Népújság, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-30 / 178. szám

Háromszáznyolcvan éve szüle­tett Pozsonyban Lippay János jezsuita tanár, kitűnő botanikus, gazdasági és kertészeti iró, Lippay György érsek öccse. Bécsben tanult, s 1624-ben lépett be a jezsuita rendbe. Grazban, illetve Bécsben, az ottan; egye­temeken keleti nyelveket okta­tott; később bátyja pozsonyi udvarában élt, és az érseki ker­tet gondozta. Testvére halála után, a trencsényi rendházba vo­nult vissza. A híres pozsonyi kertről írta az első magyar nyel­vű tudományos kertészeti mü­vét, Posomi kert címmel, amely három könyvben jelent meg; 1664-ben Bécsben látott napvilá­got a Virágoskert és Vetemé­nyeskert, s három esztendővel később, ugyancsak Bécsben a harmadik. a Gyümölcsöskert (A három kötetet egybekötve 1753-ban Győrben ismét megje­lentették. epnek fakszimile ki­adása látott napvilágot Buda­pesten, 1966-ban.) Műveiben meg­állapította és leírta a kertészke­dés néhány olyan alapvető té­telét, termelési technikáját, amelyek mindmáig helyeseknek bizonyultak, ö hazánk első po- mológusa. aki száz gyümölcsfaj­tát írt le, saját megfigyelései alapján. Erős. kritikával illette a kertészeti írók oltási tanácsa­it, s a babonás hiedelmeket visszautasítva, az éledező tudo­mányok oldalára állt. hazánk­ban elsőként kísérelve meg a mezőgazdasági-kertészeti elmé­let és gyakorlat összeegyezte­tését A Nap kél; 5.19 órakor, nyugszik; 20.23 órakor. A Hold kél: 0.16 órakor, nyugszik: 15.40 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon JUDIT nevű kedves olvasóinkat! Az óhéber ..Jehudith' szóból származik, jelentése: Jehovából való nő. [időjárás^ Várható időjárás ma estig: kissé tovább melegszik az idő és általában kevés lesz a felhő Szerdán az északnyugati,'északi megyékben átmenetileg megnö­vekszik a felhőzet és ott néhány helyen előfordulhat záporeső.. A nyugati, északnyugati szél ele- inte mérsékelt, később néhány helyen élénk lesz. Szerda dél­után 26 és 31 fok között lesz a hőmérséklet • , // r/ // Cipőfűző Olvasom. hogy egészen 1850-ig széles e világon nem volt jobb, illetve bal lábra szabott cipő, mindkét lábbelit egyformára készítették. IV. György angol ki­rály számára kaptafáztak elsőként méretre varrott cipőt. A fűzőt már korábban, 1790-ben „feltalálták”. Arról nem szól a fáma. hogy milyen anyagból készült. Vajon a mostani gyerekcipőkhöz is az akkori, első szériából mellékelik a pertliket, mert bizony egy-két hét múlva elszakad ... ?! (mikes) — KÉPVISELŐI FOGADÓ­NAP. Dr. Puskás Sándor or­szággyűlési képviselő augusz­tus 1-én, pénteken, délután 3 órától 6 óráig fogadónapot tart a 8-as számú pártkör­zetben, Egerben, a Zalka Máté u. 58. szám alatt. Ez idő alatt kereshetik fel a választópolgárok ügyes-bajos dolgaikkal. — PÖT-ANNABÁL. Az Egyedül állók klubja a nyá­ri hónapokban Egerben, a Vörös Rák étteremben tart­ja összejöveteleit kéthetente, délután 5 órától, este 10 óráig. Legközelebb augusz­tus 3-án találkoznak egy pót-Annabálon. — AKÁCVIRÁGZÁS. Má­sodszor virágzik az akác a Mátrában. A kiterjedtebb akácos erdőben több helyen is kifoszlottak a fehér für­tök; Egerbakta és Sírok tér­ségében egy-egy nagyobb akácfa öltözött virágba. A néphit szerint ebből jó bab- termésre, illetve a szőlőter­més kedvező alakulására le­het következtetni. — JAVULÓ ALAPELLÁ­TÁS. Gyöngyöspatán a község kereskedelmi alapel­látását biztosító Gyöngyszöv Áfész boltjaiban dinamikus fejlődést mutat a forgalom alakulása. Az egyedüli ABC- áruház melllett további há­rom