Népújság, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-23 / 172. szám
Tótágas Cégtábla egy pesti utcán. Rajta a felirat: „Maronyák Jakab, fűzőkészítő kisiparos”. Mellette, kisebb betűkkel: „Fogadóóra: szerdán, 3 és 5 óra között”. Fogadóórát tart, hetenként egyszer. Mint valami nagyon elfoglalt orvosprofesszor, kutatóintézeti igazgató vagy kerületi tanácselnök. Nem azért furcsállom a kisiparos heti egyszeri fogadóóráját, mert vele professzori-igazgatói-tanács- elnöki tekintéllyé növeszti föl magát, végeredményben demokrácia van, olyan előkelőségnek képzelheti magát mindenki, amilyennek akarja. A furcsállni való az, hogy bármit készít is egy kisiparos, foglalkozásából következő érdeke azt diktálná: a hét minden napján az ügyfeleket lesse, reggeltől estig, hiszen belőlük él. A furcsállni való az, hogy foglalkozásából következő érdeke nem ezt diktálja. A furcsállni való tehát az, hogy valami, aminek a talpán kéne állnia, a feje tetején áll. Csodálkoznék, ha bárki számára újdonságként hatna, amit írok: a példa korántsem egyedi. A tótágas, noha fárasztó testhelyzetnek hinnénk, fölötte gyakqri tornamutatvány. Itt van például egy cégtábla: Budapest, budai oldal, Villányi út, közel a Móricz Zsigmond körtérhez. Üveges üzleti ajtó, néhány lépcső lefelé, a félszuterénba. Tábla az ajtó fölött: „X. Y., cipészmester”. (A nevét azért nem említem, nehogy reklámozásgyanúba keveredjem.) Mit rejthet egy ilyen tábla? Senki sem hinné, hogy titkot rejt: odalent cipészmester ül a suszterszéken, szájában faszögek, szorgosan kalapál, ebből él. De így van-e? Az ajtó' üvegén ugyanis ragasztott papír, a papíron pedig ügyfélriasztó felirat, nyomtatott betűkkel, felkiáltójelesen: „SEMMIFÉLE MUNKÁT NEM VÁLLALOK!”. A lehetséges ügyfél visszahőköl és elképzeli, hogy odabent morcos ember fekszik egy sezlonon, arccal a fal felé fordulva, elege volt suszterszékből, faszegből, kalapácsból, idejét embergyűlölő elmélkedéssel tölti, s abból él, hogy semmiféle munkát nem vállal. De itt van bárki kórházi élménye. Míg ilyenje nincs valakinek, azt hiheti, hogy a munkamegosztás a következő : a beteg betegeskedik, az orvos gyógyít, a nővér ápol. Ha már van ilyenje, tudja: Ketteske szomjas, tehát Hármaska itatja meg; Négyeske figyelmezteti Ötöskét, ideje volna bevennie az orvosságot; Egyeske diagnózist készít Ketteskéről, Hármaskáról, Négyeskéről, majd terápiát is javasol nekik; Hatoska hiánygyógyszert szerez az adjunktus úrnak; Négyeske répanadrágot vásárol Nővérkétől, jutányos áron; a a kórterem Számoskái pedig azért nem halnak éhen, mert Ketteskééknél disznóvágás volt, a folyosói hűtőszekrény tele van hurkával-kolbász- szal és zsírban sütött, fagyasztott sertésoldalassal. Akinek van ilyen élménye, azon sem csodálkozna, ha legközelebb kivezényelnék egy reggel a kórházi mosodába, hívatnák a földszintre, hogy helyettesítse a portást, Hatoska pedig fölrázná hajnalban: „Ébredjen, szomszéd, rögvest megoperálom”. És kinek nincs vásárlói élménye? Ha akadna ilyen, azt hihetné: bemegy a boltba, eléje pattan egy köpenyes úr, a száján üdvözlet, az arcán a megtiszteltetés öröme, testtartásán szolgálatkészség, még a kezét is összedörzsöli. De, mert nem akad ilyen, mindenki tudja: bemegy a boltba, odaóvakodik egy köpenyes asszonyság elé, a száján viszonzatlan „jó napot kívánok”, az arcán reménykedő kérdőjel, testtartásán alázat, még a kezét is könyörgésre kulcsolja. Hányszor rajtakapjuk magunkat, hogy a hangunkat is milyen koldusénekléssel rezegtet- jük, amikor megszólítunk egy köpenyest: „Kérdezhetnék valamit? Tessék szíves lenni megmondani, kaphatnék locsolótömlőhöz szórófejet? Olyan félcollosat!” Azon sem csodálkoznánk, ha a kenyérboltra azt írnák ki: „Kenyér nincs!”