az építőművészek székházában — kevés túlzással állíthatom — több Ybl-díjas gratulált, mondott megalapozott véleményt. mint ahányan egri felnőtt az Ifjúsági Házban, a tavalyi építőművész-jelentkezést láthatta. Földest Lajos Ybl-díjas, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnökségi tagja köszöntötte a megnyitó vendégeit, akik a tárlatvezetés során elhangzottakkal kiegészítve élték bele magukat abba a néhány problémakörbe, amely ma annyira forró ebben a bükkalji városban. A kör részéről Dely György és Németh Ferenc nyújtott bepillantást abba a gondolatrendszerbe, amely ezt a húsz „ifjú törököt” elindította az új utak keresésére írásban is gratulált az egrieknek Pázmándi Margit Ybl-díjas, a balatonfüredi Annabella Szálló és más építészeti alkotások tervezője Borvendég Béla, a MÉSZ elnöke, Ybl-díjas, a Délterv (Szeged) főmérnöke, Bodonyi Csaba Ybl-díjas, az Északterv (Miskolc) főmérnöke, az Országgyűlés építési bizottságának tagja, a MÉSZ elnökhelyettese, Lőrincz József, kétszeres Ybl-díjas a MÉSZ elnökségi tagja, a Lakóterv igazgatója. Lázár Antal, a MÉSZ főtitkára, Ybl-díjas bejegyzése: „Gratulálok az egri építészeknek. Ez a kiállítás méltó folytatása a korábbi Buda várinak, ahol az egriek szintén felhívták magukra a közvélemény figyelmét.” Lelkesítette az egrieket még Kwassay Mária, Szép Ilona belső építész; fájlalták, hogy a nagy nyilvánosság nem tud erről a tárlatról; méltatták azt, hogy a tervezés tehetséges és beilleszkedik a környezeti hangulatba. „Kitartást a megkezdett úton!!’ — írta Lend- vay Pál és Tóth Pál. „A legközelebbit (mármint kiállítást) az egri kivitelezőkarral együtt, ugyanitt” — szólt egy másik bejegyzés a vendégkönyvbe. „Különleges homlokzatú házak” — ez ismét egy olyan megállapítás, amelynek nyilván van és volt esztétikai indoka és folytatása. e Magam is úgy vagyok, ha egy darázsfészekhez nyúlok, ahol ezernyi érdek és szempont évek óta viaskodik, csak akkor nyugszom meg, ha a miértek sorát végigjárom, megkérdezem a szakma hivatalos tekintélyeit: miért van az, hogy Egerben ilyen csoport alakult és esztétikai, városképi, sőt a város sarkalatos pontjain megvalósítandó építészeti tervek, problémák miatt, késhegyig menő harcba indulnak? Alapos és elémző beszélgetést kértem a MÉSZ vezetőségi tagjától, Kruppa Istvántól, aki maga is ismeri Eger jó néhány építési, építészeti pontját, gondját, tervezett is ide a hatvanas években. A város sem ismeretlen előtte, sem az a folyamat, ami itt zajlik, érlelődik hosszú évek óta. Beszélgetésünk elején mérleget vont arról a negatív irányzatról, ahogyan a magyar építészet a konjunktúra és sok más ok hatására, egyre inkább vesztett színvonalából. Túl sok idegen hatás érte a szakmát, túl sok sietség sürgette a mennyiségi szemlélet felfokozását. Ártott az is, hogy a vidék, különösen a nemes hagyományokkal rendelkező városok, megyék, a hetvenes évek közepéig jóformán csak pesti tervezőintézetekkel dolgoztattak. Az a tervező, aki „csak" feladatot lát az eléje kerülő munkában, nem veszi és nem is veheti a fáradságot — sok ok miatt —, hogy beleélje magát a jelenébe. Csak a saját egyéniségét tudja hozzá adni a fogalmazványhoz, a formákhoz, személytelen élmény marad számára az a pillanat, amikor a vidéki városban az általa megálmodott épület élni kezd. Vagy nem tud semmit hozzátenni az újravarázsolandó, régi, barokk, esetleg klasszicista, netán reneszánsz épület értelmezéséhez, mert a történelem formáló erejét, a mindennapok helybéliségét nem ismeri. Egyáltalán nem is szeretheti a várost, a feladatot any- nyira, mint az ott lakók. Nem alakul ki benne az az elfogultság, az az igény, amit az alkotónak éreznie kell. (Nem beszélve arról, hogy a felszabadulás utáni évtizedekig csak címszavakban folyt a képzés az egyetemen is esztétikáról. építészettörténetről, tehát fokozott igény ki sem fejlődhetett a tervezőkben. ahogyan az ma történik.) Mára elég komor kép alakult ki a magyar építészetről. A lakótelepek, az esztétikai alulképzettség, a szemléleti zsákutcák, a lakáspolitikai kérdések jó néhány görcse, a mennyiségi mutatók hajszolása, a megrendelői igénytelenségek, szemhúnyá- sok oda vezettek, hogy az építőipartól lassacskán mindent elfogadtak. A városok pesti intézetekkel gyártatták le rendezési terveiket, mert a nagy név nagyobb garanciát ígért a minőségben is. Sok víznek kellett lefolynia a Dunán, míg a vidéken összeverődő építészek lelkiismerete hördült egyet-kettőt. Legelőször Pécsett dugták össze a fejüket az egyetemről már tisztultabb szemlélettel kikerülő rajok. Tömörültek és változtatni akar-- tak. Formában és tartalomban Pécs jelenét, jövőjét és több más városét