Népújság, 1986. június (37. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-23 / 146. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1986. június 23., hétfő Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT Kincsesbánya, kiaknázatlanul Nemrégiben ismét érettsé­gi elnökiként találkozhattam azokkal a fiatalokkal, akik majd a holnapok kovácsai lesznek- Mindig hittem az ifjúságban, újra, szépre, igazra szomjúhozó voltában, s folyvást háborogtam, füs­tölögtem amiatt, hogy az egymást váltó oktatási irány­zatok épp e ritka erények­re nem alapoznak, holott vérbeli pedagógus számára ennél aligha létezhet lélek­emelőbb, nemesebb feladat. Véleményem az idén sem módosult, mert ismét meg­győződtem arról, hogy a ti­zenévesek, a válaszút előtt állók igénylik az iránytűt, s rögvest reagálnak a segítő­kész közeledésre. A koráb­ban zárkózottnak tűnök ki­nyílnak, s beszélgető-, illet­ve vitapartnereivé lesznek annak, akik szellemi társnak tekinti őket. Ilyen légkörben őszintén vallanak arról is, amivel aligha dicsekedhetnének. Ke­seregnek a száraz verselem­zések, az unalmas, a szá­mukra szellemi élményt egyáltalán nem kínáló tan­könyvek miatt. Nem rajonganak a tévéért sem, mivel ritkán kapcsol­ják be a készüléket, így az­tán jogalmuk sincs arról, hogy milyen értékektől foszt­ják meg önmagukat. A szombati program jó példa ennek igazolására. Be­pillanthattak a Csodálatos állatvilág című méltán nép­szerű sorozat legfrissebb ■blokkjába. A kettes csator­nán folytatódott az Oly kor­ban éltünk, amely érzékle­tesen jeleníti meg — többek között — a második világhá­ború hazai és külföldi vo­natkozásait, a vizualitás ré­vén nyújtva azt a pluszt, amely nélkülözhetetlen az események, történések moz­gatórugóinak felfedezéséhez. Ha a tételhúzók megnézik a ‘régebben vetített darabokat, akkor sokkal könnyebben érik el akár a legrangosabb minősítést is. Méghozzá: ma­golás helyett szórakozva. Históriai csemegeként ha­tott az a szovjet dokumen­tumfilm, amely az 1945. jú­nius 25-i moszkvai díszszem­léről készült. Megelevened­tek a történelem lapjai, s olyanokkal találkoztunk, akiknek ma már nevét is ritkán emlegetjük. Suka Sándor színművász- szel kollégája Szatmári Ist­ván társalgóit. Kerülte az ilyesfajta portrék kísértő sablonjait. Kulturáltan, tá­jékozottam frappánsan kér­dezett, s a válaszok nyomán egy művészsors lényeges for­dulóinak lehettünk tanúi, be­tekintve Thália világának elmúlt négy évtizedébe is. Mindez nem igényelt túl­zottan nagy időt- Ha valaki csak ennyit áldoz a tévére, rögvest rájön, hogy nemcsak kikapcsolódik, hanem olyan ismeretekkel gazdagszik, amelyek látókörét bővítik, személyiségét gazdagítják, gondolkodásmódját élénkítik, elismerésre, ellentmondásra, önálló ítéletformálásra kész­ítetik. Egyszóval mindarra, ami a középiskolákban sűrűn hi­ánycikk ... A képernyőn vi­szont kiaknázatlan kincses- bánya. Pécsi István Tizenegyesekkel Almomban két labdarúgó- csapat voltam és játszottam egymással — Karinthy Fri­gyes ismert mondását így tudnám napjainkra alkal­mazni. Aztán mi lett a vég­eredmény? Eléggé vívódtam. gyötrődtem, úgy. hogy csak a 11-esek segítettek. S mi­vel nem a magyar együttes pirossal és kékkel megjelölt részeiként állt szembe két felem egymással, még izgal­mas is volt a találkozó. Már lassan lidércnyomás­ként nehezedik a nézőre a Mundial. Igaz, ez a nyo­masztó érzés keveredik a kellemes várakozással, az idegtépő feszültséggel, csak hajnalonta nem tudja eldön­teni az ember, hogy alud­jon-e, esetleg másképp üsse el az időt reggelig. Ebben a felfordult, sarkai­ból kimozdult televíziós idő­szakban vajmi kevés figye­lem esik másra, még arra sem tudunk koncentrálni, ami megérné. Nem baj, hogy így van: kell valami, ami ünnepi eseménynek számít, s ez a négyévenkénti fiesta beillik egy ilyen rendezvény­nek- E közvetítőeszköz lénye­ge az egyidejűség, a jelen­lét. Abban tudja a