. Azért nem csodálkoznánk, mert ez abszurdum ugyan, de már sokszor láttuk kiírva. Nem csodálkozom a férfiasán udvarló lányokon sem, a a lányos passzivitású fiúkon; ha azt látom, milyen kétoldalt lelógó karral tűrik a fiúk, hogy a lányok öleljék és csókolják őket az utcán; ha Zsolti mamájától megtudom, hogy Csilla már két éve jár hozzájuk — gyakran ott is alszik —, de Zsolti még nem volt Csilláéknál; vagy ha a néprajzosok fölfedeznék az új népszokást: a fiúkérést. Ha pedig mindezek miatt besétálnék egy Panaszügyi Főirodába, szemem se rebbenne attól, hogy a Főirodai Főigazgató engem árasztana el a panaszaival. Mit mondjak még? Mondjam, hogy vajon mi az oka ennek a sok tótágasnak? A fogadóórás kisiparosnak? A munkaelhárító cipésznek? Az önkiszolgáló kórháznak? A vásárlói alázatnak? Az ügyintézői újságírásnak? Mondjam, hogy a hiány? Az iparoshiány? Az ápolónőhiány? Az áruhiány? Az ügybuzgalomhiány? Van, aki azt mondja, nem is valódi hiányról van már szó, hanem továbbélő beidegződésről, szakszerűbben: hiánypszichózisról. A lányos magatartású fiúkról pedig most olvastam: elvált szülők gyermekei, apa nélkül nőnek fel, anyai környezetben, azért oly lányosak, mert nem kapnak utánozható férfimintát. Akármi is az ok, én fontosabbnak tartom a következményt: a tótágasközérzetet. Zavart közérzet ez. A sommás meg- és elítélésektől bölcs dolog ugyan óvakodni, egy egészségtani közhelyét mégis megkockáztatok befejezésül: aki sokáig áll tótágast, annak fejébe szalad a vér. F. V. Gyümölcs és virág ugyanazon a fán Érdekes természeti jelenséget idézett elő a szeszélyes nyári időjárás a Tenkes-he- gyen: tavaszi díszt öltött egy gyümölccsel teli almafa. A déli fekvésű vidéken nem tartozóik a ritkaságok közé a gyümölcsfák másodvirágzása, de csak a termés érése után — szeptemberben vagy októberben — szokott erre sor kerülni. A szakemberek véleménye szerint a hűvös és a meleg, az esős és a nedves időszakok gyors váltakozása zavarhatta meg a hegyvonulat déli lejtőjén álló almafát. Minden bizony, nyal a nyár eleji tartós forróság indította el a rügyfa- kadás folyamatát, az elmúlt napokban lehullott csapadék hatására azután ki is bomlottak a virágok. A téli almát érlelő fán, amelynek ágain most gyermekököl nagyságúak a gyümölcsök, viszonylag sok virág jelent meg, főleg az árnyékolt ágak végein. Gazdája, Takács Ferenc azonban nem bízik abban, hogy az új virágokból is lesz termés, és kétszer szüretelhet almát az idén. A visszatérő kánikulától ugyan, is alighanem elszáradnak és leperegnek a halvány rózsaszínű virágok. A TERMÉSZET SZERELMESEINEK Kiskörei kínálat - vízen és partnn ... és végre megnyitották! Így számolhattunk be a hét elején arról, hogy ünnepélyesen kitárta kapuit a kiskörei szabadvizű strand. Hogy ez mit jelent megyénk, elsősorban Dél-Heves idegenforgalmára nézve, annak érzékeltetésére elég egyetlen adat. A főleg persze öntözés. hajózás, áramtermelés céljaira kialakított tározó nyaranta legalább húszezer embert fogadhat. Hogy hogyan? Hogy miként tudnak turistaellátó, csábító feladatuknak megfelelni a partmenti községek? Nos, Kiskörén a jelszó: várjuk a vendégeket, de nem akarunk második Balatont! A.zok, akik gyakori látogatói, jó ismerői a magyar tengernek, rögtön értik mit jelent ez. Mert a bársonyos tiszai homokot a szőke folyó lágy vizének nyugtató simo- gatását csak úgy lehet élvez, ni. ha elkülönülnek a pihenésre és el a fiatalos lármára, nyüszgésre vágyók. A részletes rendezési terv kész. Leglényegesebb pontja, hogy megőrzi e táj jellegzetességét, a csendet. Az üdülőparcellák nagyok — 160 négyszögölesek —, így megvásárlójuk akár hermetikusan elzárkózhat szomszédaitól, még a rádió, tévé sem hallatszik át. Miután elkészülnek az alapközművesítésseb rögtön megkezdődik majd a telkek árusítása. Jelentkező már most bőven van, de nap mint nap újabb és újabb érdeklődők kopogtatnak a tanácson. A nyilvántartott, mintegy száz igénylő közt nincs az a 15, 16 vállalat, amelyek üdülői számára külön biztosítanak helyet... Kánikulai szombatonként, vasárnaponként kétezer látogató. A horgászegyesületben négyszáz tag. Már a jelenlegi adatok is azt mutatják, hogy a fogadó, négyezres lélekszámú község