Népújság, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-25 / 174. szám

Nepuliaq 1986. július 25., péntek Kilencvenöt éve született Fo- garasi Béla marxista filozó­fus, Kossuth-díjas egyetemi professzor, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia tagja. A bu­dapesti egyetem bölcsészeti ka­rán 1914-ben fejezte be tanul­mányait. Néhány esztendeig bu­dapesti középiskolai tanár volt. Az első világháború éveiben részt vett a Galilei Kör mun­kájában. s az értelmiség sorai­ban végzett háború ellen es moz­galomban. 1^18-ban az elsők között lépett be a Kommunisták Magyarországi Pártjába. A Ta­nácsköztársaság idején a köz- oktatásügyi népbiztosságon a főiskolai ügyek vezetőjeként részt vett a kulturális politika kialakításában. A proletárdikta­túra megdöntése után emigrá­cióba vonult; Bécsben, Berlin­ben, majd Moszkvában tevé­kenykedett. A marxista-leninis­ta filozófia és közgazdaságtudo­mány népszerűsítése mellett ön­álló tudományos munkásságot is folytatott, a második világ­háború idején pedig jelentős szerepet vállalt a hadifoglyok antifasiszta nevelésében Haza­térése után a budapesti egye­tem bölcsészkarán a filozófia professzora, majd 1953-tól a Marx Károly Közgazdaságtudó­mányi Egyetem rektora. 1957-től a Filozófiai Intézet első igaz­gatója volt. 1957-ben beválasztot­ták az MSZMP Központi Bi­zottságába is A Nap kél: 5.13 órakor, nyugszik: 20.29 órakor. A Hold kél: 22.44 órakor, nyugszik: 9.50 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon JAKAB nevű kedves olvasóinkat! Ősi héber név, amely a keleti népek ősi. jelképes ábrázolás­módjával, _a_ ,,Jaakob”-ból ered, melynek ..saroktartó, pillér” a jelentése. [időjárás Előrejelzés az ország területére ma estig; hűvös, szeles idő zi­vatarokkal Átmenetileg minde­nütt beborul az ég. országszerte várható eső, zápor, zivatar, he­lyenként jégesővel. Az észak- nyugati, északi szél fokozatosan megerősödik, főként a Dunán­túlon viharossá fokozódik A felhőátvonulásokból futó zápor várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok közölt lesz Királyi anyós — Sarah-t egyáltalán nem. zavarja, hogy az anyó­sával kell egyelőre együtt laknia — nyilatkozta And­rás herceg a londoni fényes királyi esküvő után. An­nál is jobb ez a közös fedél, mivel a fiatalok — mint a hírügynökségek jelentették — senkitől sem kaptak frizsidert. Tulajdonképpen nincs nehéz dolga az ifjú menyecs­kének, mert elég nagy a Buckingham-palota, nem egy szoba-konyhában kerülgeti királyi anyósát. Bár ki tudja, a közös hűtőszekrény körül még akadhat­nak problémák ... .... — UTOLSÓ TURNUS. Mint hírül adtuk, az Egri Ifjúsá­gi Ház nyári napközis cso­portokat szervezett az angol nyelvvel ismerkedő, a kul­túrtörténet iránt érdeklődő, a sportot kedvelő, illetve a számítástechnikába bepillan­tást nyerni kívánó gyerme­kek számára. Az utolsó tur­nus július 28-án kezdődik, még várják azok jelentke­zését, akik két hétre igény­be akarják venni e szolgál­tatást. — PARADICSOM. Meg­kezdték a szabadföldi para­dicsom szedését Heves me­gyében. Az első jelentősebb szállítmány a Hevesi Rákó­czi, valamint a Horti Kos­suth Termelőszövetkezetből került a felvásárló telepek­re, s onnan elsősorban a fő­város és a borsodi iparvi­dék árusítóhelyeire. A kö­vetkező napokban várható, an gyors ütemben növek­szik a paradicsomkínálat és ez kihat a piaci árak ala­kulására is. — KEMPINGTALÁLKOZÓ POROSZLÓN. A helybéli ifjúsági parkban háromna­pos programsorozatra kerül sor, melyre a füzesabonyi KISZ-bizottság szervezett mintegy százötven fiatalt. A derűs műsorok egyig leg- nagyobbjának ígérkezik az a szabadtéri diszkó, melyre természetesen várják a hely­bélieket is. — ÚTÉPÍTÉSEK. Július 28­tól a következő helyeken ta­lálkozhatnak útépítéssel: a 3-as számú úton a 84—88-as kilométernél (kapaszkodósáv épül), ugyanitt a 123-as ki­lométernél (autóbusz-megál­lót létesítenek), a 23-as Kis. terenye—Tarnalelesz után a 31—32 kilométernél (árok- és padkaépítés), a 24-es gyöngyös—párád—egri úton a 45—53-as kilométernél (árok-, padka- és szalagkor- lát-készítés), a besenyőtelek —tiszanánai úton a 0—10 ki­lométer között (aszfaltsző- nyeg-leterítés), a gyöngyösi Petőfi utcában, ahol teljes útlezárás lesz. Az útszűkü­letet, illetve a sebességkor­látozást mindenhol jelzik. — SIKERES FÉLÉVZÁRÁS. A Mátravidéki Fémművek füzesabonyi gyára az 1986- os gazdasági tervének első féléves célkitűzését több mint 12 millió forinttal túltelje­sítette. Ezt az eredményt a tervezettnél kevesebb lét­számmal érték el, s ezzel túlteljesítették az időará­nyos exporttervet is. EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HE­LYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellet* Bejárat a patakparti portán. Te­lefon: 11-009. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: li-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház ..faház”, Hatvan, Kossuth tér 16. Telefon: lil-040. HEVESEN: éjszakai sürgőssépi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon: 126 KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. SZAKMUNKÁSOK LEHETNEK Tanfolyamok megváltozott monkaképességííeknek Az Egészségügyi Miniszté­rium megbízása alapján re­habilitációs átképzést indít a Szociális Intézetek Köz­pontja, a Csepel Művek Ok­tatási Vállalata közreműkö­désével október 1-től. A je­lentkezők — alkalmassági vizsgálat után — háztartási gépszerelő, elektronikai mű­szerész, műszergyártó és karbantartó szakmunikás- bizonyítványt, valamint anyagvizsgáló, gyors- és gép­író és SZTK-ügyintézői szak- képesítést szerezhetnek. jelentkezhet az a tizen­nyolcadik életévét betöltő személy, akinek egészség­romlás, üzemi baleset, vagy foglalkozási betegség, moz- gássérültség következtében legalább 36 százalékkal csök­ken a munkaképessége, és rendelkezik nyolc általános iskolai végzettséggel. Je­lentkeni lehet a helyi reha­bilitációs bizottságoknál, a lakóhely szerint illetékes ta­nács szociális ügyekkel fog­lalkozó, valamint munkaügyi szakigazgatási szerveinél, to­vábbá a Szociális Intézetek Központjánál, Budapest, XIV. kerület, Ida u. 7. szám alatt. Ezeken a helyeken szükséges nyomtatványt is adnak. Csatolni kell hozzá orvosi Igazolásokat, az isko­lai bizonyítványt, kereseti, jövedelmi viszonyokat rög­zítő munkáltatói igazolást vagy nyugdíjszelvényt. A határidő: augusztus 15. NAPIRENDEN Az energia- gazdálkodás helyzete Ülést tartott a megyei NEB Csütörtökön délután Eger­ben, ülést tartott a Heves Megyei Népi Ellenőrzési Bi­zottság Csepelyi Károly el­nökletével. A testület Csaná­di Gyula előterjesztésében megvitatta és elfogadta az energiagazdálkodás helyze­téről készült összefoglaló mé, gyei jelentést és javaslatot tett a további feladatokra. Ezután jóváhagyták a me­gyei NEB >1986. II. félévi tá­jékoztatási tervét. Végül el­nöki tájékoztatóra került sor. Ismét előbbre Besenyőtelken Ha nem túl látványosan, ha kis lépésekkel is, de fo­lyamatosan fejlődik Bese­nyőtelek, amelynek lakói e napokban annak örülnek leginkább, hogy elkészült az új kerékpárút Dormánd és a falu között. Mindössze 727 méternyi szakaszról van szó, ez azon­ban azt jelenti, hogy a Fü­zesabonyba bejárók teljes biztonsággal közelíthetik meg munkahelyeiket, nem kell a 33-as nagy forgalmú út gép­kocsijaitól tartaniuk. A Közúti Építőipari Vállalat Egri Üzeme másfél millió­ért építette meg az értéké­nél jóval nagyobb hasznot jelentő sávot. A tanácsi tervek szerint rövidesen a belterületeken is kialakítanak hasonló, ke­rékpárosoknak való sze­gélyt. A pontos dátum még nincs meg, de az biztos, hogy a 33-as felújításával egyidőben történik. A na­gyobb lélegzetű karbantar­tásig sem hanyagolják el a kátyúkat, jelenleg 550 ezer forintot szánnak erre a cél­ra. Eigy újabb bő félmillió ar­ra kellett, hogy a komplex művelődési intézmény alsó tagozatosainak tornászóhe­lyiséget alakítsanak ki. Re­noválták az úgynevezett zöld­kapus iskolát, s két tanter­mét összenyitották. Így száz­ötven kisdiák kap elegendő helyet testedzésre. A későb­biekben, ha gyarapodna a gyermekek létszáma a köz­ségben, harmonikaajtóval ismét osztálytermeket hoz­hatnak itt létre. A műszaki átadás most folyik, szep­temberig elkészülnek a vég­ső