Népújság, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-14 / 191. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. augusztus 14., csütörtök Fekete Nagy Béla kiállítása Napjainkban egymás után fedezik fel a felszabadulás után rövid ideig fontos szerepet játszó, ma már szinte művészettörténeti kategóriává lett európai iskola félárnyékba került, kis mestereit. Közéjük tartozott a ma külföldön működő Marosán Gyula, akinek most a Budapest Galériában láthatók művei. A Magyar Nemzeti Galéria viszont az 1983-ban elhunyt Fekete Nagy Bélának szolgáltat késői igazságot, munkásságának végleges helyét az európai iskola absztraktjai közt kijelölve. Az 1905-ben, a Mecsekal- ján született művész nagy utat járt be élete folyamán. Először gépészmérnöknek készült, majd pályamódosítással, a Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát és művész-tanári állást vállalt Baloldali meggyőződésű lévén, 1933-ban a ma már legendás hírű Kommunista Képzőművészeti Frakció alapítói közé tartozott, 1934-ben ő is ott volt a Szocialista Képzőművészek Csoportjának megszületésekor. A csoport tagjai az új valóságlátás kialakításán fáradoztak, illegális kiáltványokat illusztráltak. 1936-ban, a Tamás galériában kiállítást is rendeztek. Új realisták címmel. Munkáik túlnyomó része az expresszionizmus stílusához állt közel. Fekete Nagy Béla 1936-ban ismerkedett meg Kállai Ernővel, aki nagy szerepet játszott a művész szürrealizmus felé fordulásában. 1938- tól kezdve, a szentendrei fiatalokkal kötött barátságot. Vajda Lajos munkássága hatott rá, soha el nem felejtett konzekvenciákkal. 1938 —39-ben Franciaországban élt; a kortársak művészetével, elsősorban Picassóéval megismerkedett Hazatérve, részt vett a szocialista képzőművészcsoport újjászervezésében, annak a szürrealizmus és absztrakt művészet felé utat kereső szárnyában. A második világháború alatt az illegális baloldali mozgalom egyik központjában, a Henger utcai kerámiaműhelyben dolgozott. Hamis papírokkal számos üldözött életét mentette meg. A dogmatizmus évei alatt, magával meghasonulva, letette a rajzkrétát. Évtizedekig a Magyar Gyárépítő Vállalatnál, később pedig a 21 Sz. Építőipari Vállalatnál tevékenykedett; hőerőműveket tervezett. Csak nyugdíjazása után, a hatvanas évek közepén tért vissza újra a festőművészethez. Művei inkább vonalritmussal teli, lágy átmenetekkel színezett geometrikus struktúrák, félbemaradt mérnöki szerkezetekkel a végtelen térben. . B. I. Gátak (Hauer Lajos (elv. — KS-reprodukció) Liszt szelleme és a szeretet parancsa HANGVERSENY A MOZGÁSSÉRÜLTEKÉRT A Magyar Néphadsereg Vörös Zászló és Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett Művészegyüttese hétfőn este az egri székesegyházban adott nagyszabású hangversenyt. Nyugodtan állíthatjuk, hogy elsősorban az idén oly sokszor és oly magas hőfokon emlegetett Liszt Ferenc műveiből és szellemében. Akiről nemcsak a pesti árvízkárosultak javára zenével szerzett pénzösszegek kapcsán jegyezték fel, mekkora szívvel és szeretettel osztogatta a rászorulóknak e világi, lelki, szellemi kincseit egyaránt. A műsor első harmadában gregoriándallamok és zsoltárok hangzottak el. A Dies irae, a Veni Redemptor gentium, a Dies est haetitiae vagy akár a Krisztus feltámadott is a bizakodásnak, a hitnek és a félelemnek, mint a mindnyájunkat foglalkoztató érzéseknek, gyötrődéseknek ötvözete szólalt meg zenében és szövegben. Aki a középkori himnuszok, liturgikus szövegek világát közelebbről ismeri, annak nem idegen az érzelmeknek, a belső elragadtatásoknak az a