lakóinak úgymond, „alaposan föl kell kötniük a fehérneműt”, ha az érkezőket nívósán akarják ellátni. Az alapok ehhez szerencsére megvannak. Lakótelepi ABC-jiük — a strandhoz legközelebb eső — négyszáz négyzetméteres alapterületű. Éttermük hatszáz adagos és van futball-, illetve teniszpálya, az esős napokra pedig nagyméretű tornaterem. Jövőre tervezik avatni az ötszáz személyes kempinget, és szó van arról, hogy belátható időn belül sikerül hasznosítani a hatvanfokos termálvizet is. Az áfész készül egy újabb ABC építéséhez, kiegészítendő az ófaluszéli korszerűtlen élelmiszerboltokat. Remélhetőleg lesz, aki kedvet kap ahhoz, hogy a hagyományos kocsmák mellé hangulatos cukrászdát, meghitt presz- szót, falatozót, színvonalat — Minden feltétel megvan a fiatalok szórakoztatására is A strand így várja vendégeit ■üdítőital-választékot is kínáló — drinkbárt nyisson. „Az idelátogatók nem mehetnek el keserű szájízzel!" — vélekednek a köreiek, és ebben a vágyukban az is ben. ne van, hogy sikerül majd hazavonzaniuk az új, a vendégfogadáshoz kapcsolódó munkahelyekkel, a ma még ingázókat. Mert hisz az természetes, hogy az üdülőterület fejlődését igyekeznek mindenképp összekapcsolni a község gyarapodásával, megtartó erejének növelésével. Ezt segítené, ha sikerülne bekapcsolódni a távhívásba. a belterület belvízmentesítése, esetleg még egy kisebb létszámú üzem letelepítése ... Jócskán van még „ha”, de a kisköreiek bizakodnak. Nemcsak azért, mert élvezik mindazok segítségét, akik fölismerték, hogy eddig „csak” hegyeinkkel, történelmi városainkkal vonzó megyénk egésze sokat nyer, ha ezentúl „Kis-Balatont” is tud kínálni.... de mert számíthatnak az őshonosok cselekvő összefogására, s a vizek szerelmeseinek támogatására is ... (németi) Óvják a vizek nyugalmát, rendjét (Fotó: Perl Márton) Az élet koszorúja Itt az aratás ideje. Ma is esemény, beszél róla az ország — de hajdan, amikor ügyes gépek nem köny- nyítették még az ember dolgát, sokkalta nagyobb erőpróba volt ez. És ünnep, szertartásokkal. Már annak is megvolt a rendje-rangja, ki, milyen korban,, mit végezhet, e közös munka melyik szerepe osztható rá vagy dukál neki. S ez — a munkabírás, meg a munkavégzés takaros volta — értéket jelenített, amelyet mindenki elismert a közösségben. Ez az a fajta érték, amelyről gyakran esik sürgető szó manapság! A munkák hagyományos rendjéhez megannyi népszokás társult. És az ünnepi rend — az Élet betakarítása ünnepléssel végződött, bál, mulatság zárta Őe. De még mielőtt erre került volna a sor, az aratás utolsó vagy utolsó előtti napján, mintegy koronájául az ■éves munka eredményének, elkészült az aratókoszorú. Rendszerint a marokszedő fonta — a kaszás válogatta a kalászokat hozzá. Formája sokféle lehetett: valóságos koszorú alak vagy pedig kalászkorona, de nem volt ritkaság a csigaszerűen csavarodó vagy a búraszerű- en szétterülő alakzat sem. S kerülhettek bele virágok, szalagok is. Bevégezvén az aratást a gazda házában, a tisztaszobában — a ház utca felőli, megkímélt helyiségében — függesztették föl a mestergerendára az aratókoszorút. Nagybirtokon a kúriát díszítették vele. De került ékességül templomba is- Tákoson — emlékeznek — a református templomban az úrasztala fölött volt méltó helye. Sokfelé meg is locsolták a koszorút, s a koszorúvivőket a mezőről bemenet afféle esővarázsló, jövőre is jó termést kívánó hagyományként. Vetéskor pedig gyakran a koszorú búzaszemeit kipergette a gazda, s a vetőmaghoz elegyítette — nyilván ősi termékeny ség varázslatok szokásmaradyányaként. Szép szokás volt az arató- koszorú készítése — kár, hogy ma már inkább csak múzeumban láthatunk ilyen kalászfonatokat. A képen bemutatott aratókoszorút és fonatrészt is kiállításon, Vá- sárosnaményban örökítettük meg. Szép, s a munka értékét becsülő hagyományt őrizne-élesztene az, aki aratás végeztével elkészítené ma is. Nem akármilyen éke lenne a közös gazdaságnak sem. N. F. (Németh Ernő felvételei — KS)
