Népújság, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-05 / 157. szám

i°. . NÉPÚJSÁG, 1986. július 5., szombat Felipe González-t hívei örömmel üdvözlik pártja választási győzelme alkalmából (Fotó: Newsweek — KS) A június végi spanyol vá­lasztásokon lényegében a „papírforma érvényesült. A választók újabb négy esz­tendőre lehetőséget adtak Felipe Gonzaleznek és az általa vezetett Spanyol Szo­cialista Munkáspártnak (PSOE) arra, hogy a 350 ta­gú képviselőházban az ab­szolút többséget jelentő 184 mandátum birtokában ve­zesse tovább az ország ügye­it. A külvilág felől szemlélve a választások legkülönösebb sajátossága az volt, hogy a spanyol külpolitika kérdé­sei gyakorlatilag semmifé­le szerepet nem játszottak a kampányban. Ennek ma­gyarázata az, hogy a márci­us 16-án tartott népszava­záson a PSOE és Gonzalez érvényesíteni tudta akara­tát. Spanyolország bent ma­radt az Atlanti Szövetség­ben. anélkül, hogy integrá­lódna annak katonai szer­vezetébe. Ezzel — valamint a nép­szavazást megelőző közös piaci csatlakozással — a legfontosabb külpolitikai döntések már megtörtén­tek. Egyidejűleg a spa­nyol kormány tárgyaláso­kat kezdett az Egyesült Ál­lamokkal különböző kato­nai kérdésekről. Spanyol területen ugyanis az 1953- ban kötött és azóta rendsze­resen újított kétoldalú ka­tonai szerződés értelmé­ben amerikai légi és ten­gerészeti támaszpontok van­nak. A spanyol kormány —, amely egyébként nem járul hozzá atomfegyverek állo- másoztatásához az ország területén — a tárgyalásokon az amerikai katonák lét­számának csökkentését igényli, valamint azt, hogy egyes támaszpontokat szün­tessenek meg, illetve helyez­zenek spanyol fennhatóság alá. Felipe Gonzalez és a kor­mányzó szocialista párt az eredetileg októberre elő­irányzott választásokat nem utolsó sorban azért hozta előre, hogy a legalább őszig elhúzódó, nehéz és bonyo­lult tárgyalásokon szabad kezet kapjon. Mindehhez hozzá kell fűzni, hogy a népszavazás időszakában a spanyol mi­niszterelnök Moszkvába lá­togatott. A látogatás és a Gorbacsov—Gonzalez talál­kozó eredményesnek bizo­nyult. Mindez azt jelentet­te, hogy a választási harc­ból a kormánynak sikerült kiemelnie a nemzetközi po­litikai kérdéseket. A második lehetséges té­ma a gazdasági élet volt. Itt a PSOE a nyugatnémet szo­ciáldemokraták hajdani, Schmidt kancellársága ide­jén folytatott gazdaságpo­litikájához hasonló kurzust követett. Természetesen a két ország jelentős fejlett­ségi szintkülönbsége miatt ez Madrid számára komoly áldozatokat követelt. A gazdaság szerkezetének modernizálása, a struktúra- váltás, a válságiparágak (acél-, bánya-, hajóépítő- ipar) szubvenciójának csök­kentése, az inf'áció leszo­rítása egyben azt jelentette, hogy csaknem minden ne­gyedik spanyol dolgozó mun­ka nélkül tan. Ez a legma­gasabb munkanélküliségi ráta Nyugat-Európában. Kétségkívül ez volt a válasz­tásokon a Gonzalez-kormány és a szocialisták legsebezhe­tőbb pontja. A valóságos helyzet azon­ban az, hogy a szocialista párttól balra nincs kormány­képes erő Spanyolország­ban. A kommunista mozga­lom évek óta tartó szaka­dása tovább tart, és a vá­lasztásokon a kommunisták köré tömörített Baloldali Egység mindössze 7 man­dátumot tudott megszerez­ni. Az összes többi politikai erő a kormányzó szocialista