szolgálták. Hitüket és összetartó erejüket egy idő után szétmállasz- totta az őrlődés, hiszen az építész a hatóság és a megrendelő malomkövei, igényei, sokszor tájékozatlansága, igénytelenségei között megy tönkre. Volt és van erős egyéniség Kecskeméten, az Ybl-díjas Kerényi József, aki Kecskemét belvárosát újraálmodta. Nevéhez fűződik a Kodály-intézet, a Technika Háza, a Naiv Művészek Múzeuma. Tavaly Kairóban vette át a Nemzetközi Építőművész Szövetség diját a régi városrészek rehabilitációjáért. ö ma is erőteljesen hat. Debrecenben is volt egy ideig határozott, a város esztétikai, történelmi, tehát hangulati elemeit tisztelő tervezőgárda. Most Miskolcon is felsorakozott egy csapat, amely nemcsak sejti, mi a teendő. Győrött is erős gárda függetlenítette magát Pest hatásától, az országos feladatokra feltáplált intézetek uniformizálás befolyásától. Mert az érti igazán a falakat, a tornyokat, a palotákat, a múlt ittmaradt, megőrzendő értékeit, aki „belakja” azokat. Ezért van az. hogy' sokan, sokféleképpen védik a vidéki városok építőművész-csoportjainak szellemi szabadságát, alkotókészségét a rájuk zúduló, oldalazó hatásokkal szemben. A legnagyobb veszedelem mégis az igénytelenség, a meg nem értés és az a szándék, hogy jussunk túl, minél olcsóbban, minél egyszerűbben a felvállalt tennivalón. A többit majd besöpri az idő pora, eszi majd a penész vagy az idő patinája megszínteleníti annyira, hogy mindenki számára közömbössé, netán elfogadhatóvá válik. e Ilyen gondokkal a nyakunkban. ráadásként itt van még a nyomott gazdasági atmoszféra is, kell a mának, itt és most építeni. És, mert a jelenlegi szakaszban egyre hangsúlyosabbá érett a gond, a magánépíttetők szükségletét kell kielégíteni telekkel, városrésszel, jó tervekkel. Ismét a hatóság és a pénzét — ha van neki — jól befektetni akaró állampolgár a kérdés. Esztétikai igény? Lakótelep már nem jöhet számításba; városképi gondok, hasznosság és az erkölcsileg lila foltos építőipar kapkodása között kell evic- kélnie annak, aki a lelkiismeretét, szakmai tudását viszi vásárra. Ma már tudjuk, hogy a lakótelep az emberi közösség, az emberi kapcsolatok szétzilálását hozta magával Senki nem ismer senkit. Nem úgy, mint a XVI. századi holland városkákban, ahol az utcaközösség együtt gondoskodott a közművekről, ahol a szomszédok szemmel tartották egymást, mert mindennap találkoztak egymással. összetartotta őket az utca, mert nemcsak a szobákban, a falakon belül, de azokon kívül is lehetett és kellett élniük az embereknek Mint ahogyan ma is egyre inkább érlelődik ez a szükség. Innen már csak egy lépés, hogyan kell a közösség számára ma megteremteni az új, a modern utcát, ahol mindenki rá van utalva a másik, a szomszéd elviselésére. És itt is közbeszól az igény vagy az igénytelenség. Vigasztalásul, megnyugtatásul hivatkozom arra a felvételre, amelyet a belváros egy magasabb pontjáról, a várral szemközt vettek fel: a várfal széles skálája felett, szalagként húzódik az utca, amely követi a vár kőtömbjeinek zárt vonalát. Ezt az utcát valóban fejékszerű pántnak lehet felfogni, ahogyan az Almagyar-domb nyugati részét díszíti. A jó folytatás biztosítására fordultak már 1984-ben az érdekelt telektulajdonosokhoz felhívással az építészkor tagjai, és a városkép helyes kialakítása végett, az elvi építési engedélyhez a tervet díjtalanul vállalták elkészíteni. Ebben a szellemben, ebben a nagyvonalú magatartásban mintha benne lenne az a remény is. hogy ez a város egyre kevesebb hibát fog elkövetni önmagával szemben. Pedig a veszély mindennap itt van, mert a megrendelő szemlélete sokszor legyőzheti az esztétikai, netán művészi szándékokat. Epilógus helyett: még sok kérdést vettünk sorra, anyagiakat, esztétikaiakat, erkölcsieket egyaránt. Majd vendéglátóm ajánlatára átmentem az Urbanisztikai Társaság Rákóczi úti székházába, ahol a Miskolci Városszépi- tési Egyesület tárlatát nézhettem végig. Szellemében, fordulataiban, fotóiban, rajzaiban, gondolatmenetében, mintha az egri gondolkodásnak a folytatása lett volna — más terepen. Majd beugrott egy közölt újságcikk, amit a Népszabadságban olvastam. Ott Szigethy András, az egykori egri újságíró beszélgetett Bodonyi Csabával, az Északterv főépítészével. Aki nem sáncon kívül, de mint országgyűlési képviselő is, hiszi és tudja, hogy mindenütt azt az építésznyelvet kell beszélni, amit mindenki ért, és amit nem raktak tele idegen szakkifejezésekkel. Van építészeti anyanyelv, van tájszólás. És az egri építészek ezt az egri tájnyelvet akarják beszélni. A jövő felé fordulva. így változik egy kiállítás értéke — alakuló háttérrel. (tab) Az Almagyar domb képe a várból („D" utca)
