Népújság, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-08 / 107. szám
1986. május 8., csütörtök Száz évvel ezelőtt született So* mogyszilben Hajdú Gyula ál* lami díjas jogász, egyetemi professzor, a magyar munkásmozgalom ismert harcosa. Már joghallgatóként a Pécsi Naplóba írogatott, majd az MSZDP helyi vezetőinek kérésére, a Munkás című szocialista lap rendszeres vezércikkírója lett. Ekkor alakult meg a dunántúli városban a Szabadgondolkodók Társasága, amelynek titkára lett. 1907-ben kapcsolódott be a szociáldemokrata mozgalomba, s a polgári demokratikus forradalom idején ő volt Pécsett a Nemzeti Tanács titkára. A Tanácsköztársaság vezetői a Délvidék biztosává nevezték ki (Kaposvár székhellyel), azzal a feladattal, hogy a szerbek által megszállt területek lakosságának helyzetén segítsen, s a megszálló katonák körében irányítsa a propagandamunkát. A Tanácsköztársaság leverése után Olaszországba emigrált; 1945-ig emigrációban élt, előbb Bécs- ben, majd Franciaországban. A felszabadulás után hazatért, Baranyában országgyűlési képviselővé választották, 1946-ban pedig iparügyi, majd igazságügyi államtitkár lett. 1949-től a budapesti egyetem jogi karának politikai tanszékét vezette, 1951-től pedig a nemzetközi jogi tanszéket. A Nap kél: 5.18; nyugszik: 20.04 órakor. A Hold kél: 4.57; nyugszik: 19.53 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon MIHÁLY nevű kedves olvasóinkat! Az óhéber Michael névből származik. Jelentése: ..Ki olyan, mint az Isten?" 1 cj^fldőjárás Várható időjárás ma estig: Délnyugaton, nyugaton időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, szórványosan várható zápor, zivatar, a délkeleti, déli szél többfelé megélénkül. Helyenként erős széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 22 és 27 fok között alakul. Kérdés Hány hangya élhet a Földön? Becslések szerint egymüliószor egybillió. Egysze. rübben: tiz a tizenötödik hatványon. Még egyszerűbben: körülbelül kétmilliószor annyian. mint mi. emberek. Nahát, ez már csak világos?! (mikes) — DZSESSZKONCERT. A világhírű Silk Stockings együttes tagjai (James Young basszusgitár, Rainer Wiens gitár, Mike Murley szaxofon, Jim Lewis trombita, Richard Bannard (dob) lépnek pódiumra ma, este 7 órakor, az Egri Ifjúsági Házban. — EZEREGYSZAZ méhész VÁNDORŰTON. a hét végén Heves megyéből 1100 méhész vándorútra kel a Debrecen környéki, a Bács- Kiskun megyei és a Pest megyei akácosokba. A szokatlanul meleg május eleje miatt ugyanis két-három héttel hamarabb virágzanak az akácfák. A megye méhészei az idén 75 vagon mézre kötöttek szerződést, s ennek fele akác, amely exportra kerül. — TÉMA A MUNKA. A Megyei Művelődési Központ immár hagyományosan ismét meghirdeti fotópályázatát. A pályázat témája a munka szerepe a társadalom és az egyén életében. Pályázni lehet fekete-fehér vagy színes papírképekkel, képsorral. A képekhez nevezési lapot kell mellékelni. A beküldési határidő: június 15-e, a legjobb pályamunkákat augusztus 15—22-ig álKGékbéN: (tflrumben-gck részére 18 érától másnap reggel 8 óráig, az l-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. * Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. Nap közi rendelés: hétköznapokon hétfőtől péntekig. 