szélesen kitáruló térsége, ahol a lélek bizalma, áhítata utat. fogódzót keres. Mint. ha a régi latin közmondás igazságát- hirdetnék ezek a dallamok — senki sem boldog halála előtt —, bár a 102. zsoltár és a Semmit se bánkódjál vigasztaló szavakat kínált a férfikar és a Szólisták erőteljes megszólaltatásában. A Libera könyörgése elüt Liszt nagy kompozícióinak alaphangulatától, az „in die illa tremenda". az ,,ama rettenetes napon” be- következendőről gondolkodó. elmélkedő Lisztnek is megrendítőek e futamai. A Szekszárdi mise a hely szellemének megfelelően is beleillett ebbe a programba. Lisztnek ez a műve két szempontból is érdekes a mai hallgató számára. Az 1846-os szekszárdi napok ébresztették a gondolatot — akkor még világjáró a zongorista Liszt —. hogy kellene egy misét írnia. Az első változat 1848-ban el is készült. A „hangok nagy tanára” itt még a zongorabravúrok bűvöletében élt és elő. adói elképzelései csúcsán állott. Második változatát 1869-ben fejezte be. A mai hallgató talán elsősorban a Sdnctusnál érzi a fenség kifejezésének gondjait. A Credóban, főképp az Agnus Dei- ben a modern Liszt lelkét halljuk, aki a szövegben is az emberi hitet, különöskép- ken a békét hangsúlyozza drámai erővel, lankadatlan fortissimóval. Ez az alkotás alkalmat adott egy mai, ereje teljében lévő fiatal férfikarnak, a Néphadsereg Művészegyüttesének. hogy ezt a ritkán hallható művet megszólaltathassa. A mai magyar kórus- mozgalom állapota mellett igazán nemes és felüdítő cse. lekedetnek tűnt. hogy Zám- bó István karnagy és kitűnő énekesei egy ilyen összeállítással tisztelegtek Liszt emléke előtt. Az idei évfordulós ünneplés eufóriájában, mámorában is támadt any- nyi teremtő szándék az együttesben, hogy ne az általában megszokottat, a gyakran hallhatót vegyék elő a nagy Mester szellemi hagyatékából, hanem azokat az átdolgozásokat is. vagy éppen ezt a Szekszárdi misét. amivel a mélyebb lelki tartományokkal oly szívesen küszködő zeneszerzőt is elénk állíthatták. És kedves véletlenje a műsornak: a gregoriándallamok és a zsoltárok közötti szünetben megszólaló esti harangszót Zámbó István hagyta „végigszólani”. A hangversenyen szólót énekelt: Gáspár Csaba, Nasz- vagyri Vilmos, Kálmánfi Ferenc, K. Nagy Béla. Bárdos. sy István, Bánkúti Gábor és Fekete Mihály. Orgonán közreműködött Bódiss Tamás. Nemcsak a misében, a gregoriánokban és a Liberóban, de eljátszotta Liszt B-A-C-H preludium és fúgáját és Vierne-nek az A Westminster harangjai című művét is. Az idei nyári orgonaversenyek alkalmával hallottuk már ezt a két igazi fesztiválszámot, Bódiss Tamásnál jóval koro. sabb, érettebb művészektől is. Most ez az erőtől duzzadó előadás, ez a fiatalos lendület. ahogyan a két kompozíciót a maga tiszta szenvedélyével az orgonista közönsége elé tette, igen-igen hatásos volt. Az Űr születése című Messieaen mű két részletét, az Örök tervet és a Jézus elfogadja a szenvedést című elmélkedést a két diadalmasan szóló, romantikusan zengő orgona költemény elnyomta, s talán a szerző gondolatainak, bölcseleti vízióinak természete is mintha még idegen lenne a fiatal Bódiss számára. A mozgássérültek hangversenyeinek szervezője, műsorközlője. évek óta Nagy István, aki nemcsak hisz a szeretetre, a művészekre appelláló elgondolásában, de lassan-lassan láthatja beérni fáradozásai gyümölcsét. A közreműködők ugyanis a teljes bevételt ezúttal is a moz. gássérültek javára ajánlották fel. Liszt szellemében ez — a szeretet igazi parancsa (farkas) ÓDON HÁZAK, HAJDANVOLT EGRIEK Széchenyi utca 16. IV, 2. A reklamáció