Népújság, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-10 / 109. szám

IRODALOM ÉS MŰVÉSZET népújság. i9s«. május 10., szombat VARGA SZILVESZTER: Eredendő naivitások Eredendő naivitásokból mosdatnak ki az évek. s mire eszmélsz, már elvesztetted a reggeli szüzességet. már rád dereng az est szétomló homályával, és összekeverednek benned érzések meg értelmek lökdösve magad a holnapba, Ihogy konzervdobozok csörgésével riasszon az óra a m«?g sarjadó valóra — dőlsz hosszú szoknyás álomba, kutatva alatta izzad» megváltást, narancsszínű párvirágzást, kielégülés- kertet, s nem bukkanva a nyomra, mit benőtt a lomha moha bolyha. letört ágak után indulsz vissza a gyermekkorba. Vissza, bicegve, kérdés nélkül oda, hol a vágyak tava kéklik, oda, hol gyöngül a szoba cigarettaillata és újra dagad a tudat, oda hol a válasz még remény és óhaj: voltaképp mi is az igaz? A túlélés sisakos vitézei tolonganak körülötted. üdvözlik az otthonról hazatértet. ki most magabiztosan lépked. mert mögötte a pálya bejárt magánya. és a csúcsnak bérce, hol a siker a földnek érce. te pedig büszkén gyámolítod őket, a mindig hűséget esküdőket, hogy a tégla ára marad a jövő nyárig és a vakolat sem drága, ha kétszer le nem mállik. az autóra előre kell befizetni és hogy az jár jól, ki a bort fölvizezi. Reggel ciháinak a gondok meg a rádióból rád torlódó hírek. szádban az első kávé érjedésíze. nem kérdezik tőled, hiszel-e Istenbe' — a nappalok sziklaomlása úgyis összezúzza eredendő naivitásaid. BATA JÁNOS: A szegénység dicsérete neked köszönhetem, hogy megtanultam emelt fővel járni, szemem nem lesütni. mert más levetett ingét hordom (gyermekkorunkban anyám a patikus lányok elny űtt ruháit hozta haza. Miklóssal örültünk neki: nekünk új volt. csak akkor fájt nagyon, ha az iskolában felismerni véltem magamon ingeeském kislány yollátl . .. emelt fővel járni? pedig sokáig szégyellem, meg teher is volt a szegénység: aztán érni kezdett, majd kihajtott a mag — a szegénység magja, a fájdalom magja, a keserűség magja, a szent szegény ség magja, a büszkeség magja, a költészet magja, a felismerés magja, a hovatartozás magja, a lét-tudat az ön.tudat, a tanulni-ludat magja, szent szegénység húzamagja. adj erőt az élethez: szent szegénység búzamagja, védj meg az. élettől: szent szegénység búzamagja. őrizz meg az életre: kincseimet te adtad — a szavakat MAJOROS SÁNDOR: * Atomkort Sohasem felejtem el azt a napot, amikor az öreg Huven kinyitotta a szelen­céjét. öcsémmel a teraszon álltunk, háttal a kertnek, ahol a sárgásra fonnyadt bazsalikom vékony porbu­rokba zárva imádkozott sza­badulást jelentő esőért. Ké­ső délután felé hajlott az idő s a nap úgy viselkedett, mintha láthatatlan tükörben cicomázná magát: Apró fénypamacsokat lődözött be az árnyékokba, a téglák re­pedéseibe. Ott álltunk, térdig érő klottgatyában, parittyával a nyakunkban, félmeztele­nül. Csupasz lábszárainkat kék meg lila zúzódások tar­kították. és bonyolult kallig­rafikus rendszert alkottak a csípések ákombákomjaival. öcsém cipóbarna hasán még egy ragacsos folt is ékte­lenkedett — a corpus delic­ti — amelyet az öreg Hu­ven tekintete mellett zöld mezei legyek döngicséltek körül. „Szóval, ti voltatok" — mondta ekkor Huven. Iga­zi ragadozóarca volt: kam- pós. lefelé ’görbülő orral, elkeskenyedő állal. A sze­lencét felénk nyújtva pihen­tette a tenyerén, hogy lát­ványával úgy-ahogy meg­fékezze riadt madárként csapongó pillantásainkat. Féltem: öcsém nem érti ­majd meg a helyzetet, és piszkálni kezdi az orrát, mint mindig, amiko'r a fel­nőttek unalmas világába keveredik, de ami követke­zett. az sokkal de sokkal