legtöb­bet adni, ha a közönségének torokszorító élményt nyújt: tanúk vagyunk, valamiben részt veszünk, ha mégoly tá­vol is esik térben tőlünk. Ah­hoz szerencse kell, hogy va­lamilyen véletlen rendkívüli történést vagy nagy hord­erejű politikai fejleményt kameravégre kapjanak mert például a tömegszeren­csétlenségek sajátossága, hogy váratlanok, az igazán komoly megbeszélések, dön­tések pedig zárt ajtók mö­gött történnek. így aztán nem csoda, hogy ez az egyre bővülő és egy­re terebélyesedő, az egész földgolyóbist átfogó hálózat, a televízió mind éhesebb a szenzációkra. S ha nincs, ak­kor teremt, különös izgalom­mal figyeli a „szervezett", különlegességeket, így a Mundiált is. De rendre be­mutatja a különböző más népeket érintő, közfigyelmet keltő képsorokat is, legyen szó akár a Palme-gyilkos- ság-ról, esetleg más ese­ményről. Nemrégiben Szecs- kő Tamás úgy fogalmazott a Tv-tükör című műsorában, hogy nagy keletje van az Ilyen globális történéseknek. Hazánkban ráadásul feltűnő­en nagy felmérései szerint a képernyő szerepe, máshol lényeges a személyes közlés, az újság, a rádió: nálunk jószerivel minderről ilyen forrásból tájékozódott a köz­vélemény. Jó-e ez vagy sem, egyértelműen nem lehet el­dönteni. Jelenség, amelyen érdemes gondolkodni. Nagy­ra nőtt az ázsiója ennek a technikai eszköznek, talán kissé még túlzottan is. Itt van például ez a 'Világ- bajnokság. Ha jól emlék­szem, annak idején is volt izgalom jócskán, de vala­hogy másként fogadtunk mindent. Mondták is a mos­tanira: ez a távközlés v.i- ilágfesztiválja, nem pedig a futballé. Lehet látványosan adatokkal is alátámasztani ezt a megállapítást, de néz­zünk csak egymás kialvatlan szemébe: nem becsüljük-e túl valójában ezt az egészet? A dolgok persze összefügg­nek. Egyre több a készülék, a néző. Nő az üzlet nagysá­ga is, s a játék helyett, a sport ürügyén sokkal inkább pénzről, dicsőségről beszé­lünk- Volt erről szó persze régebben is. De a méretek már szinte nem is ember­szabásúak, sokszor érezzük: mégsem szemünk láttára döntenek, hanem valahol, valakik már tisztázták a lé­nyeget. Legalábbis szeret­nénk a felszín alá hatolni, hiába látjuk akkor és most a saját szemünkkel, hogy például milyen gyengék a mieink, Okokat, miérteket keresünk. Aztán a végén mégiscsak jönnek a 11-esek. Egy haj­szálon múlik a továbbjutás, s újra meg érezzük, minden meditálás ellenére a jelenlét izgalmát. Gábor László Ecsettel a kézben, kilencven­négy évesen is... ÉLETMŰVEK NYOMÁBAN Egy festő a legendás évekből Gondosan rendezett, irat­tartókba gyűjtött doku­mentumok között váloga­tunk, nézelődünk a Szarvas Gábor utcai lakásban. Üj- ságkivágások, üdvözlő táv­iratok, kiállítási meghívók és katalógusok tanúskod­nak egy fordulatokban gaz­dag pályáról, a 94 éves Kastaly István festőmű­vész munkában eltöltött életéről. Majdnem egy évszázad em­lékeit őrzi e kis lakás. a falra akasztott, vagy dobo­zokba rejtett képek, a szá­zadfordulóról való lemezes fényképezőgép, az öreg bú­torok, s közöttük a matu­zsálemi korú, de bámulato­san friss és fiatalos művész, aki húsz évet nyugodtan le­tagadhatna korából. Csillo­gó szemekkel sorolja kedves emlékeit, s elpárásodik a te­kintete, ha szomorú vagy tragikus élményeiről beszél — A fiatalságom úgy ala­kult, hogy két kívánságnak is eleget kellett tennem ta­nulmányaimban — pillant vissza az egyetemi évekre. — A szüleim jogra írattak be, én azonban a gimnázium óta vonzódtam a festéshez, raj­zoláshoz, így hát egyszerre végeztem a két iskolát. Nem volt könnyű időszak, de ké­sőbb hasznát láttam annak. Fekvő akt hogy többféle munkához is értek A jogi diploma megszer­zése után végleg a képző­művészet mellett kötelezte el magát és igyekezett a leg­jobbaktól tanulni. Többször is dolgozott a híres nagy­bányai alkotótelepen Réti István és Thorma János irá­nyítása alatt és három évig tanult az egyik müncheni festőiskolában. Legendás évei