párttól jobbra áll. A 350 ta­gú parlament második párt­ja, a hajdani Franco-mi- miszter, Manuel Fraga párt- szövetsége, a Népi Koalíció. Ez a pártszövetség gyakor­latilag megőrizte erejét és a parlamentben 105 man­dátumhoz jutott. Ettől a jobboldali párttól, amely a kereszténydemok­ratáktól a neofasisztákig terjedő különböző jobbol­dali erők gyűjtőmedencé­je, a szavazók csak még ke­ményebb és brutálisabb gazdaságpolitikát várhattak. Így voltaképpen még a munkanélküliség által súj­tott rétegek számára sem maradt más választás, mint hogy a szocialistákra sza­vazzanak, vagy tartózkod­janak. így telist sem a külpoliti­kában. sem a gazdaságpo­litikában nem bukkant fel olyan program, amely józan alternatívát kínált volna a szocialista párt által köve­tett politikával szemben. A választások egyetlen meglepetése az, hogy Suarez volt miniszterelnök, a haj­dani polgári centrumpárt vezére, aki 1977 és 1981 között a kormány élén ál­lott — új középpártot szer­vezett. Ez a párt, a Demok­ratikus Szociális Centrum (CDS) a szavazatok 10 szá­zalékán kapta és 19 man­dátumhoz jutott. Ez ahhoz mindenképpen elég volt, hogy az idős, és a választók körében nagyon népszerűt­len Manuel Fraga helyett mostantól kezdve a szemé­lyét illetően rendkívül nép­szerű Suarezt tekintik so­kan egy eljövendő nagy po­litikai középpárt vezéré­nek. Abban reménykednek, hogy 1990-ig, a következő választásig a CDS jelentős tömegeket hódít el a Népi Koalíciótól, és így a szo­cialistákkal szemben egy fa­sizmustól megtisztított, a nagy nyugat-európai, kon­zervatív pártokhoz hasonló erő veheti fel a harcot. Mindez azonban csak a távolabbi jövő zenéje. Egye­lőre Spanyolország marad Nyugat-Európa egyetlen nagy állama, amelyben a szociáldemokraták abszolút többséggel kormányozhat­nak. — i. e. — Lesz-e új fővárosa Argentínának? Az argentin kormány terveiben szerepel egy új fővá­ros létesítése a Rio Negro partján fekvő Viedma nevű városkában. Az új főváros neve, a tervek szerint Argen- tia del Mar lenne. A mostani főváros, Buenos Aires aránytalanul nagy szerepet játszik az ország életében. Buenos Aires Argentína kereskedelmi és pénzügyi köz­pontja, itt lakik az ország népességének 33 százaléka, ide települt az ország iparának 60 százaléka. A kormány terveit az ország lakossága vegyes véle­ménnyel fogadta. A vállalatok és az állami alkalmazottak nem szívesen hagynák el a fővárost, minden befolyásos cégnek és politikai csoportnak Buenos Airesben van a székhelye. Raul Alfonsin, argentin elnök ezeket a torzulásokat szeretné kiküszöbölni azzal, hogy az új fővárost 800 ki­lométerrel távolabb, a déli kihasználatlan területre épít­tetné. Az új főváros létesítésére már van példa Latin-Ameri- kában (Brazília új fővárosa Brasilia) és több országban (Mexikó, Peru) gondolkodnak úgy, hogy szükségszerű lenne az új főváros létesítése. — TERRA — TOKIÓI LEVÉL Választások Japánban Nakaszone választási beszédet tart A riválisok: Takcsita Noburu pénzügyminiszter, Mijazava Kiicsi, a liberális párt végrehajtó tanácsának elnöke, és Abe Sintaro külügyminiszter (Fotók: AP — MTI — KS) A finishez érkezett a ja­pán választási kampány. A vasárnapi általános válasz­tásokig már csak napok van­nak hátra, mindazonáltal túlzás lenne azt állítani, hogy a felkelő nap