élelmiszerbolt, zöldség­bolt, iparcikkbolt, olajkút, benzinkút és gázcseretelep is működik. Az utóbbi idő­ben bővült a választék és értékesítenek már műtrágyát és növényvédő szert is. — KÖNYVTÁRI nyitva tar­tás. Egerben, a Tízeshonvéd utcai és a lajosvárosi könyv­tár augusztusban zárva tart. Augusztus 1-től, péntektől viszont a Megyei Könyvtár ismét fogadja olvasóit. — AZ IKARUS-VOLKSWA­GEN autóbusz prototípusa. Az Ikarus székesfehérvári gyárának kísérleti üzemé­ben megépítették az Ikarus- Volkswagen kooperációban készült autóbusz első minta- példányát. A cél az volt, hogy a Volkswagen Művek­ben nagy sorozatban gyártott LT 55—TD típusú tehergép­kocsi-alvázon, az Ikarus ka­rosszériájával olyan kis ön­költségű autóbuszt alakíta­nak ki, amely különösen al­kalmas gyermekek és idős emberek utaztatására. EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig ll-től 16.30 óráig. HE­LYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellet* Bejárat a patakparti portán. Te­lefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE; a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: m-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház „faház”. Hatvan, Kossuth tér 16. Telefon: 1,1-040 HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon: 125. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Lakótelep a szélcsator­nában A Típustervező Intézet — Gerő Balázs építész — ter­vei alapján Budapesten a XX. kerületben a Szentlő­rinci úton új lakótelep ter­veit készítette el. A beépí­tési tervről elkészült mo­dellt az Építéstudományi Intézet légtechnikai tagoza­tának szélcsatornájában so­rozatvizsgálatoknak vetik alá. A tervező kérésére töb­bek között megvizsgálják a talajszinti széljárást, a szel­lőzést, valamint különböző hőveszteségeket az alacsony magastetős beépítési válto­zatnál. Amit nem lehet,.kibeszélni" Szakkörök - és tanulságaik A nyári vakáció kellős kö­zepén tárgyalta az SZMT a pedagógusok szakszerveze­tének jelentését a hátrányos helyzetű tanulók tanulmá­nyait segítő szakkörök mun­kájáról. Megyéink az országban el­sőként szervezte meg a hat­vanas évek végén a fizikai dolgozók gyermekeinek kor­repetálását Ez a segítés minden iskolatípusban és szinte minden tantárgyra kiterjedt. Az elmúlt tanév­ben már hatvannégy ilyen szakkör működött Heves megyében. Húszezerre tehe­tő azoknak a száma, akik eddig a korrepetálók jóvol­tából sikerrel fejezték be ta­nulmányaikat. A tanárok kiemelten foglalkoztak a hátrányosabb helyzetűek nyelvi műveltségének pallé­rozásával, kifejezőkészségük csiszolásával, hiszen alap­vető fontosságú, hogy a sok esetben szákincshiánwyal küzdő s emiatt kisebbségi érzésben szenvedők képesek legyenek arra, hogy isme­retükről szabatosan számol­janak be szóban és írásban. Ezt az úttörő kezdeménye­zést siker koronázta, a pe­dagógusok szakszervezete 1982-ben elsősorban a szak­munkástanuló intézetek tapasztalatait kiegészítve ne­ves nyelvművelők írásaival könyvalakban is kiadta. A nyolcvanas években a „szoros nadrágszíj” gazda­ságpolitikája kihatott erre a rendkívül hasznos, a mun­kásművelődés alapjait is megteremtő szakköri mun­kára. Ugyanis a heti két órát csökkenteni kellett egy órára. Elsősorban ez az ered­ményekre hatott ki. Minde­nekelőtt a matematika, fizi­ka, kémia, magyar és idegen­nyelv esetében volt szembe­tűnő a minőségi zuhanás. Utóbbiaknál ugyanis a be­szédgyakorlatokra szükséges idő esett ki. A pedagógusok kérelem­mel fordultak az SZMT tit­kárságához, kérve a testület segítségét a válsághelyzet megoldására. Mérlegelni