ezek- a művészettörténetnek és legendás korszaka a ba­jor városnak is: soha olyan pezsgő kulturális élet nem zajlott még ott, mint a szá­zadforduló táján. — Rengeteget gyakorol­tunk — emlékezik a művész. — Sok tanulmányrajzot ké­szítettünk, s akinek ez nem volt elég, bejárhatott a Ki­rályi Festőakadémiára is, ahol sok magyar tanított és tanult. Azért is érdemes volt oda menni, mert ott vára­koztak munkára a model­lek, mondanom sem kell. többnyire csinos, fiatal lá­nyok. A sok munka okoz­ta fáradtságot nagy kugli­meccseken vezettük le, ahol a tét egy hordó sör volt és mivel mindenképpen .^veszí- tett valaki, mindig biztosít­va volt az innivaló... A „bohémélet” után hir­telen kegyetlen idők követ­keztek: Kastaly Istvánt frontszolgálatra vezényel­ték. Harminc hónapot töl­tött főhadnagyként az első világháború déli hadszínte­rein, az olasz Alpokban és az Isonzó menti harcokban — Gyönyörű szép tája­kat láttam — mondja —, de sajnos nem volt mindig mó­dom élvezni a látványt. A „boldog békeévekben" a Horthy-korszakban a gaz­dasági recesszió a művésze­tet sem kímélte, így Pista bácsinak is elő kellett ven­nie a jogi diplomáját. De dol­gozott tanárként, idegenfor­galmi szakemberként és to­vábbképezte magát a festé­szetben is. 1932-ben költözött Egerbe, ahol szintén többféle mun­kával kereste kenyerét. 1954 jelentős dátum: ekkor ala­kítja meg alkotótársaival a képzőművészeti csoportot, mely megkapja a Marx ut­cai (akkor még igazán) kol­lektív műtermet és hamaro­san pezsgő életet teremt. Tanfolyamokat szerveztek a fiatalságnak, megmutatták egymás munkáit és évente kétszer kiállítással igazolták létüket. — Még aktmodelleket is sikerült szerezni, ami nem ment könnyen — mondja. huncut mosollyal. — Pedig az emberi test rajzolása alapvető fontosságú egy kép­zőművész számára. Végül is sikerült megértetni a höl­gyekkel, hogy a művészet érdekében cselekednek, ha levetik a ruhát. Gépírónők boltoslányok, tanítónők vál­lalkoztak a feladatra: jó né­hány kép őrzi most is ak­kori szépségüket, üdeségü- ket... Egyet nem sikerült elérni: igazi kiállítótermet létrehozni Egerben. Ezt azóta is szinte minden évben meg­ígérik, de eredmény egye­lőre nincs. Pedig a magunk­fajtának fontos lenne, hogy illő körülmények között mu­tatkozzon be időről időre munkáival a közönség előtt. Talán hihetetlen, de Pis­ta bácsi még mindig fest. Régebbi vázlatait dolgozza fel olajfestménnyé. Többnyi­re tájképek kerülnek ki a keze alól, hisz egész életére e műfaj mellett kötelezte el magát. Egyrészt, mert szen­vedélyes természetjáró volt, másrészt mert igazi műte­rem híján a szabadba kény­szerült alkotni. Szerencsére Eger utcái, a környező fal­vak és a Bükk, a Mátra vo­nulatai kifogyhatatlanul kí­nálták a témákat, melyeket többnyire posztimpresszio­nista stílusban a formák és színek iránti nagy érzékeny­séggel vitt vászonra. — Egyelőre jól bírom ma­gam. Takarítom a lakást, bevásárolok. dolgozgatok, még a képkereteket is ma­gam készítem — tér vissza a jelenbe. — Nincs csalá­dom, de azért nem vagyok teljesen egyedül. Gyakran felkeresnek a barátok, is­merősök, a házbelieknek is sokat köszönhetek Ha gon­dom van, mindig számítha­tok valakire. Szórakozásnak itt a tévé, de egyébként is korán fekszem és későn ke­lek, hiszen a szervezetem­nek már több pihenésre van szüksége, mint a müncheni években Kicsit értetlenül néz rám, amikor arról kérdezem, gon­dolkodott-e már azon, mi le­gyen majd a képei sorsa. — Ezen még nem töpreng­tem eddig: Elvégre: mindent a maga idejében! — mond­ja. — Remélem, ez az idő még messze van! — vála­szolom, aztán nekilátunk ki­válogatni a fotózáshoz a festményeket. Az olasz vá­rosrészletet 1916-ból, a pasz- tellel rajzolt légiesen finom lányportrét, az egri utcákról készült képeket, az emberi test szépsége előtt tisztelgő aktokat és a gellérthegyi barackvirágzást, ami buda­pesti éveire emlékezteti ,a művészt, aki