országá­nak lakossága a küszöbön- álló szavazás lázában ég Hogy miért nem, arra egy­szerű a válasz, nevezetesen: a csaknem másfél évvel elő­rehozott választások mostani megrendezését tulajdonkép­pen semmi rendkívüli ese­mény nem indokolta. Holnap, július 6-án — egy napon —, rendezik meg az amúgy is idén nyáron ese­dékes parlamenti felsőházi, valamint az idő előtti alsó­házi — azaz általános — vá­lasztásokat. Nakaszone Ja- szuhiro miniszterelnök, a szigetországban kormányzó Liberális Demokrata Párt el­nöke, június elsején oszlatta fel a törvényhozás alsóházát, s kiírta az általános válasz­tásokat. A kettős választá­sok egy napon történő meg­rendezése nem véletlen, hi­szen egyszer már bebizonyo­sodott, hogy a nagyarányú részvétel a konzervatívoknak kedvez. És várható, hogy — lévén szó dupla választásról — a szavazók nagy számban járulnak majd az urnák elé. Nakaszone Jaszuhiro azon­ban nem csupán az LDP ér­dekeit szem előtt tartva dön­tött az idő előtti általános választások kiírásáról. A kor­mányfő és konzervatív párt­elnök — noha nyíltan egy­szer sem mondta ki — sa­ját politikai karrierjét teszi kockára abban a reményben, hogy az LDP esetleges sike­re lehetővé teszi október­ben lejáró mandátumának meghosszabbítását. Nakaszo­ne 1982 novemberében ke­rült a kormánypárt — és ez­által automatikusan a kabi­net — élére, és 1984 őszén újabb két évre újraválasz­tották. Az LDP alapszabály­zata viszont kimondja, hogy a mindenkori pártelnök és miniszterelnök csakis két terminuson keresztül, azaz négy éven át lehet hivatal­ban, s nincs mód az esetle­ges harmadszori mandátum­ra, Nakaszone azonban ab­ban bízik, hogy a konzerva­tívok „átütő sikere” esetén, a „siker kovácsát” az alap- szabályzat e cikkelyének megváltoztatásával, újrajelö- léssel jutalmazzák. Természetesen — s ez az érem másik oldala — az esetleges konzervatív kudarc nemcsak az LDP, hanem el­sősorban — személy szerint — Nakaszone Jaszuhiro ku­darca lehet. Amennyiben a konzervatívok leszerepelné­nek, nem kizárt, hogy Na­kaszone október végéig tar­tó mandátumát sem tölti ki, s lemond. Ebben az esetben új elnök kerülne az LDP és a kormány élére, s jelöltek jócskán akadnak. A parla­ment alsóházának feloszlatá­sát és az idő előtti, általá­nos választások kiírását Na­kaszone Jaszuhiro párton be­lüli ellenfelei kezdetben erő­teljesen ellenezték, később azonban belátták, hogy a kö­rülmények a konzervatív előretörést valószínűsítik. A Japánban 1955 óta megsza­kítás nélkül kormányzó LDP- re mindig is jellemző volt a sorain belüli hatalmi harc. a különböző frakciók — az­az érdekcsoportok — egymás közötti vetélkedése. mint ahogy az is, hogy kritikus helyzetekben a konzervatí­vok mindig képesek voltak szorosabbra zárni soraikat. Jelen pillanatban ez utóbbi történik, ugyanakkor az is biztos, hogy a választások után — akármi legyen is az eredmény — ismét fellángol a párton belüli harc. Naka­szone riválisai: Abe Sintaro jelenlegi külügyminiszter, Ta- kesito Noburu pénzügymi­niszter és Mijazava Kiicsi, az LDP végrehajtó tanácsá­nak elnöke, ök hárman már hónapokkal ezelőtt bejelen­tették, hogy Nakaszone man­dátumának lejártakor meg­pályázzák az LDP elnöki tisztségét és az ezzel járó miniszterelnöki tisztet. Ily módon aligha szorul különö­sebb