kell azt a tapasztalati tényt is a döntést hozóknak, hogy a félmegoldások soha sem érik el még a fél elvárások értékét sem. Új norma a gabonaiparban Ha sekély a sikér Az Egri Szimfonikus Zenekar Kasselben Az Egri Szimfónikus Ze­nekar az NSZK-ba utazott a kasseli akadémia meghí­vására. Az útjuk július 14— 23-ig tartott. Ez alatt két koncertet adtak, egyiket Kas. selben, a másikat Vellmar- ban. Mindkét alkalommal kétórás programot adtak elő, melyben Händel, Bach, Vi­valdi, Leo Weiner, Farkas Ferenc és Bartók Béla mű­vei szerepeltek. Ilyen for­mán az összeállítások egye­temes és hazai zenei értéke­ket adtak tovább. Két szó­lista működött közre, a nem­zetközi hírű Kocsis Alber­ten kívül az egri kitűnőség, Radnóti Tibor is játszott szó­lóhegedűn. A barokk város muzsikusai nagy közönség előtt léptek fel, zenepalo­tákban, ahol mintegy 800— 1000 néző kísérhette figye­lemmel produkciójukat. Már az utolsó érett kalá­szokat gyűjtik a magyar tar­lókról, telnek a gaibonahom- bárok. Az idén új átvételi norma lépett életbe a malom­iparnál. Amint a Heves Me­gyei Gabonaforgalmi és Ma­lomipari Vállalat igazgató­ja, Fodor Sándor elmondot­ta, fő szempont a sikértarta­lom. Eddig ugyanis nem kel­lett vizsgálniuk ezt. csupán a sütőipari értéket. Az eddig beérkezett termény minősé­gét ismerve megállapítható, hogy komolyabb minőségi probléma nincs. A 130 ezer tonnából csupán 180 tonna búza minősült csak takar­mánynak. Az új átvételi szabvány szerint azt a terményt hasz­nálhatják fel állatetetésre, amely mázsájának a nedves sikértartalma nem éri el a 25 százalékot. Ha mázsán­ként az említett érték 26 és 25 százalék között van, ak­kor tíz, ha 26 és 27 között, akkor pedig öt forinttal kap kevesebbet a termeltető. Az ideális a 30 százalék fölötti sikértartalom, ilyenkor 25— 40 forinttal több üti a ter­meltető markát a szokásos­nál. — NYUGDÍJAS-TALÁLKO- ZÖ. A Kiosz Heves Megyei nőbizottsága augusztus 2-án, szombaton, délelőtt 10 óra­kor nyug díjas-találkozót rendez Poroszlón, az Ifjúsági Parkban. Augusxtus 12-én lapunk napirendjén: Heves megye közegészségügyi helyzete Két hét múlva, augusztus 12-én, kedden ismét jelent­kezik lapunk 3. oldalán ösz- szeállításunk. amely ezúttal Heves megye közegészség- ügyi és járványügyi helyze­tét kívánja bemutatni. Kér­jük olvasóinkat, hogy az el­következendő két hét folya­mán leveleikkel, telefon­jaikkal e témára vonatkozó kérdéseiket juttassák el szer­kesztőségünkhöz. Egyszóval: segítsenek az anyag- és té­magyűjtésben. Az Önök ál­tal megfogalmazott kérdé­seket is eljuttatjuk az illeté­kesekhez. Kórházügy— sóhajokkal Évek óta csak sóhajok kí­sérik a gyöngyösi Bugát Pál Kórház nevét. Az lenne a természetes, ha a betegek mel­léből kelne ez a sóhaj, de hosszú idők óta nem csak az övékből. Több mint tíz éve kezdő­dött azzal, hogy az épület falai, födémjei elkezdtek re­pedezni. Összedől vagy nem dől össze? Ez volt a kérdés Jöttek a gerendák, az alá- dúcolások. Aztán a döntés: új kórházra nincs pénz, a meglevőt kell felújítani. Az pádig már 1838-tól szolgálja az egészségügyet. Természe­tesen az idők teltével maga az épület is változott. 1980: tervpályázat. A bírá­lóbizottság Mezei Mihály és munkatársainak a tervét fo­gadja el. Ez a dokumentum négy ütemet határoz meg" a felújítás elvégzésére. Az el­ső ütemben a fekvőbeteg- osztályok és a központi or­vosi ellátó egységek készül­nek el a mostaniak „ki­váltására**. A második ütem­ben a gyógyszertár, a konyha és a mosoda alakul ki. A harmadik ütem a gyermekosztály, a krónikus betegek osztálya és az igaz­gatás elhelyezését valósítja meg. A negyedik ütemre marad az orvos- és nővér­szálló, valamint a véradó 1983: a főhatóságok jó­váhagyják az első ütem be­ruházási programját. A kö­vetkező évben elkészülnek a tervek. 