11-től 16.30 óráig. AZ ÜGYELET HELYE: az l-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 13.30 órától 15.30 óráig. ÜGYELET HELYE: a kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi lítják ki. Bővebb felvilágosítási a Megyei Művelődési Központ információs irodájában kaphatnak az érdeklődők. — EGRI DIAKOK SIKERE. A csurgói országos diák színjátszó-fesztiválon külön- díjat kapott az egri Dobó István Gimnázium és Szak- középiskola színjátszóköre. Szép Ernő Május című darabját adták elő. Színjátszói teljesítményéért különdíjat kapott Dómján Olga. — MÚZEUMLÁTOGATÓK. Az elmúlt napokban az adá- csi általános iskola úttörői különbusszal Budapestre látogattak. Az egész napos program során a tanulók meglátogatták a Hadtörténeti és a Nemzeti Múzeumot, majd a Gyermekszinházban megnézték az „Emil és a detektívek” című előadást. — KAZAN FÜTÖ-TAN FOLYAM. A hevesi Móricz Zsigmond Művelődési Házban várják mindazok jelentkezését, akik el szeretnék sajátítani az 1400 kilo- wattos nagyságrendű gőzvagy forróvíz-üzemű kazánok kezelésének mikéntjét. A tanfolyamra nyolc általános után, illetve 18 év fölött lehet vállalkozni u. 1. szóm alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet. 12-tól 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: Hatvan város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére, 17 órától holnap reggel 8 óráig. ÜGYELET HELYE: kórház, „faház". Hatvan. Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet, 19 órától holnap reggel 7 óráig, az egészségházban. Az ügyelet helye: Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 125. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN : délután 17 órától, holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. RECEPT- ÉS KERTÉSZCSOMAG UTÁN ELŐTÉRBEN A SZÉPSÉGÁPOLÁS ÉS A NYELVTUDÁS Kétéves a Planétás Sajtótájékoztató a Skála Metróban Ma az élet minden területén a gyorsaságot és a hatékonyságot helyezzük előtérbe. Persze legyen szép is, jó is. olcsó is az áru. Ä könyvszakma ezeknek a kívánalmaknak is képes megfelelni. Ezt bizonyítja a Planétás kártyarendszer. Méghozzá immáron két éve. Ekkor jelent meg ugyanis ez a sajátos kiadvány. Ebből az alkalomból tartottak tegnap Budapesten, a Skála Metró Áruház éttermében sajtótájékoztatót. Dr. Galy- lyas Csaba, a Mezőgazdasági Könyvkiadó Vállalat irodalmi vezetője elmondta, hogy az eltelt két év alatt százhuszonhét millió Planétás-kártyát adtak el, amit ha összeraknánk 11081 kilométert tenne ki, s elérne egészen Floridáig meg visz- sza. A Planétás-sorozat újdonságot jelentett. Könyv is. meg nem is, ugyanakkor a képek olyan látványt nyújtanak, amitől a jövőben sem kívánnak elszakadni. A jövőről szólva elmondta, hogy továbbra is együttműködnek a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalattal, a Skála Metró Áruházzal. A rendszer a régi marad, o tartalom viszont megújul. Ez év októberében megjelennek a szép- ségreceptek. Az általános és kozmetikai és higiéniai tanácsok mellett ezek a mindennapos testápolási - problémákra is megoldást kínálnak nőknek, férfiaknak, kamaszoknak, időseknek, kisgyermekeket váróknak egyaránt. A színes kártyákon nemcsak színes fotók illusztrálják, hanem ahol a téma kívánja színes rajzok is szemléltetik a hátoldalon elmondottakat. A sorozat egy új elemmel is bővül, az elválasztó lapokkal együtt megjelenő tesztlapokkal. Ezek segítséget nyújtanak a? érdeklődő bőr- és hajtípú- sának, arcformájának, lelki