Népújság, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-26 / 175. szám
■ fl Kirtársaink sorozat áj kötetei NÉPÚJSÁG, 1986. július 26., szombat Garai Gábor: A #1 Az Akadémia Kiadó 1972- ben indította útjára a Kor' társaink című könyvsorozatot azzal a céllal, hogy az 1945 utáni magyar irodalom jelentősebb képviselőit mutassa be kismonográfiákban. Eddig 33 kötet látott napvilágot, tehát évente átlag kettő. Ehhez képest az idei négy kötet .jelentős gyorsulást ígér. A sorozat jellegéből kö' vetkezik, hogy abban helyet kapnak olyanok is, akik 1945 előtt, esetleg még a századelőn indultak, de részesei voltak az 1945 utáni irodalmi életnek, s helyet kapnak azok is, akik 1945 után kezdték pályájukat. Természetes az is, hogy lezárt és nyitott életművek egyaránt szóba jöttek. A szóba jöhető írók száma elég nagy, de azért nyilvánvaló, hogy a Kortársaink sorozatnak is a legjelentősebb írókról készített kötetek a tartópillérei. S ha innen Vizsgáljuk a sorozat címlistáját, sok a szembeötlő hiány. Nincs még monográfia Illyés Gyuláról, Németh Lászlóról, Juhász Ferencről, Nagy Lászlóról, Kassák Lajosról, s még lehetne sorolni neveket. Ha a ma 50 feletti nemzedékek nyitott és lezárt életműveit sorra vesszük, még mintegy 50— 60 kötet volna tervezhető, s ez felgyorsított ritmusban is az ezredfordulóig terjedő program. S addig bizonynyal még újabb életművek érnek meg a megmérettetésre. A sorozat új kötetei egy lezárt, s három ma is alakuló életművet vizsgálnak. Pomogáts Béla Jékely Zoltánról, Wéber Antal Kolozsvári Grandpierre Emilről, Kabdebó Lóránt Lakatos Istvánról, Görömbei András Sütő Andrásról írt. E monográfiák nemcsak az íróknak, hanem az irodalomtörténészeknek is különböző nemzedékeit vonultatják fel. Az egyes kötetek példái a különböző jellegű életműmegközelítéseknek. E sorozat szerzőinek ugyanis komoly módszertani kérdésekkel kell szembenézniük. A készülő könyv általában az első összegzés az adott életműről. Nemegyszer csak néhány tucatnyi kritika, néhány írói vallomás, interjú áll rendelkezésre szakirodalomként. Tehát úttörő-, adatfeltáró, elemzőmunkát kell végezni. A sorozatot tudományos könyvkiadó adja ki, ugyanakkor az egyes köteteknek a magas színvonalú ismeretterjesztés követelményeit is teljesíteniük kell. Ügy kell szakszerűnek lenniük, hogy közérthetők maradjanak. Jékely Zoltán (1913—1982) Erdélyben született, s Budapestre költözése után is kötődött e tájhoz és kultúrájához. A Nyugat harmadik nemzedékének egyik leg- kiválóbbja, de egyik leg- visszavonultabb, legmagányosabb tagja. Talán ez is szerepet játszott abban, hogy költészete a korai kibontakozás ellenére a félig ismertség homályában maradt szinte máig. A „költők költője” pedig megérdemli a közérdeklődést. Pomogáts Béla a sokmű- fajúságában (líra, epika, dráma, műfordítás, esszé) is egységes életművét kíséri végig, az időrendre és a műfajok elkülönítésére is ügyelve. Mindvégig nagy gondot fordít a kitekintésre: a kor, a környezet, az irodalmi helyzet bemutatására. Talán még jobban segíthette volna Jékely megszerettetését, ha két-három kiemelkedő versének részletesebb, összetettebb elemzését adja. Öe e költészet elégikus egyneműségét, s ezen az egyneműségen belüli változatosságát így is meggyőzően mutatja be. Kolozsvári Grandpierre Emil (1907) szintén Erdély szülötte. Igazi epikus. Életműve mennyiségileg is igen gazdag, a bibliográfia tanúsága szerint 47 kötete nem jelent meg. Ebben a szerteágazó anyagban kalauzol bennünket nagy biztonsággal Wéber Antal, ö is azt a megoldást választja, hogy a műfajok rendjében haladva alkalmazza az időrendet. Jó, s az elemzéssel igazolt gondolata, hogy elkülöníti a regényeket és az önéletrajzi esszéregényeket. Az író racionális gondolatisága. ironikus hajlama sokszor keltett idegenkedést, de ugyanakkor népszerűségének is alapja lett. Egy ilyen terjedelmes életműben szükségképpen vannak egyenetlenségek. A bemutatás során a monográfus általában nem hangsúlyozza értékítéletét, de az összefoglaló