1984: államtitkári látogatás — a programot úgy kell csökkenteni, hogy egyértel­mű legyen a takarékosság­ra való törekvés. 1985: elkészült az új terv­dokumentáció. 1986: végre — már a meg­valósításé a terület és még egy emlékezetes, ünnepé­lyes pillanat: alapkőletétel Eddig tart a rövid krónika, amely magába foglalja az elmúlt több mint egy évtized „kórházi sóhajait”, remélve, hogy a legközelebbi, „meg­könnyebbült” sóhaj a re­konstrukció első ütemének befejezésekor hangzik el — néhány év múlva (gml) Elkészült a mecseki napház Az országban elsőként A Mecsek déli lejtőjén el­készült az első magyar nap­ház, a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola szakembe­reinek kollektív alkotása. Lakói még nincsenek, ősz- sízel költözik be a különleges otthonba egy többgyerme­kes csallád, amely vállalta a szükséges mérések és megfi­gyelések elvégzését az éve­kig tartó kísérleti időszak­ban. Ez a három és fél szo­bás — 120 négyzetméter alapterületű — ház ugyanis egyféle laboratórium, ahol egymás után, illetve egymás mellett kipróbálják a nap­építészet különböző eszkö­zeit, megoldásait. A Pécsett szerzett tapasztalatok alap­ján dolgozzák ki azután a napházak építésének hazai technológiáját. A napház úgy működik, mint egy nagy kollektor: Sajátos elhelyezése, formája, belső szerkezete, környezete és növényzete révén önmaga gyűjti, tárolja és osztja el a napenergiát. Déli oldalát egy üvegház alkotja, ez az objektum „lelke”, ez veszi fel és továbbítja a nap me­legét a belső terekbe. Szel­lemes megoldást alkalmaztak az épület fűtésénél és hű­tésénél. A ház közepén egy zárt kamrát képeztek ki és nyolc tonna kavicsot he­lyeztek el benne. A téli nap melegét bejuttatják a kam­rába és a felmelegedett ka- vicstomeg fűti a helyisége­ket. Nyáron a hidegebb éj­szakai levegőt bocsátják be a kamrába és a lehűlt kavi­csok napközben kellemes hűvösséget árasztanak a la­kásban. Már most érzékelhető a2 épület különleges belső klí­mája, noha még nem műkö­dik a teljes szoláris rendszer A legnagyobb forróságban is hűvös van a falak kö­zött. A kellemes hőmérsék­let kialakulását — a kavics- kamra mellett — más egy­ségek is segítik. Az üvegház előtt például parányi tó helyezkedik el, vize hűti a beáramló levegőt. A ház la­pos tetőrészét földdel borí­tották, ami ömmagában is szigetel, s növényekkel tele­pítették be, amelyek levél- zete árnyékot terít az épü­letre. ,, r> J'i?AG • t a,Ma8>,*r,|*’zl0^ia'I8fE‘Munkapárt Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja- a klad?: VQE.^oL^S^Hfo^k^Szerke8ZtÓ8ég: Eger* Beloiannisz “• 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3J. sz. Telefom'lÍ3051T HovVsbFőtft ,n°!«anS*r T'fk = 1?^52ri 1*?-38,1.* 13;503- 13'644> 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. szg(városi tanács épülete). HiVlftneiöüVfw r n i — 10- 3360- T^efon: 124 Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítóknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelofizetesi es L^^latasi Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor ter 1. 1900 , közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi ___________jelzőszámra, index, 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JOZSEFNÉ dr __HU ISSN 0133__0705 ( MTl-fotÓ: Balaton József — KS)

Next

/
Oldalképek
Tartalom