nem volt hiába. A felsőbb fórum végül is megnyugtatóan rendezte a kérését. A panaszos megkapta a tervrajzot, s a mester is megtarthatta — eddig végzett minőségi munkájának méltatásaként — az előlegezett bizalom jegyében felvett pénz. íme a jelennek is szóló tanulság: minden viszálykodás legjobb gyógyírja a szemben álló felek javát szolgáló egészséges kompromisszum. Jöhetett az újabb kőműves, aki befejezte a hátralevő munkálatokat. Nem sok teendőről volt szó, hiszen már indításként jeleztük, hogy a teljesen kész épületben hangzott el a színpadról az első magyar szó. Ez a férfiú ugyanis nemcsak önző érdekeit tartotta szem előtt, hiszen a szálában Thá- lia sorsüldözött hazai papjai és papnői is ízelítőt adhattak képességeik legjavából. o Felgördült a függöny, mert volt rá igény, mert az egriek szerették anyanyelvűket. Ez akkor is igaz, ha akadtak köztük német származásúak is, ám hiteles adatok sora igazolja, hogy ők is asszimilálódtak. Kétségtelen, hogy a török uralom alatt úgyszólván kipusztult lakosságot mindenekelőtt német iparos és kereskedő polgárok pótolták, ők azonban — elég volt ehhez három nemzedék —, teljesen azonosultak az új hazával. 1818-ban megemlítik, hogy 310-en vannak, s e létszám zömét a helyőrség tisztikara és a családtagok adják. Már 1788-ban ezt közölte a városi magisztrátus Berndt Fülöp aradi német színigazgatóval: „a polgárok közül naauon kevesen értenek németül.” Csoda-e. ha Dérynééket mindenütt tárt karokkal fogadták .. . ? Mai szemmel nézve — vidéki színházainkban aligha tolongnak a jegyekért — kissé szokatlannak tűnő az élénk érdeklődés. Korábban az akkor híres Szarvas vendéglő és Szálló első emeleti nagyterme adott otthont az egyes produkcióknak. Nyáron sátor alatt, vagy éppen e célra épített helyiségben játszottak. Az is előfordult, hogy a szabad ég szolgáltatta a hajlékot, ha véletlenül esett, akkor előkerültek az esernyők, de senki sem távozott a helyszínről. A zsurnaliszták a Honművész hasábjain ilyen megjegyzésekkel méltatták a publikum lelkesedését.: „Nézők elegen” „A színház tömve volt". „Meglehetős (noha többet érdemlendett) számú nézők előtt adatott”. „A darabot számos nézők előtt adták. Játék előtt óranegyeddel zápor eső vala: még is sokan, kik máskor minden szem esőtül félnek, most a legsötétebb felhőktül sem ijedének el, hanem sebes léptekkel siettek játékszínünkbe.” Az akkori viszonyok közt ez nem kis áldozat volt, mert a közvilágításról legfeljebb csak álmodoztak, s a bérkocsikról jó, ha hallottak. Annál kézzelfoghatóbb valóság volt a feneketlen sártenger e Megkapó ez a kulturális hangoltság, hiszen a kínálatot áttanulmányozva meg kell állapítanunk, hogy nem a legkiválóbb művek érkeztek el ide, hanem közepes német munkák gyengén megoldott fordításai. Másutt Kisfaludy Károly, Vörösmarty, Szigligeti, Nagy Ignác, Dugonics András szerzeményeinek tapsoltak, effajta csemegét ekkor még nem kaptak az egriek. A bizalmat azonban előle, gezték, s annak is örvendeztek, ha kiváló művészeket láttak a színpadon. Az ilyesmire rögvest felfigyeltek a toliforgatók Egressyröl például így ír az egyik ítész: „Híréből ismertük ugyan jeles színészi tehetségét, még eddig azonban városunkban nem láthattuk. Itt létét hallván előre örülnénk éldeletet nyújtó estvéinknek. Ebben nem is csatlakoznánk: mert benne Hamlet tökéletes képviselőjére talált, s azt utá- nozhatlan rajzoló, miért kétszeri kihívással jutalmazzák.” Utolsó fellépéséről az alábbi értékelés fogalmazódott: „Megjelenésekor zajos tapssal és éljenzéssel üdvözölték; későbben játékáért