megjegyzésekben egyértelművé teszi, hogy az életmű lényegét az önéletrajzi munkák alkotják. Sütő András (1927) nemcsak a romániai magyar irodalom legjelentősebb alkotója, hanem általában a hetvenes-nyolcvanas évek egyik legnagyobb magyar írója. Népszerűségét igazán az Anyám könnyű álmot ígér (1970) című könyvével alapozta meg, s drámáival és esszéivel teljesítette ki. Fogadtatása — Nagy Lászlóéhoz hasonlóan — példázza, hogy a kimagasló esztétikai érték azon melegében iá sikert érhet el. Görömbei András kétségtelenül nagy feladatot vállalt, amikor ezt az érdeklődés előterében lévő s évről évre gazdagodó életművet tárgyalta. Ráadásul Sütő az első a határokon túli magyar irodalomból, akiről a Kortársaink monográfiát ad közre. Görömbei munkájában az időrendre épülő történeti szemlélet adja meg a szerkezetet, s a fejlődés bemutatásával világosan elkülöníti a pálya- szakaszokat. Árnyalt és ösz- szetett műelemzéseket ad, mindenről szól, de a hangsúlyt a nagy művekre teszi. Komoly történeti és poétikai eszköztárat alkalmazva igazolja Sütő András művészetének. következésképpen a közösségi realizmusnak érvényességét és időszerűségét. Görömbei munkája a sorozat egyik legjobb kötete, méltó a bemutatott íróhoz. Vasy Géza A z év elején jelentős költő, jelentős kötete hagyott nyomot irodalmunkban. Hogy mekkorát, azt nem könnyű ma bemérni, hiszen az elképesztő gyorsasággal, olykor soksok idétlenséggel változó divatok, modorosságok, tévés rögeszmék között, a nagy hang- és dobverés zajában igazán odafigyelni, az értékrend zavarával küszködve jól bemérni azt, mi az igazi, mi a valódi nehéz. S közben „hol késel az éji homályban” a szépség, hol lehet megtalálni az elomló líra hangját, az elmocsara- sodó időben hol kell az értelem és a lélek izgalmait határozottá, alkotásokká rögzíteni — nos, ezek olyan kérdések, amiket a címadő vers, a Garai-féle polemizáló, kissé sértődött állásfoglalás is időszerűvé tesz, mi több, az átlagos olvasónak, hettie vagy havi orgánum szintjéről kiemelve tágabb távlatba is helyez. A címadó vers, az A tiszta zengés azoknak az állítólagos pesszimistáknak adott válasz is, akik az évek óta folyó irodalmi, hétköznapi és szerkesztőségi gyakorlat keretei között folyó devalváló- dási folyamat miatt felemelték szavukat, és objektívnak látszó értékítéleteikkel azt állítják, hogy a mai magyar vagy inkább így fogalmaznánk, a határainkon belüli mai magyar líra elerőtlene- dett. Tartalmi és formai igénytelenség öntötte el a mi kis irodalmi világunkat. Nemcsak odáig jutottunk, hogy a mai magyar líra nagy része híján van az olvashatóságnak, a mondha- tóságnak, legfőképpen az eredetiségnek, amely az egyéniségeket megkülön- böztethetővé tenné, vagy még inkább: érzelmekben, eszmékben, a megélés és megélhetés, az élményszerzés lehetőségével ajándékozná meg azt a versolvasót, azt a magyar állampolgárt, aki bonyolult korunkban kevés támpontot érez maga körül, hogy értékes, szilárd és őszinte világnézete támadhasson. Garai kissé sértődötten mondja: „... ha betérnétek ligeteinkbe / a benső ligetekre gondolok, s a bensőt tán félre nem értitek), sejtenétek: tud még a csíz, a sármány, a pinty, a gerle, sőt a fogadásra öltözött komoly feketerigó is olyat dalolni, mire ... lelkek lelkűnkkel együtt fetneszel- nek...” És védi-védelmezi azokat is, akik sohasem voltak — legalábbis szerintünk nem — se csízek, se sármányok, se pintyek, se gerlék, sőt még feketerigók sem. Azért vállaljuk ezúttal is a vitát a szerintünk is létező mai magyar líra védelmében, vagy ha úgy tetszik, a tiszta zengés visszacsalogatására, mert éppen Garai költészete rá az eleven tanulság: itt valóban létezik, él és hat a napilapok és más jóindulatú or. gánumok elnéző gyakorlata ellenére egy komolyan veit alapállás, költészet, amely a nagy elődök organikus folytatásának munkáját végzi. Mint például éppen Garai Gábor! Mert ez a két és fél száz oldalas verseskötet a címadó vers arénazengeté- se vagy azzal együitt: a be. érett művész, a