simításokkal is. Talán az intézmény sport­udvarának felfejlesztésével is, amelyet társadalmi mun­kával bővítenék. A kézilab­dapályát teniszezővel, játék­udvarral szeretnék kiegészí. teni, ennek értéke várhatóan 300 ezer forint körül lesz. Tigriskölykök Jászberényben A Jászberényi Hűtőgépgyár miniállatkertjében Leyla, a szibériai anyatigris négy egészséges kölyöknek adott életet (Fotó: Szabó Sándor) Szombati számunkban olvashatják Parkolómánia Nagyvárosainkban szin­te kivétel nélkül égető gond az autók parkolása. Ez Egerben hatványozot­tan igaz. Barta Katalin lapunk 3. oldalán azt ve­szi számba, hogy hol ál­líthatja le járművét, aki gyalog akar bejutni a bel­városba. Heves — új öt év kapujában Hevesen felgyorsult az idő. Mióta város lett, la­kóinak hozzá kell szok­nia, hogy az álmos nyu­galmú nagyközség élete más minőségűvé alakul. Kontra Gyula tanácselnö­köt szólaltatta meg la­punk 3. oldalán Németi Zsuzsa, a beszélgetésük­ből megtudhatják a hely­beliek, hogy mire számít­hatnak a közeljövőben. Rózsakertek a homokon A mai falvak igazán változásukban ismerhe­tők meg. Hiszen a látszó­lagos, pillanatnyi nyuga­lom, évek munkáját, a fejlődést takarja. Mi új­ság napjainkban Ludason, mi foglalkoztatja az itt élő embereket? Erről tá­jékozódott riportjában la­punk munkatársa, Mikes Márta és fotóriportere. Perl Márton. Az írást az 5. oldalon olvashatják. Az alapkőletétel ceremó­niáján már fúl vagyunk. Szeged és Hajdúszoboszló után, Egerben is megvalósul a régi álom, áz új SZOT- üdülő, amelyben a tervek szerint három-négy gyerme­kes családok is kényelme­sen pihenhetnek majd. Az épület tervezője, Sáros Lász­ló, az új létesítmény jelleg­zetességeiről, a tervezés so­rán felmerült nehézségekről nyilatkozott lapunknak. A budapesti székhelyű Szövterv Vállalat fiatal mér­nökének nevéhez számos, ha­zai viszonylatban igen je­lentős tervezőmunka fűző­dik. A hévízi Postás-üdülő bővítésének tervei, a zala- karosi gyógyüdülő kivitele­zéséhez adott elképzelései is alapos szakértelemről, alko­tó fantáziáról tanúskodnak. — Az egri üdülő tervezé­sénél tarra törekdtem — mondja —. hogy a három­szintes épület valóban meg­feleljen a speciális kívánal­maknak. Nyáron, a főszezon­ban a felső két szint közé egy lépcsőt illesztünk, így a gyerekek és a szülők külön helyiségekben lakhatnak, de bármikor könnyen érintkez­hetnek. Télen, amikor fő­ként egyedül állók keresik fel a szállodát, ez a lépcsőrend­szer eltávolítható, és a két szint egymástól függetlenné válik. — Milyennek találja a környezetet? — Gyönyörű, de elég ne­hezen beépíthető. Mivel a kilátás közvetlenül a strand­ra esik, ez egyrészt jó, hi­szen a fák, a parkos részek csodálatosak. Ugyanakkor a terület nagyon behatárolt. Mintegy 12 ezer négyzetmé­ter nagyságú részen kell úgy kialakítani az épületet, hogy az ne tűnjön ormót­lan monstrumnak, hanem harmonikusan illeszkedjen a környezetbe. — Mi befolyásolta a stílus megválasztásában? — Építészeti kultúránk­ban a reneszánsz nagyon csekély szerepet kapott, mi­vel abban a történelmi kor­szakban, amelyben ez a stílusirányzat fénykorát él­te. hazánkban éppen a vár­háborúk folytak. Ezért esett a választás ezekre a nálunk ritkán fellelhető elemekre, természetesen úgy, hogy a hagyományos magyar fürdő­városokra jellemző vonáso­kat is igyekeztem megőriz­ni. A török kávézó, ame­lyet a tetőkert teraszán ala­kítanak ki, pedig egyfajta szimbólumként is szolgál majd: — Fűzödih-e valamilyen személyes élménye Egerhez? — Nem, de a várost na­gyon kedvesnek és szépnek találom. — Milyen kapcsolatban áll a kivitelezésben részt vevő partnerekkel, vezetőkkel? — Rendkívül rugalmasaik, és úgy tűnik, hogy minden­ki határtalan lelkesedéssel és akarással áll az ügyhöz. Most érzem először, micso­da segítség az, amikor nem kell megküzdeni mondvacsi­nált problémákkal. Ha ez a hozzáállás megmarad, való­színűleg továbbra is gördü­lékenyen haladhat a munka, és a kitűzött határidőre — 1988 szilveszterére — elké­szülünk. Barta NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705. A tervező

Next

/
Oldalképek
Tartalom