városunk szépei által több- rendbeli, nemzeti színű szalagokkal cifrázott koszorúkkal s éljen kiáltással tisztelték meg.” Történt pedig minden 1840. június 21-től június 24-ig, amikor a Bállá és Ujfalussy direktorok által „vezényelt" kompánia mutatta meg, hogy mire képes. o Hajlamosak vagyunk arra, hogy egy kissé lebecsüljük elődeink munkálkodását, holott a ránk maradt jelzések egyértelműen igazolják, azt, hogy nem kell szégyenkeznünk miattuk, mert többségük akkor is a tőle telhető legjobbat nyújtotta, olyan szintet produkált, amely napjainkban is tiszteletet érdemelne. Kitettek magukért a helyr kritikusok is, akik nem fukarkodtak sem a dicsérő, sem a bíráló mondatokkal 1987. november 18-án az Átok vagy az őrült nemzetség című, előjátékkal ellátott darab ment, szerzője Tóth Lőrinc, a Kisfaludy Társaság első titkára volt. Az előbb már említett Bállá direktor — szerencsétlen húzás volt — németre gyúrta a szereplők nevét, s arról is megfeledkezett, hogy az alkotót feltüntesse a színlapon. Meg is kapta a kellő dorongolást, méghozzá ekként: „E mai játéknak szerzője ismét nem volt megnevezve a hirdetményen, mi több, a játéknak is idegen név adatott. Hát szégyeljünk-e hazai elmeszüleményekkel fellépni? Szégyeljük-e olly hónak, ki sok kikürtölt fran- czia s német írónak elébe tétethetik, nevét művének cimje alá tenni, ámbár elferdített, elcsavart czímjé- nek? miért a magyar személyzetet idegennel felcserélni? — Ha magyar munkát merészel színpadra vonni, merészeljen annak eredeti czíme s magyar személyzete mellett is megmaradni. — Valljon mivel jobb Widenvall, mint Vidényi? mivel kellemesebb a Sen- denburg, mint Szendrey. Azon véleménye pedig igazgató úrnak (mint némelly társaság tagjaitól haliám), hogy — ha magyar szerző nevét látják a tzédulán, a közönség elijed, — fonák, hamis; mert jobb érzésítekben inkább még lelkesedést szül városunkban legalább — igen.” (Folytatjuk) Pécsi István FELIKS DERECKI: Vendéglői ellenőrzés Megebédeltünk és vártuk a számlát. A pincér sokáig nem mutatkozott, és türelmetlenkedni kezdtünk. Amikor végre odajött az asztalunkhoz rendkívül felzaklatott állapotban volt és remegett a keze. — A franc essen bele! — és az asztalra dobott egy gyűrött számlát. — Történt valami? — kérdezte a barátom. — Történt. A maguk ebédje harmincezrembe fog kerülni. — Hogyhogy? — Ott ül egy ellenőr a sarokban. Meglátta az önök számláját és észrevette, hogy egy százassal többet számoltam. s most aztán elverik rajtam a port. — Száz zloty miatt harmincezer a büntetés? — föl nem foghattam. — Nem muszáj kifizetnem, de a bíróság hozzácsap még húszezret, és ráadásul mehetek a dutyiba. — Nem állt szándékunkban bajba hozni önt — próbálta enyhíteni a feszült helyzetet a barátom. A pincér dühösen csapkodta az asztalt kendőjével. — Na, persze. Mi a fenének jöttek ide ebédelni1 Igen ostobán éreztük magunkat. — Akkor talán ... — és a barátomra néztem. — Igazad van — és egy pillanat alatt kitalálta a gondolatomat. Belenyúltunk a pénztárcánkba, és nehezen bár, de összekapartuk azt a harmincezret. — Oké, rendben van! — gondosan átszámolta a pénzt. — így hát, legyen máskor is szerencsénk! — Mellesleg az ebéd jó volt, ugye? — Fölséges — helyeseltünk. Az ismerős ruhatáros adta oda a kabátunkat. — Csak nem kaptak ellenőrzést? — kérdeztem együttérzően. — Lehetetlen — válaszolta. — Akkor tudnék róla. hiszen itt ülök nyitás óta. Az a magas pincér mondta. — Ja, a Jenő — nevette el magát —, ő mindenkivel ezt csinálja, s néha bejön neki. Vicces egy ember. (Fordította: Adamecz Kálmán)