hitvalló egyéniség, a határozott szellemiség poggyásza. Most nemcsak arra gondolunk, hogy az irodalmi közélet és egyáltalán a közélet fóru- maiit megjárt, ott tevékenyen mai napig is részt vevő részt kérő. küzdelmes sorsában tiszteletre méltó alapállással küszködő vezér, egyéniség mindig is igyekszik megújítani önmagát és művészetét, hanem arra is, hogy az ember alapvető él. ményeit, az ezekből az él. ményekböl rátekintő fele- lősséget, magyarul azt a bensőt, a lelkiismeretes mindig is fogékonyan vizsgáló embert nemcsak az élet ap- róbb-nagyobb jelenségei kötik le, gubancolják esetleg kibogozhatatlan csomókba■ de van mersze és szándéka az élet két végpontja, a születés és a halál felöl is végigszámolni, végigaraszolni azt, amit az ember te. remthet. Nem köteteinek, eddigi évgyűrűinek újrarajzolásá- val szeretnénk helyettesíteni azt a véleményt, ami a most megjelent kötet kapcsán keletkezett bennünk. Szorongásokkal teli pillanatait követni mertük, azt a hangot is felfogni véltük, ami a belső gondokból tolul elő. A sors által a költőre rákényszerítétt fájdalmas pillanatok ilyen vagy olyan változatai mellől már gyakorta elszabadulnak, feldü- börögnek a patétikus kiáltások. Amjket nemegyszer úgy tekintünk, mintha váIndul a Pantheon A Corvina Kiadó új sorozata A Lakáskultúra egyik cikkírója pár éve elszólta magát: azt tanácsolta, hogy díszítsük polcunkat egy szép művészettörténeti könyvvel. A Pantheon kis kötetei nem alkalmasak ilyesmire. Egyrészt alig nagyobbak, mint egy diszkrét boríték. Másrészt szobadísznek is kicsik, meg — bizony nem is különösebben szépek. Csak annyira, amennyire szerény áruk engedi. Viszont annál informatívabbak. A modern építészet egyik úttörője — mely „nem ilyen lovat akart”! —, a de Stijl folyóirat körüli csoport a tavalyi Huszár Vilmos-tárlat kapcsán vált nálunk ismertebbé. Paul Overy könyve, a De Stijl olyan, mint egy Mondrian-kép, vagy a lapos holland táj fákkal, épületekkel : határozottan, egyszerűen, a témákat gondosan elhatárolva tárgyalja a mozgalom nemzetközi és holland hátterét, történetét, eszményeit és eredményeit. George Zamecki Kolostorok, szerzetesek, barátok című könyve az első évezred közepétől a bontakozó itáliai reneszánszig, pontosabban a protoreneszánszig, Giotto koráig tekinti át az európai művészet szellemi hátterét. Azokat az intézményeket, amelyek a sötét és kevésbé sötét középkorban a kultúra vastag falú várainak bizonyultak, még ha le is ka- pirgálták olykor a pogány kéziratok pergamenjének felületét, hogy Istennek tet- szőbb szövegeket körmölje- nek a felszabadult helyre. Tulajdonképp csak az utolsó, rövid fejezet nevezhető művészettörténetinek, a többi a különböző rendek szabályaival és reformjaival foglalkozik, de Marosi Ernő és mások könyveiből a csak magyarul tudó olvasó is összebogarászhatja azt, amit a középkori művészetről tudni kell? (no, ez túlzás, még csak nem is illik, legfeljebb lehet), viszont ami e művészetet megalapozta, arról világi kiadóknál nemigen jelent meg szakiroda- lom. A harmadik tanulmány alapja egy magas színvonalú előadássorozat, amelyet londoni egyetemisták hallgattak — de nem művészettörténészek, hanem történészek, vagyis, ha úgy tetszik, művelt laikusok. Ez a könyv tehát a legnehezebb, viszont itt a legszebb és legbővebb a képanyag. Michael Baxan- dall Reneszánsz festészet — reneszánsz szemlélet című kötete a társadalmi háttérből kiindulva elemzi a kor látásmódját és művészeti fogalmait. (Koron nem az egész reneszánszt, hanem a XV. századot, a quattrocentót kell érteni.) Véletlen volna, hogy a nagy ambícióval tervezett sorozat épp három angliai szerző kötetével kezdődött? Aligha... az angol ismeret, terjesztő irodalom szép hagyománya, hogy a szerzők a művelődni vágyó tízezrek, és nem a téma konkurens kutatói dicséretét szomjazva írják könyveiket. Székely András I FEHÉR MIKLÓS gyöngyösi rajztanár 40 éve fotózza a Mátra élővilágát: mai összeálli tásunk azon képeiből készült, ame lyeken valami száll...