és testalkatának értékeléséhez. így lehet kiválasztani és alkalmazni a színes kártyákon közölt tanácsok, kezelési módok közül a legmegfelelőbbet. Jövőre pedig a Planétás angol nyelvleckéi jelentenek újdonságot. Csomagjai szintén havonta jelennek meg. Az egyes csomagok lapjai témakörönként három különböző tudásszinten tartalmazzák a tananyagot. A recepteknél és a növényeknél megszokott színes képek itt hiányoznak, ahol szükséges grafika veszi át helyüket és szerepüket. Végezetül' kétszáz nyereményt sorsoltak ki a márciusi csomagokban elhelyezett sorsjegyek helyes kitöltői között. Erről a nyertesek értesítést kapnak. Májusi színházi kínálat Az egri Gárdonyi Géza Színház májusban is változatos kínálattal fogadja a művészeti ág barátait. Elsőként tizenegyedikén, vasárnap a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulata látogat a megyeszékhelyre. Gorkij Nyaralók című tragikomédiáját adják elő három felvonásban. A Katona József Színház szerepel 13-án, kedden este 7 órától Harold Pintér két egyfelvo- násosával, az Afféle Alaszka és Az utolsó pohár színművel. Csütörtökön, 15-én az Állami Balett Intézet 35 éves tiszteletére jubileumi előadással köszönti az egrieket. Tizenhatodikán, pénteken a Szegedi Nemzeti Színház a Hair című musicallel lép közönség elé. A Szegedi Nemzeti Színház Bizet Carmen című négyfelvoná- sos operáját adja elő 20-án, kedden. Pénteken, 23-án a vietnami kulturális napok keretében a Thai Binh-i Cheo Színház kínál egzotikus látnivalót. Másnap, 24- én a békéscsabai Jókai Színház Richard Nash Az esőcsináló című színművét hozza. Huszonötödikén, vasárnap délután 3 és este 7 órakor a székesfehérvári Vörösmarty Színház Wasserman Kakukkfészek című színművét játssza. Végül 28-án, szerdán délután 4 és este 7 órakor a Radnóti Miklós Színpad Radnóti naplójának feldolgozásával érkezik. Elkezdődtek a nyári előkészületek is, az Agria Játékokon a népkerti tónál Jeney István rendezésében Tankred Dorsf Amálka című darabja lesz. bemutató július 14-én, a Líceum udvarán pedig Shakespeare Szenéivánéji álom című művét állítja színre Csizmadia Tibor. Bemutató: július 12- én. Vöröskeresztes taggyűlés a Gagarin Hőerőműben — BŐVÍTIK A PARKÍROZÓT. Hevesnek, mint minden városnak, gondot jelent, hogy hová irányítsák a várakozó autókat. Ezen segít a parkírozók bővítése, amelyek betonozásához az elmúlt napokban kezdett hozzá a Hevesi Állami Gazdaság. Két hét múlva már használhatják a gépkocsivezetők; a beruházás 350 ezer forintba került, a hozzá tartozó úttal együtt. — TANFOLYAM VIDEÓSOKNAK. A TIT Heves Megyei Szervezete filmeseknek és videósoknak újabb tanfolyamot indít szeptembertől. A kétszáz órás tanfolyamra meg lehet jelentkezni a TIT Heves Megyei Szervezeténél. (Tudósítónktól) A Gagarin Hőerőmű Vállalatnál ünnepélyes keretek között emlékeztek meg május 8-ról, a vöröskeresztes világnapról, amelynek idei jelszava: „Véradás — életmentés ... ”. A megjelent aktivistákat, önzetlen véradókat Pap Sándor köszöntötte. Köztük a Magyar Vöröskereszt országos vezetősége képviseletében jelenlevő Király Györgyöt és dr. Thu- róczy Jánost, Gyöngyös városi főorvost. A Gagarin Hőerőműben már hagyomány, hogy egy- egy ilyen alkalommal aktuális egészségnevelő, felvilágosító előadásokat is tartanak. A tegnapi eseményen a szív- és érrendszeri betegségekről