Népújság, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-12 / 163. szám
8 NÉPÚJSÁG, 1986. július 12., szombat „A természet részévé kell válni...” Beszélgetés Csizmadia Tiborral Sokkal erősebb hatások érik már manapság máshol az embereket, nehéz ezekkel versenyre kelni. — Rendezett-e már szabadtéren, s ha igén, milyen különbséget lát a kőszínházhoz képest? — Látványos az eltérés: itt a csillagos ég a plafon. Ezt tudomásul kell venni, s az a legjobb szabadtéri előadás, amely valamilyen módon a természet részévé tud válni, s a közönségét is magával ragadja. — Feltűnően egyszerű a díszlet. Mintha az épület formáival. hangulatával akarna élni. Ez összefügg az előző véleményével? — Láttam már a Líceum udvarán máskor is darabokat, akkor úgy éreztem, hogy a rendezők fel akarják venni a harcot a környezettel. Az én véleményem inkább az, hogy nem kell küzdeni, hanem inkább hagyni kell érvényesülni ezt a sajátos hangulatot, jelleget. Lábas Zoltán díszlettervezővel dolgoztuk ki ezeket a megoldásokat. mert úgy éreztük, ez az egyszerűség mond a legtöbbet. — A színészeit hogy választotta ki? — Valamennyien szolnokiak Pécsi Ildikó kivételével. Beszélgetésünk lezárul, mert Csizmadia Tibor egyre inkább beleéli magát a darabba. Fél perc múlva már csurom vizes: egy olyan jelenetet mutat be, játszik el előre, melyben a szereplő nyakon önti magát egy vödör vízzel. Már tűzben ég, a hideg zuhany ellenére Még annyit megjegyez, hogy inkább a színészekkel kellene társalognom. mert ő csupán azt szolgálja, hogy a játszók és a közönség találkozhassanak. De ahogy elnézzük munkáját, sajnáljuk azokat a színházbarátokat, akik nem ülnek be próbákra, s nem látják azt a sajátos „előadást”, amelyben a rendező a főszereplő. Gábor László Az Agria Játékok idei műsorán a Líceum udvarában Shakespeare Szentivánéji álom című darabját mutatják be. A varázslatos mű színpadra állítója Csizmadia Tibor, a szolnoki Szigligeti Színház rendezője. Egy délutáni próbán kerestük fel, hogy bemutassuk olvasóinknak. Nehezen lehet felismerni, hogy ki is az irányító. Tornacipős, lezser öltözetű fiatalember, könnyed, hajlékony mozgással. Míg nem kezdődnek az éjszakába nyúló gyakorlások, senki sem tudná „kiszúrni” magának. Viszont amikor irányít, azonnal céltudatossá, magával- ragadóvá, szinte megszállottá válik. Olyan átéléssel, hévvel formálja a jeleneteket, hogy a néző megérez- het valamit a színház lényegéből. Talán ez egy külön „műfaj”, amiből a közönség — sajnos vagy szerencsére — keveset lát. Már csak a kész produkciót tekinti meg, a hozzávezető, sokszor igen érdekes útról már kevésbé szerez tudomást. Az üres széksorok között telepedünk le, nemrég eső verte végig a nézőteret. így kényelmetlenül szorongunk az ülések tetején. Csizmadia Tibor félig a színészeire figyel, de szorgalmasan válaszol a kérdésekre is. — Először is arra kérem, hogy mutatkozzék be, mondja el: mit tart fontosnak eddigi pályafutásában! — Inkább azt sorolom, amit mások lényegesnek tartanak, az egyszerűbb. Harminchárom éves vagyok, öt éve végeztem el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Szolnokon rendezek. Ezen kívül alkalmam volt több helyen bemutatkozni, így Pesten a Katona József Színházban, de még Újvidéken is. Szerencsésnek érez- hetem magam: az átlagnál többször jelentkezhetek. Ahhoz a vonalhoz tartozom, amely az amatőrök közül indult: a színpaddal az Univerzitásban ismerkedtem meg. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemre jártam népművelés—fizika szakra, úgy jelentkeztem rendezőire. A fölvételi után Vámos László mellé kerültem, s ötödéves koromban már Szolnokon színre állíthattam a Vonó Ignácot. Ez elég szép sikert hozott, de ezen kívül még sokfélén dolgoztam. Jó visszhangja volt a Miss Blandish nem kap orchideát című horror-kriminek, s legutóbb a Rémségek kicsiny boltja című játéknak. — A nevesebb rendezők közé tartozik fiatal kora ellenére is. Milyen kapcsolatban van a színházzal, mi a véleménye a művészeti ág lehetőségeiről? — Ez számomra életforma, néha utálatos is: annyiféle dolog van benne, jó is, rossz is. De annak ellenére, hogy sokszor elegem lesz belőle, nem tudom elképzelni másképpen magam. Ez olyan, mint egy házasság. — Nős? — Már tíz éve. S mivel hűséges természetű vagyok, nem is válók el. Ugyanígy a színháztól sem. — És rendezéseiben mi mozgatja, mit akar átadni közönségének? — A kíváncsiság hajt elsősorban. Érdekel, mi van körülöttünk, s ebből mit tudok átadni. Sokan bonyolult elméleteket állítanak föl pályatársaink közül. Számomra ez az egész roppant egyszerű. Persze, itt nem rólam van szó. Nem én, személy szerint számítok, amikor dolgozom. Szeretnék jelzőkészülékké válni, amely tudósít a földrengésekről. Ha viszonylag „jól működök”, akkor hírt tudok hozni bonyolult emberi történésekről, helyzetekről. Eztán jön még a megvalósítás. Amit ábrázolok, az válhat sikerré és kudarccá egyaránt. — Voltak bukásai? — Bizonyára, de nem tudok róluk. — Hogyan választja ki a műveket, amelyeket színpadra állít? — Mindig másként. A Szentivánéji álomra például fölkértek. Szívesen ráálltam, mert nagyszerű ez a darab, s nekem is sok közöm van hozzá. — Hogyan lát az értelmezéshez, az előadás megteremtéséhez? — Erről sem szeretek elmélkedni. Az elején kezemben van a szöveg, amely szépirodalmi alkotás. Ebből kell megteremteni a színészekkel közösen a játékot. Kísérletet teszek arra, hogy képességeiket, érzékenységüket segítsem, közös erővel teremtsük meg a színpadi valóságot. — Kísérletről beszélt. Mennyire szokott sikerülni ez valójában? — Sokszor van hiányérzetem. Kicsit anakronisztikus intézmény a színház. Műsornaptár 12. Szó SZENTIVÁNÉJI ALOM 13. V Szentivánéji 14. H esőnap 15. K Szentivánéji 16. Sz Szentivánéji 17. Cs esőnap 18. P Szentivánéji 19. Szó Szentivánéji 20. V Szentivánéji 21. H esőnap 22. K esőnap 23. Sz Szentivánéji 24. Cs Szentivánéji 25. P 26. Szó Szentivánéji 27. V esőnap 28. H esőnap 29. K 30. Sz 31. Cs álom Amálka álom Amálka álom esőnap álom esőnap Amálka álom Amálka álom Amálka álom esőnap esőnap Amálka álom Amálka álom Amálka Amálka Amálka esőnap esőnap esőnap A próba varázsa Legtöbben az előadással találkoznak. Az sem változatlan, mindig új, esténként tündérien megszülető. A próba azonban olyan folyamat, mely minden máshoz hasonlíthatatlan, az emberi és művészi képességek próbája. Eletet kell lehelni ^ szövegbe, az alkotásba, hogy az író gondolatai a színpadon fölszikrázzanak, testet kapjanak. Ez a teremtés maga. Felvételeink a Szentivánéji álom próbáin készültek, ahol fotóriporterünk, Kőhidi Imre olyan pillanatokat lesett el, amelyek aránylag ismeretlenek a közönség előtt. A jelenet távolról, középen Mertz Tibor, Lysander megformáló)» Hermina játszik A rendező figyel Pl Hogyan született Will barátunk nem olyan ember volt, aki témát keresve hiába rágja a tolláit, vagy azon habozik, hogy a tárgyat miképp dolgozza föl; de sajnos, most az egyszer úgy járt, hogy amikor alkalma lett volna tehetségét megmutatni, múzsája egyszerre elnémult, mintha ez a határidőre és pénzért rendelt munka kiszárította volna képzeletének nagyon is bőséges forrását. De tagadhatatlanul így állt a dolog: Pegazus a cél közelében megállt, és ágaskodni