rosszabb volt ennél! ' „Mi nem cinájtunk szem • mit!" — bökte ki olyan szemtelenül, hogy beleső, padtam „Fogd be a szád. . ." — súgtam, ő azonban oda sem figyelt. „Nem mi joptuk ej a dinnyéjit!" — kiáltotta, far­kasszemet nézve az öreg­gel. Maszatos kis mancsai ökölbe szorultak, és az a kevéske megfontoltság, ami négy éven át csöpögött belé. je, makrancos dühhé alakult vissza. Ez a kis fújó, prüsz­kölő hörcsög szemlátomást készen állt arra. hogy bo­kán rúgja a nálánál hatal­masabbat és utána bőgve rohanjon be valami ágak­ból meg lécekből összetá­kolt bozótvárszerűségbe. Keserű gyűlölettel néztem akkor öcsémre. Szerettem volna megpofozni és addig rugdalni a hátsóját míg csak le nem borul a téglá. kon szaladgáló feketehan- gyák közé. Már az első dinnyelopásunk alkalmával elmondtam neki mindent, amit az öreg Huven . szelen­céjéről tudtam. Főleg arról a néhány esetről meséltem, amikor az öreg megkegyet. mezett a csóróknak, mert sírva fakadtak és mindent Színes szőttesek, aranyve­retek. festett-faragott fare­mekek szemet kápráztató gazdagságban. Ismert mo­tívumok és szokatlan dí­szítések. keleties ornamen­tika. és egyszerű forma. Mú­zeumokban őrzött használa­ti eszközök. _ népi viseletek. berendezési tárgyak. A sok­nemzetiségű Jugoszlávia nép­művészete a Néprajzi Mú­zeum vitrinjeiben, a belg­rádi. a zágrábi, a ljubljanai és az újvidéki néprajzi mú­zeumok anyagából. Különleges vállalkozás, kü­lönleges élmény ez a kiállí­tás. Hiszen a változatos táj­egységeket. népcsoportokat magába foglaló ország nép­művészete is igen sokolda­lú Ösbalkáni örökségből táplálkozik, de szervesen al­kalmazza a hozott művésze­ti hagyományokat is. alkal­mazkodva és váltakozva a lakosság etnikai összetételé­vel. összhangban a vallás:, felekezeti, földrajzi és ter­mészeti adottságokkal. Több kulturális zónára osztva tárgyalja a tárlat jugoszláv népművészetet, ami áttekinthetővé és hang súlyossá teszi az azonos sti lus- és formajegyeket. de óhatatlanul ismétléseket i- eredményez. Famegmunkálásaival. fa faragásaival, figurális plasz tikáival a nyugati (osztrák német) népek művészetével rokonítható az alpesi zóna kézművessége. Különlege sek a naivan bájos, festett faragott szobrok. Szent György a sárkánnyal, a Ma donnák. Piéták (kár. hogy nincsenek datálva). A búto­rokon is megjelenik a val lásos téma. a szentek éle tőből vett jelenetek csak beismerlek. Igaz. ezek a fiúk aztán végig az egész dinnyeszezonban az öreg Huven kordáján ücsörögtek és rekedtre ordibálták ma­gukat. míg leszolgálták vét­keik árát. de azt mind­egyik beismerte. hogy a szelence százszorta rosszabb mindennél! Az árnyékokból ezalatt eltűntek a fénypamacsok. s a bazsalikomcsontvázak láthatatlan ujjak érintésétől borzongtak meg. Aztán az ujjak összefogóztak és ör. dögszél kerekedett belőlük. Olyan mezei ördögszél. ami­lyennel sokszor találkoztunk már sárkányröptetés köz­ben is. csakhogy most sok­kal nyugtalanítóbb volt. mert a hátunk mögött sur­rogott. Hallottam. amint zörögve törtet keresztül ár. kon-bokron. megrázza a le­veleket. gallyakat tör le a fákról, s mielőtt még nya­kamat behúzhattam volna, máris ott fütyült a terasz­deszkák repedéseiben. Ho­mokot zúdított arcomra, te­letömte vele füleimet, és valósággal megvakított, öcsém bőgni kezdett: szag­gatottan. mekegve. mim a kecske. Az ördögszél meg­ragadta a hangfoszlányokat, magába temette őket. és far­kával széleseket kanyarítva. átcihelödött a korláton A gyümölcsösbe vetette be ma­gát. és elenyészett olyan hirtelen, mint ahogy ér­kezett. Az öreg Huven ekkor elő. rehajolt. Olyan meredekeó. hogy orra szinte homlokom­ra lógott. Egy pillanatig tarkómon éreztem forró, ánizspálinka-szagú lehele­tét. a zsebeiből áradó fok. hagymaillatot. és hajának súlyos, pörköltavar szagát. Aztán mutatóujjával fölpec­kelte államat és hosszan a szemembe nézett. Tekintete undorító. ra­gacsos hévvel font körül. A sötét, démoni erő mélyen húsomba akasztotta karmait, és mind erősebben vonszolt befelé, a homályba vesző árkádok alá. ahol hideg tü. zek vilióztak vigyorgó sá­tánpofákkal teletűzdelt ci­rádákon! Mikor végre ész­revettem. hogy öcsém az. ki szipogva, remegve nyálá­ból át. addigra a hosszú, csontos ujjak nyomán föltá­rult a rettegett szelence! Először jókora görög, dinnye bukfencezett ki be­lőle. Az volt, amelyiket nemrég gurítottunk ki a kerítés alatt kapart lyukon. Különösképpen, még fanye­lű bicskám is benne pof. fészkedéit, mintha csak le­ket hasitól' volna rajta. Az­tán egy k.« l as szövetdarab lebbent elő Rögtön ráis. mertem: Az öcsémről sza­kadt le. egyik almalopás során. Majd következtek a szőlőfürtök: kecskecsöcsűek. szagosak, fehérek, sötétlilák, félig érettek, összeaszaltak! Garmadával hullottak elő a szelence gyomrából! A feketehangyák szinte azonnal ellepték az első szemeket, de az áradat egy­kettőre betemette őket. Kis kupac keletkezett és ijesztő gyorsasággal magasodott. A lé is csordogálni kezdett alóla, összevissza tekeregve, rózsaszínű csíkokat rajzolva lábaink köré. Aztán várat­lanul fölakasztott macskák következtek, a lenyilazott kendermagos kakas, az üveg­törmelék. zsákszámra sava­nyú alma, és végül megint csak görögdinnyék, szaftos, haragoszöld görögdinnyék. Se vége. se hossza lüktetés volt ez. egyszerre dobolt kívül is. belül is a dobhár­tyámon. pedig Huven egész idő alatt hallgatott. Nem tudom, meddig áll­hattunk ott. lecövekelve a lábujjaink közé szivárgott ragacsos masszában. A nap időközben elbújt a gyümöl­csösben, csak hosszú, vörös lángnyelvek maradtak utána. Árnyékaink megnyúltak, rá­tapadtak a falra, ám Hu- vené nem volt sehol. Ugyanolyan hirtelen távo­zott. mint rokona, az ör­dögszél. Végül az öcskös el­unva a várakozást, piszkál­ni kezdte az orrát. Már ép­pen nyaklevesre lendítettem a kezem, amikor megpillan­tottam a szelencét. ‘Egy ala­csony zsámolyon hevert, a bejárati ajtó mellett. Máig sem értem, miféle kényszerítő erő bírt rá. hogy belenézzek. Csak egy üres bádogskatulya volt. fe­kete kordbársonnval bélelve. De az öcsém szemeiben az­tán ugyanezt a puha. bár­sonyos feketeséget fedeztem föl. és megértettem: ha nem állunk őrt a kerítés hasité­kánál mindaddig, amíg az ősz le nem kopasztja a diófák ágait, akkor jaj ne­künk! H ol volt. hol nem volt. ha volt. ha nem. én most elmesélem Égi szitakötő az imént a kezem­re szállt és — óh. ne vedd szellemem barokk ihletésű megalomániájának — meg- ihletett. Furcsa múzsám van. ugve!? Nos. hát ig.v történt: Késéi középkor. Francia- ország. egy poros út, rajta két páter. Az út bal felen az egyik tapossa a meleg nyári port. a- jobb felén a másik. Az egyik alacso­nyabb. a másik magasabb. A magas határozott lépe­sekkel rója a távot: fölöt tébb magabiztosnak látszik Az alacsonyabb mellbősége 95 cm: és az akkori Fran­ciaország legkívánatosabb mindzsójának a tulajdonosa* Még mindig kételyeid vannak, kedves? Na. akkor majd eloszlatom őket. Igen. a páteri reverenda alatt hölgy bujdosik, aki ebből kifolyólag nem lehet pap A másik — mint gondolha­tod — sem pap, de még csak a gyengébb nem kép­viselője sem. Ennek ellené­re — pedig igyekszem elke­rülni a paradoxonokat — az erősebb nem soraiba sem lehet bizonysággal besorol ni. Ö férfi . . . istenem, an­Jugoszlávia népművészete

Next

/
Oldalképek
Tartalom