hangzott el előadás. Ezt követően Dienes Sándor, a gyöngyösi Vörös- kereszt munkatársa emlékezett meg a világnapról, majd elismerésben részesítették az önkéntes véradókat. ötvenszeres véradásért kitüntetésben részesült Bo- gacsevics István. Kiváló véradó brigád címet kaptak a Gagarin Hőerőmű Vállalat Lenin, Rákóczi ifjúsági, Állványozó, Bláthy Ottó és Parkfenntartó szocialista közösségei. Korcsog Béla Őrségi kópiefonó A szalafői Papszeren ét a 78 éves Pethő Imre. akinek kedvenc időtöltése a kópic- fonás. Ez nem más, mint a mogyorófa aljnövényzetéből készített háncsszerű anyag, amiből a hozzáértők különböző, a háztartásban hasznos használati tárgyakat tudnak fonni. Pethő Imre ezt a régi és hasznos, de egyre inkább feledésbe merülő foglalkozást igyekszik megismertetni a környék fiataljaival is. A képen: Robi ellesi a mesterfogásokat (MTI-fotó: Czika László felvétele — KSJ Sop-saláta, gyuvecs, antola Bolgár vacsoraestek Egerben * Tavaly ősszel, az egri Kazamata étterem Heves megyei napokat tartott Targo- vistében, ahol nagy sikert aratott annak idején az Eger környéki, tájjellegű ételekkel és italokkal. Ezt a látogatást viszonozzák most bolgár kollégáik; szakácsok és muzsikusok. Május 9-től 13-ig minden este 6 órától, vacsoraesteket rendeznek az egri Kazamata étteremben. A három mesterszakács a bolgár konyha különlegességeit készíti el az ínyenceknek. Asztalra kerül a sop-saláta, a gyuvecs és a lencseleves, az italféleségek közül pedig az antola, az aléna, azaz fehér-, illetve vörösbor, a targovis- tei vodka és az úgynevezett muskat brandy is. A finom falatok mellett — és közben — dallamos bolgár zenét hallgathatnak majd a vendégek. Úttörőhét Hevesen Idén, a gyermeknappal kezdődően, úttörőhetet szerveznek a vörösnyakkendő- sök számára Hevesen. A programsorozat 28-án kezdődik, amikorra is két előadásra meghívták a Móricz Zsigmond Művelődési Házba a gyerekek kedvencét, Halász Juditot, a Bojtorjánnal. Egy nappal később kerül sor a kisdobosok számára szervezett várjátékra, méghozzá a hajdani rablólovagok fészkében, Kisnánán Ugyané nap délutánján kezdődik az úttörőmajális. Harmincadikán azok ünnepe lesz, akik először ölt- hetnek kisdobos- vagy úttörő-egyenruhát. Június 2-án pedig a szervezet 40 éves születésének évfordulójára emlékeznek. A hevesi sportpályára mintegy kétezer kisdiákot várnak. Az 1. Számú Általános Iskola tanulóinak műsorát délután tábortüzes „vigalom" zárja. A Merkúrtól jelentjük Trabant L. Hy. (Bp.) ÍB3 Trabant Hy. C. (Bp.) 55 Trabant L. (Bp.) 2 76» Trabant L. (D.) 2 472 Trabant C. (Bp.) 14 170 Wartburg St. (Bp.) 25 Wartburg St. (D.) 105 Wartburg Sp. (Bp.) 26 906 Wartburg Sp.tt. (Bp.) 5 981 Wartburg Tour. (Bp.) 275 Wartburg Tour. (D.) 263 Skoda 105 S (Bp.) 10 527 Skoda 105 S (D.) 8 402 Skoda 120 L (Bp.) 21 120 Skoda 120 L (D.) 11 »49 Skoda 120 GLS (Bp.) 1 436 Lada 1200 (Bp.) 41 513 Lada 1200 (D.) 26 158 Lada 1300 S (Bp.) 16 632 Lada 1300 S (D.) 12 785Lada 1500 (Bp.) 14 753 Lada 1500 (D.) 10 »34 Lada C. (Bp.) 7 308 Lada C. (D.) 3 974 Moszkvics (Bp.) 14 009 P. Fiat 126P (Bp.) 26 874 FSO (P. Fiat) 1500 (Bp.) 5 410 Dacia L. (Bp.) 38 013 Dacia L. (D.) 22 905 Dacia C. (Bp.) 227 Dacia C. (D.) 183 Zastava (B^.) 12 928NÉPŰJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZ? --F. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.