kezdett. Augustin Philipps, a társulat igazgatója, előző nap ragyogó arccal jelent meg: váratlan rendelést kapott. Lord Leicester színészeit felszólították, hogy rendezzenek színielőadást Essex gróf lakodalmára Sidney, a költő özvegyével; s az igazgató megmagyarázta Willnek, hogy a színészek ezúttal maguk választhatják az előadás tárgyát, s úgy önthetik formába, ahogy nekik tetszik. Egyetlen föltétel az, hogy a vígjáték könnyed, új és valóban vidám legyen. Tárgya természetesen a házasság. Minthogy azonban a menyasszony, Frances Walsingban túl van már első szerelmén, célszerű olyan hősnőt választani, aki már viselte az özvegyi fátylat, mindenek- előtte új tavasz koszorújával övezte fejét. Természetesen nem lehet Didó, sem Cleopatra, hanem talán Hippolyta amazon királynő megteszi. Theseus klasszikus ' zamatú története bizonyára tetszem fog Essex grófnak, az irodalom barátjának, s szép hitvesének is, aki a legjobb angol poéta élettársa volt... Will komikusán kétségbeesett mozdulatot tett, mintha haját akarná tépni. — Ennyi az egész? Azt hiszed, olyan könnyű kedélyesen tréfálkozni Theseus- sal, kellemesen csiklandozni az udvarhölgyek fülét, s a kellő pillanatban elhallgattatni Kempe-et? Szegény gazdám és barátom, neked fogalmad sincs az írás művészetéről. — Kedves poétám, benned van minden reményünk; láss munkához még ma éjszaka,' holnap jövök, s megkérdezem, menynyire jutottál. a mű? Fájdalom, másnap, amikor Philipps frissen és reménykedve megjelent, kollégája búsan görnyedt egy szűzi tisztaságú papírlap fölött. — Csak nem fogsz ilyenkor cserbenhagyni bennünket —, kiáltott fel, s megtoldotta szavát egy zamatos káromkodással. — Hát cser- benhagyás az, ha nem tudok megbirkózni a lehetetlennel? — válaszolta hevesen Will. — A tárgy túlságosan ostoba, már tegnap is nehéznek láttam, amikor tanácsoltad, azóta pedig hiába forgatom a fejemben, csak még egy- ügyűbbnek találom! Írasd meg Mundayvel vagy Greene- nel. Az egy-két óra alatt összecsapja a bonyodalmat; nem jön zavarba, ha malac- ságokat kell kitalálnia udvari emberek használatára... Én lemondok erről a dicsőségről, a tinta sem akar folyni a toliamból. Már tegnap is zúgott a fejem, s ma reggel a tetejébe rossz híreket kaptam hazulról —, most aztán vége . .. — Baj van otthon? ördög vigye az otthoniakat! Miért nem tartják meg a bajt maguknak! Levélben sohasem kellene komoly dolgokról írni. Hogy segítsen valaki Londonból az otthoni bajokon? Elég nekem a magam baja. a magadét tartsd meg magadnak —, ez az én jelszavam. No, de mi a baj nálatok? Mondd el, de röviden. — Egy szóval is elmondhatom. Mindig ugyanaz a szó: baj, baj, baj... ez az örökös litánia! A vetőmag megrohadt, a birkák meg- rühösödtek, Hamlet egész éjszaka köhög, s nem hagyja aludni a feleségemet, apám mindig borba fojtja bánatát, anyám szokása szerint a felhőkben jár, s elkölti utolsó fillérjeinket; oda a termés, s az eső folyton szakad! Hallgasd meg, mit ír Anna az áradásról! Fennhangon olvasta: „Tiizennyolcadikán, reggel nyolc óra tájban kezdődött, is egyszerre elhordta az egész szénát az Avon partján. A molnár soha életében nem látott ekkora vizet, pedig háromszor folyt már be az ágya alá. Amint tudod, az idén lesz százkét esztendős. Oly gyorsan áradt a folyó, hogy John Parry feleségét a konyhában érte — ott maradt szegény ülve, félholtan a félelemtől, s tehetetlensé- szekeret sodort el a víz, meg gében majd hogy vízbe nem fulladt. Egyetlen faluból tíz három nagy fogatot, lószerszámostul. A stratfordi híd* Pécsi Ildikó (Titánia) Tóth Józseffel és Mészáros Istvánnal A Szentivánéji álom titkai