magyarázatra, hogy az említett három konzervatív politikus érdekelt ugyan az LDP jó szereplésében, de ab­ban semmi esetre sem, hogy Nakaszone Jaszuhiro októ­bertől újabb időszakra bi­zalmat kapjon. S nem rej­tették véka alá azt sem, hogy ezt mindenképpen meg kí­vánják akadályozni. Ami a másik felet illeti, a szigetországi ellenzéki pár­tok kezdettől fogva elítélték az eredetileg jövő év végén esedékes általános választá­sok előrehozatalát. A szocia­listáktól kezdve, a buddhis­ta koméi párton át, egészen a kommunistákig, úgy véle­kedtek, hogy a törvényhozás feloszlatását, az idő előtti ál­talános választások kiírását semmifajta országos érdek nem indokolta, Nakaszone — s az LDP — öncélúan dön­tött az általános választások mostani megrendezése mel­lett. A körülmények tehát az LDP-nek kedveznek. Egy­részt — mint már arról szó volt — a kettős választások megrendezése valószínűsíti a nagyarányú részvételt, más­részt, mert az LDP a leg­utóbbi — 1983 decemberében tartott — általános válasz­tásokon annyira leszerepelt, hogy a két és fél évvel ez­előtti, gyászos eredménynél valószínűleg nem nehéz job­bat elérnie. 1983 decemberé­ben a konzervatívok elvesz­tették évtizedeken keresztül élvezett, abszolút többségü­ket, s csak annak köszönhe­tően biztosították továbbra is a stabil kormányzás lehető­ségét, hogy megnyerték ma­guknak a kis konzervatív — de addig az ellenzékhez tar­tozó — Üj Liberális Klub. valamint néhány „független” képviselő támogatását. Most viszont az LDP azt a célt tűzte maga elé, hogy hely­reállítja abszolút többségét. Mindazonáltal, néhány nap­pal a szavazás előtt, rend­kívül nehéz megjósolni a választások kimenetelét. Na­kaszone és az LDP a kam­pány során a „változatlansá­got”, az eddigi kormánypoli­tika folytatását hangoztatta. Nakaszone Jaszuhiro ugyan­azokkal a célkitűzésekkel állt elő, amelyeket első ízben ha­talomra kerülésekor — 1982 novemberében — hirdetett meg Így minden konkrétum nélkül említette a közigaz­gatás, a pénzügy és az okta­tás reformját, s csakis álta­lánosságokat hangoztatva emelt szót a gazdaság fel­lendítése, a yen—dollár ár­folyam Japán számára ked­vezőtlen alakulásának korri­gálása, valamint a szövetsé­gesekkel való tartós keres­kedelmi ellentétek mérsék­lése mellett. Az ellenzéki pártok ezzel szemben bírál­ták a kormány kül- és kato­napolitikáját, az Egyesült Ál­lamokkal mind erősebbé vá­ló katonai szövetségét, a ka­tonai kiadások gyors ütemű növelését, valamint a kor­mány tehetetlenségét a yen túlzott erősödésével szemben. A választási kampány szí­nes, mégis szürke, a politikai pártoknak — úgy tűnik — különösebben nem sikerült felcsigázniuk a szavazók ér­deklődését. Ennek ellenére, mégis nekik kell kimonda­niuk a döntő szót! Pietsch Bajos Gyöngyösi üzemünkbe felveszünk — KAKOÜŐ-MARKOLÓ KEZELŐT (Weimar markológépre) — AUTÓSZERELŐKET — GÉPKOCSIVEZETŐKET. Magas kereset biztosított! Jelentkezés: Településtisztasági V. Gyöngyösi üzemegysége Városkert u. 9. Telefon: 37-11-076; üzemegység-vezetőnél. Állandóan üzemelő mátrai üdülőbe ÉTTERMI SZAKKÉPZETT VAGY SZAKKÉPZETLEN FELSZOLGÁLÓNÖT felveszünk. Alkalmazása esetén ingyenes szállást és kedvezményes étkezést biztosítunk. CÍM: MÁTRAHÁZA, PF. 7. I _ S PANYOLORSZÁG Győzött a „papírforma”

Next

/
Oldalképek
Tartalom