végül Eger mellett kötelezte el magát. Koncz János HEIL BUSSE: A szabadidő ésszerű eltöltése Minden mozgásban van ezen a világon, nincs meg­állás egyetlen pillanatra sem. Természetesen! ez érvényes a szabadidő lésszerű eltöltésé­re is. S ha valóban, ha az em­ber könyveket, cikkeket ol- t>as e témáról, könnyen ab­ba a tévedésbe eshet, hogy már eljutottunk szabadidős tevékenységeink csúcspont­jára. Üjat már nem lehet kitalálni. S mekkorát csa­lódhatunk! Hiszen például itt van Igei úr, aki állandóan csak azon töri a fejét, hogyan tudná még jobban kihasználni sza­badidejét. S eszébe is ju­tott valami kolosszális do­log! A pálinkásüveg nya­kára iminikomputerrel kom­binált visszhangos mélység­mérőt szerelt fel. Ez az ör­dögi berendezés egy gomb­nyomásra hangot bocsát az üveg belseje felé, amely a pálinka felszínéről bizonyos idő múlva visszaverődik. A kibocsátás és a visszaverő­dés közötti időkülönbségből a miniszámítógép kiszámítja és kinyomtatja a derék hon­polgár véralkoholszintjét. E korszakalkotó találmány olyan mély benyomást gya­korolt az emberekre, hogy sokan csupán e készülék kedvéért kezdtek el inni, míg mások, akik már meg­fogadták, hogy nem isznak többet, újra elkezdték a szesz vedeíését. Sajnos, azonban Igei úr felesége nem tudott felnőni férje zsenialitásához. 0 min­dig csak azt hajtogatta, hogy a házasság, a családi élet is hasznos elfoglaltságot jelent a szabadidőben. Ez azonban természetesen hülyeség- Az idevágó szakirodalomban se­hol .sem találunk utalást ar­ra vonatkozólag, hogy az ember szabadidejében a csa­ládi életével is kezdhetne valami hasznosat. S Igeiné, mivel nem bírta tovább el­viselni a korszakalkotó ötle­teket, elvált férjétől. Igei úr, családjától meg­szabadulva, most már min­den idejét és energiáját a szabadidő legteljesebb és leghasznosabb eltöltésére fordíthatta. Egy szép nyári hétvégén, amikor a kicsiny városban fúrás, faragás, kalapácsolás, fűrészelés, motorzúgás hang­ját lehetett mindenhonnan hallani, Igei úr a parkban ült, egy széles lombozatú fa árnyékában. Valószínűleg most its azon gondolkodik, hogyan lehetne még haszno­sabban eltölteni a már igen­csak így is hasznosan eltöl­tött szabadidőt. Oda is ültem hozzá, s meg­kérdeztem, hogy vajon tény­leg így van-e? ö azonban csak sejtelmesen rázta a fe­jét. — Igei úr, engem nem le­het olyan könnyen átverni — mondtam neki kicsit sér­tődötten. — Azok az embe­rek, akik lebben a pillanat­ban is, mint a megszállottak, fúrnak, faragnak, kalapál­nak, hegesztetlek, forraszta­nak, | nem fogják elhinni, hogy önnek semmilyen új ötlete nincs! Ön, aki 30 éven át valamennyi hétvégén, ün­nepnapon egyetlenegy per­cet sem vesztegetett el csak úgy hiába a szabadidejéből, akinek egész életét az ötle­tek töltötték ki, most nem gondolna semmire? Lehetet­len! — Nem lehetetlen, uram — közölte Igei nyugodtan Azt nem lehet mondani, hogy éppen nem csinálok semmit, fogalmazzunk talán úgy: most próbálok megsza­badulni iá szabadidőmtől. — Zseniális — kiáltottam —, éreztem, hogy valami fe­nomenális dolgon gondolko­zik. Ez tényleg valami egé­szen új! S még hosszan beszélget­tünk a szabadidő eltöltésé­nek eme új formájáról. Ami­kor az emberek egy árnyé­kos fa tövében nyugodtan üldögélhetnek, legeltethetik szemüket a csodálatos zöld mezőn, hallgathatják a szél zúgását, ia patakok csobogá­sát. S rájövünk, hogy az em­beri kapcsolatoknak, a csa­ládi életnek iis döntő jelen­tősége lehet ‘a szabadidőnk­ben. Természetesen hosszú még az út ennek megvalósításá­ig. De Igei úr már megtet­te az első lépést, s őt bizo­nyára követik majd a többi­ek, bármilyen áldozattal jár is majd. S nem lehet eléggé hang­súlyozni: az előrelépést ki­vételesen (nem a tudomány­nak, hanem egy egyszerű embernek iköszönhetjük! Ez is bizonyítja, milyen ötlet­gazdag, kiváló emberek él­nek közöttünk. Fordította: Szabó Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom